Esztergom és Vidéke, 2004

2004-09-09 / 36. szám

2004. szeptember 9. eszCBRiSQjD <ás vip^fte 5 AKT ART, avagy nagyapáink hagyatéka Megnyílt a Fotó

biennálé Kőnig Frigyes festőművész beszéde a XIV Esztergomi Fotográfiai Biennálé megnyitóján (sms) A XIV Esztergomi Fotóbiennálé idén nem kisebb és nem idősebb témát adott feladatul a hazai fotográfusok számára, mint az aktot. Az emberi test ruhátlan ábrázolása a kezdetek óta szerepel a művészetek tárgykörében, de végigkíséri a fotográfia történetét is. A biennálé központi kérdése tehát ennek alapján az volt, hogy az ábrázolásmódbeli szabadosság térhódításának korában milyen új látvány, milyen egyéni megközelítésmód, személyes hangvétel jelenik, jelenhet meg az emberi test ábrázolásában a szépség vagy kifejezőerő letéteményeseként. A Duna Múzeum Európai Közép Galériáját zsúfolásig megtöltő fotográfiákjava része azonban vagy a boldog békeidők képeit idézi fel (akár az archaizálás gesztusával is), vagy a későbbi konvencionális, de mára már kifakult ábrázolásmód szintjén áll meg. A kiemelt versenymunkák, a kitüntetett alkotások közül Telek Balázs különleges objektívjához és különleges installálásához majd minden esetben jól választotta meg témáját (A fotel, A jógi, Teremtettek, Kísértés), Szilágyi Lenke (Titkok I-II.), Kemenesi Zsuzsanna, (Ötödik generáció) vagy Szél Ágnes (Maya) képei lírai hangvételük miatt lehetnek érdemesek a figyelmünkre. TóthVadnai Gábor Aktus Il-je vagy Kalmár Lajos Pola 14-e a finom részletábrázolás miatt, Juhász László Csábítása az őszinteségével marad emlékezetes, míg Vargha Márk Péter (Füst és akt IX.), Fenyvesi Máté (Womanarium) és Hamarits Zsolt (Akt I.) az ötletességével tűnik ki. Hiányt jelent viszont az esztergomi fotográfusok tüntető távolmaradása a „hazai pályán" (Balla András kivételével); különösen Kovács Melinda adhatott volna több egyéni színt az összképhez. Mert az újszerűség varázsa valóban hiányozni látszik most a biennálé anyagából. Nem az aktuális aktokkal, nem a jelenünkben megfogalmazódott válaszokkal, mint inkább a múlt fáradt vagy fáradhatatlan visszaidézésével találkozhat tehát a néző a galéria falai között. A kiállítás-megnyitó eseményére (egyébként jó helyzetfelismerésről tanúskodva) nem a már képekkel is megtömött kiállítótérben, hanem kint, a Duna Múzeum udvarán került sor. Kőnig Frigyes (fotónkon) festőművész a mezítelen test művészettörténeti helyét kereste, a díjátadáson a díjátadók viszont a díjazottakat keresték, akik ugyanis kevés számban jelentek meg (időben). A tárlat azonban így is az érdeklődők népes tábora körében nyílt meg, az országos jelentőségű biennálé és a téma népszerűségét jelezve. * A kiállítás október 3-áig, a keddi szünnap kivételével, naponta 10-18 óra között tekinthető meg. AZ ESZTERGOM SZENTGYORGYMEZOI OLVASÓKÖRBEN (Esztergom, Andrássy u. 23.) MŰKÖDŐ VÁROS

I NÉPTÁNC CSOPORT FOLYAMATOSAN FOGADJA A CSOPORT MUNKÁJÁBAN RÉSZTVENNI SZÁNDÉKOZÓ KEZDŐ, VAGY MÁR HALADÓ NÉPTÁNCOSOK JELENTKEZÉSÉT. JELENTKEZNI A SZEPTEMBER 9-ÉN KEZDŐDŐ, KEDDENKÉNTI PRÓBÁK IDEJE ALATT (i9 ÓRÁTÓL 21 ÓRÁIG) LEHET A SZENTGYÖRGYMEZŐI OLVASÓKÖRBEN SZÉNÁSSY ATTILA ÉS SZÉNÁSSY ATTILÁNÉ MŰVÉSZETI VEZETŐKNÉL. ALSÓ KORHA TÁR: 16 ÉV. Érdeklődni a 33/413-464-es telefonon hétfőtől péntekig, 17 és 19 óra között lehet. Képzőművészeti tanulmányaim elején nem tanúsítottam komolyabb érdeklődést a téma iránt. Jól emlékszem az első aktrajzolás rettenetes élményére, és arra, hogy később milyen nehezen barátkoztam meg a gondolattal, amely szerint ez a művészet központi tárgya, a mesterségbeli tudás bizonyítéka. 