Esztergom és Vidéke, 2005
2005-12-22 / 51-52. szám
2005. december 22. eszrercsojn vipéfre 11 Sikeres évet zárt a Club Era zenekar A 2002-ben alakult Club Era együttes, amely jellemző módon a Bazilika tövében egy kedvére zenélgető baráti körből nőtte ki magát, idén néhány koncert erejéig eljutott Franciaországba is. Az ottani szereplésükről és sikerük okáról, a jövőbeli terveikről kérdeztük az együttes frontemberét, Kertész Viktort. - Van-e hagyományos évi koncertprogramotok, hol találkozhat veletek a közönség ? - Ami évente szokott lenni, az csak egy van, és idén vált hagyományossá: a veszprémi utcazene fesztivál. Eddig ott nem volt zenekar-válogatás, de idén ez is történt, így nagy elismerés az, hogy bejutottunk az első húszba. Tavaly jól sikerült, idén még jobban, és jövőre is esélyesek vagyunk erre. Esélyünk a győzelemre is volt, szakmai és közönség-díjazást kaptunk és félévre való dicséretet. Más, hagyományos koncert-helyünk nincsen. A Mediawave-re nem mentünk vissza, tavaly azt nagy szerencsével összehozhattuk. Lecsúsztunk a Kapolcsi és a Sziget fesztiválról is, de jövőre már okosabbak leszünk, korábban kezdjük el szervezni, és akkor talán az is sikerülhet. Külföldi koncertet eddig csak a Felvidéken adtunk, s hogy most kitekinthettünk Nyugat-Európába, ez egy nagyon nagy eredmény és nagy szerencse is. Emlékezetesek voltak még a jótékonysági koncertek. Nagyon jó érzés az, amikor az ember nemcsak kiáll, hogy megmutassa, mit tud, és ezzel szerez örömet a közönségnek. Egy jótékonysági koncert olyan lelki többletet ad, hogy az együttes gondolkodás nélkül elvállalja ezeket. Januárban a Bogáncs-gálán a kutyamenhely javára léptünk fel, nyáron pedig a székelyföldi árvízkárosultak megsegítésére felajánlott koncerten szerepeltünk. Ez volt az első élő adásunk egyébként televízióban - és ez az év hozta meg számunkra az első rádiós élő szereplést is. Amikor a Civil rádió épülete előtt volt egy kis zenei összejövetel, akkor az ott dolgozók szóltak, hogy éppen egy világzenei műsor megy, nincs-e kedvünk fellépni. Az rádiós bemutatkozásunk ilyen spontán módon történt, de mindig ezek a legjobbak. Ebben az évben nem volt olyan sok koncertünk, de a város egyre több rendezvényen való szereplésre kér fel minket. Idén a lampionos felvonuláson, a híd-ünnepen és a Palmetta gyermek- és játék-fesztiválon szerepeltünk. Jövőre a Szent István-napokon és a Mediterrán fesztiválon való koncertre kaptunk ígéretet. A városnak is hálásak vagyunk, mert egyre több, nagy közönséget vonzó fellépési lehetőséggel lát el minket. Úgy érezzük, a környék street folk jam együtteseként méltó módon képviselhetjük a régiót, vagy legalább a várost. Megvolt idén a jubileumi, az ötvenedik koncertünk is Esztergom-kertvárosban, egy szüreti mulatságon, amely akalomból egy új hangszert is felavattunk egy félig töltött borosÜveg formájában, amely mély Á-hangon búgva képzett zenei alapot a többi hangszerhez. - Mi történt franciaországi utatok során és hogyan kerültetek oda ? - Szerencsés zenekar vagyunk és ennek köszönhettük a francia fellépésünket is. A La Roche-SurYonban rendezett filmfesztivál egyik fő szervezője magyar barátnővel rendelkezett, aki Kapolcson és a Sziget fesztiválon találkozott zenekarunk egy-két tagjával. Adtunk neki CD-t (amit Tóth Ádám barátunk készített még tavaly) és jó viszonyba kerültünk vele. Ez az úr meggyőződött róla, hogy érdemes minket felléptetni Franciaországban. Az egyébként hírneves, rangos nemzetközi filmfesztiválból keveset láttunk, de kijutni oda nagy csoda, óriási élmény volt. Párizsban is akartak szervezni nekünk koncertet, de az már nem fért bele a kint tartózkodás idejébe. Ennek elenére elővettük itt is a hangszereket, az Eiffel-torony lábánál, a Szajna-parton én végigfurulyáztam az utat magyar népdalokkal, legalább a levegőbe szétkürtöltem, hogy itt voltunk. Emlékezetes marad a repülőút, az óceánban fürdés, és főként az, amilyen fejedelmi módon fogadtak mindkét. De úgy érzem, ezt mi meg is háláltuk, ugyanis életünk legjobb és leghosszabb két koncertjét itt adtuk. A legszínvonalasabb fellépés során úgy szólt vissza a zenénk a színpadon a kontroli-hangfalból, hogy nem is hittük el, hogy ezt mi játsszuk. Itt kaptunk először fénytechnikát