Esztergom és Vidéke, 2005
2005-06-23 / 25-26. szám
2500 £ 6 S VIP6 fentlstoáti szülimarosa a nemzeti egység bölcsője, jelképe és szolgálója! Csütörtökön ülésezett a képviselő-testület Képviselői esküt tett Pócsföldi József Az esztergomi képviselő-testület június 16-ai ülésén letette képviselői esküjét Pócsföldi József, a 13. számú egyéni választókerület két hete megválasztott képviselője. Pócsföldi József - aki a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség, a Magyar Demokrata Fórum, a Rudnay Egyesület és a Fidelitas jelöltjeként indult Esztergom-kertvárosban, a februárban tragikus hirtelenséggel elhunyt Bajkó Sándor körzetében - két héttel ezelőtt nagy fölénnyel nyerte meg az időközi választást. Intézményvezetőket választott a testület A képviselők a testületi ülést három intézményvezetői pályázatról szóló döntés meghozatalával kezdték. A Zöld Óvoda korábban egy évre kinevezett igazgatónője, Búzási Lászlóné újabb öt évre kapott bizalmat, és szintén meghosszabbították Benda János kinevezését a Kőrösy László Középiskolai Kollégium élén. A József Attila Altalános Iskola igazgatói állását a következő évben dr. Iuányi Pálné tölti be a csütörtöki döntés értelmében. Több ponton módosul a közterület-használati rendelet Esztergom Város Önkormányzata a Gyarapodás Programjának elfogadásával kijelölte a turisztikailag hasznosítható városrészek rehabilitációjának és fejlesztésének útját. A koncepció egyik alapvető célja, hogy az Esztergomba érkező vendégek a Bazilika és a királyi vár megtekintése után ne távozzanak azonnal városunkból, hanem tegyenek sétát a helyreállított vagy helyreállítandó műemlékek között, a felújított városrészeken keresztül. A séta végpontjaként a koncepció a Széchenyi teret jelöli ki. A két történelmi helyszín között az egyik szép és hangulatos útvonal a Vízivároson, a Kis-Duna sétányon, majd a Lőrinc utcán keresztül vezethet. Ezen területek építészeti rehabilitációja mellett fontos szerepet kap a vendéglátás fejlesztése. A tervező nem titkolt szándéka, hogy az említett útvonalon kialakított sétálóutcákban az éttermek, a cukrászdák, a kávézók üzemeltetői hangulatos és színvonalas kerthelyiségeket alakítsanak ki. Az önkormányzat ezt elsősorban a közterület-használati díj csökkentésével segítheti, ezért fogadták el a képviselők azt a javaslatot, amely a közterület-használati rendeletet módosítja. A módosítás értelmében Esztergom a díj csökkentésével ösztönzi a vendéglátóhelyek üzemeltetőit nagy kiterjedésű, esztétikus kerthelyiségek kialakítására. Mindez az esztergomi polgárok kikapcsolódásának szolgálatával, a helyi társasági élet szerveződését is segíti. A fenti útvonal-menti kedvezményezett területeken a vendéglátó-ipari szolgáltatások és kerthelyiségek kihelyezéséért fizetendő díjak jelentősen csökkennek. A kerthelyiségekért nyolc négyzetméteres területnagyságig az általános díj felét, afelett az általános díj egytizedét kell fizetni az üzemeltetőknek. A városszépítési program megvalósíthatóságának bizonyítéka a Széchenyi tér nemsokára megkezdődő rehabilitációja. A jelentős átalakítássaljáró városfejlesztési beruházás megakadályozza, hogy kerthelyiségeket nyissanak a főtéren. Ezért a csütörtökön elfogadott javaslat szerint ott, ahol a városrészek felújítása építési munkálatokkal (törmelék, építési anyag, zaj, teherforgalom) jár, de az üzemeltetők, a