Esztergom és Vidéke, 2004

2004-03-11 / 10-11. szám

KKSSOK ^mm 2004. március 11. Nyiregyhkaváros íiílcvelc. Utazó vezeték <

l» korcsal neve, , Kletmédja Vallása A Állapota Szttleléshel ve & • UkMf« óf-'fÉletkora Termete Anzniakjíi Arcxszine Haja Szeme Szílja Orra Szemöldöke Hajtiszn SaakíMla Ruházatja Aűt U. Útitársa ->f* • y } 1 Át- ' * . " j » 1 / < ** * '' • f < "V Különböztető jelei f.^b'4,}* Nyelvekel beszél., Saját IttósÉrtai . Utazási czí-ija siüií^ Utazik minő ilkiliMMfwf /^. .C^/Cíjc^, ^. ÚtiiKik bflVÓ?' ' Az itt leirt egyén magái mindenütt a szaliájycMioí és törvényekhez tartván, az irt ezélra és helyre szaluidon ós háijuriltataUamil utazhatík Érvényes (HÉM 7 . h já- / • * Keit Nyíregyházán , tí/lMri Ez is történelem! Nyíregyháza „belső" útlevele Mezei János esztergomi lakosú „gazdásznak", aki 1849 nyarán a szabolcsi városban tartózkodott. Világos után eleve nem tarthatták a nemzetőrök között számon, bár valószínűleg egy egyszerű gazdálkodó aligha tartózkodhatott véletlenül az ország keleti felében. Nyíregyháza akkor még nem volt szabolcsi megyeszékhely, a hivatalos számonkérő szervek inkább Nagykállóban tartózkodtak, ezért lehetett könnyebb belső útlevelet szerezni Mezei János esztergomi lakosnak „a saját ügye intézésére". Sz. Á. Esztergomi siker Tatabányán Immár huszadik alkalommal rendeztek színjátszó fesztivált február utolsó szombatján a megyeszékhelyen. Délelőtt a diákok, ebéd után pedig a felnőttek ill. a nyugdíjasok léphettek a „deszkákra". Az Esztergomi Klubszínpad de Saint-Exupéry elbűvölő meséjét, A kis herceget mutatta be, és bár utoljára kerültek színre, a legtöbb díjat mégis ők vihették magukkal: Bakai Ferencet a rendezésért, Elek Csillát (a kis herceg), Graczár Mihályt (a király és az üzletember) valamint Fintor Gábort (az öreg geográfus és a hiú) a színészi alakításért tüntették ki. Említést kell tenni egyúttal arról a kezdeményezésről, amellyel a társulat mind több fiatalnak szeretné „bemutatni" A kis herceget. Előadássorozatot terveznek és szerveznek az esztergomi és a környékbeli általános iskoláknak, hogy azok osztályai csoportosan (számítva az irodalomtanárok aktív részvételére) megtekinthessék valamelyik bemutatót. Az első előadás (Esztergomi Szabadidő Központ, március 11., este 6 óra csütörtök) azonban a város minden lakójának szól, és sok szeretettel várnak mindenkit! A 48-as szabadságharc emigráns orvosai Magyarországról az első nagy orvos-elvándorlás a világosi fegyverletétel után következett be, noha vesztes szabadságharcaink előtte is voltak. Pontosabban: csakis azok voltak! Egykori kollégáink annak ellenére itthon maradtak, mert egyrészt országszerte oly kevesen akadtak, hogy ide csak jönni lehetett, másrészt a bukásokat nem követték mindig brutális megtorlások. Például a Szatmári békekötés után, azt a néhány orvost (köztük a kitűnő Láng Ambrus Jakabot) nem a Habsburg-hatalom, hanem a Vezérlő Fejedelem iránt érzett hűsége kényszerítette idegenbe. Bár Világos után a helyzet sötétebbé vált, bitó a gyógyászokat akkor sem fenyegette. Megtette majd az eszközökben nem válogató századunk. Pólya professzortól Tóth Ilonáig tart a sor, akiknek jobb lett volna az emigrációt választani. Ahonnan még lehet visszaút. Sőt az anyaország nyerhet velük, ahogy az a Kossuth-időkben vált nyilvánvalóvá. Ma pedig mindennapos tapasztalat. Amikor 1849. augusztus 13-án a lerongyolódott, betegségektől és lőszerhiánytól szenvedő honvédsereg-maradvány fővezére: Görgey Artúr a többszörösen túlerőben lévő cári elit csapatok előtt letette a már alig használható fegyvert, oldalán ott állott a fiatal orvos-tiszt Lumniczer Sándor (fenti fotónkon), aki kardjával együtt képletesen a sebészi táskát is leoldotta. Mialatt Kossuthék már politikai és életösztönüktől vezérelve elindultak a Balkánon át Törökország irányába, mert a Porta Rákócziék óta a magyar bujdosók előtt mindig szélesre tárta kapuit. A kalapos kormányzó kíséretében szép számmal akadtak a bécsi számonkérés helyett az önkéntes száműzetés bizonytalanságát választó orvosok. Őket kívánjuk az aktualizálás és a teljesség igénye nélkül ismertetni. Különös idők rendhagyó sorsokat teremtenek. Akadnak azonban hazát (és hitet) váltók, és akadnak mindenhonnan mindig visszavágyók egyaránt. Miként századunk rettentő irányváltásai után annyiszor. Magyarán: az emigráció sokat emlegetett (orvosokra is vonatkozó) megosztottsága