Esztergom és Vidéke, 2004

2004-03-01 / 9. szám

4 2004. március 4. Arckép: dr. Zsembery Dezső főorvos, „A kultúra pártfogója" (P.) Esztergomban és vidékünkön jól ismerik a Zsembery-Kégel családot. Dr. Zsembery Dezső belgyógyász főorvos volt az esztergomi-dorogi egyesített kórház első igazgatója, az Orvosszakértői Intézet bizottsági tagja, jelenleg pedig a Szent Borbála Intézet reumatológusa. Dr. Kégel Eszter gyermekgyógyászként több mint három évtizede szolgálja térségünk apraját. Dr. Zsembery Ákos, a fiuk az Orvosi Egyetem kutatója, aki már három éve amerikai kiküldetésben dolgozik. Azt eddig kevesen tudták, hogy a családfő műértő és -gyűjtő, különös figyelemmel a kortárs művészetre. E körben is felfigyeltek rá, és legutóbb a Magyar Kultúra Napján az országban elsőként megkapta „A kultúra pártfogója" címet. A főorvostól (fotónk jobb szélén, Wehner Tibor, Kaposi Endre, Földes Vilmos és Bangó Miklós képzőművészek társaságában) ebből az alkalomból kértünk egy rövid pályaképet, értékelést. - 1928. augusztus 17-én Kiskunhalason születtem. Középiskolai, egyetemi tanulmányaimat Budapesten végeztem. 1954-ben, az orvosi diploma megszerzése után a MAV kórházba kerültem, majd 1957 őszén pályázat útján Dorogra, a belgyógyászati osztályra segédorvosnak. Haladva előre a „ranglétrán" 1967-ben belgyógyász osztályvezető-főorvos, kórházigazgató lettem. Az esztergomi, dorogi kórház 1970-ben történt egyesítése után az osztályvezető-főorvosi munkaköröm mellett az egyesített kórházak igazgatói teendőinek ellátásával is megbíztak. A hatvanas évek vége, a hetvenes évek eleje nagy kihívást jelentett a vezető számára. Az egészségügy szerkezetének átalakítása, az új szakmai profilok kialakulása nagyobb odafigyelést, független, főfoglalkozású kórházvezetést igényelt. Ezért 1973. január l-jétől, nyugdíjazásomig, 1993. december 31-ig belgyógyász főorvosként működtem Dorogon. Ezen idő alatt osztályomon felnőtt egy olyan fiatal orvosgeneráció, akik szakmai, emberi képességeik alapján az esztergomi kórház megbecsült főorvosai lettek: a néhai Szontágh Csaba, Gréger Ottília, Pák Gábor, Dávid Dezső, Trexler Ilona. Az orvoslás mellett a képzőművészetek érdekeltek leginkább, így nyugdíjas éveim legkedvesebb időtöltése azok szeretete, a műgyűjtés, kiállítások rendezése lett. Törekvésem, hogy minnél több Doroghoz, Esztergomhoz, Komárom-Esztergom megyéhez kötődő alkotót és alkotást újra felfedezzek. Hangsúlyos tehát gyűjteményemben a megyei szerzők jelenléte. Dorogról Rauscher György, Koszkol Jenő, Esztergomból Bajor Ágost, Nyergesújfaluból Kernstok Károly és az őstehetségű Nyergesi János és István. A műveket áttekintve Esztergom legújabbkori művészetének története nem tárgyalható Andráskó István, Barcsai Tibor, Kaposi Endre, Kántor János, Prunkl János, Gerencsér Anna és Vincze László, Dorogról Furlán Ferenc, Tettamanti Béla, Végh Éva, vagy a fiatalabb alkotók, mint Gerencsér Ferenc, Tóth Major Krisztina munkásságának említése nélkül. Dorog Város Baráti egyesület keretében végzett helytörténeti kutatásaim eredményei, mint hézagpótló munkák a „Dorogi Füzetek" sorozat három kötetében jelentek meg Kovács Lajos szerkesztésében. Szakmai vélemények szerint kiemelkedő jelentőségű volt a Rauscher-emlékkönyv, amely a Dorogon született európai hírű művész pályájának első, teljességre törő bemutatása volt a hazai irodalomban. Ezért is kezdeményezője voltam a Dorog város által 2002-ben alapított Rauscher György-díjnak. Ma már Dorog kulturális életének kiemelkedő eseménye az évről-évre nagy közönséget vonzó, a Zene Világnapja program keretében megrendezett képzőművészeti kiállítás a Dorogi Galériában. Legutóbb 2003 őszén, Babits születésének 120. évfordulója tiszteletére Babits Mihály művész barátai Esztergomban címmel nyílt meg emlékkiállítás. Ebben Solecki Szilárd volt segítségemre. Kulturális közéleti tevékenységemet 2003-ban a Dorogiak Dorogért Alapítvány elismerésre méltatta. 