tulajdonosok ennek ellenére vállalják a kerthelyiség kialakítását, és az a munkálatokat nem akadályozza, mindössze az általános díj tizedéért nyithatnak kerthelyiségeket. A rendeletmódosítás elfogadásával az önkormányzat lehetővé tette azt is, hogy alapítványok, egyesületek által szervezett kulturális, gyermeknapi rendezvények, sportesemények esetén a polgármester a díjat elengedje. Emellett továbbra is kedvezményt kaphatnak azok, akik városfejlesztési célt szolgáló közterület-használatra kérnek engedélyt, az ő számukra a díj felének elengedését teszi lehetővé a jogszabály. Megállapodás az ellátásokról az önkormányzat és az Életút Egyesület között A szociális ellátásokról és szociális igazgatásról szóló törvény értelmében Esztergom önkormányzatának az alapszolgáltatásokon belül a fogyatékkal élők nappali ellátását is meg kell szerveznie. Bár az „Életút Egyesület a Sérült Fiatalokért" civil szervezet Nyergesújfalun működtet egy lakóotthont és egy nappali ellátást biztosító intézményt, ahol esztergomiakat is fogadnak, ám hosszabb távon Esztergomban is elkerülhetetlen a fogyatékkal élők nappali ellátásának megszervezése. Mivel a feladatot szakmailag magas színvonalon tudja ellátni, célszerűnek tartotta a város vezetése a feladat megszervezésére ellátási szerződést kötni az egyesülettel. Esztergom 2001 októberében öt évre az Életút Egyesület részére használatába adott egy régi, több mint másfélezer négyzetméteres katonai kórházépületet az épülethez tartozó földterülettel együtt. A szerződéskötést követően az Életút Egyesület az épület teljes körű felújításával ötven férőhelyes idősek otthonát és tíz férőhelyes, megváltozott képességűek ellátására alkalmas bentlakásos otthont kívánt létrehozni. Az építkezés folytatását a Relabor Kft. a szükséges hozzájárulás megtagadásával próbálta megakadályozni. Az egyesület feladatai végrehajthatóságának elősegítése, valamint azért, hogy az egyesület biztosítsa az esztergomi lakosok számára a nappali ellátást, az önkormányzat biztosítja az ingatlan használati és tulajdonjogát az egyesület számára. Az ingatlan átadását biztosító szerződés legfőbb eleme: az egyesület átvállalja az önkormányzat által a fogyatékkal élőknek biztosítandó nappali ellátást és szociális ellátásokat nyújt. Ezért, illetve ennek elősegítése érdekében Esztergom a volt kórházépület tulajdonjogának egyharmad részét térítésmentesen átadja az Életút Egyesületnek. Meghatározták az óvodai csoportés gyermeklétszámokat Esztergom önkormányzati és egyházi fenntartású óvodáiba április 4-5-én megtörténtek a beiratkozások. A képviselők a csütörtöki testületi ülésen határozták meg az egyes óvodák szeptembertől induló csoportjainak, valamint az intézményekbe fölvett gyermekek számát. így a 2005/2006. nevelési évben az Angyalkert, a Bánomi, a Belvárosi, az Erzsébet királyné és a Zöld óvoda számára négy, az Aranyhegyi óvoda számára öt, a Honvéd utcai, a Kertvárosi és a Szentgyörgymezei óvoda számára hat csoport indítását engedélyezi. Emellett - az előzetes szakmai egyeztetéseket követően - szinte valamennyi óvoda esetében hozzájárultak, hogy a jogszabályok meghatározta maximális csoportlétszámokat túllépjék néhány fővel. Kulturális rendezvényeket, közösségeket támogat a város Meggyes Tamás polgármester a csütörtökön tartott testületi ülésen is több kulturális, szociális szervezet