Esztergom és Vidéke, 2005

2005-05-19 / 20-21. szám

4 eszterasofl) vip^fre 2005. május 26. Vendégünk volt: Csepécz Szilvia (-zső) Május 13-án a Városi Könyvtárban, a Műhely-hidak sorozat keretében Csepécz Szilviával, a Párkányban élő íróval, újságíróval beszélgetett Nagyfalusi Tibor, a sorozat szerkesztője. A

2 írónő, aki jelenleg a pozsonyi Új Szó, illetve a Vasárnap című lapok munkatársa - bár Érsekújváron szülejtett - a felvidéki Barton nőtt fel. Életpályája igen mozgalmas: volt postai segédmunkás, könyvesbolti eladó és sokáig népművelő. A 80-as években egyik alapítója volt az Iródia nevű ellenzéki irodalmi, politikai csoportosulásnak. Csak néhány kiadványt tudtak megjelentetni, utána a hatalom emberei betiltották. Csepécz Szilvia újságíróként számtalan híres emberrel készített interjút, többek közt Szabó Magda írónővel, Bessenyei Ferenccel, Piros Ildikóval, Cserháti Zsuzsával, Zámbó Jimmyvel... Nagyon érdekli őt a kisemberek, a jogtalanul bebörtönöztettek, a szellemi fogyatékosok - dosztojevszkiji definícióval élve -, a „megalázottak és megszomorítottak" sorsa is. Az újságírói munka mellett szépirodalmi tevékenységet is folytat: húszéves alkotói pályája során több, gyermekeknek szóló könyvet is ír/t. Versei Történések küszöbén címmel 1990-ben jelentek meg, s ugyanebben az évben megkapta az Irodalmi Alap Nívódíját. A tanulságos író-olvasó találkozó keretében Nagyfalusi Tibor részleteket olvasott fel az írónő Egyszerű viselet című nagysikerű kisregényéből. Cserpécz Szilvia még fiatal: mindössze negyvenéves, de már egész életműre elegendő írása, könyve jelent meg különböző irodalmi lapokban és folyóiratokban. Mi, anyaországi magyarok, esztergomi olvasók szívből reméljük, hogy a következő negyven év is hasonlóan termékeny lesz írói életpályája szempontjából! i m W mf Andráskó Péter: A tudás felajánlása Egy ifjú festő, Andráskó Péter kiállítása a Sziget galériában A kiállítás megnyitójában dr. Bárdos István művelődéstörténész az utóbbi évszázad esztergomi művészgenerációit áttekintve arra a kérdésre kereste a választ, véletlenszerű-e, hogy sok tehetség jelent meg és alkotott korábban is városunkban. A Gyakorló Iskolában köztudottan és elismerten magas színvonalú oktatás folyik, de Andráskó Péter ezen kívül egy országosan ismert festő nagyapával is büszkélkedhet Andráskó István személyében. Az ifjú festőművész kiállítása a Sziget Galériában egységes stílusról árulkodik, bár e művek az egy tömböt képező, idol-szerű emberalakjai és kis méretük folytán először vázlatnak tűnnek. Az alkotó azonos eszközökkel (homogén, sötét háttér előtt ellenfénybe állítva) vizsgálja a témáit, az emberi kapcsolatokat kifejező mozdulatokat. Ezek időnként egy alapvető gesztus illusztrációiként hatnak, máskor viszont spirituális cselekmények rítusai elevenednek meg, ugyancsak az általánosítás legmagasabb fokán. Visszafogott színviláguk és közérthető voltuk miatt minden bizonnyal tetszés váltanak majd ki e művek az intézmény falai között tanuló gyermekek körében, a stílus és a forma egysége ugyanis szembeszökő. Mindezek után már csupán a téma, a tartalom elmélyültebb ábrázolására buzdíthatjuk az alkotót, akivel remélhetőleg találkozni fogunk még Esztergom galériáiban. Andráskó Péter a pályája elején áll, formálódó festészete pedig