Esztergom és Vidéke, 2005

2005-08-04 / 31-32. szám

2005. augusztus 4. GSZtERSOjD 6S 5 Kodály Nyári Egyetem (los) Lapunk újkori megjelenésének mind a húsz évében írtunk az Esztergomban megtartott nyári szabadegyetemről, mely a Kodály Zoltánhoz kötődő zenei oktatást hivatott továbbadni. Ezért a 40. évforduló kapcsán nem térünk vissza a múltra, melyet korábbi lapszámainkban fellelhetnek. A 40 évből a nyári egyetem nemzetközi szervezésében már 17. éve veszi ki részét és fogja össze Katona László igazgató. Őt is jól ismerjük, annak ellenére, hogy a TIT-ben a munkája a megyeszékhelyhez köti. Tőle tudtuk meg, hogy a művészeti nyári egyetemre idén külföldről, Angliából, Spanyolországból, Franciaországból, Mexikóból, Kolumbiából, Olaszországból, no és - miként a kezdetektől - Japánból is többen jöttek. A Távol-keletről egy japán hölgy ezúttal 8. alkalommal jött el Kodály zsenialitásának tanulmányozására. Katona László szervező munkája mellett most is Szőnyi Erzsébet zenei egyetemi tanár a vezetője a kurzusnak. Tanártársai ezúttal - akik a csoportokat is vezetik - Rápli Györgyi, Hraschek Katalin és Takács László. Szőnyi Erzsébet meghatódottan emlékezett a kezdetekre, amikor is az első két évben Bartók Béla volt az egyetemi oktatás központi személyisége, majd a Kodály módszert Szabolcsi Bencével közösen indították. Azt is elmondta a professzor, hogy a Kodály-módszert ma már több városban tanítják, de a csúcson az esztergomi nyári egyetem áll. Mint mindig, most is gyerekkórus segíti a képzést, ezúttal a fővárosból a Kós Károly Művészeti Altalános Iskola. Komámasszony, hol a stukker? A KÁPOSZTÁT CVEKEDLI IZE (NAPLÓ EMLÉKEZETBŐL) Levél Timár Zsuzsának, a népművészet Leányváron élő mesterének Kedves Zsuzsa, vadkeleti cowboynak öltözött Változatom a nyirkos, hideg Katalin nap délelőttjén lassú sétalépésben slattyogott a MUKI (Műv. Ház) felé, hogy szemügyre vegye a könyvtárban kiállított „műtárgyaidat". A néptelen vagy csak még be nem népesült havas utca látványától eszébe villant egy irtózatosan giccses s épp ezért röhögtető mondat: „Leányváros világvárossal határos" . - Még mondja valaki, nem tud a nyelv használójából hülyét csinálni... A Fazonnak arra is rá kellett ébrednie - legyűrve elmebéli tunyaságát -, hogy a néhai klasszis: Ludwig Wittgenstein bölcselő nívós hazai hittérítői (élőkről vagy rosszat vagy semmit!) gyarmatosító nyelvkritikai ügyködésükkel értelmükből forgatják ki, jelentésüktől fosztják meg szavainkat, fogalmainkat, jelképeinket. Csoda-e hát, hogy Jóvoltukból" még Leányváron is mucsainak érezheti magát a remekművek elkövetésével gyanúsítható fazekas vagy garabonc firkász, ki az eszével érez s szívvel gondolkodik. & & áCÉ Teremtményeid szépek, nekem mégis a fényképtartó kerámia a legkedvesebb, mely boldogult édesanyád (született Dorna Ilona) fiatal arcát keretezi. Csak a káposztás cvekedlit tudnám feledni, amivel hajdan ebédre megvendégelt. Előrehozott adventi szerencsekívánattal: Sárándháza, 2005., Péter-Pál hava Járándi Sózsef Ister-Granum Népművészeti Fesztivál (D.L.) Idén július 22. és 24. között ismét megrendezték a Kis-Duna parton az IsterGranum Népművészeti Fesztivált és kirakodóvásárt. A megnyitó után a programot a Duna túlpartjáról érkező kéméndi táncosok kezdték. Saját táncaikon kívül galgamenti és jászsági táncokat mutattak be. Aztán jöttek sorra a bényiek, a bartiak, majd három együttes is Farnadról. A nemzetközi hírű Vujicsics zenekar is fellépett délszláv zenével, majd az Ifjú Muzsikás együttes táncházával zárult a program, mely másnap további kulturális