2004. január 22-én, a Magyar Kultúra Napján az Iparművészeti Múzeumban Hiller István miniszter „A kultúra pártfogója" címet adományozta részemre. Ebben segítségemre volt Wehner Tibor és Bodri Ferenc művészettörténész. A múlt helytörténetének feltárását a jövőben is szorgalmazom. Babucsikné Zeikfalvy Anna grafikusművész tárlata a HÍD Galériában Örvendetes jelensége kulturális életünknek az iskola-galériák egyre színvonalasabb, szakmai szempontból is átgondoltabb működése. A lelkes támogatók, az egyre súlyosabb anyagi gondokkal küszködő oktatási intézmények és pedagógus szervezők önkéntes vállalásának köszönhetően tanúi lehetünk, hogy a „nem csak iskolás" szinten gondolkodók olykor átvállalják az anyagiakra hivatkozó kényeskedők szerepét a szépszámú kiállítás-látogatók örömére. A Petőfi Sándor Általános Iskola HÍD Galériájában nyílt meg február 27-én a Kiskőrösön élő és alkotó Zeikfalvy Anna grafikusművész kiállítása. A művésznő, aki tanárként, hitoktatóként dolgozik Petőfi Sándor szülővárosában, hosszú évek kitartó, csendes szorgalmával erősítve tehetségét, kivívta a legjelentősebb szakmai szervezet elismerését - nem önkinevezéses alapon - immár hivatásos alkotóként gazdagítja sajátos, egyedi munkásságával a magyar képzőművészetet. A hivalkodás nélkül, szerényen dolgozó grafikus kihívásként éli meg mindennapjain a pedagógus- és a művész-lét örömeit és keserveit: tudja, vállalja a hívő emberek őszinte türelmével a nehézségeket is, mert alkotásainak hiteles igazságai, és különös szépsége feledteti azokat. Képei realista megközelítésükkel, túl azon egy magasabb szellemi megközelítésbe emelnek, a teljesebb emberi lét kérdéseire keresik és adják meg a válaszokat. Mélyen a valóságban gyökerező rézkarcai, finomművű rajzai a szakmaiság lenyűgöző tudásán túl mély filozófiai tartalmat közvetítve megteremtik a látvány áttételes, már-már mágikus értelmezésének lehetőségét. A fotónaturalizmus száraz tényszerűsége, a „csak" dokumentum-látványszerűség helyett Zeikfalvy Anna csak rajzol ceruzával, tussal, rézkarctűvel lelkének, szellemének teljes odaadásával. Nincs szüksége korunk technikai segédeszközeire, az ő világa egyszerű és puritán, korszerűsége az olyannyira óhajtott őszinteség és tisztaság. Világunk féltő óvása olykor groteszkbe hajló megközelítésekre késztetik, ám ez részéről inkább csak fanyar, szomorkás mosoly, mint bántó gesztus. Művészünk a legjobb magyar grafikai hagyományok követője és egyben a kortárs képzőművészet jelentős képviselője. Köszöntjük Esztergomban, szeretettel invitáljuk tárlatára az érdeklődőket március 27-éig, naponta 8-16 óráig. Kántor János KIÁLLÍTÁS Március 2-án a Duna Múzeum Európai Közép Galériája nyílt meg Willi Weiner és Dávid Willen „Duna" című tárlata, mely április 4-éig naponta 10-16 óra között, a keddi szünnap kivételével - várja látogatóit. Willi Weiner (szobrász) Stuttgartban él és dolgozik, Dávid Willennek (fotóművész) Zürichben van műterme. 1992-ben Párizsban, egy "nemzetközi ösztöndíj révén ismerkedtek meg és kötöttek szoros barátságot. Szerencsés találkozás az övék, nemcsak emberi kapcsolatuk mélyült barátsággá, de alkotómunkájukban is megtalálták a közös témát, a DUNÁT, amely mindkettőjük számára izgalmas feladatot jelentett. Willi Weiner és Dávid Willen nem szokványos a „látképeket" készített. 