a küszöbön vetette meg a lábát. Ott, ahonnan még visszafordulhat, de kellő bátorsággal elindulhat a művész ember. Befelé, a mélységeink ösvényein haladva. Ezt a fázist jelzik a falakon a képek, amelyekkel június 18-áig ismerkedhetnek meg az érdeklődők (a hét bármely napján 10-18 óráig). I. M. Mindig örömmel számolunk be fiatal tehetségek bemutatkozásáról, és reményteljes várakozással tekintjük meg kiállításukat. Andráskó Péter pár képe ugyan látható volt már két esztendeje a Vitéz János Tanítóképző Főiskola Gyakorló Altalános Iskolája 110 éves fennállásának ünnepség-sorozata keretében nyílt tárlaton (amelyen egykori főiskolai művész tanárok és hajdani gyakorlós alkotók tisztelegtek a jubileum előtt), az akkori csoportos után most azonban egy önálló kiállítás anyagával lépett a fiatalember a város közpnsége elé. Útja Bangó Miklós tanár gyakorlós rajz szakkörétől a „kisképzőn", azaz a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolán át a Képzőművészeti Egyetemig vezetett, ahol ma Gaál József mester osztályában tanul festészetet. Több kiemelkedő fővárosi kiállítóhelyen, mint például a Vígadóban vagy a Várfok Galériában szerepelt eddig, második egyéni tárlatán a szülővárosában mutatja meg munkáit. Hatmillió szempár Egy vasárnapi hajnalon, az álom mezsgyéjén ide-oda sétálva hallgatom a rádiót, benne a Vasárnapi Újságot. Miről is beszélnek? Eszmélek hirtelen, így anyák napja után, gyermeknap környékén. Arról, hogy az elmúlt negyven évben hatmillió gyermeket öltek meg közös akarattal, törvényesen, büntetlenül. Ugyanúgy asszony szülte volna, szerelemben fogant, mint az, aki megszülethetett. Hiszen nincs is más módjuk az életkezdésnek, csak ez az egy. De ő becsúszott. Hatmillióan becsúsztak, ha már így történt, élni akartak. Éppen, hogy csak megkapaszkodtak az élni akarásban, biztonságban, védelemben, jó melegben, máris rájuk rontottak egy kaparókanállal. Akarnál élni? Kis szemtelen! Hát, ne akarj! Te csak egy becsúszott, nem vállalt, nem kívánt, nem akart teher vagy. Hogy gondolod, hogy pont most érek rá veled bajlódni? Ma még pityergek kicsit, el is gondolkodom, a lelluismeretem is rendetlenkedik, de majd túl leszel rajta meglásd. Meglás(J! így hát hatmillió csillogó szempár sosem nyílhatott ki, sosem látta meg a szüleit a napvilágon. Hatmillió gyermek karocskája sosem nyúlt ölelésre, hatmillió buksit nem kellett megfésülni, hatmillió pár lábacska nem fut sehova, hatmillió gyermek nem mondja ki magyarul a szót, hogy édesanyám, hatmillió kis ember nem ír ákombákomot az irkába... Nem sorolom, mert beleszédülök. Csak ülök, mint süket disznó a zabban, íjézni sem bírom, ahogy leírom. Úgy látszik, hogy minden mellett el lehet menni anélkül, hogy észrevegyünk valamit abból, ami pont hozzánk nem méltó, emberekhez, asszonyokhoz. Embert öltek itt a szemünk láttára, mi még csak nem is rezdültünk, talán méltatlankodtunk azon a néhány eseten, akiről tudtuk, hogy ne akarja megtartani a magzatát. Ki hitte volna, hogy így összeszámolva, kimondva, korán reggel, így rémisztő. Vagy talán csak ezen a tavaszi reggelen vagyok ilyen érzékeny és hagyom, hogy a lelkiismeretem, meg a statisztika ölre menjenek? Amúgy pedig a bocsánatkérések idejét éljük. Bocsánat,... bocsánat,... bocsánat, azért is, hogy most odadörgölöm magunknak, fogyó