is. A leghosszabb koncert pedig a francia tengerparti város legjobb szórakozóhelyén történt, ahol nem engedtek le minket a színpadról. Három órán keresztül szerepeltünk, mert folyton visszatapsoltak és nagy dícséret-áradatban részesültünk itt is. Ráadásul nemzetközi közönség volt ez, s a nyelvi korlátokat a zenével tudtuk átlépni. Nyáron ugyan kaptunk egy nemzetközi elismerést Esztergomban, de az más jellegű volt. A Monteverdi kórusfesztivál gálanapján ugyanis a strandra hívták meg a fellépő nemzetközi kórusokat, és csodálatos koncertté varázsolták a mi ottani fellépésünket azzal, hogy táncoltak, ujjongtak és hangot adtak elismerésüknek. A sétányra is kihallatszott a koncert akkor, és utcabálnak tetsző hangulat támadt ott, ahogy az emberek táncra perdültek a zenénkre. Jó érzés volt így játszani... A nyugat-európai fellépést egyébként meg szeretnénk ismételni, mert ezúttal Madridba várnak minket. Az egyik vendégművészünk most ott él, és létezik egy szórakozóhely, ahová várnak minket, csak nem tudják az utat finanszírozni. De ha sikerül szponzort találni vagy pályázni, akkor már tavasszal megvalósulhatna egy madridi vendégszereplés. - Kikből áll ez a baráti kör, és mi a titka fellépéseitek sikerének ? - Amatőr együttes vagyunk, már csak az időbeosztásunk miatt is, mert a tagok egy része dolgozik, a másik tanul, a harmadik mindkettőt műveli egyszerre, és kevés szabadidőnket sem tudjuk teljesen a zenének szentelni. Nagyon hálás dolog a zenélés, mert alkotni is élmény és előadni is. Ez az együttes nagyon szerencsésnek mondhatja magát, mert amióta megalakult, azóta sikeres, a közönség szeret bennünket, bárhová megyünk. Érzik talán, hogy ez örömzene, és abból ered az ereje, hogy itt mindenki úgymond barát a társaságban, és szeret zenélni. Ami mindig öröm számunkra, hogy tavasztól őszig - amit kevés együttes mondhet el magáról - a világ egyik legcsodálatosabb helyszínén, az egyik legerősebb atmoszférával, spirituális erővonalakkal bíró helyen, a Várhegyen szoktunk próbálni. Nyilvános próbának is lehet nevezni ezt, de inkább jammelésnek, örömzenének hívjuk. Nyáron, a turistainvázió idején nemcsak a saját örörmünkre, hanem az arra járók, a csoportok, szerelmespárok szórakoztatására is zenélünk. A kitett hegedűtokból azután a próba utáni kisfröccs vagy a húrkészlet árát is fedezni tudjuk. Mert nem mindig isszuk el a vagyonunkat - a jelentősebb fellépések gázsiját visszaforgatjuk a zenekartagok igényeinek kielégítésére. Most például egy citerát vettünk a népzenei alapok erősítésére. Én a magam részéről a moldvai csángó hangszerekkel (tilinkó, kaval, furulya) képviselem ezt a vonalat. Mert tagjaink révén nemcsak sokféle stílust ötvöződik az együttesben, de sokfajta hangszert vagy hangkeltő eszközt is használunk. Baráti közvetítés útján szerencsére az ország minden részén ismerik már a CD-nket, és olyan helyekről Miskolcról, Győrből, Szegedről kapunk visszajelzéseket, ahol még nem jártunk. Néha úgy érezzük, hogy az általunk elindított folyamat nélkülünk is halad tovább. Úgy látszik hiteles a tevékenységünk, és átérződik rajta, hogy örömből zenélünk, mert az emberek kedvelik. Nemrég nevet adtunk annak, amit játszunk: street folk jam. Ébben minden benne van: utcazenét adunk, népzenét játszunk, mert a világzene a gyökere ennek, és jam annyiban, hogy ezek úgy születnek, hogy elkezdünk jammelni, örömzenélni. Közülünk mindenki amatőr muzsikus, leszámítva Bakai Marcit, a hegedűsünket, aki már az akadémiára készül. És éppen azért, mert készül a felvételire, fél évre visszavonulunk mi is számokat írni és regenerálódni. Mert van egy repertoárunk, amit mindig frissítgettünk, felújítgattunk, úgy érzem, egyre jobban játszottunk, de elavult az eltelt egy-másfél év alatt. Szeretnénk a közönséget meglepnünk valami újjal - és magunkat is, hogy lelkesen tudjunk játszani. - Visszatérésetek után ? - Visszavonulásunk idején szeretnénk legalább tíz új számot írni, hogy nyáron, amikor koncertdömping van, egy teljesen megújult zenekart hallhasson a közönség. Azon az úton haladva tovább, amit megszerettek és megszoktak tőlünk. Valószínűleg június végénjúlius elején fogunk először fellépni. - Eredményes érlelési időszakot kívánok. Köszönöm a beszélgetést! (sms) Fél