Esztergom és Vidéke, 2005

2005-03-10 / 10-11. szám

2005. március 10. eszoarasosD 5 Időfaktúra Gyorsan elinalt egy híján ötven évem. Tudhatok emlékezni majd? „Az ötvenet is megértem." (1994) Lám, kedves Jóska, megérted. .. Sőt immár - március 8-án - a hatvanat is „elkönyvelhetted". Egy évtizednyi többlet, hét kötetben a javadra!javunkra írva. Az addigi nyolc után: négy verseskönyv, három pedig próza-gyűjtemény. Ez a legutóbbi is az: A rendszerdöntögető - alcíme szerint Kortörténeti adalékok/Emlékirat (Barbaricum Könyvműhely, Karcag, 2005. Szerkesztette: Rideg István. 400 oldal). A Korvégkezdeteim című kötet (1999) - főként levelekkel, interjúkkal és jónéhány verssel - kétszeres terjedelművé bővített folytatása. Mindkettő: „önéletrajz, dokumentumokban elbeszélve". Félkész regényként olvastatva magát - hitelesen egyéníti az ismert közhelyet: a te életed valóban „kész regény"... Hatvan éves Sárándi József, a „rendszerdöntögető" „Hobbi: Rendszerdöntögetés." (Ki kicsoda?, 2004) 1945 februárjában Cserepesmajor-Kertészsziget és Füzesgyarmat térségében elkeseredett csatát vívtak a német repülőegységek a szovjetekkel. Anyám, aki nyolc hónapos terhes volt velem, a kastély teraszáról húgával figyelte a légitrubadúrok hosszan elnyúló halálos játszmáját. Végül a Messerschmidtek leszedték az utolsó szovjet Ratatát is. Nagynéném a németek győzelmétől örömittasan jókorát sózott anyám derekára. Ütése nyomán magzatarcom bevérzett. Születésem bűnének terjeszkedő Káin-bélyegét azóta is kényszerűen viselem, pedig letépném magamról, mint egy elhasznált, csúf gumimaszkot. Sírba viszem, hacsak időközben nem cserélek fejet valakivel. (...) Leányvár, 2000.1. 11. Sors Váci Mihálynak Kit harcra ítélt születése Nem árt annak a szenvedés se Ütésektől edződik erőssé Konok hitűvé felelőssé Ten sorsában félt egy népet ? Nem lel nyugtot menedéket Hontalan lesz s üldözött Az ige-sámánok között Eltében mi való álom Igazul a másvilágon (1974) (...) A falu szája mindent tud szokták volt mondogatni a népek. Több forrásból például az is a fülembe jutott, hogy az anyámnak nevezett emberedény nem akart megtartani, magát viszont annál inkább. Nem ivott lúgot, és esze ágában sem volt kútba ugrani szégyenében, mint ahogy e megoldások házasságon kívül megesett nők esetében akkortájt nem mentek ritkaság számba. Suttyomban hozott világra, és csupán az alkalomra várt, hogy egy perváta korántsem előkelő emésztő gödrébe helyezzen „örök nyugalomra". Csak hát hála a gondviselésnek, mindig s mindenhol voltak-vannak informátorai a hatpságnak. Én akkor Rózsa Sándorné (ugye, milyen beszédes ez a név?) asszonyságnak köszönhettem megmenekülésemet. Amint észrevette, hogy leeresztett a pocak, tartalma hollétéről érdeklődött. Szülőm nem tudott vagy nem akart engem megmutatni, Rózsáné hallva az ellentmondásos magyarázatokat, tétovázás nélkül kereste fel a füzesgyarmati anyakönyvi hivatalt, és bejelentette eltűnésemet. A hivatal munkatársa, csendőr kíséretében, bolháktól és tetvektől Baila András felvétele a költőiül összemarva, rongyokba csavartan talált rám egy hidegen hagyott „összkomfortos" disznóólban. (2000) Az életem s a költészetem: szolgálat, az emberibb emberség szolgálata. Szolgálat a választott, a megtartó emberi közösségek létrehívásáért. Szolgálat a helyettem is gürcölő milliókért. Szolgálatom az értelmes, jövőbe mozduló erők szolgálata. Volt pásztorok, zsellérek, cselédek, napcserzett szikár parasztok és iparosnak városba szökött ősök stafétái,, állnak