nemzettársaimnak, hogy az ugyan olyan embertelenség, mint a többi, amit az ember, a másik ember ellen tesz. Az, hogy egy okos ember egy eszméért, vagy egyébért rátör egy másik okos emberre, agyon üti, megalázza, mondjuk rá, hogy az eső az eső ellen, győzzön a jobbik, ebbe beletörődünk. Idővel ú,gyis kitörli a kollektív emlékezet. írott szöveg lesz egy történelemkönyvben. Háború, vagy népirtós, ahogy akkor majd gondolják. Azért a tényt, hogy megöltek hatmillió magzatot, hogyan lehet gondolni? Hogyan lehet leírni? Próbálom, nagyon igyekszem, de nem tudom. Egy biztos, én nem voltam közöttük. Bocsánatot kérni ki fog a megszületni nem engedett Katitól, Pistitől, Hugitól..., miket „mondok, hiszen nevük sincs. Ok a kaparókanállal fejbe vert jövő, a gyökerestül kiszaggatott élet. Abba a hatmillió szempárban, akibe a nap még csak bele se süthetett, sosem kacsinthatott huncutul, ki merne belenézni: Mondja meg már valaki, ki szólal meg bocsánatért? Ki ejt könnyet hatmillió magyar magzatért? Bereczné Szállási Etelka Támogassa Ön is a csángóiskola mielőbbi felépítését! A Malomnak nincsen köve, mégis Lisztet jár (Kaposi) Németh Kálmán néptáncos barátunktól oroztam el a címben szereplő szövegváltozatot, mert ő kommentálta így a Malom Művészeti Műhely Liszt estjére szóló meghívást. Lisztet bizony, és nem is akárhogyan! A Vármúzeum lovagtermét teljesen megtöltő közönséget Villányi Zsolt, az MMM elnöke köszöntötte - szavait Erdős Ferenc, az est műsorvezetője tolmácsolta. Az üdvözlés keretében elhangzott Babits Mihály „Szent király városa" című Esztergomról szóló verse Dzsotján Dávid remek tolmácsolásában. A koncert nyitó számaként Rózsár Brigitta Liszt 2. Magyar Rapszódiáját játszotta. A sziporkázóan gazdag zenei nyelvezettel megírt virtuóz darabot a művésznő imponáló magabiztossággal adta elő, és méltán aratott nagy sikert. Ezt követően az est két főszereplője, Hugó Smit (Új-Zéland) csellóművész és Lőwemberg Dániel (Magyarország) zongoraművész közös műsora következett, melynek első részében Liszt „La lugubre gondola" és „Di Zelle in Nunnenwerth" című műveit, továbbá Kerékfy Márton „Utóirat" szerzeményét, valamint Bartók Béla I. Rapszódiáját adták elő. A két salzburgi ösztöndíjas fiatal már ekkor elkápráztatta a közönséget hallatlanul érett és precíz játékával, a két hangszer tökéletes együttműködésével, a művek dinamikai adottságainak bátor kiaknázásával. A kései Liszt-művek szikár, férfias líráját ugyanolyan mély átéléssel tolmácsolták, mint Bartók rapszódiájának féktelen, néha már-már duhaj népi hangvételét. A szünetben - a Vármúzeum kávézójában - rövid zenei vetélkedőre került sor elsősorban középiskolások részvételével, majd a koncert második részében Liszt két elégiája („Élégie" és „Zveite Elegie") valamint Brahms e-moll Szonátája hangzott el (Op.38). A siker óriási volt. A Brahms-mű utolsó tételének szinte extatikus hangulata magával ragadta a közönséget, és szűnni nem akaró vastapssal ráadást követelt. Az óhaj teljesült. Liszt Ferenc „Elfelejtett románc" című - eredetileg zongorára, majd a szerző által zongora-gordonka változatban is megkomponált - darabja hangzott el, s így a koncert során Liszt összes zongorára és csellóra írott műve bemutatásra került. A publikum lelkes tapssal hálálta meg a nem mindennapi