1975-öt írtunk akkor, 2002-ben „Fürdőzők" címmel nyílt kiállításom, ahol 111 olajfestményt állítottam ki, amelyeken ruhátlan emberi figurák voltak láthatóak. Az ember érdeklődése folyamatosan változik. Úgy tűnik, hogy a művészet témái állandóak, az alkotók újak és mindig születnek új alkotások. Az idei Esztergomi Fotobiennále témája is - a már nagyon sokak által megfogalmazott tárgy - az akt. Akt-art, ahogyan a szervezők találóan megfogalmazták, kissé kiemelve azt, hogy itt most művészeti problémáról van szó. A négykötetes Magyar Művészeti Lexikon szerint az akt meztelen vagy felöltözött modell figurájának, tartásának, mozdulatának tanulmány szerű ábrázolását, valamint a meztelen ember mindennemű ábrázolását jelöli. Szerencsére a Biennále résztvevői nem porolták le és tanulmányozták a művet útmutatóul vagy inspirációt merítve, mert olybá tűnik, a téma jóval árnyaltabb és talán kicsit más is. Igaz, hogy a fotográfia hőskorában az illetlennek minősülő, szemérmetlennek tartott, meztelen nőket, embercsoportokat ábrázoló felvételeket „művészi akt" képeknek igyekeztek álcázni. Szükség is volt erre, hogy az erotikus és pornográf-felvételek forgalmazásakor szemet hunyhasson a magát erkölcsösnek tartó társadalom. Az igazi akt az átlényegült emberi test képe. A ruhátlanságból következő zavar inkább a nézőben ébred, annak ellenére, hogy a meztelenség lenne a természetes állapot. Persze ennek viselésétől elszoktunk és szokatlanul érezzük magunkat akkor is, ha szembe találjuk magunkat evvel az állapottal. Ugyanakkor létezik a ruhátlanságnak egy, a társadalom által is elfogadott formája, amely főleg a reklámokról, poszterekről tekint le ránk. Amennyiben eltérünk ezektől az agyonretusált és mesterkélt ábráktól azonnal megjelennek a devianciák, tökéletlenségek tárulnak fel, szociografikus felhanggal. Az akt-képek esetében persze mégis csak a meztelenség a valódi téma, amelyről minden kor más nyelven beszél. Míg egyik a világosan körülhatárolt tagok, formák harmonikus egységbeforrasztásán fáradozik, addig a másik az egységes egészből, amelyben az egyenlő hangsúlyokat és önállóságukat vesztett formák egyetlen vezérmotívumnak rendelnek alá. Változnak a szépségideálok. Tellyesniczky Kálmán anatómiaprofesszor 1900-ban megjelent „Művészeti Bonczolástan" című munkájában Botticelli „Tavasz" című festményének gráciáiról megállapította, hogy a 10 fejhosszúságú termet a valóságban nem létezik, s itt kétségtelenül erős túlzással állunk szemben, de mindamellett már oly fokú, hogy még a fantázia szülte alakok körében is szélsőségnek kell tekintenünk. Manapság szépszerével találhatunk ilyen egyedeket. Számosan megállapították, hogy az akt nem témája, hanem formája az ábrázoló művészeteknek. Ráadásul igen régi. A sokak által ismert Willendorfi Vénusz a mértéktartó becslések szerint is több mint tizenötezer éves. Az őskori idolok, amelyek döntő többségükben ruhátlan nőket ábrázolnak, Földünk jóformán minden területéről nagy számban kerültek elő. Magyarország múzeumait járva is találkozhatunk pár tucatnyival belőlük, igaz ezek viszonylag újnak számítanak, koruk 3-5000 év között mozog. A gyakran naturalisztikusnak ható ábrázolások, marokkő nagyságú, talapzat nélküli szobrocskák, domborművek, karcolatok. Viszont, hogy milyen céllal készültek, nehezen állapítható meg a mai ember szemléletével, az azonban bizonyos, hogy a téma őskori elődeinket is élénken foglalkoztatta. Talán joggal kereshetjük bennük a kor szépségideálját, igaz kicsit szokatlanok számunkra ezek a zsírfarú nők. A kutatók általában termékenységkultusszal hozzák összefüggésbe őket, azonban, hogy ez a termékenységkultusz valójában mit takar: arra csak következtetni lehet csupán. Mielőtt belebonyolódnék egy hosszadalmas eszmefuttatásba inkább beérem a feltételezéssel: a művészet előtt már létezett az akt, finomabban, az akt a művészet megjelenésével egyidős. Talán sikerült az előbbi néhány