mögöttem az időben. Az O megváltatlan, nyomorúságos életük, s a magam letiportsága lázítottak világjobbításra. Nekem ezt adta feladatomul a Sors, s ezt adtam én is feladatul magamnak. (1973) -Miben határoznád meg ars poeticádat? - Röviden válaszolok: a harcban! Szeretném megőrizni valóságérzékemet , tehetségemet, s a bátorságot, hogy „szabad lelkű diák" maradhassak, amíg csak élek. (1976) A gályarabság ihlete Rend és rendszerteremtés kényszerében élek Öröm s örömtelenség eljegyzettjeként Az írás gályapadja arra jó érezzem a szabad lelkek elégtételét (1989) -Mi vagy: népies, urbánus? - Egyik sem. Szemléletem alakulására elsősorban a magyar szabadelvű radikalizmus eszméi hatottak. Talán nem véletlen, hogy épp Ady Endre költészete, illetve publicisztikája, Jászi Oszkár művei és az osztálya kerékkötőivel, később a fasizmussal, a Gestapo embereivel fegyveresen is szembefordulni bátor Bajcsy-Zsilinszky Endre magatartása ma is példaértékűek számomra. Másokat is említhetnék: köztük baloldali nézeteket valló gondolkodókat. (...) Egyébként, ha nem tűnik szerénytelenségnek: mivoltomban, indokolatlannak tetsző cselekedeteim ellenére vagy éppen azok miatt, egyedi példánynak vélem magam, akit aligha sikerülne iskolához, irányzathoz, táborhoz „képzettársítania" bárkinek. (1992) Közegem Kelet-Európa. Kísérleteim a kor lelkületének megértve-megnevezésére irányulnak. Az első számú kísérleti alany önmagam vagyok. (1976) Lábjegyzet 1962. szeptember másodikán, hétfőn déltájban, munka közben önhibámon kívül - lezuhantam egy pilisszentléleki pedagóguslakás tetejéről. Pattogott rólam a zománc, s az egyik kőműves (belső zúzódásokat gyanítva) mentőért telefonált. A szovjetek épp aznap gyakorlatoztak. Éleslövészet volt, és az Esztergomba vezető út több kilométeres szakaszát lezárták. Se ki, se be. A város felőli oldalon hamarosan föltűnt a mentő. Sorompó és katonák „állomásoztatták" délután háromig, akkor ért véget a Játék". Ha szerencsétlenebbül esem, miattuk meg is halhattam volna. Várakozás közben, némi cinizmussal és az „elégtétel" érzetével arra gondoltam: végre egymásra lőnek. „Pucolnak majd az idegen katonák is / kik lankadatlan rakétafalloszokkal / dugatták tele anyaföldünk / és barátot mímelő / vámpírokként szívják a vérünket" - írtam később, 1983. június huszonhatodikán Szavak tremolóban című versemben. Több, hasonló „eszmei mondanivalót" tartalmazó kéziratot mutattam Leányvárra látogató barátaimnak. „Te meg vagy hibbanva?" - kérdezte egyikük. „Tudod, hogy ezekért szovjetellenes izgatás címén le is csukhatnak?" Akkortól kezdtem szorongani, és havonta más rejtekbe helyeztem el a gépiratokat. (1991) - Hosszú, súlyos válságok és rövid, termékeny periódusok váltják egymást az életedben. Szélsőségek között vergődsz. Ilyen a kor, vagy ilyen a szervezeted? - Is-is. A barbárság korában születtem, nagy a valószínűsége, ebben is fogok elpusztulni. Számomra nincs harmadik út, csak a lassú vagy rapid öngyilkosság. Máról tegnapra élek. (2004) Fordulópont (Ady köpenyében) Mire elérjük, ha elérjük, mit önbecsünk régóta vágyott, titkon már másokra hagynánk változtassák meg a világot. Kik voltunk békétlenek, leszünk jó mártírok vagy bérpróféták. Marad-e írnok följegyezni a századvégi szörnyű nótát? (1979) A barbárság kora áttörés volt, határvonal a kortárs magyar irodalomban. „Hadüzenet a Stílizációnak" - írta róla Péntek Imre. A (jel)képes (mellé)beszélő lírikusok között kikísérleteztem a magam reflexív és önreflexív személetéhez egy olyan gondolathordozó, ha tetszik, brutális költői nyelvet, melyen minden tabunak számító jelenséget, témát új fogalmi metaforáimnál megírhattam. 