Esztergom és Vidéke, 2004

2004-08-19 / 33-34. szám

8 eszcmsopi 2004. augusztus 19. Emberi sorsok a Kárpátok-övezte hazából Esztergom ostroma 1944 - 1945 Csorba Géza Kossuth-díjas szobrászművész (1892 1974), az Ady síremlékpályázat egykori nyertese, több fővárosi Ady-szobor alkotója, a nagy költő személyes barátja Esztergomban vészelte át a második világháború utolsó hónapjait. Hogy miért éppen itt? - Erre a kérdésre ő maga válaszolt egyik levelében: „... A halál elől menekített engem ide Martsa Alajos és Pirchala Imre. Az történt ugyanis, hogy 1944 őszén Csorba Gézát a nyilasok elhurcolták munkaszolgálatra. Nagytétényben a hizlalda sertésóljait takarította, Pestszentlőrincen futóárkot ásott. Ez idő tájt Martsa Alajos - ugyancsak a nyilasok elől menekülve Budapesten bujkált. Miután közös barátjuktól, Gádor István keramikusművésztől értesült arról, hogy Csorbának sikerült megszöknie és az ő lakásában tartózkodik, Martsa - mivel nyilvánvaló volt, hogy nem maradhat Budapesten Pirchala Imre festőművész barátjuk közreműködésével megszervezte a szobrász Esztergomba utaztatását. Ez persze nem ment izgalmak és veszedelmek nélkül, de végül - rendkívül leromlott állapotban, betegen, teljesen kimerülve - Ady szobrásza megérkezett Babits városába. Itt - hamis igazolvánnyal - Martsa Alajos Lőrinc utcai lakásában vészelte át a nyilas-rémuralmat. * Halálának 30. évfordulóján esztergomi naplójának közlésével tisztelgünk emléke előtt. A kézirat Martsa Alajos hagyatékából került elő. Az első rész (1-32. oldal) 1945ben készült, 1953-ban fejeződött be a 37. oldalon. Keltezése 1953. május 7., Budapesten, Csorba Géza saját kezű aláírásával. * Az itt közölt Csorba: Önarckép 1920-ban készült, ma dr. Zsembery Dezső gyűjteményében található. K. E. (...) Ellenállási mozgalomról beszéltem, holott szervezett, tudatos fegyveres ellenállás vagy annak kísérlete sem volt Esztergomban, csak együvé tartozó baráti körről lehet beszélni, mely megvetette a nyüasokat, a felszabadulást várta, de nem összpontosította erejét, porondra nem lépett. Mindenki külön-külön állott, csak annyit cselekedett, hogy véleményt nyilvánított, szembeszállt, egyesekkel. így yoit ez mindenütt az országban. * (...) Eggenhoffer Béla dr. nemcsak mint orvos, de emberi magatartásával - Budinszky nyilas miniszterrel való szembenállásával feje volt a kórháznak, sőt a város azon férfia is, aki személyes szabadságát, életét is kockára merte tenni! Én sohasem beszéltem vele, így annál elfogulatlanabbul merem ezt leírni róla. Neki és orvosainak sokan köszönhették, hogy a nyilasok nem vitték őket robotra, s hogy a németeknek nem sikerülhetett a város kiürítése sem. Hogy a kórház felszerelése úgy-ahogy Esztergomban maradt, a főorvos érdeme. Mikor már a nácik alatt égett a talaj, az orvosok felismerték a valóságot, azt, hogy a németek nem nyerhetik meg a háborút - bár a nyilas kormány még mindig győzelemről beszélt, s úgy szolgáltatta ki az emberanyagot, mint Európa egyetlen csatlós kormánya sem. A14 éves leventéket később a háború után a francia idegenlégiónak adták el, hogy a szabadságukért harcoló színes népek ellen használják fel a szerencsétleneket. Ázsiában és Afrikában pusztultak el. (...) Ezek csak magányos tüzek, de az ellenállásnak voltak tömörebb, tudatosabb, aktívabb fészkei is. Elsősorban a Kolos-kórház és a ferencesek. E két csoport ténykedése hatott a városra. Az orvosok magatartása Esztergomot a biztos elernyedéstől, a kiürítéstől és a kifosztástól mentette meg. * (...) Az esztergomi arcvonal német parancsnoka (ekkor) egy vérszomjas, részeges ezredes: von Bose nevű náci volt, ki Hitler Adolf legmeghittebb barátai közé tartozott. Bose ezredes azzal fenyegette a lakosságot, ha el nem hagyja a várost, úgy fejére gyújtatja azt! Nyilván csak arról lehetett szó, hogy három napra távolítsák el a lakosságot, szabad teret hagyván a náci fosztogatásnak. Az emberek ezreit úgy sem tudták volna Nyugatra hurcolni és élelmezni, részint azért sem, mivel az utak állandó