támogatására tett javaslatot. A „Határtalan Szív" Alapítvány, amely a Mária Iskolatestvérek Szerzetesrend közösségével - hasonlóan az előző évekhez - idén is megszervezi a nyári cigánytábort. A tábor általános célja a cigány kultúra részletesebb megismerése, megismertetése, a szocializáció és a tapasztalatszerzés az élet különböző területein. A táborban három csoportban negyven gyermek és tizennégy kísérő vesz részt július 3. és 16. között. A nyári táborban résztvevő gyermekek halmozottan hátrányos helyzetűek, részvételüket így nem tudják kifizetni, ezért kért segítséget az alapítvány az önkormányzattól. Az Oktatási és Ifjúsági Bizottság e célra fordítható keretéből a testületi döntést követően 70 000 Ft támogatást nyújt a szervezetnek. Az Esztergomi Várszínház színpadán vendégszerepel a bambergi Hoffmann Theater 2005. július 16-án és 17-én. Friedrich Schiller Stuart Mária című darabjának németnyelvű előadása rendhagyó produkcióként szerepel a Várszínház programjai között, új színfolttal gazdagítva a turistacsalogató látványosságok kínálatát. A vendégjáték új lehetőségekkel bővíti Bamberg és Esztergom testvérvárosi együttműködését is. Észtergom városa a képviselők csütörtöki döntése alapján kétszázezer forintos támogatással járul hozzá a vendégművészek szállásköltségeihez. Az Esztergomi Otthon Segítünk Alapítvány idén ismét kiadta a tavaly nagy sikert aratott „Esztergomi vakáció" című összeállítását. Ahogy a tavalyi hasonló füzetben, idén is összefoglalóan ismertetik az esztergomi nyári rendezvényeket, táborokat, egyéb programokat. A kiadvány célja, hogy a családokhoz eljusson az információ, milyen lehetőségek állnak a rendelkezésükre a nyár és az iskolai szünidő eltöltésére. Emellett cél a környék és - a rendezvényeken keresztül - a közösségek megismertetése is. Ezáltal kívánnak lehetőséget biztosítani arra, hogy a gyerekek, fiatalok ne egyedül, vagy az utcán csellengve töltsék a nyarat. A kiadvány megjelentetéséhez szükséges számítógépes adatrögzítést, illusztrációinak elkészítését és a terjesztést önkéntes munkában végzik az alapítvány munkatársai, ám számtalan olyan részfeladat van, mint például a nyomdai költségek, amelyet pénzben kell kifizetni. Ezért fordult az alapítvány levélben az önkormányzathoz, kérve, hogy a kiadvány megjelentetéséhez járuljon hozzá. E kérés alapján Meggyes Tamás polgármester a képviselő-testület egyetértésével úgy döntött, hogy a polgármesteri keret terhére ötvenezer forinttal támogatja az alapítványt a kiadvány elkészítésében és terjesztésében. Közbeszerzési pályázat a közvilágítás korszerűsítésére Az esztergomi önkormányzat korábban határozatot hozott a városi közvilágítás korszerűsítéséről, a munkákhoz szükséges tervek elkészítéséről. Ennek fedezete a közvilágítás-korszerűsítés energia-megtakarításából származó költségmegtakarítás lesz. Később ezt a határozatot a Berényi Zsigmond út átépítésével és különböző esztergomi és pilisszentléleki épületek díszkivilágításával egészítették ki a képviselők. A korszerűsítéshez kapcsolódó műszaki előkészítéssel, közbeszerzéssel, szerződéskötéssel, kivitelezéssel kapcsolatosan az önkormányzat együttműködési szerződést kötött a Duna Fejlesztési Kft.