sem újkeletű. Hammerschmidt Károly doktor beszédes példa rá, aki 1849-ben még Bem erdélyi seregének törzsorvosa, majd az Aranyszarv-öböl partjára érve az iszlám vallással együtt felveszi Abdullah efendi nevet, azt követően a szultán hadseregének főtörzsorvosa, végül az isztambuli orvosi iskola tanára lett. Esete nem egyedi. Gaál Gusztáv, a Görgey-sereg mozgókórházának volt igazgatója a muszlimok közt frissen körülmetélve Veli bej néven írta német nyelvű orvosi könyveit, melyek Bécsben jelentek meg. Kell-e az övéknél kiszámíthatatlanul kacskaringósabb pályafutás? Hogy ítélkezést ne is mondjunk. Kálózdy (eredetileg Kaufmann) Móric doktor is török földre menekült, Kossuth és Bem háziorvosaként számolta a napokat, majd a kiegyezés előszele hazahozta. Gyöngyösön élte le hátralévő éveit. A komáromi vár derék főorvosa, Buzay (Weitzenbreyer) Károly szintén Kis-Ázsiába menekült, majd visszatérve álnéven orvoskodott a Bánságban. Akkor ezt még meg lehetett tenni. Deák Ferenc 1867ben az ő ténykedését is legalizálta, Pestre került kerületi orvosnak. A Kossuth-emigráció legnagyobb tekintélyű doktora kétségtelenül az a Schöpf-Mérei Ágoston (lenti fotón) volt, akinek személyében az első hazai gyermekgyógyász professzort tiszteljük. Honi ténykedése külön tanulmányt érdemelne. Feleségét a kolerajárvány vitte el, ő maga gyenge fizikuma ellenére végig sebészkedte a szabadságharcot (elsőként végzett hazánkban például sikeres gégemetszést), méghozzá az oldalunkon harcoló olasz légióban. Ugyanis Paduában végezve az egyetemet, kitűnően beszélte nyelvüket. Az itáliai csapat is csak török kikötőből hajózhatott haza, így Schöpf-Mérei rövid ideig igénybe vette az oszmánok vendégszeretetét, majd Párizson keresztül Angliába tartott, ahol a bécsi ügynökök zaklatásaitól biztonságban érezhette magát. Manchester városában telepedett le, majd Whitehead szülésztanárral közösen kórházat alapítottak. Az angol szabadság jót tett neki, de a szigetországi éghajlat nem. 1855-ben Londonban még kitűnő könyve jelent meg a gyermekorvoslásról, de 1858. március 15-ét már nem érte meg. Pedig a hazaiak mindent megmozgattak az amnesztia érdekében. Véle, és Kossuth-tal egyidőben került az Egyesült Királyság fővárosába Görgey segédtisztje: Duka Tivadar, aki ott szerzett orvosi oklevelet. A magyar kultúra örök szerencséjére. Ugyanis 1854-ben jelentkezett az indiai brit hadseregbe, s ott szolgált katonaorvosként 1877-ig. Szenvedélyes gyűjtőként a több ezer darabból álló értékes kollekcióját a Nemzeti Múzeumnak ajándékozta. Már ezzel is beírta nevét a hazai annalesekbe, ám ő mérhetetlenül többet tett. Előbb Semmelweis prioritását igyekezett bizonyítani a brit orvosok előtt, a magyar szaklapokban (Orvosi Hetilap, Gyógyászat). Direkt tapasztalatai alapján ismertette itt az endemiás betegségeket, s ami a legfontosabb: rábukkant Körösi Csorna Sándor nyomára. A tibetológia magyar megteremtőjének minden életrajzi ádalékát, tudományos töredékét felkutatta, s előbb angolul adta ki Londonban (1885), majd magyarul is megjelent. Pár éve reprint kiadásban is, mint Körösi Csorna életének legfontosabb és leghitelesebb forrásműve. O tette meg az első lépéseket a Darjeeling-i síremlék ügyében, s elindítója lett a Körösi Csorna Sándor-kultusznak, melyre azóta oly büszke minden magyar a világon. A 48-as magyar orvosi emigráció két legkitűnőbb alakja tehát Angliában kötött ki, mindkét hazájukat egyformán szolgálták. Amerika az orvosoknak akkor még nem volt „az ígéret földje". A szorgalmasabb medikusok akkor még az Ovilágba hajóztak, főleg angol és német egyetemekre. Perzsiai kitérővel került Philadelphiába Czapkay Imre ezredorvos, aki az első adandó alkalommal hazajött és Pesten folytatott orvosi gyakorlatot. Az emigráns lista természetesen nem teljes. Hiszen a szabadságharc idején még csak a fővárosi orvoskar létezett, évi kb. ötven hallgatóval. NagyMagyarország területéről, amikor a kicsiny Hollandia már hét orvosi fakultással rendelkezett. A mkgyar orvosok tehát már akkor is bárhol megállták a helyüket. Más dolog, hogy ezt soha nem sikerült politikai aprópénzre váltani. Sem váltóra, mellyel sorsunkon változtatni lehetett volna. A lényegesen csekélyebb számú cseh emigráció Trianon idejére „többször lekörözött bennünket". Az eredményt ismerjük. Jó lenne végre tanulni az emigráció természetéből és történetéből! Szállási Árpád dr.