Esztergom és Vidéke, 2004
2004-10-14 / 41. szám
2004. október 14. 5 Színészóriást ünnepeltek Kolozsvárott Horányi László köszönthette 90. szü letésnapján Senk álszky Endrét Senkálszky Endre érdemes színművészt köszöntötték 90. születésnapja alkalmából október 3-án vasárnap, a Kolozsvári Állami Magyar Színház nagytermében. A rendkívül jelentős ünnepi eseményen hivatalos köszöntők hangzottak el a Nemzeti Kultúrális Örökség Minisztériuma, a Magyar Színházi Társaság, a Magyar Játékszíni Társaság valamint a kolozsvári Állami Színház részéről. Ünnepi beszédet mondott Horányi László színész, rendező, a Magyar Játékszíni Társaság elnöke, az Esztergomi Várszínház művészeti vezetője. Üdvözlő beszéde így hangzott: Tisztelt Hölgyeim és Uraim, tisztelt közönség, tisztelt kollégák, tisztelt barátaink, de mindenekelőtt szeretve és rajongva tisztelt Senkálszky Endre művész úr, Bandi bácsi! Azt hiszem mindannyian egyet értünk abban a jelenlévőkkel, történelmi pillanatnak lehetünk tanúi, de ha valaki még ingatná is a fejét közöttünk, abban biztosan osztják a véleményemet, színháztörténeti, színháztörténelmi nap a mai nap. Senkálszky Bandi 90 éves! A magyar színháztörténet máig aktív, európai mértékkel mérve is kiemelkedő színészóriását ünnepelhetjük. A színházat mindig is sok titok, misztikum lengi körül és természetesen a színészt is. Egy hosszú színészi pályafutás során millióan tehették fel a kérdést, mi volt az a pillanat, az a jel, az a döntő momentum melynek hatására úgy érezte valaki, hogy neki színésznek kell lenni. Úgy érzem a színészt sorsa választja erre a pályára, hiszen a színészet műveléséhez egy rendkívül egyedi, speciális lelki alkatra, genetikai kódrendszerre van szükség, mely a közönség elé a színpadra löki az egyszerre megáldott és megátkozott kiválasztottat. Nem tehet másként, nem tud elbújni, elmenekülni, sorsa hívószava elől. Ez a kivételes reflexektől működő lelkület magába szíyja a világ rezdüléseit, mint egy lakmuszpapír átszűri magán ezeket az impulzusokat és a letisztult, rendezett művészi esszenciát visszaképezi a világnak, eljuttatja a befogadóhoz, a közönséghez. Mindenre nyitott, befogadó, örökké fiatal lelkület a színész lelkülete. Deák Ferenc mondta, aki 20 éves korában nem forradalmár annak nincs szíve, aki 60 évesen nem konzervatív, annak nincs esze. Senkálszky Bandi bácsi 20 éves, akkor is ha a naptár és a számok különös játékának eredményeképpen 90. születésnapját ünnepeljük, de a színészethez nem csak ez az egyedi különleges lelkület, genetikai kódrendszer szükségeltetik, hanem hősiesség és bátorság is. Állni és tűrni a kiszolgáltatottság csapásait, mert a színház, a színházi művész egyáltalán a művész mindig kiszolgáltatott az uralomnak, a hatalomnak, a pénznek, a szubjektív egyéni megmérettetésnek és megítélésnek. Legyen az diktatúra vagy demokrácia. Egyszer egy szobrász megbízást kapott, készítsen szobrot egy lóról. Az alkotás elkészült, a megrendelő megnézte és felháborodottan közölte, de hát uram, ez a szobor nem is hasonlít a lóra, mire a művész így válaszolt, uram az ott a ló, ez meg itt a szobor. A diktatúra, az erőszakos hatalom mindig a lovat akarja látni a szoborban, szerencsésebb esetben kedvezőbb időszakokban, demokráciákban elfogadják, megengedik, hogy a szobor szobor legyen. De a kiszolgáltatottság akkor is eredendő, csak arányaiban változik. Hősnek és bátornak kell lenni a színésznek, hogy valóra