bemutatókkal folytatódott. A harmadik nap láthattunk egy csikós bemutatót az Erzsébet-parkban, Csorna Gergő pedig a moldvai magyar nyelvről tartott előadást. Es ami a legjobban tetszett egy alkalmi tárlósorozat, melyen középiskolás diákok egy-egy Nagy László -verset illusztráltak, talán azért is, mert ha élne a költő, idén lenne nyolcvan éves! (yffy) Görgey Gábor nagysikerű komédiája az 1968-as, vészterhes politikai időkben megtartott premiere óta sokszor és sok helyen került műsorra, hazánkban, a Kárpát-medencében, de Nyugaton és Európa határain túl is. Ennek a folyamatnak a rendszerváltozás, a pártállami diktatúra megszűnése sem vetett véget, a bemutatók a 90-es évektől csak szaporodtak. Ez is jelzi, hogy a különböző társadalmi rétegek közötti békétlenség, a hatalomvágy és az elfojtott indulatok kicsinyes törlesztése ma is jellemzi társadalmunkat, még ha ez nem is foglalkozási ágak, osztályok szerint tagozódik. A mű öt ember, a lumpenproletár, a földműves, az arisztokrata, az értelmiségi és az identitását vesztett, gerinctelen kispolgár kegyetlen, karikaturisztikus gúnyrajza, amelyben a hatalom (a fegyver) birtoklása függvényében változik m

eg mindegyikük viselkedése. így lesz a megalkuvó elnyomottból a szerencse fordultával öntetszelgő, másokat megalázó potentáton A szabadságvágy fölé kerekedő despotikus hatalomvágy mindenkit egyformán a hatalmába kerít, de az ismétlődő cselekmény komikuma csupán keserédes befejezésbe torkollhat: a szocializmus időszakában a darab végén a kinyitott kapu egy nagy, vörösre festett téglafalra nyílt. A mostani előadáson ehelyett már az unió fala és zászlója állt. Kiemelve, illetve megkérdőjelezve a vágyott szabadságnak magát a fogalmát is. Az író véleménye szerint a mű a „mai olvasatban (1991), itt és most (...) minden egyes nézőnek az öt történelmi figura valamelyikében önmaga felismerését - és ami a legfontosabb, az elutasítást (hirdeti): én nem akarok többé ilyen lenni! Akkor egyszer talán mégiscsak kinyitjuk majd azzal a mindvégig a kezünk ügyében fityegő kulccsal közösen a kaput, mely kifelé vezet az elrontott múlt évszázadaiból." A komédia szinte kizárólag a helyzetkomikum kiaknázására épül (hiszen jellemében, kétszínűségében mind az öt alak: egy), VasZoltán Iván rendezésében a bohózati elemek fokozása elnyerte a közönség tetszését az esztergomi bemutatón is. Az előadás a várakozásnak (és az általános tapasztalatnak) megfelelően itt szintén sikeres volt: pénteken telt ház, szombaton még a lépcsőkre is jutó közönség fogadta a színészeket. Az alakok megformálása (talán éppen a jellemek elnagyolt, sztereótipikus volta miatt) nem jelentett nagyobb kihívást a színészek számára - a legkiemelkedőbb közülük talán K. Müller, a Kálloy Molnár (K. Molnár) Péter alakította ügybuzgó, visszataszító személyiség volt. Bár a komédia abszurd darabnak túlzottan történelmi, történelmi parabolának viszont éppenséggel egysíkú, a mű esztergomi bemutatóin a közönség ettől függetlenül jól szórakozott. A Magyar Állami Népi Együttest nem kell bemutatni olvasóinknak. Legismertebb néptánc-együttesünk 1951-ben azzal a céllal alakult, hogy a magyar kultúra értékeit összegyűjtse, közvetítse és terjessze az egész világon. Az '50-60-as években Rábai Miklós koreográfus vezette az együttest és új néptánc-stílust teremtett, ami azonban nem volt mentes a szovjet Mojszejev együttes túlságosan is teátrális előadásmódjától. A '80-90-es években Timár Sándor, az autentikus táncház-mozgalom egyik alapítója visszavezette az együttest a gyökerekhez. Jelenleg Sebő Ferenc zeneszerző az