Esztergom és Vidéke, 2004

2004-10-28 / 43-44. szám

6 2004. október 28. Klotz József: Ahol Ahol a holtak csendes álma Érző szíveknek fáj nagyon, Némán mered felénk sok árva, Gazdátlan, süppedt sírhalom. Megdőlt keresztek, csonka szobrok Bús titka tör ránk szótlanul; Igéz e táj, hol minden homlok Redője s álma árnyba hull. Kereszt terhétől földre omlott Kő-Krisztus fekszik egy helyen, borostyán fonja át és boldog Égből lehulló hólepel. Szél leng, a tájat csend borítja, Az alkony árnya egyre nő, S remegő lombbal néz a sírra A virrasztó ezüstfenyő. ható meg, mögötte egy magas vasztól folytatott kutatómunkájányírfa áll. Ott is gyújthatunk egy nak eredményeit következő mécsest, ha ezekben a napokban számainkban ismertetjük, megtaláljuk... Bélay Iván idén ta- j^f. A belvárosi temető Szerkesztőségünk kézirattárában több mint tíz éve féltve őrizzük az alábbi sorokat. Egykori neves szerzőtársunk - aki már maga is e temetőben pihen - emléke előtt is tisztelgünk az alábbiak közlésével. Az eddig kevéssé ismert átkelési kísérletnek ő az egyetlen Esztergomban eltemetett halottja. A máig szépen gondozott sír a IX. parcella 4. sorában a 8. helyen találMintegy 20 éve, amikor betiltották itt a temetkezést, oly nagy volt az elkeseredés, hogy a tiltakozók százainak aláírásával erősített kérvények tömege jutott el nemcsak a város vezetőségéhez, de felsőbb fórumokhoz is. Ennek egyedüli eredménye - a kripta-tulajdonosok kártérítési igénye miatt az lett, hogy a száz évre előfizetett kriptákat feloldották a tilalom alól. A lakosság nagyrésze azonban továbbra is kiszorult e helyről, de nem nyugodott bele, hogy ez az ősi, városi temető pusztulásnak indult. Az új önkormányzat hozta meg a reményt „újjáélesztésére". Elsőként azonban a városi könyvtár igazgatója, Nagy falusi Tibor hívta fel a figyelmet a temető helytörténeti értékeire akkor, amikor 1990 őszén megrendezte a legszebb síremlékeket bemutató fényképkiállítást. 1991 márciusában végre meg is született a hivatalos döntés az újbóli megnyitásról. Ez a temető összeforrt Esztergomnak a török hódoltság utáni újjászületésével; 1699-ben felépült - a város kegyurasága alatt - az első, szerény belvárosi plébániatemplom, amelynek kertjébe temetkeztek a tehetősebb polgárok. Ezzel egyidőben, a mai temető felső részén is megindult az elhantolás. Az 1777-es Eperjessy-térkép már nagy kiterjedésű temetőt jelez e helyen, cemeterium néven. Az első belvárosi templom helyére 1756-61 években új, országos jelentőségű barokk templomot építtetett a város a budai vár híres építészévei, Oratsek Ignáccal. Ekkor szűnt meg a templom melletti temetkezés, ami a külső temető fontosságát - mivel ez után a királyi város egyetlen temetőjévé vált fokozta. Területe a hegyoldalról lefelé, a mai Petőfi utca és a kápolna felé terjedt. Ennek a kecses kis barokk kápolnának (jelenlegi ravatalozó) építését 1734-ben határozták, el a város polgárai. Az év nagy böjtjén a jezsuiták nagysikerű „missziót" tartottak, amely többnapos lelkigyakorlatot jelentett, napi többszöri szentbeszéddel a belvárosi templomban. Ennek emlékére kápolnát létesített „hálából a Szentháromság, Szűz Mária és India nagy apostolának, Xavéri Szent Ferencnek tiszteletére Esztergom szabad királyi város 1734-ben" - amint ezt a kápolna homlokzatán, a kapu feletti márványtáblán, a latin feliraton olvashatjuk. A misszió végén Kápolna-alapítványt létesítettek az adományokból, amely oly nagy összeget jelentett, hogy felépítése után külön vagyona is maradt. A kápolnát Mayer Krisztián esztergomi