é vszá zada e gym ás mellett Ötven éve fogadott örök hűséget egymásnak Sarró János és felesége, Bakó Katalin Kati néni. 1955. december 17-e óta sok mindenen mentek együtt keresztül. Erről az elmúlt fél évszázadról kérdeztem a házaspárt, amikor felkerestem Kertvárosban a Kolozsvári úti otthonukban. Természetesen nem az esküvővel kezdték a visszaemlékezést. Az ország távoli részén látták meg a napvilágot: János, Hódmezővásárhelyen, kilenc gyermekes család kilencedik gyermekeként, Kati néni Tokodaltárón, nyolc gyermekes család hatodik gyermekeként, mindketten 1936-ban. Ebből a távolságból úgy lett közeledés, hogy a fiatal János szakiskolái elvégzése után került Tokodaltáróra, ahol szállón lakott. Megemlítette, hogy szülőhelyén a városi úttörő zenekarnak furulyásként tagja volt, amelyet Antal Imre tanár (az ismert tv-s Antal Imre édesapja) szervezett és vezetett. Neki még vannak emlékei az „emberpiac"-ról. Az Alföldön szokás volt, hogy a gazdák a település alkalmas helyén - piacán, főterén, községháza előtt - összegyűlt nincstelenek, munkavállalók közül választották ki a béreseket, kocsisokat, cselédlányokat és más, §zámukra alkalmas munkaerőt, így ő is, ilyen piacokon kelt el a nyári iskolai szünetek idejére. Libapásztorként cipőt, ruhát, élelmet, ellátást kapott fizetségnek. Megkereste az iskolára valót. Áz iskola befejezése után a helyi termelőszövetkezetben dolgozott, főleg gyapottermelésben, fiatal kora ellenére mint brigádvezető. Majd, toborzás után vájáriskola következett: Ajka-Csinger-völgy és a Miskolc melletti Kurittyán helyszínekkel. Mint gépi jövesztő vájár került, 1954 augusztusában Tokodaltáróra, a XV-ös aknára, ahol 1966-ig dolgozott. Kati néni ez időben a Szénosztályozón volt alkalmazásban. Közös volt az érdeklődésük, de egymástól függetlenül beiratkoztak a művelődési ház akkor induló tánciskolájába. Innentől a sorsuk összekapcsolódott. Udvarlás, szerelem, szűk családi esküvő templomban, reverzálissal. Első időben albérlet, majd átmenetileg szülői házban élnek. Innen 1957 októberében elsők között költöznek, az akkor felépült, Tát-kertvárosba, ahol Kati néni, novemberben első fiú gyermekét hozza a világra. Annyira új volt a lakótelep, hogy a kihívott mentők nem is tudták, hol van. A lakótelepen ő volt az első kismama. 1962ben megszületett a második fiúk. Átköltözés Kertvárosba (Táborba) új munkaterület, külszíni felmérések, felszíni süllyedés-mérések stb. (XXI-es akna, majd a központi bányamérnökség), építkezés, gyermeknevelés - ezek voltak az akkori évek jellemző eseményei náluk. Az aktív évek alatt annyira elfoglaltak voltak, hogy csak egy alkalommal voltak a családdal nyaralni, Hévizén. Ma már mindketten nyugdíjasok. Egymásnak és a négy szép, unokának (három lány, egy fiú) élnek. A ház, a kert körüli teendők a mindennapok eseményei. Mai napig együtt tartják rendben a házat, csillog-villog a takaros otthonuk. Minden a helyén van. Nyári időszakban a kert is rendben van, nagyon szépek a rózsafáik. Téli, havas, jeges időben tiszta a házuk előtti járdaszakasz. Amikor meglátogattam a házaspárt, az asztalon a régi idők emlékeit, fotóikat nézegették, ekkor örökítettem meg az aranylakodalmas párt. (fotó). Mindketten dolgoztak, minden nap „sitt"-re mentek. Kati néni közel 20 évig a helyi óvodában a konyhán, majd dadusként dolgozott. Ezt követően - nyugdíjba vonulásáig - az úttörőház volt a munkahelye. Kétkezi munkájuk eredménye a családi ház, tették a dolgukat. Becsületben felnevelték gyermekeiket, pátyolgatják unokáikat. Gyermekeiknek szakmát adtak a kezükbe. Az idősebb fiú ács-állványozó, a fiatalabb épület- asztalos. A házasságuk hosszú évei alatt mindig támogatták egymást szeretetben, békességben nyugalommal. Még mindig szerelemmel néznek egymás szemébe. Ma is együtt ülnek asztalhoz reggelizni, ebédelni, vacsorázni, szabad idejükben tévéznek, rádióznak. Amikor összeházasodtunk, nem gondoltuk, hogy elérjük az 50. házassági évfordulót - szinte egyszerre mondták és szeretettel pillantottak egymásra. Elmondták még, hogy az egész család, rokonság felköszöntötte ezen a napon, az ő ünnepükön. Ezt a személyes látogatási lehetőséget is kihasználva, gratulálok a szép évfordulóhoz, az arany lakodalomhoz. (nati)
