Esztergom és Vidéke, 2004

2004-01-30 / 1. szám

6 2004. január 22. 80 éves Barta Gyula festőművész, az egykori szentimrés diák Kötődése városunkhoz talán az egykori gimnáziumi tanulmányokkal kezdődött, de a szülőhely - Párkány - tőszomszédsága okán is közvetített valamit a festői szépségű királyi város sok művészt megihlető hangulatából. Leveleiből, visszaemlékezéseiből máig érezhetőek a Szent Imre Gimnáziumban eltöltött évek emlékei, az ifjúkort idéző régi barátok, régi történetek. Nyolcvanadik születésnapja alkalmából a Komáromi Duna Menti Kultúra Múzeumban rendezett jubileumi kiállításon dr. Gaál Ida az alábbi szavakkal köszöntötte Barta Gyulát: Tél a falu mögött Meggyőződésem, hogy azok számára, akik személyesen ismerik Barta Gyula festőművészt, érdemes művészt, hihetetlen, hogy ez a mérhetetlenül tevékeny, örök vitalitással, alkotókedvvel és tervekkel teli ember ebben az évben ünnepli 80. születésnapját. Barta Gyula ahhoz a nemzedékhez tartozik, amely rendkívül kedvezőtlen körülmények között, a második világháború éveiben kezdte pályáját. 1922. november 23-án született Párkányban. Gimnáziumba 1938 és 1941 között Esztergomban és Dunaszerdahelyen járt. 1941/42ben Budapesten Gallé Tibor magán-képzőművészeti iskoláját látogatta. A második világháború után, amikor annyi szlovákiai magyar nemzetiségű alkotóművész külföldre távozott, Barta Gyula otthon maradt. Akkor természetesen nem volt lehetőség budapesti vagy más európai képzőművészeti akadémián tanulni, mint azt tehette az előző művésznemzedék, és akkor még a pozsonyi Képzőművészeti Főiskola sem létezett. Barta Gyula kitartóan haladt céljai felé, és minden alkalmat megragadott művészi fejlődéséhez. Végül is kivárta a pozsonyi főiskola megalapítását, ahol Mudroch professzornál tökéletesítette képességeit. A művész életének következő évtizedei nem mindennapos termékeny és sokrétű képzőművészeti tevékenységgel teltek. Főleg művészi pályájának első évtizedeiben vált ismertté illusztrátorként, grafikusként, tervezett plakátokat és tehetségét kipróbálta textiltervezőként is. Külön meg kell említeni monumentális építészeti alkotásait. Több mint 100 terve valósult meg előcsarnokokban, éttermekben, előadótermekben, középületekben, ze népünk, nemzetünk hagyatékát, nyelvünk tisztaságát, történelmi és kulturális értékeinket, amelyeket legjobb tudása szerint kötelességének érezte gyarapítani is. Ehhez erőt belső világából merített. Támasza mindenekfölött a hite volt, továbbá a családja, környezete, gondosan megválogatott baráti köre. Egy szorgalmas, négygyermekes iparos család legidősebb fiúgyermeke volt. Kiváló tehetség, házasságkötő-termekben és köztereken. Valóban időtálló értékeket azonban műtermében alkotott, ezekkel korunk legjelentősebb festői közé sorolódott be. Képei sok magán- és közgyűjteményben megtalálhatók valamennyi földrészen. Számos egyéni és csoportos kiállításon vett részt itthon és külföldön. Múzeumunkban legutoljára 1988-ban volt egyéni kiállítása „A szülőföld képei" címmel. A jubileumi kiállításon főként a művész tulajdonát képező alkotásokat mutatják be, kiegészítve magángyűjteményekben levő képekkel, valamint a múzeumunk és a Dunaszerdahelyi Csallóközi Múzeum tulajdonában található festményekkel. A kiállítás második részét az alkotó utolsó évtizedeinek munkáiból állítottuk össze. Az 1990-es évek elejétől munkássága új dimenziót kapott. Újra a tájképek felé fordul, kamatoztatva az előző időszakban szerzett művészi tapasztalatokat. A kiállítás ezen részében két jelentős kép aki az elemi iskola első négy osztályának elvégzése után szülőfalujából, Kéméndről, az esztergomi gimnáziumba került. Középiskolás éveit alaposan megtépázta a háború, amelyet a jogfosztottság mi több, a hontalanság évei követett. Ha szüleit, testvéreit látni kívánta, szabadsága, sőt élete kockáztatása árán oda-vissza szökdösnie kellett az országhatáron át, amelyet nálunk nem drótkerítés, hanem térségünk legnagyobb