1980ban nem volt kockázatmentes versbe venni, hogy Magyarország a szovjet birodalom egyik tartománya. Az sem vplt sikk, ha valaki kétségbe vonta a Kádár-rendszer legitimitását(...) S a férfi, nő szerelmi-szexuális kapcsolatának legintimebb részletes megjelenítéséhez is kellett néminemű vakmerőség. (...) A legnagyobb botrány persze abból keletkezett, hogy nézeteimmel a „csendes többség" nemzeti prüdériáját, képmutatását kigúnyoltam(...) Pártkatona kritikusaim s a névtelen levélírók persze tettek-vettek a szóra: mocskoltak gyaláztak, fenyegettek, de a visszajelzők döntő többsége szerette A barbárság korát. Talán az egyes szám első személyességemért, iróniám- és öniróniámért vagy épp a saját érdekeim ellen ható bátorságért. (...) Mit jelent számomra az igazmondás? Emberi, költői hitvallást. Az önmaga iránt is kíméletlen igazmondást tartom az emberrel, művésszel szembeni legkorszerűbb jellembeli és esztétikai követelménynek. Időközben azon kapom magam, hogy túl patetikusra sikeredett kurtácska definícióm. Kellene ide egy abszurdoid zárópoén: Aki az igazságért harcol, rájön, hogy nem létezik. (2004) Én a Kádár-rendszerben margóra kerültem, sőt... ám a jelenlegi kormány szemében sem vagyok „szalonképes". Nem hívtak vissza a folyóirathoz (Új Forrás), melyet néhai Payer Istvánnal kultúrtörténeti jelentőségűvé építettünk, építettem. Sem mint újságírónak, sem mint magyar-történelem szakos középiskolai tanárnak állást nem kínáltak. Nem baj. Ez különben sem a panasz és az önreklám helye, tudják rólam hogy „összeférhetetlen" vagyok. Tekintsük tehát tényfeltárásnak az eddig leírtakat. (1992) Húsz éve vonultam vissza az irodalmi közéletből. Tiszta lelkiismerettel dolgozom. A jelen-rcemlét békét, nyugalmat hozott életembe. Igaz, időközben kikoptam az írók s az antilíra pártolóinak szelektív emlékezetéből. (2004) Ezredforduló Dolgoznak a szócséplőgépek Etetni kell a magyar népet Vegyes rögeszmék kerülnek garatba Rémült a molnár s ujjába harapna Rémült az is ki e sorokat rója Szalasztott esélyek futóbolondja Mutass valamit mi valahol Éden Pokollá fajul a Kárpát-medencében Onhit önbecs s akarat nélkül Don Quijotéknak szélmalom épül Szélmalomharc derűre-ború Gyakorlótér s újabb Háború (1991) Van ebben az országban legalább egymillió nyomorgó, máról holnapra élő ember. Legalább hárommillió olyan, aki éppen hogy csak a felszínen tud létezni. En nem vagyok sem politológus, sem szociológus. De abban biztos vagyok, hogy ha valaki ezeket a tömegeket kihagyja a személyes játszmáiból - igenis játszmának tekintem az irodalmat is, nem játéknak csupán, bár az is - az lemond arról, hogy megnyerje magának az olvasót. Lehet persze szociális érzékenységgel is rosszat írni. Isten óvjon meg bennünket attól a politikai rezsimtől, amely a jelenleg uralkodó posztmodern meddőhányókat fogja a magyar irodalom gerinc vonulatává avatni! (1995) Engem már rég nem érdekel az irodalmi élet, az irodalom élete annál inkább. Legszívesebben állandóan olvasnék, s ezt majdnem sikerül is valóra váltanom. Örülhetnek, akik azt hiszik, a perifériára szorultam. Tettek érte éppen elegen eleget. (...) Harminchat éve vagyok a pályán, megjelent tizennégy könyvem, s legalább három előkészületben vár a sorára. Ez idő alatt több ezer írást közöltem lapokban, folyóiratokban, antológiákban. Egyébként szinte minden hónapban megjelenek