Esztergom és Vidéke, 2005

2005-05-05 / 18. szám

6 2005. május 5. SZABADIDŐ * TERMÉSZETJÁRÁS * SPORT Hagyományos lampionos csónakfelvonulás (sms) Idén is nagy érdeklődés kísérte, és ez évben is kevés, ötle­tesen feldíszített hajó tette emlékezetesé az április 30-ai hajófelvo­nulást. A parton ezrek tekintették meg a látványos eseményt, és sok száz résztvevő ereszkedett le a fáklyákkal övezett Kis-Dunán, de a (felnőtt) közönség számára szinte kizárólag a karneváli hajók kate­góriájában indult versenyzők szereztek örömet. A halászok és más vízi foglalkozást űzők hagyományos évadköszöntő ünnepén termé­szetesen helyet kell kapniuk a vízi sportot űzőknek és a motorcsó­nak-tulajdonosoknak is, ám ha ők nem lelkesednek hajóik feldíszíté­séért, ha nincs igény ezek kivilágítására, akkor mindkét félnek te­hertétel inkább ez a résztvétel. Ilyen körülmények között nemcsak a felvonuló vízijárművek maradnak (csaknem) láthatatlanok és fe­lejthetőek, de az esemény nevében foglalt lampionos jelző is értel­mét veszti. Természetesen azért nem volt okunk a kesergésre ebben az év­ben sem, hiszen a tíz hajós közösség részéről benevezett sok induló most rövidebb időközönként követte egymást, és egy-egy (párkányi) motorcsónak-bemutató, illetve a karnevál-hangulatot idéző tutajok a gyermekek és a felnőttek körében egyaránt tetszést arattak. A ve­lencei gondolát utánozó vagy az eszkimókat hordozó hajó bizonyo­san megmarad a közönség emlékezetében, csakúgy, mint a zuhanó repülőgép (amelyből a legénység egy része a vízbe is ugrott!). A Carolina 1817 elnevezésű vízijármű pedig az első - s egyben magyar (!) - dunai gőzhajónak, a Berhard Ántal által tervezett és épített, 1817-ben vízre bocsátott Carolinának állított emléket. A vízi felvonulást a Club Era és a Szépülő Városközpont, vala­mint az éjszakai utcazenét szolgáltató Happylesia feat Pernahajder koncertjei fogták közre. A résztvevő hajókat a zsűri a következőkép­pen díjazta. A legnagyobb számú közösség kategóriában: 1. Jódobronya Gyu­la (Esztergomi Motoros Csónakos Baráti Kör); 2. Hollósi Géza (Nagymarosi Motorcsónak SE); 3. Hentz Attila (párkányi motorcsó­nakosok). A lampiono^ evezős kategóriában: 1. Kolits Áron; 2. Müller Bá­lint; 3. Fehér Ágnes (mindhárom hajó az Esztergomi Evezősök Ha­jós Égylete képviseletében). Lampionos kajak-kenu kategóriában: 1. Sipka Zsolt (Úszó Erőd vízi sportbolt); 2. Molnár Péter (Esztergomi Hajós Egylet 1907); 3. ifj. Papp Attila (Nautica jachtkikötő). Lampionos motoros kategóriában: 1. Kiss István; 2. Szalai László - Európa hercege (mindkét hajó a Nagymarosi Motorcsónak SE ré­széről); 3. Jódobronya Gyula (Észtergomi Motoros Csónakos Baráti Kör). Legjobb iskolai hajónak a Kőkorszaki kicsi kocsi bizonyult (Szent István Gimnázium), a második helyet itt a Boszi tanya (Berzeviczy Gergely Közgazdasági Szakközépiskola) szerezte meg, a harmadik pedig a Mókuskerék (Dobó Katalin Gimnázium) legénysége lett. A Karneváli hajók közül a zsűri ugyancsak a Kőkorszaki kicsi ko­csit találta a legkiemelkedőbbnek, ezt követte a Meglepetés a Kukac és a Sárkány alkotóitól elnevezésű produkció - azaz a repülő - (Bar­na János), a harmadik helyen pedig a Carolina 1817 (Grób Lajos) végzett. A lampionos hajófelvonulás rendezvénye Esztergomban akkor is színvonalasabb kivitelezést igényel, ha évtizedek óta alapvetően eb­ben a formában vonzza az érdeklődőket. A díjkiosztáson a legna­gyobb tapsot egy odavetődött, Batmannek és Supermennek öltözött rögbicsapat (!) kapta a kötetlen, de műsoron kívüli magánszámá­ért... Nyit a Szent István Fürdő (dezső) Mint azt a strand egyik úszómesterétől megtudtuk, előrelát­hatólag május 9-én nyit a Szent István Fürdő. - Lehet, hogy 1-2 nappal hamarabb, vagy később, ahogy a munkálatokkal elkészülünk - tette hoz?;á. Újdonság, hogy új nagy teljesítményű