folyója, a Duna képezett. Ilyen áron lehetett diákja az egyik népi kollégiumnak, amelyben későbbi tudásához és emberi tartásához leronthatatlan alapokat szerzett. Érettségi után felsőfokú tanulmányait a Budapesti Múszaki Egyetemet kezdte, de befejeznie a pozsonyi műszaki főiskolán sikerült, ahol 1954-ben építészmérnöki diplomát szerzett. Hogy egy tehetséges fiatalembernek, aki az életben célt lát maga előtt, nem jelent leküzdhetetlen akadályt az oktatási nyelv megváltoztatása, erre Bartusz Gyula példaként szolgált. Két esztendő leforgása alatt tökéletesen megtanult szlovákul, még rödominál, amelyeket a művész legutóbb festett. Az egyik a Rekviem Csernobilért (2001), a másik a Véres színház (2002). Mindkettőben a mester mély belső lelki, érzelmi érzékenysége tükröződik, amelyet az emberiség előtt álló, a kételyekkel, a jövővel kapcsolatos sürgető kérdések váltottak ki. Olyan jelenségekre figyelmeztet, amelyek tragédiákat okozhatnak, például a kapzsiságra, gyűlölködésre, tekintetnélküliségre, felelőtlenségre. Barta Gyula művészi munkáját minden téren nagyra becsülik. 1975-ben Cyprián Majerník-díjat kapott, 1989-ben érdemes művész lett. Tavaly életművéért neki ítélték a Posonium Irodalmi és Művészeti díjat. 2002-ben szülővárosa, Párkány Pro Urbe-díjban részesítette. Barta Gyula képei csodálatot és elismerést váltanak ki a széles közönségből, valamennyiünk „tulajvidebb időt vett igénybe a cseh nyelv elsajátítása. Jól tudott németül, de ha kellett, elboldogult az angollal, a franciával, az orosszal és a finn nyelvvel is. Mint vallotta, minden nyelvtudásához alapul a klasszikus latin szolgált, amely az ő korának gimnáziumaiban kötelező volt. Szerető gonddal kísérte figyelemmel testvérei életútját, amelyet édesapjuk korai halála után kötelességének tartott egyengetni is. Feleségéhez őszinte hitvesi szeretet fűzte. Pár évvel ezelőtt váratlanul bekövetkezett elveszítése gyógyíthatatlan sebeket ejtett lelkén, ami minden bizonnyal sietette az ő korai távozását is. Röviden beszélni róla nagyon nehéz, hiszen gazdag életútja egy egész könyvet igényelne. Ha csak azt mondanám el, mi mindent tett városunk fejlődéséért, az itt élő emberek boldogulásáért, órákat venne igénybe. O szorgalmazta a termálfürdő felépítését, a háborúban felrobbantott Mária Valéria híd felépítését. Amikor én a magyar alapiskola igazgatója lettem, eljött hozzám és azt kérdezte tőlem, miben tudna a segítségemre lenni. Amikor a magyar iskolákat a legerősebb politikai támadások érték és az ország urai gyors elsorvasztásunkra törekedtek, ő, sógorával, Lukovics Dénesselmeggyőzték a város magyar műszaki értelmiségét, hogy magyar iskolába írassák gyermekeiket. És ezt nem holmi dacból tették, hanem mert tudatában voltak az anyanyelvi oktatás személyiségformáló szerepének. Válaszként a helyi hatalom birtoklói megtiltották, hogy ő legyen a szülői szövetség elnöke, sőt még a Csemadok vezetéséből is ki akarták tiltani, mondván, hogy nacionalista. O, aki körül volt véve szlovák rokonokkal és barátokkal, akiket éppen úgy tudott szeretni és tisztelni, mint a saját nemzetéhez tartozókat. Hogy is tudták volna a nemesebb eszmék iránt érzéketlenek felfogni azt az értékrendet, amelyet képviselt?... donai" lettek. A művész ma is alkot, szívesen kísérletezik, új megoldásokat alkalmaz képzőművészi munkáiban, az emberiség időszerű és az időn túlmutató problémáival foglalkozik, keresi a szépet, a harmóniát a természetben. Engedjék meg, hogy a magam és az önök nevében is szívből gratuláljak Barta Gyula érdemes művésznek jubileumához és hadd kívánjam, hogy egészsége, frissessége, alkotókedve és sajátos humora még sokáig megmaradjon, kitartson, és még sok szép képet alkosson a maga és mindannyiunk örömére. Amihez őszinte szívvel csatlakozik az egykori Alma Mater örökségét őrző, ápoló és továbbadó, minden egykori diákjának kiemelkedő eredményére büszke jogutód, az esztergomi Szent István Gimnázium is. Bányai Mátyás Élete utolsó