Esztergom és Vidéke, 2005

2005-05-12 / 19. szám

2005. máius 12. esztassQfl) vip^fre 3 Zsolt Nándor nevét vette fel a városi zeneiskola Maradandó élményt nyújtó rendezvény keretében vette fel május 3-án Zsolt Nándor - Esztergomban született hegedűművész és zeneszerző - nevét városunk zeneiskolája. A program 17.30 órakor a művész Simor János utca 21. szám alatti egykori lakóházának udvarán elhelyezett emléktábla avatásával indult, majd a Zeneiskolában folytatódott, ahol az aulában leleplezték a névadó arcképét és emléktábláját Udvardyné Pásztor Ágnes köszöntő szavai után Nagy Éva Rita zenetudós előadása adott áttekintést Zsolt Nándor pályaképéről. (Ennek teljes szövegét olvashatják ugyanitt.) Ezután ünnepi emlékkoncert következett, melyen a Zeneiskola jelenlegi és egykori növendékei, valamint tanárai működtek közre. Elsőként Zsolt Nándor 1912-ben Szigeti József hegedűművész számára írott „Szitakötő" című műve hangzott el Papp Csilla (hegedű) és Vigh Kristóf (zongora) előadásában, majd az 1909-ben - eredetileg hegedű-zongorára írott „Elégia" került bemutatásra Mogyorósi Andor (cselló) előadásában, Reményi Károly zongorakíséretével. A Goethe versére 1905-ben írott „Der Schwere Abend" című dalt Dunai Éva énekelte és Rozsár Brigitta kísérte. Az 1915-ben eredetileg hegedű-zongorára írott „Bilincsben" című kompozíciót Demeter László fuvolán szólaltatta meg Rozsár Brigitta zongorakíséretével. Zsolt Nándor az 1913-ban befejezett szimfóniáját tekintette fő művének, melynek scherzo tételéből 1917-ben hegedű-zongora átiratot is készített „Szatír és driádok " címmel. Ezt a művet mely mind a hegedűstől mind a zongoristától tökéletes technikát követel - Bakai Márton és Rozsár Brigitta előadásában hallhattuk. A nagyszerű élményt nyújtó koncertet Vig Kristófnak Zsolt Nándor és Esztergom tiszteletére írott „Nemzethűség dicsérete" című zongoraműve zárta a szerző előadásában, nagy sikerrel. A koncert szép tisztelgés volt a névadó emléke előtt, és minden alapunk meg van annak feltételezésére, hogy zeneiskolánk gondos őrzője, s méltó hirdetője lesz Zsolt Nándor emlékének és életművének. K.E. Zsolt Nándor rövid életútja és munkássága Zsolt (eredetileg Zsakovecz) Nándor 1887. május 12-én született Esztergomban. Apja magánzenetanárként és az esztergomi Bazilika koncertmestereként 1874-ben alapította meg az Esztergomi Zenei Egyesületet, és az Esztergomi Polgári Zenekart. Zsolt zenei képességei már korán megmutatkoztak. Kezdetben apjától tanult hegedülni, de emellett komponált is. 1904-ben a budapesti Zeneakadémia hegedű professzora, Hubay Jenő felvette tanítványai közé. A korabeli kritikák szerint csillogó technika, erőteljes nemes hang, szép tónus és magával ragadó temperamentum jellemezte Zsolt Nándor hegedülését. A hegedű mellett zeneszerzést is tanult Koessler Jánostól, valamint zongorát és vezénylést Erkel Gyulától. 1906-ban a Budapesti Napló-ban egyik zeneakadémiai hangversenye után Csáth Géza többek között ezeket írta Zsoltról: „Zsolt Nándor hegedűművész virtuóz! Nagyon szépen hegedülte a technikailag igen nehéz saját szerzeményű hegedűversenyét. . .Igen sokat tud, nagyon ökonomikus a zenekarban és ez a nagy tudása nyűgözi le az invencióját!" 1907-ben kapott hegedűművészi és tanári diplomát, és ekkor magyarosította nevét Zsakoveczről Zsoltra. Első, nagy sikert aratott műve a Zongoraötös volt, melyet zeneszerzés tanárának ajánlott, és elnyerte vele az Erkel-díjat. A mű bemutatóján az első hegedű szólamát tanára, Hubay Jenő játszotta. Hubay a tanulmányok befejezte után is figyelemmel kísérte növendéke sorsát, segítségével Zsolt külföldi ösztöndíjat nyert. 1908-ban Londonba ment, ahol a Queen 's Hall koncertmestereként működött. 