mester tervei szerint építették fel, és missziós kápolnának nevezték. Mayer Krisztián (1699-1779) városunk vezető mestere volt a kőműves céhben; ő építette a Budai városkaput is a mai Hősök terén, a kapu előtti árkot átívelő kőhíddal együtt, majd 1756-tól résztvett a mai belvárosi plébánia-templom építésében. Szintén az ő nevéhez fűződik a péliföld-szentkereszti és a dömösi templom építése is. Fia volt az a Mayer Jakab, aki a pompás városházunkat tervezte, Hartmann Antallal együtt. A kápolna az esztergomi korabarokk építészet kiemelkedő alkotása. A nemes arányú, félköríves szentéllyel záródó kápolna homlokzatát négy toszkán fejezetes, magas lábazaton álló falpillér tagolja. Ezek fogják egységbe a kétoldalt félköríves szoborfülkékkel két szintre osztott falfelületet. A homlokzat tengelyében nyílik a szegmentíves kőkeretes kapu, amely felett vízszintes párkányzat hívja fel a figyelmet az e felett befalazott dedikációs feliratra, amelyet nemesvonalú antikva betűkkel véstek a vörösmárvány táblára. Az erőteljes koronázó párkány felett kétszer megtört, íves záródású, csigavonallal közrezárt oromzat emelkedik a közepén lant-alakú ablakkal. E felett, a nyeregtetőn kétszintes kis fa harangtorony áll, íves vonalú barokk sisakkal. A templom oldalfalait is falpillérek tagolják, köztük egyegy ovális ablakkal. A belső berendezés és felszerelés hollétéről nem tudunk. 1892-ig azonban rendszeresen mondtak itt szentmiséket a halottakért. 1892-ben a város Temető Alapja a kápolnát szerződéssel megvásárolta a belvárosi plébániától mert megszüntették a háztól való temetkezést - és ravatalozóvá alakították át, de az oltár megmaradt a közelmúltbeli modernizálásig. 1898-ban Fehér Gyula belvárosi plébános azt javasolta: a Kápolna Alap megmaradt vagyonából építsenek új kápolnát a temető felett. így épült fel 1900-ban a Jópásztor-kápolna, neogótikus historizáló stílusban. Karcsú, magas, gótizáló tornya a közelmúltban omlott le a kápolna égésekor. A belvárosi temető megismerésére a legjobb kalauzunk Vértes Zoárd bencés tanár 1944-ben megjelent könyve: Az esztergomi belvárosi temető sírlámpái mellől. A 607 oldalas mű költői ihlettel mutatja be, a legszebb síremlékek feliratain keresztül a város családjait, akik között kiemelkedik Kitzinger Sebestyén kőfaragó mester és unokája, a nagyméretű kőfeszület 1764-ből, amelyet a Balassa Múzeum ^restauráltatott. Úgy gondolom, e könyv újrakiadását érdemes lenne szorgalmaznunk! (1991) Prokoppné dr. Stengl Marianna (Megjegyzés - szerkesztőségünk tervezi az említett kötet reprint kiadását.) Ott is gyújthatunk egy mécsest... Lapunk tavaly karácsonyi számában (EVID, 2003. december 18.) közöltem egy írást, Ami visszatért - és akik nem... címen. Összefoglalója ez mindannak, ami addig néhány forrásból - főként Bélay Iván visszaemlékezéséből - megtudható volt 1938 háborúval fenyegető őszének egy esztergomi eseményéről. Az I. bécsi döntés (1938. november 2.), vagyis a Felvidék déli sávjának békés „visszatérése" előtt egy városunkban állomásozó honvédalakulat átkelést kísérelt meg a Dunán, hogy a párkányi hídfőt biztosítsa. Az önkényesen, előkészítés nélkül megindított éjszakai akció gyorsan véres kudarcba fulladt. Az egyik „hősi" áldozat sírját a belvárosi temetőben Bélay Iván találta meg; ő készítette róla az itt közölt felvételt is. A műkő síremlék keresztje alatt az elhunyt fényképe látható, a két csavart oszlop között pedig a felirat: ITT NYUGSZIK HŐSI HALÁLT HALT SZABÓ JÓZSEF ÉLT 28 ÉVET MEGH. 1938. OKT. 7. GYÁSZOLJÁK SZÜLEI ÉS TESTVÉREI