szivattyút és csőrendszert állí­tottak üzembe, mely majd az élményfürdőt is ellátja tiszta „eurokomfort", azaz az uniós szabványoknak megfelelő 27 fokos vízzel. Idén fejlesztésre nemigen jutott pénz, de örömet jelenthet a vendégek számára, hogy a belépőjegyek árai a tavalyihoz képest nem sokkal emel­kedtek. Á felnőttjegy ára 550 Ft lesz, a nyugdíjasé 400, a gyermekeké 350 Ft. Bérezi János nyugdíjas Sárisápról már nagyon várja a strandnyi­tást. Elmúlt már 80 éves, de naponta jár be Sárisápról úszni. - Lehet, hogy a párkányi Vadas Fürdőnek több a medencéje, a szolgáltatása, csil­logóbb és látványosabb lesz az élményfürdő, de úszni mégiscsak a leg­jobb itt, a Szent István Fürdőben. Aki sportolni, mozogni, edzeni akar, az változatlanul a mi Kis-Duna-parti strandunkat fogja választani! Országos Búzaszentelő Ünnepség Május 7-én Esztergomban Országos Búzaszentelő Ünnepséget ren­dez a Magyar Gazdakörök és Gazdaszervezetek Szövetsége, az Eszter­gom Városi Gazdakör és az Esztergom Szentgyörgymezői Kertbarátkör. 11 órakor: Ünnepi szentmise a Bazilikában 11.45 órakor: Közös séta a búzaszentelés helyszínére 11 órakor: A búza szentelése, áldása a katolikus, a református és az evangélikus egyház szertatása szerint A Bajor Ágost Kultúrmozgó heti filmjei Május 8-áig, 18.30 órakor: Sorstalanság - színes, magyar dráma Május 7-8-ig 16 órakor hétvégi családi vetítés: Özönvíz - francia rajzfilm Május 9-11-ig, 18 órakor: Aviátor (Oscar-díj 2005) - amerikai dráma Május 12-15-ig, 19 órakor: Le a fejjel - színes, magyar vígjáték Buzánszky Jenő 80 éves Mindenki ismeri e honban a doro­giak és az aranycsapat mindig meg­bízható jobbhátvédjét. Tagja volt az olimpiai aranyérmes és a világbajno­ki ezüstérmes csapatnak, 49 alka­lommal volt válogatott. Az NB I-ben 274 banokit játszott. Az esztergomi MIM Vasas SC NB Il-es - NB III-as labdarúgó csapatainál 1966 - 1971 időszakban edzősködött, ezt követő­en másfél évtizeden át a dorogiak technikai vezetője volt. Egész pálya­futását a labdarúgás töltötte ki. Ma is jó egészségnek örvend. Isten éltesse sokáig! Úszósikerek Komáromban A Komáromi Napok rendezvény­sorozat keretében természetes volt, hogy a vendéglátók egyik legértéke­sebb idegenforgalmi kincsét, az uszodájukat is programba vették. A megye és még jó néhány meghívott dunántúli egyesület legjobb után­pótláskorú versenyzői vívták verse­nyüket a kellemes komáromi vízben. Örömmel írjuk le, hogy az Esztergo­mi Úszó Klub fiatal reménységei 11 egyéni számban és egy váltószám­ban szereztek érmet. A korosztá­lyonkénti egyéni teljesítmények kö­zül kiemelkedik Béták Annáé, aki gyorson, háton és mellen egyaránt győzni tudott. A diákolimpiai orszá­gos bajnok Orbán Anna is tartja jó formáját, választott úszásnemében, mellen első lett. A felsőbb korcso­portban Janig Anna háton szerezte meg az elsőséget. Második helyezet­tek lettek Füzék Zsófia (hát), Orbán Balázs (mell), Béták Eszter (mell). Harmadikok lettek Orbán Balázs (hát), Martinkó Dávid (mell) és Mayer András (hát). A fiúk 4x50 mé­teres vegyesváltóját a pápaiak nyer­ték a tatabányaiak előtt, harmadik lett az EÚK csapata Mayer, Gál An­dor, Pándi Patrik és Orbán összeállí-' tásban. Kezdődik a tenisz NB III-as Évek óta az NB III-as csapatbaj­nokságban. szerepel az Esztergomi Városi Tenisz Klub. Most a nyolc­jortba nyertek Dorog, Ko­márom, Lövői TK, Győri Lendület, T-Logic SC, Match-Point TSE, Épí­tők TC. A sorsolás szerint az első mérkőzések idegenben lesznek, má­jus 7-én Dorogra, majd 8-án Komá­romba utaznak az esztergomiak. Pünkösdkor szombaton 10 órakor a lövőieket fogadják hazai pályán a fe­rences sporttelep teniszcentrumá­ban. Pünkösd vasárnap újra utaz­nak teniszezőink, ezúttal Győrbe. Megyei foci vereségekkel Komáromban játszott az ESC if­júsági és felnőtt csapata a bajnok­ságban vezető hazaiak