1909-ben a londoni zenekarral részt vett egy amerikai koncertturnén, ahol nemcsak zenekari tagként, de szólistaként is sikert aratott. Két év múlva visszatért Magyarországra, mivel Hubay felajánlott neki egy hegedűtanári Sílást a Zeneakadémián. Ezekben az években Párizsban, Münchenben és Bécsben is járt, 1913-ban azonban visszatért londoni zenekarához. Az I. világháború kitörésekor, mivel külföldi állampolgár volt, internálták Angliában, és több zenésztársával együtt a Skóciához közeli Man-szigetre deportálták. Ez azonban nem bénította meg életkedvét és tetterejét. Megszervezte az internáltak zenekarát, akikkel hangversenyeket adott, melyeken ő volt a karmester és a szólista is. 1919-ben térhetett vissza Magyarországra és ez év március 23-án már az esztergomi Vármegyeháza dísztermében koncertezett. Az esztergomi koncert után visszatért Budapestre, ahol Hubay felkérésére újra elfoglalta a Zeneakadémia hegedűtanári posztját. Ezen kívül azonban kamarazenét és zenekari játékot is tanított. Tanítványai tisztelték és szerették. Közöttük olyan neves utódok is voltak, mint Végh Sándor vagy Lengyel Gabriella. A tanítás mellett folyamatosan komponált és hegedűsként, valamint karmesterként is koncertezett. 1926-27-ben például hegedű virtuózként koncertturnét adott Spanyolországban. Kedvtelésből gyakran játszott brácsán Hubay vonósnégyesében is. 1930-ban munkanélküli fiatal zenészekből alapította meg a Budapesti Hangversenyzenekart, melynek karnagya, majd tiszteletbeli vezetője lett. Még az év decemberében bemutatkoztak a Zeneakadémia nagytermében. Nagy sikert arattak és szerepléseik során a magyar zenei élet fontos tényezőjévé váltak. 1934-ben egy másik zenekar, a debreceni MAVSzimfonikusok patronálását is elvállalta. Művészi elképzeléseivel és zenei összeköttetései révén sok irányban fejlesztette ezt az együttest is. Sokoldalú elfoglaltsága mellett sosem feledkezett el szülővárosáról, Esztergomról. Gyakran hazalátogatott. Tagja volt az itt működő Balassa Társaság művészeti szakosztályának, amely 1926-1946-ig tevékeny szerepet játszott Esztergom kulturális életében. Ennek rendezvényein hegedült is. 1936 húsvétján súlyos gombamérgezést kapott, és bár szanatóriumi kezelést kapott, állapota fokozatosan romlott. Június 24-én érte a halál Budapesten. Művei javarészt hangulatos, virtuóz darabok, főleg hegedűre, zongorakísérettel, de komponált dalokat, szimfonikus műveket, zongoraműveket és kamaradarabokat is. Nagy Éva Rita zenetörténész, ig. h. Könyvespolc Roberto Battaglia: A II. világháború története Európa legtöbb, a második világháború idején németek által megszállt országában május 9-én íjnneplik a „Győzelem napját". Északi szomszédainknál, Csehországban és Szlovákiában ez a nap nemzeti ünnep, munkaszüneti nap. Pedig a világháború valójában csak Európában fejeződött be május közepén, Ázsiában és Távol-Keleten még javában dúlt a csata Japán és az USA seregei között, és tulajdonképpen csak a rémes és szégyenteljes (mármint az amerikaiak számára szégyellnivaló) augusztusi Hirosimára és Nagaszakira ledobott atombombával zárult le. Legalábbis így értelmezi a második világháború végjátékát egy híres olasz történész, Roberto Battaglia a második világháborúról szóló könyvében. Magyarul 2002-ben jelent meg a „Black White" kiadó gondozásában és egy egészen új, eddig ismeretlen adatokkal is színesítve az eddigiektől eltérő szemléletmóddal, de objektívan mutatja be a 20. század legnagyobb tragédiáját. A szerző könyvének első fejezetében számba veszi a háború letörésének okait, körülményeit. O is, mint többi történész kollégája, Hitlert és Németországot teszi felelőssé, de rávilágít az első világháborút. lezáró igazságtalan békeszerződésekre is, melynek következtében Németországot, de főleg Magyarországot teljesen megalázó helyzetbe hozták. Ugyanakkor felhívja a figyelmet arra is, hogy a nyugati hatalmak, Anglia és Franciaország nem védték meg, sőt egyenesen cserbenhagyták Csehszlovákiát és Lengyelországot. Európa felszabadításában elismeri, és nagy jelentőséget tulajdonít a szovjet hadseregnek. (Manapság sokan elhallgatják, hogy a náci koncentrációs táborok többségét, így Auschwitzet is a szovjet katonák szabadították fel.) Elítélően ír ugyanakkor az amerikai politikáról. Szerinte felesleges, és egyben szörnyű bűn volt az amerikaiak részéről az atombomba ledobása a két mártír japán városra. Tanulmányát egy dátummal záija: 1945. szeptember 2-án a tokiói öbölben írják alá a Japán kapitulációról szóló jegyzéket. Tehát a fenti dátummal zárult le valójában véglegesen a második világháború! D.L A „Sorstalanság" Esztergomban A közelmúltban mutatta be a Bajor Ágost Művelődési Ház Kultúrmozgója a Nobel-díjas Kertész Imre regénye, illetve forgatókönyve alapján