-vei. A háromszázmillió forint körüli beruházáshoz, pontosabban a Szentgyörgymezői, Pilisszentléleki és Belvárosi templom, Szent Tamás feljáró, Széchenyi tér épületei, Hősök terei emlékmű díszvilágításának megépítéséhez pályázaton kíván forrást elnyerni a város. A csütörtöki testületi ülésen arról döntöttek a képviselők, hogy a korszerűsítési munkák, valamint a Prímás-szigeti és Erzsébet-park - Knézich utca közti 20 kV-os légvezetékek földkábelre cserélésének tervezésére, valamint a Berényi Zsigmond utca díszburkolatos átépítésére, ezzel egyidőben a légkábelek földbehelyezésére nyilvános pályázatot ír ki. (Folytatás a 3. oldalon.) 1U14. POLGÁRI HETILAP www.esztergomesvideke.hu E-mail: esztergomesvideke@vnet.hu Alapíttatott 1879-ben Alapító főszerkesztő: dr. Kőrösy László 1944-ig megjelent LXV évfolyam * Új sorozat XX. évfolyam, 25-26. szám 2005. június 23. 8 oldal Ára: 100 Ft Újjáépülő hidak, újjászülető kapcsolatok Az Ister-Granum Eurorégió két évvel ezelőtti megalakulása óta közgyűléseinek állandó napirendje az Ipoly alsó szakasza hídjainak újjáépítése. A XX. sz. elején összesen nyolc híd állt a mai eurorégió területén. Ezek közül ma csupán a Letkés Szalka közúti, és a Szob Helemba közötti vasúti híd áll. E két igen fontos híd azonban csak korlátozottan tudja kielégíteni a két partmenti terület igényeit. 2003-ban már készült egy részletes tanulmány az újjáépítendő hidak kívánt sorrendjéről, várható közlekedési hatásukról, mely azt valószínűsítette, hogy az új hidakkal jelentős mértékben átrendeződnének az eurorégió és a tágabb térség közlekedési pályái, vagyis reális esély nyílna e perifériális térség gazdasági fellendülésére, illetve az Ipoly-menti kistelepülések életszínvonalának emelkedésére, népességmegtartó erejük növekedésére. A szakemberek által javasolt híd-újjáépítési sorrend és a települések igényei alapján kristályosodott ki az Ister-Granum Eurorégió álláspontja is az üggyel kapcsolatban. Uniós csatlakozásunkkal a határtérségek támogatására új pályázati lehetőség, az Interreg IIIA program is megnyílt. A hiányzó Ipoly-hidakat is e forrásból szeretnék megterveztetni, majd újjáépíteni. Az Ister-Granum Eurorégió Ipolydamásd - Helemba, Ipolytölgyes - Ipolykiskeszi, Vámosmikola - Ipolypásztó, Vámosmikola - Ipolybél, Tésa - Ipolyvisk térségét jelölte ki a reménybeli hídépítések helyszínéül. Ütóbbi helyszínen nem is a híd meg- vagy újjáépítésére, hanem a határon átvezető közútfelújításra van szükség. Áz eurorégió települései, szűkös anyagi helyzetük és ebből következő csekély kezdeményező képességük ellenére harmincötmillió forintot adtak össze a pályázatok önrészének biztosítására. Számos igen kicsiny és kis költségvetésű falucska is jelentős anyagi áldozattal vállalta ezt, például a 402 lelkes Perőcsény 190 000 Ft-tal, a 177 lakosú szlovákiai Zalaba 71 000 Ft-tal járult hozzá az összeghez. Esztergom, mint az Ister-Granum Eurorégió „fővárosa" megelőlegezte a „Hidak az Ipolyon" című pályázathoz szükséges önrész fedezetét, valamint vállalta a pályázat elkészítésével kapcsolatos összes feladatot és az ehhez kapcsolódó összes költséget. A pályázat sikere esetén az önrészt az eurorégió települései lakosságszám-arányosan fizetik be. A feladatok felvállalásának oka, hogy ezzel az „első lépéssel" pontosabban a pályázat sikere esetén nem „csupán" hidak lesznek az Ipolyon, hanem igazolódik az Ister-Granum Eurorégió alapeszméje, hogy az összefogásnak határon innen és túl lehet és van eredménye és értelme. (Sajtótájékoztató)