ellen. Megle­E ő, hogy az előző fordulókkal szem­en jócskán kapták a gólokat. A fel­nőttek 5:2 (2:0) arányban maradtak alul. Pályára lépett Czivisz, Koller, Sztojka, Cserép, Salik, Szőke, Maro­si, Méhes, Hídvégi, Nagy, Kneiszel, Pivók, Tóth és Patkó, edzőjük Holdampf Sándor. Az ifik 7:2 (4:1) arányban vesztettek. Pünkösd va­sárnapján délután a Vértesi Erőmű csapata lesz az ESC vendége. Papír­forma szerint (11. helyen állnak) nyerniük kell a Holdampf-legény­ségnek. Az előmérkőzést az ificsapatok játsszák. Ezen is lesz mit javítani Winkler János tanítványainak. Természetj ár ás A Meteor Természetbarát Egye­sület május 8-án, vasárnap túrát szervez, az útvonaluk: Szobi rév ­Nagybörzsöny - Farkas-völgy - Kop­pány-nyereg - Letkés. Találkozás reggel fel 7-kor a Volán-pályaudva­ron. Túravezető Bernáth Lászlóné. Rögbi-kupadöntőn: Brno - Vitézek összecsapás Szombaton jól sikerült a nemzetközi Wilkinson Pub Rögbi Kupa, melyen az előre jelzett hat csapat vett részt. A három angol csapat igazi amatőrökből állt, inkább jó kikapcsolódásnak vették magyarországi túrájukat, mintsem a mérkőzésekre figyeltek volna. így kétségtelenül a két legjobb, a cseh bajnok Brno és a hatszoros magyar bajnok Esztergomi Vitézek RSE játszották a döntőt. Ezen az angol Taylor bíráskodott. Az utóbbi két évben ilyen színvo­nalas mérkőzést magyar pályán nem láttunk. A Vitézek összeállítása: Heckel, Hock, Siroki, Marosi, Nóvák, Koller, Deli, Szőlősi, Pfeiffer, Bíró, Molnár T., Sujogán, Haspel, Fülöp, Bőhm, Nagy R., Köbli, Crestici. Áz esz­tergomiak birtokolták többet a labdát (fotónkon), ám okos taktikával, hosszú, előrerúgott labdákkal mindig térelőnyhöz jutottak a csehek. Végül teljesen megérdemelten 13:5 (5:0) arányban győztek is, és hazavihették a dí­szes serleget. Kár, hogy a magyar bajnokság színvonala ennél a döntőnél leg­alább egy osztállyal alacsonyabb. Neuzer András elnök szerint is remek partnerre találtak a kupagyőztesben. A Vitézek következő bajnoki ellenfele Budapesten az Exiles csapata lesz. A mérkőzés szombaton lesz a fővárosban 15 órakor. Teremfoci után már szabadtéri pályákon folytatják Csaknem három hónap után zárult a sikeres Ister-Granum teremfoci tor­na (fotónkon). Az ott szerepelt hazai csapatok zöme a kispályás bajnokság­ban folytatja, melyet ugyancsak a sportcsarnok szervez. Elkészült a sorso­lás, jónéhány régi ismerős csapattal találkozhatunk: Horváth Agro, Szar­kák, Molotow, Suzuki, Budmil Márkabolt, Bottyán, Franka, Öregfiúk és a többiek. A mérkőzéseket hétköznapokon délután játsszák. ESZTERGOM VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK TÁMOGATÁSÁVAL KIADJA A STRIGONIUM RT. Főszerkesztő: BENCZE CS. ATTILA (Telefon: 06/30/953-66-38) Szerkesztőség: 2500 Esztergom, Deák Ferenc u. 4. Pf. 233 Telefon/fax: 06(33) 500-810, e-mail: esztergomesvideke@vnet.hu Szerkesztői Műhely BÁNfflDY LÁSZLÓ (helyismeret, oktatás, civil szervezetek) Dr. HORVÁTH ISTVÁN (közgyűjtemények, helytörténet, évfordulók) KAPOSI ENDRE (vizuális kultúra, városarculat, környezetvédelem-környezetkultúra) KODITEK PÁL (közélet, idegenforgalom, testvérvárosok) NAGYFALUSI TIBOR (szabadidő, pódium-művészetek, irodalom) PÁLOS IMRE (gazdaság, kereskedelem, sport) Dr. SZÁLLÁSI ÁRPÁD (egészségügy, szociálpolitika, művelődéstörténet) SEBŐ JÓZSEF (Veszprém, tiszteletbeli tag) Felelős kiadó: DR GÁL NÓRA a Strigonium Rt. vezérigazgatója 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4. Tel.: 06/33/510-040 Nyomda: Spori Print V Telefon: 06(33) 501-530 Felelős vezető: Vincze Ferenc HU-ISSN 0864-7054 Határon túli testvérlapok: HARGITA NÉPE Megyei napilap, Csíkszereda - Főszerkesztő: Borbély László PÁRKÁNY ÉS VIDÉKE Havilap, Párkány - Főszerkesztő: Himmler György SZATMÁRI FRISS ÚJSÁG Megyei napilap, Szatmárnémeti - Főszerkesztő: Veres István

Next

/
Thumbnails
Contents