válthassa sorsa által rendelt küldetését. Ady Endre mintha csak az elhivatott művészről írta volna a Tűz csiholója című versét. „Csak akkor születtek nagy dolgok, ha bátrak voltak, akik mertek s ha százszor tudtak bátrak lenni, százszor bátrak és viharvertek. Az első emberi bátorság áldassék a tűz csiholója, aki az ismeretlen lángra úgy nézett, mint jogos adóra. Mint egy Isten, hóban vacogva fogadta szent munkája bérét, még ma is minden bátor ember csörgetezteti az ő vérét. Ez a világ nem testálódott tegnaphoz húzó rongy pujáknak, legkülönb ember, aki bátor és csak egy különb van, aki bátrabb, s aki mást akar mint mi most van, kényes bőrét gyáván nem óvja, mint ős ősére ütött Isten a fönnséges tűz csiholója." Senkálszky Endre által csiholt tűz fényénél sokan, sokszor, sokhelyütt melegedtek és kívánom, hogy ez így legyen még hosszú ideig. Hosszú éveken át világítson és melegítsen az általa csiholt tűz. De ha már itt a kívánásoknál tartunk, bizonyára sokan vannak Önök közül, akik eljátszadoztak a gondolattal: mi lenne, ha megjelenne az a bizonyos mesebeli tündér, és teljesíteni akarná három kívánságukat. Nekem is sokszor eszembe jutott ez a gondolat, és ha most jelenne meg ez a kedves tündér a következő három dolgot kérném: Először is legyen itt tengernyi mennyiségű pénz, azért, hogy a magyar színjátszás fellegvárait klasszikus és modern színházi épületeit helyreállíthassuk, felújíthassuk és megvédhessük ezeket az épületeket az enyészettől. Olyan feltételeket teremthessünk a színházművészek számára, hogy meg tudjanak felelni technikailag, emberileg és művészileg a XXI. század kihívásainak és tovább hirdethessék, terjeszthessék a világban a magyar színház csodáit. Másodiknak azt kérném, kaphassak egyet abból a tablettából, ha létezik ilyen, mely növelné a türelmemet, bölcsességemet és talán még egy kicsit tehetségesebb is lehetnék tőle. De harmadikként mindenféleképpen azt szeretném, találkozhassak William Shakespeare-rel, kézen foghassam, elhozhassam ide Kolozsvárra, hogy bemutassam neki Senkálszky Endrét, had csodálja ő is. És biztosan észrevenné, hogy Senkálszky Endrében a különös egyedi lelki alkat, genetikai kódrendszer, hősiesség és bátorságon kívül a hegedűsi képesség is jelen van, az a képesség, amellyel a háztetőn is lehet hegedülni, a színház házának tetején. „Hegedűs a háztetőn, bolondul hangzik ugye? Márpedig mi itt Anatevkában, ebben az elhagyott kis faluban mindannyian hegedűsök vagyunk a háztetőn, kínlódunk, gyötrődünk, hogy kicsaljunk valami kellemes, egyszerű dallamot anélkül, hogy kitörjük a nyakunkat. Ez nem könnyű. Kérdezhetnénk miért ragaszkodunk ehhez a helyhez ha ilyen veszélyes? Mert Anatevka a mi otthonunk és hogyan tartjuk az egyensúlyt, mi a titka? Egy szóval megmondhatom, a hagyomány, bizony a hagyomány az ami egyensúlyban tart minket sok-sok év óta." Szeretném és kívánom, hogy Senkálszky Endre művészi életútja, hitvallása, követendő példa legyen minden színházi ember, minden művész számára és elmondhassuk, hogy ez a művészi lét már hagyomány a magyar színházi kultúrában. Szeretném, ha Senkálszky Endre példája hagyománnyá válna, olyan hagyománnyá mely segít valóra váltani azt a régi vágyunkat, hogy talán sikerül most az unión belül Európai keretek között a magyar kultúra, a magyarság újraegyesítése. Senkálszky Endre életműve ezt a reményünket táplálta és táplálja a mai napig. Köszönjük ezt Neked Bandi bácsi, a