napjáig dolgozott a városért, a régióért, az itt élő emberekért, és persze, a családjáért is. Szervezett, lapokat szerkesztett, írt, szellemi értékeket dokumentáló anyagokat gyűjtött. Megalakította a Déli Régió Ipartestületét, amelynek titkára lett. Vállalkozói találkozókat, tanfolyamokat, szemináriumokat szervezett, érdekvédelmi tanácsadást folytatott, hiteles bírósági tolmácsként és fordítóként is munkálkodott. A rendszerváltozás után két választási cikluson át, városunk önkormányzatának képviselője volt, és egyben az építési bizottság elnöke is. 2000-ben megválasztották a Párkány-Esztergom Baráti Egyesület magisztrátusának elnökévé. Mindemellett alig akadt olyan kulturális rendezvény Párkányban és Esztergomban, amelyen jelen ne lett volna. És mi mindent nem említettem még! Óriási szellemi energia munkált benne, amellyel mindenkor a közjót igyekezett szolgálni. Vajon mi volt tetteiért a jutalom? Lett-e díszpolgára a városnak, vagy netán kapott-e Pro Urbe-díjat? Nem. Sokszor bizony még jó szót sem... Ám ennek ellenére töretlen kitartással dolgozott. Türelemmel el tudta viselni a gáncsoskodást, a kudarcot és a mellőzést, mind az előző, mind a mostani rendszerben, mert lelkivilága kiegyensúlyozott volt, és meg volt győződve arról, hogy az igazság oldalán áll. Legyen kárpótlás számára, hogy mindazok, akik szerették és tisztelték, örökre a szívükbe zárták, és akik csak közömbös szemlélői voltak küzdelmeinek, azok sem tudják majd elfelejteni. Mert működik a fürdő, áll a híd, dolgoznak az emberek az általa alapított polgári szervezetekben, lapozzák a Hídról szóló könyveket, amelyeknek társszerzője, szerkesztője volt... És nőnek az unokái, akik minden bizonnyal hűségesen fogják őrizni nagyapjuk erkölcsi hagyatékát. Rekviem Csernobilért kulturhazakban, szallodakban, In memóriám Bartusz Gyula 1930 - 2003 (N.T.) Tavaly ősszel még olyan rendezvényekről tudósíthattunk, amelyeknek ő volt egyik legtevékenyebb részese. Mint a Párkány-Esztergom Baráti Egyesület magisztrátusának elnöke, ő kezdeményezte, majd szervezte meg szeptember végén testvérvárosunkban a Hidrogeofizikai kollokviumot. O fogalmazta meg és olvasta fel az 1683-as párkányi csata méltó megörökítésére felhívó memorandumot az október 18-ai történelmi emlékkonferencián. (EVID, 2003. november 6.) A 320. évforduló alkalmából mindkét parton vele együtt helyeztük el az Egyesület koszorúit 'nem sejtve, hogy a következő az ő sírjára kerül... Legutóbbi számunkban csak a fájdalmas hírnek adhattunk helyet; most - némi rövidítéssel - közöljük Csicsay Alajos búcsúbeszédét is, amelyet a december 10-ei gyászszertatáson mondott el. - Őszinte, igaz ember volt, akinek értékrendjében első helyen álltba közösség szolgálata. Élt mindössze 73 évet. Hogy néhány jóbarátjának mennyire fáj hirtelen eltávozása, mondhatnánk: magánügy. Am Bartusz Gyula azoknak is hiányozni fog, akiknek egy-egy megnyilatkozásával olykor kényelmetlen perceket okozott azáltal, hogy a közügyek intézésében mindenkor következetes és kitartó volt, a nemtörődömséggel szemben pardont nem ismert, a pontatlanság és a sürgős megoldást kívánó problémák elodázása pedig mélyen felháborította. Véleményét soha sem bántó szándékkal fejtette ki, de határozottan, meggyőző érvekkel bizonyítva állításának igazát. Alapelve volt, hogy az ember elsősorban önmaga iránt legyen igényes, s akkor elvárhatja, hogy mások is felelősségteljes munkát végezzenek. A „szeretet"'szót, nem emlékszem rá, hogy valaha is kimondta volna. Neki ez az érzés a lelkében élt, és mindenkire sugárzott belőle, aki szívéhez közel állt. Szülei ejnlékét cselekedeteiben őrizte. Édesanyjától kapott örökségként a művészet szeretetét, édesapja hagyatékából pedig az iparos szakmák istápolását. A magyarságtudatot is tőlük kapta örökül. Magyarnak lenni számára azt jelentette, hogy méltó módon megőrizA Hidrogeofizikai kollokvium után, a párkányi Vadas Fürdőben, 2003. szeptember 28. Balról az első: Bartusz Gyula