2002 augusztusában indult az általuk „Dunaprojekt"-nek nevezett kaland. Donaueschingenből indultak, autójukkal a folyó mentén haladva rajzolták és fotózták a folyót, a vizet. Projektjük ismertetésében Weiner bevallja, hogy műveiben a víz, mint motívum játszik fontos szerepet, Willent pedig a centrális perspektíva kérdései izgatják. Willi Weiner egyes képein a „rovások" mintha a folyó és folyó menti népek történetét őriznék kőtáblákba vésve, rajtuk a vörös szín a zivataros korszakokra emlékeztet, más képein a szabálytalan, szaggatott sárgák a vízen megcsillanó napsugarat sejtetik. Dávid Willen fotói közepén találkozik ég és föld, mégis, mintha a víz uralkodna, hatalmasan, méltóságteljesen. 2003 májusában érték el a Duna-deltát. Útjuk során W. Weiner 56 rajzot, D. Willen 28 fotót készített. Ezekből láthatunk válogatást a jelen kiállításon. A kiállítást dr. Erdey György, helyettes államtitkár, dunai kormánymeghatalmazott nyitotta meg, és ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. Egy esztergomi fémöntő Valaha sok fémöntő élt' a városban és környékén, de mára csaknem magára maradt Győri Gyula szép és nehéz mesterségével. 1944-ben született, és 1961-ben került Esztergomba harmadéves ipari tanulóként. Üzemi gyakorlatát a Szerszámgépgyárban végezte, ahol a szakmunkásvizsga letétele után az öntöde dolgozója lett. Itt 1969-ig dolgozott, majd a bajnai termelőszövetkezet melléküzemágaként működő öntödében vállalt munkát, ahol nem ipari öntvényeket készített, hanem az Iparművészeti Múzeum és a Művészeti Alap megbízásait teljesítette. Négy év multával Czuczay Józsefdíszkovács műhelyébe szerződött, ahol már az európai piac igényeinek megfelelő zsűrizett termékek - elsősorban lakberendezési és dísztárgyak - előállításában vett részt. Tizenöt évig volt a műhely alkalmazottja, majd önálló vállalkozó lett. Műhelyébe kerültek kivitelezésre a budapesti Víg Színház díszlámpái, az ő munkája Mindszenty hercegprímásnak a Bazilika altemplomában látható címere, a Balassa emlékműről ellopott címer rekonstrukciója és a megcsonkított Magvető-szoborcsoport kiegészítése, de ő öntötte bronzba a néhai Peternák Gusztáv plakettjeit is. Fő tevékenységének a művészek által - a piac igényei szerint tervezett műtárgyak kivitelezését tekinti. Peternák Zoltán és Marosits József grafikus-, illetve szobrászművészek terveinek megvalósításán dolgozik ' elsősorban, de különböző dísztárgyakat is készít. A Czuczay Műhellyel való együttműködése ma is folyamatos. Szeretné, ha az Európai Unió igényei szerint formálódó regionális együttműködés keretei között része lehetne a települések megújuló arculatának és szimbólum-rendszerének formálásában. K.E. Táncház Párkányban A Varjos (volt Tücsök) zenekar tagjai elhatározták, hogy hosszú szünet után ismét rendszeresen táncházakat rendeznek Párkányban. Az első alkalommal február 27-én - fagyos téli időben a párkányi művelődési házban - került sor az összejövetelre. Népes közönség érkezett Párkányból, környékről, illetve Esztergomból is. Jómagam is átsétáltam, és nem csalódtam. Először az érsekújvári Vándor zenekar adott műsort megzenésített versekből. Négy éve alakult az együttes javarészt diákokból és 2002-ben adták ki első CD-jüket, most készülnek a másodikra. A közelmúltban léptek fel a rév-komáromi magyar egyetem avató-ünnepségén is. A nagysikerű koncertet gyermektáncház követte, majd borkóstoló, utána pedig a felnőttek ropták. A táncokat Madocsai Imre, a Varjos zenekar tagja tanította, főleg felvidéki anyagból. Kalmár Vilmos Esztergomból érkezett: - Nagyon szeretem a népzenét, a néptáncot, ezért örömmel jöttem ide. Minden elismerésem a Varjos zenekaré, akik mind Párkányban, mind pedig Esztergomban rendszeresen tartanak táncházakat. Búbánat-völgyi nyaralómban időnként én is rendezek házi összejövetelt, ahol szintén népzenére táncolunk, mulatunk. Meggyőződésem, hogy a magyarság megmaradása szempontjából létfontosságú a néphagyományok ápolása. Dezső László