egy-két igényes folyóiratban. Nem, hajtok díjakra, elismerésekre. Irtózom a hőzöngő, gőgös, önmagukat zseninek képzelő íróktól, költőktől. Élvezem viszont zsiványtanyám összkomfortos kényelmét, az udvart ligetté varázsoló Rozita társaságát, csak a madarak udvarló énekével „megtört" csöndet, s az írással való piszmogást. * Most vágyjak ötvenkilenc évesen reflektorfénybe kerülni, mikor fiatalon sem volt benne részem? Én egy „kis" magyar költő vagyok. Habár: „Schneider Fáni, de azt mondta..." JloMivei o. ^írlMii c^rJk Cv -VmkoW-eiv ÁjLik ÁÍ^HU^ . ÍLAho^L. t M aa^^m o. e/nU-^t." A kötelező tanfolyamokon korosztályunkat is engedelmes alattvalóvá próbálták idomítani. Számosan belebetegedtek, belehaltak, de legtöbben az életösztön tudatalatti motorjától ösztökélve a megélhetés, az érvényesülés érdekében beálltak a sorba. Jómagam - és még sokan mások - szabályerősítő kivétel(ek) vagyok-vagyunk, kik, ha elkerülhetetlen a dolog, a jég hátán is kibírjuk> sőt vigadozunk rajta. Élettervünk valóra váltásához a Gondviselő kegyelme mellett szükséges a furfang, amit lehetetlen megtanulni: öröklött génjeinkben hordozzuk őseink üzenetét. Bizonyos információmennyiség birtokában elkerülhetőek vagy elodázhatóak az egyéni és társadalmi csapdák. Az sem árt, ha kritikus helyzetekben rögtönző, improvizáló képességgel rendelkezünk. Nem a kis lépések stratégiája, hanem a kivárni tudás fegyelme kell ellenfeleink meglepetésszerű hirtelen lebénításához. Hosszútávú terveink kivitelezése érdekében legyen türelmünk éveket, évtizedeket várni, míg el nem érkezik az igazság órája, az elégtételszerzés alkalma. (...) Tartásvesztéssel még lehet valahogyan élni, bár gyalázatban. Az önbecsülés és a személyiség pusztulása viszont a földön rám mért kárhozatta! érne föl. Korunk emberének a személyiségét fenyegeti végveszély. Egyelőre résen vagyok, s pontlövő bátorsággal őrzöm zsiványtanyámat a hozzátartozó felségterületekkel együtt. De ki tudja, mit hoz a múlt. - Hiszel-e az írás erejében, maradandóságában ? - A magaméiban feltétlenül. Stendhal hatvan évet jósolt regényeinek halála utáni felfedezéséhez. Becslése igazolódott. Engem ugyan már életemben elföldelt a kortárs irigység s a kortárs vakság, mégis gondolkodóba ejt, hogyan sikerült a cserepes- majori pöcegödör szélétől indulva életművem ismertetésének az Európai enciklopédiában angolul megjelennie? (Leányvár - Sárándháza, 2004 augusztusában) Kérdésed, kedves Jóska, persze „költői", hiszen benne van a válasz. Legalábbis mindazok számára, akik pályád és műveid ismerik. Génjeid parancsát, mint történelmi küldetést értelmezve - életed „csúcsra-járatását" képes voltál megújuló akaraterővel is vezérelni. Időnként mélybe zuhanva: „alcsúcsrekordot döntve" - ahogy fejlett (ön)iróniád kedvtelve fogalmazza akkor is. Szabad lélekkel választottad, élted és szenvedted örökre-magadévá a szóvivői szerepet. Onsorsod is rontva, „rendszert döntögetve" - a benső rend(szer)teremtés kényszerében épültél fel műveiddé. A tapasztalásból és műveltségből, emlékekből és látomásokból könyörtelenül pontossá formált „szép szó" konok igényességével, messze kerülvén az ún. posztmodern „őrült beszédét". Hatvan év és a 15. kötet. Benne a harmadik rész címe: „Fejezet egy összeállítandó Váci-breviáriumba". Egy ilyesféle már téged is méltán megilletne. Ez itt csak nagyon szerény, töredékes mintavétel lehet - és csupán a legújabb kötetedből. Válogatta és összeállította, hogy szerkesztői műhelyünk nevében (fel)köszöntsön: Nagyfalusi Tibor