zenei élményt. A koncert után az érdeklődők szűkebb körben még kötetlen eszmecserét folytattak a muzsikusokkal és az MMM vezetőivel, és mindenki lelkesen dicsérte a lovagterem kiváló akusztikáját. Köszönet illeti a Vármúzeum igazgatóságát és dolgozóit, hogy biztosították a koncert megrendezésének feltételeit. Az élmény-dús est végeztével belepillantottunk a koncert vendégkönyvébe, ahol többek között ez a bejegyzés olvasható Baróti István orgonaművészünk tollából: 0 4t ^ / -JtkM" in Csaba atya levele Kedves Testvérek! Alleluja! Isten kegyelméből letettük a Béke Királynője tiszteletére szentelt Csángó-magyar Iskolaközpont alapkövét Rekecsenben. Szívem csorcjultig van örömmel, jókedvvel. Úgy érzem, hogy a Szentlélek Moldvában kiáradt, és megismétlődött a nyelvek csodája: románul, magyarul dicsőítettük a szeretet Istenét. Moldvaiak, erdélyiek, magyarországiak, különféle pártokhoz, világnézetekhez tartozó emberek szeretettel egyetértettek, és ugyanarról beszéltek: iskolát akarunk építeni a csángó-magyar testvéreinknek, mert szeretjük őket. Együtt voltunk, és a segíteni akarás elmosott minden szakadékot, határt. Van előttünk egy szép nagy cél, amelyet meg kell valósítanunk. Minél többen tesszük oda a vállunkat, annál hamarább épülhet meg, és annál szebb lesz a Béke Királynőjének (Regina Pacis) moldvai otthona. Milyen jó, szép lenne, ha Románia 2007 Európai Uniós csatlakozásának egyik ünnepi állomását, a rekecseni Csángó-magyar Iskolaközpont felszentelése jelentené! A kedves Dalma asszony jött, és szeretettel magához ölelt mindenkit. Bátran állíthatom, hogy nemcsak a moldvai csángó-magyarokat, hanem a helybeli román hatóságokat is magához ölelte, és Istennek hála, mindenki viszonozta ezt a tiszta szívből jövő szeretetet. A kedves Dalma asszony a maga szerény természetességével a magyar kultúra látható határkövét kétszáz kilométerrel keletebbre vitte. Örök hála érte! Ki tudná megmondani, hogy a pünkösdi áttörés mögött hány szívből jött ima, könnyekkel feltörő fohász van?! Olyan jó tudni, hogy nem hiába kérjük nap mint nap, a Miatyánk elmondásakor, hogy 'jöjjön el a te országod!". Boldog vagyok, mert jó látni, ahogy egy-egy lépéssel előbbre lendül a világunk, ha döcögve is, szorongások közepette is, de épül körülöttünk Isten országa. Hiszem, hogy nemcsak a moldvai testvéreink lesznek gazdagabbak egy iskolával, hanem mindannyian, akik ott voltunk, s akik bekapcsolódunk ebbe a nagy műbe, megerősödtünk hitünkben, abban a reményben, hogy van megoldás, kiút bármilyen gondból, nehézségből, ha alázattal megfogjuk Istenünk kezét és hagyjuk, hogy vezessen a szeretet útján. Köszönöm Istenem május 15-ét, hisz azófa mindenütt szebben ragyog a nap, és kisebbeknek tűnnek még Erdélyben is az árnyékok. Szeretettel, Csaba t. Az első oldalon közölt fotón a következő vésett szöveg olvasható: „Építőkő a Szent István Király által alapított esztergomi Szent Adalbert székesegyházból. Legyen ez a kő a Béke Királynője Moldvai Csángó Magyar Iskolaközpont alapköve." Az építőkövet Mádl Dalma asszony vitte el Rekecsenbe. * * * Több olvasónk kérte: közöljük a Dévai Szent Ferenc Alapítvány bankszámlaszámát is, mert segíteni kívánnak Csaba atyáéknak. Örömmel tesszük. íme tehát a bankszámlaszám: 10300002-20145639-00003285 Magyar Külkereskedelmi Bank