Jó Isten éltessen sokáig! Berkes Igor kiállítása a József Attila iskolában Rendhagyó tárlatra gyűltünk össze az aulában. Hiszen Berkes Igor az iskola által már több mint egy évtizede évente megrendezett Piktor Tábor többé-kevésbé rendszeres résztvevőjeként tíz éves kora óta készíti a tematikus pályázatokra szánt munkáit, amelyeket most kronologikus sorrendben tekinthetünk végig, a még gyermekrajzi szemléletet tükröző első kompozícióktól a ma már 22 éves ifjú digitális képalkotási lehetőségeket ízlelgető próbálkozásáig. Berkes Igor Zentán született, az általános iskolában Mezei Erzsébet grafikusművész kezei alatt ismerkedett a képzőművészeti munka elemeivel. A középiskolás, majd a katonaévek alatt szinte alig foglalkozott rajzolással. Az utóbbi években ismét részt vesz a Piktor Tábor munkájában, és úgy tűnik, hogy a tábor zentai látogatói közül ő jutott legmesszebbre a művésszé válás felé vezető úton. Ezen a tárlaton a korai tematikus munkákon túl ennek az újrakezdést jelentő tábori tevékenységnek az eredményeivel is megismerkedhetünk: Arany János „Hídavatás" című balladája, vagy a Balassa Bálint sorsa által ihletett drámai hangvételű expresszív krétarajzokkal, saját - igen gondosan tervezett és kivitelezett - címertervével, és a képernyőn látható komputer-grafikákkal . Berkes Igor érzékeny, zárkózott természetű ember, akit nehéz befolyásolni. Bár szinte csak a táborban folytat képzőművészeti tevékenységet - hiszen fizikai munkából biztosítja megélhetését mégis eljutott a művésszé válás lehetőségének kapujába. A tehetséget ugyanis - ezt a sajátságos belső késztetést, amivel ő rendelkezik nem lehet tanítani. Ebből fakad rajzainak drámai ereje, zárt erőteljes komponálás módja. A technikákat, a kifejező eszközök használatát viszont igenis tanulni lehet, sőt tanulni kell. Igor tehát válaszúthoz érkezett. Ha a művészetet választja hivatásául, akkor el kell döntenie, hogy mely technikákkal és eszköz-rendszerekkel kíván behatóan megismerkedni, hogy expresszív kifejezőereje szolgálatába állítsa azokat. A döntést neki kell meghoznia egy olyan korban, amelyben a kifejezési eszközök soha nem látott bősége áll rendelkezésére, s amelyben ugyanakkor sokan már a művészet puszta létezését is megkérdőjelezik, mert annyi a kóklerség, annyi az üres hatásvadászat. Berkes Igor ezekkel szemben csak az őszinteséget vetheti be fegyverként, de ahogy maga is írja: „ez a legnehezebb próbatétel" Nagyon reméljük, hogy pályája során jól sáfárkodik, majd képességeivel és tehetsége révén a sokat szenvedett délvidéki magyarság reprezentáns művész egyéniségévé válik. Persze az út, ami odáig vezet még sok erőfeszítéssel, sok megpróbáltatással van kikövezve. De az igazi tehetségnek nincs választási lehetősége, vállalnia kell önmagát, hogy elmondja azt „amire a szó már nem képes, amit a fül nem hall, amit az értelem megtagad". Szerencsés utat Berkes Igor! Kaposi Endre A Dunakanyar egykor és most Mondandónkban induljunk ki a mából. Napjainkban két EU-s egység található a Dunakanyarban és környékén: az Ister-Granum és a Duna-Ipoly. Polgári rokonságban, ismertségben, különféle kulturális és tudományos kapcsolatban is állnak egymással. Mondhatnánk úgy is: személyek általi jótékony fedésjben. így történhetett meg, hogy október elsején a gödi József Attila Művelődési Házban két civil szervezet ismerkedett egymással: a helyi székhelyű Magyar Őstörténeti Munkaközösség Egyesület