együttes művészeti vezetője és Mihályi Gábor a rendező koreográfusa. Július 23-án a Nyári Játékok keretében mutatták be új darabjukat, a Pannon Freskó tánc-karnevált két felvonásban. E látványos táncelőadás, egy karnevál forgatagában mozaikszerűen vetíti elénk a magyarok és az EuEsztergomi ősbemutató: Pannon Freskó rópában élő népek - baszk, norvég, görög, albán, bolgár, szerb, román - gazdag tánchagyományait, valamint kölcsönhatásaikat. A műsor tételekből, etűdökből áll. A Kárpát-medence kialakuló magyar állama a római provinciáról, Pannóniáról nevezte el magát. Hagyományaik a messze európai múltban gyökereznek, minél többet tudnak róla, ez annál nyilvánvalóbb. Európé elrablása még a mítoszok ködébe vész. De a Trójából menekülő Aeneász királyfi Római Birodalma már kiemelkedik az ismeretlenség ködéből. A népvándorlás hullámai, s a kereszténység évszázadai után a sok politikai változás ellenére is egységes kultúra alakult ki ezen a földrészen, s ezt a hagyományok is hitelesen közvetítik. A műsor ezen az őseinktől örökölt nyelven mondja el emberi érzelmek, szerelem és halál fenséges harcait, a Tavasz (szjiletés), a Nyár (beteljesülés), az Ősz (elmúlás) és a Tél (haláltánc) karakteres színeiben. Mint egy ásatás freskótöredékeit, úgy illesztik össze az évezredek örökölt formáit, kincseit mai tudásuk, tánc- és zeneismeretük, valamint klasszikus magyar költők énekelt szövegei segítségével. Görög vázarajzokról ismert mozdulatok elevenednek, ugyanazon mozgások értelmezései a szemünk előtt alakulnak át (a mennyei rituális körtánc például egyszer csak az „ördög karikájának" minősül), közismert dallamok különféle etnikai karaktereket vesznek fel egy-egy ritmus megbiccenésével mutatják meg összetartozásukat. A kialakuló kép tehát egyszerre lesz új is, ismerős is, ahogy ez a nagy kultúrák esetében lenni szokott" olvashatjuk az együttes honlapján az előadásáról szóló ismertetőben. Összességében tehát elmondhatjuk, hogy jelentős bemutatóra került sor Esztergomban, a Nyári Játékok keretében. D.L. Valódi hungaricum a Pápai himnusz Sokan gondolhatják, hogy a jeles ünnepeken a szentmisék végén a nemzeti Himnusz előtt gyakran felcsendülő Pápai himnusz az Anyaszentegyház „hivatalos" himnusza, vagyis világszerte ismert. Ez azonban tévedés. Mint Szilárdfy Zoltán pap, művészettörténész a Székesfehérvári Egyházmegye Magazinjának (SZEM) legfrissebb számában rámutat, a százötven éve született mű igazi magyar alkotás, vagyis hungaricum, ha a verse nem is magyar nyelven, hanem németül született. A Nikolas Wiseman bíboros, westminsteri érsek által írt imádságot Gyurits Antal irodalmár és klasszika-filológus ültette át magyarra. A költői szöveget Feley Antal pesti zongoraművész zenésítette meg 1860 körül. A XIX. század második felében itthon és Európa-szerte zajló egyházellenes harcok idején a pápa személye, illetve a Róma iránti hűséges ragaszkodást művészi erővel kifejező alkotás hamar népszerűvé vált hazánkban, és azóta is elmaradhatatlan része a legfontosabb ünnepeinknek. (katolikus.hu) Eperfa Volt egyszer, mikor a Teremtő, a sok dolga között megfáradott. Leült a puszta földre. Tűzött fejére a Nap, éhes is volt. A sült galambnak akkor még híre-hamva se volt. Gyümölcs, az most jólesne... gondolta... alma, talán, de mégse..., a múltkor is elvásott a foga beléje. Meggy, ... az idén olyan savanyka, nem vágyik most arra. Ribizli, málna, az talán lehetne, de azért a kertbe most lemenni nincsen semmi kedve. A porba letette tenyerét, körbe is rajzolta, nézi, csak nézi, olyan levélforma. Teremtőkedve