gondolattal rávilágítanom arra, hogy az akt-problémakör mennyire összetett és bonyolult. A fényképész, ha az ellesett pillanat rögzítésének módszerét választja, munkájának gyümölcsét könnyen elronthatják az apró tökéletlenségek, zavaró részletek. Az átvizsgált több száz kép legjobbikán is feltűnhet néhány kellemetlen ránc a testen, szőrszál, pattanás. A képen feltűnő alak is inkább intim tevékenysége közben megzavart, szégyenkező, tetten ért embertársunknak tűnhet. A hosszadalmas beállítással, megvilágítással operáló, esztétizáló változatnál viszont könnyen mesterkéltté válhat az eredmény. Az alkotóra még ránehezedhet a több ezer már látott kép, a művészettörténet súlya, mint gátlás, valamint a megfékezett nemi ösztön, amely talán mint szaporodási ösztön tör elő, hogy korlátozza, alávesse valamely egyéni akaratnak, amely azonos a társadalmi parancsolattal. Mindezek ellenére nagyon sok pályamű érkezett be, s közhelyszerűen hangozhat: a zsűrinek nehéz dolga volt. Közösen láthattuk, hogy a téma még nem 'lerágott csont', nem regenerálódási tulajdonsága miatt, hanem az alkotók erőteljes, autonóm gondolkodásmódjának, szemléletének köszönhetően. * Sikeres volt az I. Esztergomi Nemzetközi Oratórium Énekverseny is értékes fellépési helyszínek szépsége jelentett élményt, hanem a publikum visszajelzése, a nyilvános szereplés lehetősége is. A verseny rangját, a zsűri összetételén kívül, a külföldi résztvevők szereplése, a produkciók színvonala szintén fémjelezte: a szigorú testület a döntőbe került énekesek között két első díjat is kénytelen volt kiosztani. Az egyiket Sarah Maria Sun (Stuttgart), a másikat Ercsényi Orsolya (aki a MAV Szimfonikus Zenekar díját is elnyerte) kapta. A második díjat egy koreai versenyző, An Sa-Hon, a harmadikat pedig Jónás Krisztina szerezte meg, aki a Bartók Rádió díjában is részesült (fotónkon balról jobbra a fenti sorrendben láthatók). A fő- és a különdíjak átadása már a Bazilikában zajlott, ünnephez méltó körülmények között, ahol a díjazottak szereplését követően Kodály Zoltán Psalmus Hungaricusát hallgathatta meg a főszékesegyházat megtöltő közönség, a MAV Szimfonikus Zenekar kíséretével, Molnár András Kossuth-díjas énekes tenorszólójával. A verseny dr. Hiller István, a Nemzeti Kulturális Örökség minisztere, Meggyes Tamás polgármester és Esztergom Város Ónkormányzatának támogatásával valósult meg, és rangját már az első alkalommal megteremtette. * A rendezvény értékelésére Andreas G. Lehr versenyigazgatót, művészeti managert kértük meg; a vele készített interjút következő számunkban közöljük. (Istvánffy) Nemzetközi szinten is rangos (Éurópában a műfaja miatt hiánypótló) énekversenynek adott otthont városunk szeptember 5-1 l-ig. A Lukin László zenetörténészt, oratórium-szakértőt váratlan halála miatt nélkülöző zsűrit világhírű előadóművészek, tanárok alkották: Ács János karmester Olaszországból érkezett, Pitti Katalin és dr. Temesi Mária operaénekesnő, professzor, a Szegedi Egyetem Magánének Tanszékének vezetője mellett a testület élén a Stuttgartban élő és tanító Hamari Júlia professzor, operaénekesnő állt. A megnyitón elhangzott szavai szerint nyitott, kedves, mosolygós, szeretet-teli versenyt kívánt levezetni, és közvetlensége, szívélyessége volt a garancia rá, hogy ez így is sikerült. A háromfordulós rendszernek megfelelően többször mérték össze tudásukat a fiatal énekesek (ami itt különböző helyszíneken történt), a döntőre a vízivárosi plébániatemplomban, a gálára pedig a főszékesegyházban került sor. Ez utóbbiak már közönség előtt zajlottak - így a versenyprogram a túlzottan visszhangos Bazilikában tartott zárókoncert előtt is meghallgatható volt már. A fiatal előadóművészek számára Esztergomban nemcsak a történelmileg