készült magyar filmet, a Sortalanságot, melyet Koltai Lajos Oscar-díjra jelölt operatőrünk rendezett. A film vetítése előtt megkérdeztem néhány nézőt: mit vár a 140 perces alkotástól. A kérdezettek a tanítóképző főiskola hallgatói voltak. Egy szemüveges fiú szerint, ha a könyv Nobel-díjat kapott, a film esélyes lehet az Oscar-díjra. Egészen másképp vélekedett egy pergőbeszédű lány: ő olvasta a könyvet, és többet várt tőle a híre alapján. Most arra kíváncsi, hátha a film jobban sikerült. Mindenesetre a meglepően kislétszámú közönség nagy izgalommal ült be a vetítőterembe. Nos, hogy milyen volt a film? Közhelyesen fogalmazva: drámai és megrázó. Ugyanakkor nem hallgathatjuk el: hosszúnak tűnt. Két és fél óra egyhuzamban túl sok a Sorstalanság feszes és tömör cselekményéből. Érződik, hogy rendezője rendkívül precíz, tökéletes munkát akart végezni. Ami a filmben pozitívum: mindenekelőtt a zenéje, mely gyönyörű és szinte költőivé varázsolja a koncentrációs táborok embertelen világát. A rendező nem szakadt el hál'istennek operatőri mivoltától, így például a hajnali felvétel megint csak költőien adják vissza Kertész Imrének azt a többször hangoztatott szándékát, hogy be akarta mutatni e szörnyű világ egy-egy megejtően szép pillanatát is. A főszereplő Köves nevű zsidó kamaszfiút alakító Nagy Marcell kiválóan játszik, csakúgy mint Bán János vagy Haumann Péter a felnőtt szereplők közül. A film nem csupán a magyar rendőrök, a német katonák és a kopók kegyetlenségét mutatja be, de ízelítőt ad a zsidó vallási hagyományokból, szokásokból is. Sok megható jelenete, epizódja van a filmnek, de a legelgondolkodtatóbb, amikor egy rabbi még Budapesten elmagyarázza a már sárga csillagot viselő főhősnek, hogy miért is kell szenvednie annyit a zsidó népnek: „Tudod fiam, mi zsidók, mint minden nép, rengeteg bűnt követtünk el, és most bűnhődnünk, vezekelnünk kell vétkeinkért. De nem tart ez a végtelenségig. Isten majd megsegít minket!" Dezső László Milyenek a körülmények a Széchenyi téri börtönben? (Pál) Lapunk 2005. február 24-ei számában tudósítottunk arról az ünnepségről, amelyen a megyegyűlés zászlót adományozott az esztergomi székhelyű Komárom-Esztergom Megyei Büntetésvégrehajtási Intézetnek. Az esztergomiak többsége tudja, hogy az intézet a városközpontban, a Széchenyi téren, az egykori megyei bíróság udvarán működik. Több mint egy évszázaddal ezelőtt az akkor 50 férőhelyre tervezett börtön kielégítette az igényeket. Miután a megyei bíróságot - állampárti döntésre - az ügyészséggel együtt elvitték Tatabányára, itt a fogvatartás feltételei - bár a bűnözés nőttön nőtt - alig változtak. Napjaink körülményeiről kérdeztük dr. Hangyái István büntetésvégrehajtási ezredest, intézetparancsnokot (fotónkon a bal szélen): - Intézetünk tevékenységi körébe tartozó feladatait 2004-ben is a szabályokban meghatározottak betartásával hajtottuk végre. Intézetünk rendjét, üzemeltetését veszélyeztető esemény nem fordult elő. Ez elsősorban az állománynak köszönhető. Pozitív tény, hogy üzembe helyeztük a mai szabályoknak megfelelő fogvatartotti konyhát. Zárt rendszert alakítottunk ki, az étellift működésével évtizedes problémánk oldódott meg. A fogvatartottak élelmezési színvonalának javítása mellett lehetőségünk nyílt a személyi állomány fogvatartotti konyháról történő étkeztetésére. Az év során az egészségügyi rendelő és a befogadó zárka teljes felújításra került. Együttműködési megállapodást kötöttünk a zselízi (Szlovákia) Büntetés-végrehajtási Intézettel, így már mi is rendelkezünk nemzetközi kapcsolatokkal. Végrehajtottuk az év során a szükséges karbantartási munkákat, a zárkák tisztasági meszelését. Örömmel mondhatom, hogy a fogvatartottak részére már működtetünk drogprevenciós körletet. 2004-ben kezdődött meg a műemléki bírósági épület felújítása. A kivitelezési munkák növelik terheinket a biztonság megőrzése miatt. Falbontások, a kapuk állapota, faláttörések, gázcső átvágása okozott bajt. Köztudott, hogy a tervezett 50 fős intézetünkhöz mérten háromszoros a zsúfoltság. Ezt a jövőben orvosolni kell. Ennek ellenére legfőbb feladatunk, hogy megtartsuk a kialakított rendet és tisztaságot, hogy intézetünk idén is megfeleljen a törvényes, biztonságos működésnek.