orosz tűz alatt állottak. Az a nyilas érverés, hogy nem tudják a várost élelemmel ellátni is csak ürügy volt, mert a lakosság idáig is csak tartalékaiból élt, a nyilasok csupán a maguk ellátásával törődtek. Ekkor érkezett a városba Budinszky-testvér, hogy nyomatékot adjon a kiürítési akciónak és értekezletet hivatott össze a Városházára. Miután „meggyőző érveit", hazug frázisait elszavalta, Eggenhoffer dr. emelkedett szólásra s tiltakozott a város kiürítése ellen. Az lett az eredmény, hogy a következő napon csak olyan plakát jelent meg, melynek értelmében csak a menekültek tartoznak önként elhagyni a várost „nyugati irányba". A hirdetményen azonban nem szerepelt olyan helységnév, olyan állomás, ahol az eltávozókról gondoskodtak volna. Ennek a rendeletnek csak a „begyulladok" engedelmeskedtek. Éspedig így: kidobolták, hogy az egyik nap délutánján teherautó áll a távozók rendelkezésére, s hogy 50 kg-os csomagot is vihetnek magukkal. A megjelölt órában és helyen, a Hősök terén, már gyülekeztek az emberek és felrakták motyójukat a kocsira. Indulás előtt azonban a német katonák közölték velük, hogy aki még 30 kg-os csomagot akarna hozni, siessen haza - bevárják. A naiv lelkek hazasiettek, de mire visszatértek a Hősök terére, a német kocsiknak már hűlt helye volt, természetesen az 50 kg-os batyukkal együtt. * (...) Elébb a ferences barátokról is szóltam: őket sem tudta megtéveszteni a náci propaganda. Egy pillanatig sem hittek a „biztos győzelemben", a csodafegyverekben, a debreceni kormány hazaárulását bizonyító falragaszokban, abban, hogy hogyan szolgáltatja ki Dalnoki Miklós Béla az oroszoknak a magyar munkások százezreit. Olyan ostobák voltak esztergomi nyilasaink, hogy közvetlenül rágalmazó plakátjaik mellé ragasztották azokat a bevonulási parancsokat, amelyekkel 14-től 50 éves korig fegyveres szolgálatra kényszerítették a férfi-lakosságot, vagy a Németországba hurcolt s ott ismét üzembe helyezett magyar gyáraknak munkásokat toboroztak. * (...) Miután karácsonykor beszolgáltatták a rádiókat, mégis maradt a városban egy-két telepes állomás, melyeknek titkos híradása alkalmas volt a jobbakban az egyesült nemzetek győzelmébe vetett bizalmat megerősíteni, s az ingadozókat felvilágosítani a valóságról. A (ferences) barátok egy szökevény hadapródőrmestert rejtegetettek székházukban, aki rádiójukat felszerelte és kezelte. Lelkes fiatalember volt, aki „olajra lépett", hogy életét ne kelljen a hitlerizmus szennyes oltárán feláldoznia. László és Sándor páterek szobájában jöttünk össze délutánonként, egy-két megbízható ember, hogy a magunk hitét a végső felszabadulás napjáig erősítsük. * (...) Eleinte a lakásba zárkózva éltem, nem mutatkoztam az utcán, s a heverőn ülve az ablakon át figyeltem a Lőrinc utcát, mely a háború egyik legforgalmasabb hadiútja lett. Itt vonultak el Párkány irányába a Duna-hídon át a német seregek, zsúfolásig telt teherkocsik szállították az elrabolt magyar készleteket, s erre terelték a töménytelen marhát és a lovakat észak-nyugat felé. December 8-án érte a várost az első komoly támadás. Én nem vettem komolyan ezt a légitámadást, szobámban maradtam és csak akkor eszméltem a valóságra, mikor a Lőrinc utca sarkáról német páncélkocsik pergőtűzzel válaszoltak. A város lakossága abban a hitben ringatózott, hogy Esztergomot, a prímás városát, nyílt városnak fogják tekinteni, de ezen a napon emlékezni kezdtek az angol miniszterelnök azon kijelentésére: hogy mindenütt támadnak, ahol csak német katonát találnak. Az egyik bomba éppen azt az épületet érte, ahol még néhány perccel előbb a német vezérkar tartózkodott, így a támadás tervszerűsége nyilvánvalóvá lett. A város élete ettől a naptól kezdve megváltozott. Malinovszkij és Tolbuchin csapatai kelet és délkelet felől vonultak fel. A fővárost körülzárták, s ekkor készítette elő a német vezérkar egyik legaljasabb gazságát: Budapest védelmét, mit nem a katonai szükségesség, inkább az őrültségig fokozódott teuton-bosszú parancsolt. (Folytatjuk.) A sz