és (az Esztergomban már jól ismert) Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület. A délelőtti régészeti előadások a tudományos ismereteken túl történelmi érdekességekkel is szolgáltak. Ilyenek például, hogy a teljes dunakanyari római erődrendszert csupán korunkban, a légi-felvételek alapján lehetett „meglátni" és feltárni, hogy - Basaharc környékén tiszta véletlenségből találták meg az avar kori temetőt, vagy Zilahy Lajos író szobi tanyája mellett került elő egy 370 körüli kvád falu, és Vespasianus római császárt és hadvezért pedig a mai Göd területén ütötte meg a guta, amikor a kvádok békét kértek tőle, ő meg - behódolást és engedelmességet követelt és erődöt akart velük építtetni (az erőd ma is befejezetlen...). Hadrianus „Bekezdései" is - részben „rólunk" szólnak. Ptolemaios írásai pedig földrajzi fokokban adták meg a dunakanyari várostelepülések pontos adatait. A longobárdok nagyobb csoportja innen, „mitőlünk" települt át a mai Itáliába. Egy részük - maradt! (L. az előadásokat: Mráv Zsolt, Budapest: A Dunakanyar és környéke a késő római korban. Erdélyi István, Göd: A népvándorláskor népeink régészeti emlékei a Dunakanyar bal partján.) Helynévtörténetből a KESZI név kapcsán a hét törzsből álló egyik, ma jóformán csak földrajzi névként ismeretes törzsnévi szócsaláddal ismertette meg a hallgatóit Czeglédi Katalin. Surányi Dezső akadémiai doktor, növénynemesítő (Cegléd) „Időjárási körülmények és extrémitások a Kr.u. 7-10. században" című előadásának lényege: a honfoglalás előtt kb. ötszáz évvel vulkanikus katasztrófa rázta meg a kontinenst. Ezután igen kedvező klimatikus viszonyok alakultak ki a Kárpát-medencében. Melegebb lett a klíma, kedvezőbbek lettek az életkörülmények, földművelésre alkalmas területek képződtek. A Pilis és a Dunakanyar ma is többféle flóratartomány találkozó pontja. Fent: Vámbéry és tatárja, lent: Vámbéry öregkori portréja Küzdelmeim című művéből A délutáni ülésszak a tudománytörténeté volt. E sorok írója (a fenti, mindkét egyesület tagja) egy korunkbeli „balparti szellemi erőd", a dunaszerdahelyi Lilium Aurum (magyar nyelvű) Könyv- és Lapkiadó tevékenységét mutatta be. Kiadványaikból pedig azokat a könyveket, amelyeket az ifjúság számára írt dr. Csicsay Alajos (Muravidék-egyesületi tag) párkányi iskolaigazgató, neveléstörténész, s amelyekből a magyar anyanyelvű felvidéki gyermekek meg- ismerhetik „Apáink örökségét", a Kárpát-medence állatainak és növényeinek (ős)történetét, a „Királyok, fejedelmek, kormányzók" című, a 24. sz. „Katedra"-könyvet, amely hiteles magyar történelmi személyiségekről szól. (Lapunk olvasói a 2004. január 22-ei számban láthatták az értékelést.) Meghívott vendég volt az író és a kiadó igazgatója, Hodossy Gyula. A kiadót és az Őstörténeti Munkaközösséget Dunas^erdahely szülötte, Vámbéry Ármin nyelvtudós, etnográfus és Ázsiakutató szellemi hagyatéka is összekapcsolja. Ezt a tényt az előadások jó része is alátámasztotta. (L.: Darkó Jenő, Szentendre: A magyar őstörténet kutatása Vámbéry előtt. Dobrovits Mihály, Miskolc: Vámbéry, az orientalista. Földvári Sándor, Pécel: Vámbéry és a zarándoklatok. Horváth Gáborné, Esztergom: A megtalált örökség. Az I. Nemzetközi Vámbéry Konferencia.) A baráti-szakmai beszélgetés folyamán közös szándék született a további együttműködésről, egy dunaszerdahelyi Vámbéry-találkozóról, mindkét egyesület érdeklődő tagjai számára. Horváth Gáborné dr.