csiklandozta, törzset, ágat is rajzolt nyomban a sima porba. A cakkos levélkéket sűrűn rá-rá passzította. Ilyen fám még nincsen, gondolatban sincsen, ugyan hova tegyem, ugyan mit teremjen? A nyári nagy melegben igen főtt a feje. Főhetett is, hisz a Nap hétágát süttette. Ahogy kigyúlt a gondolat, izzadó homlokára csap... Legyen hát ez a fa hűs árnyékot adó! Pitvarnak elébe, fel is állította, az életnek nedvét benne meg is indította. Alája leült s érezte menten, hogy teste heve enyhül. Kissé álmos is lett, hát gondolta, egy percre ledül. A hűvös földön az árnyék nem, hogy elaltatta, inkább felizgatta. Fejéhez kap újra, Ó Uram Teremtőm, hiszen magam vagyok egyben mind a kettő! Teremtek olyan fát, hogy csudájára járnak! Kedvére lesz az majd az egész világnak. Ámint ezt kimondta, ujjával a fát kissé megigazította. Földről a szamóca kerüljön a fára, íze olyan legyen, mint az édes málna. Színezett ő menten, nem volt ő rest soha; a levél lett a cakkos, zöld, mint a friss moha. A gyümölcsöt epernek nevezte, s a szemeket egyenként mind be is festette. Ingujja feltűrve, maszatos a keze, a sokféle szín ki van már keverve. Vérvörössel kezdte, mert azt igen szerette, azután a vöröset, ahogy felvizezte, az a málnaízű, eper lett rózsaszínű. A sárgát is kedvelte, mindenféle árnyalatát örömmel festette. Forog is tovább az esze kereke, mi lenne, ha ez szem fekete lenne? Úgy látszik a Teremtő mindezt élvezte, mert az eperszemeket mézzel is bekente. A gyümölcsöt lágyra, olvadóra gyúrta, jó szagú illattal be is balzsamozta. A megfáradt vándor, ha alája leülne, legyen neki menten frissítő ebédje. Ne kelljen azt kővel, foggal törögetni, bicskát elővenni, héját szelegetni, magját se kelljen kiköpdösni, levét facsargatni, vele fáradozni. Csak száját tátni, s beléje tenni, legyen hát olyan, hogy csak le kelljen nyelni. Teremtő a bölcs, hogy mindezt megtette, fejét azon törte, hogy most hová tegye? Merre járt a vándor, azt ugyan jól tudta, az elsőket akkor az utakra felrakta. Gondolta jól jön az, kis kertbe nagy kertbe, rakott is rendesen alvégre, felvégre. Essen csak útjába az ember kisfiának, a kecses darázsnak, az ég madarának, a totyogó, habzsoló kövér kiskacsának. Gondja volt mindenre, s volt már rendes helye, a törzsét, ágát, még egyszer a kezébe vette. Á gyenge ágakat megcirókálta, a vastagabbakat kicsit átformálta, helye legyen rendes, egy jó kis hintának. Lehessen azt bizton napestig megmászni, sűrű lombja között elbújócskázni. így volt, nem így volt, lehet, hogy mese volt, csak úgy kitaláltam, mert valaha én is csak az eperfát másztam, azon hintáztam. Ha a fán az eper pirosra megérett, jött is a sok csacsogó, nevető kisgyerek. A szánk piros volt, bajszot meg rajzoltunk, az eperszemekkel nagy csatákat vívtunk. A Teremtőnek mindezt megköszöntük, azzal, hogy nyaranta legalább nőttünk egy arasszal. Az eperfa ma is úgy áll, ahogy megalkotta, csak ennek a fának mostanság nincsen annyi dolga. Szabvány mászóka, még szabványabb hinta, a ma gyerekének ilyen a játéka. Hova megy, jól tudom, fel az internetre, nem kell neki a vándorok ingyenes ebédje. Száját akármire ki nem tátja. Futár hozta pizza, hot-dog vagy hamburger, rá sok édes cola, a gyermeknek, szentemnek, így megy jól a dolga. Vándor az úton, ma nem igen poroszkál, kis útra, nagy útra, bizony gyalog nem jár. Ha mégis a szegénynek gyalog kéne menni, a kannás bort a boltba, bizony nem felejti. Na nincs útravalója, a száját, csak úgy megszokásból tátja. Teremtőm, ha rajzolnál még egyszer valamit a porba, mégis az a régi, jó eperfa volna. Bereczné Szállási Etelka