entgyörgymezői Hősi temet

ő Az EVID 1934. augusztus 2-ai számában a következő című hír jelent meg: „Két olasz hős exhumálcisa". Ebből kiderült, hogy az olaszok az egész ország területén megkezdték katonáik exhumálását, így a szentgyörgymezői temetőben is két olasz hőst exhumáltak. A hamvakat a budapesti gyűjtő temetőbe szállították. A tábori fogolytemetőben nyugvó 200-250 orosz katona hamvait azonban egyelőre nem bántották. A fenti cikkel kapcsolatban a Szentgyörgymezői Olvasókör jegyzőkönyv-gyűjteményében az 1943. február 2-ai Jubileumi Közgyűlésről a titkári beszámolóban a következők olvashatók: „1934júliusában a Hősök temetőjében két olasz hősi halottat exhumáltak. Az exhumálást dr. Berényi Zsigmond tiszti főorvos végezte, a Szentgyörgymezői Egyházközséget Oltósy Rezső és Hegedűs Sándor képviselte." (Komárom-Esztergom Megyei Levéltár). Megkísérlem a hősi temető területét közelebbről is megismertetni egy igen érdekes és izgalmas kutatómunka nyomán. Először behatároltam a Hősi temető területét és négy parcellára osztottam: I. parcella: a régi temetőrész. Megnyitották 1914-ben, hossza 52 m, szélessége pedig 14 m, területe 728 m

2. II. parcella: az új temetőrész a keresztig. Megnyitották 1916-ban, hossza 42 m, szélessége 20 m, területe 756 m

2. III. parcella: a kereszt körüli tér, hossza 26 m, szélessége 20 m, területe 520 m

2. IV parcella: a kereszttől a Duna felé, hossza 34 m, szélessége 20 m, területe 680 m

2. Megjegyzem, hogy a felmérés nem mérnöki munka eredménye. Az egyes parcellák mellett gesztenyefa-sor húzódik. A kereszt körüli teret félkörívben tujafák öyezik, a magánterület kerítése előtt pedig akácfa-csonkok láthatók. Érdekelt, hogy az egyes parcellákban hány sír lehetett? Ehhez két támpont kínálkozott: 1. Még álló betontömbön néhány laposvas ovális zománctáblával, ezek mutatják a sírokat, sírsorokat. 2. A sírokra valamikor (talán 1927-ben) bukszus-csemetéket ültettek, melyek közül később sokat kivágtak. A megmaradtak viszont még jelzik a helyet. Sírdombot már csak néhányat találtam. E két támpont alapján meg tudtam állapítani, hogy cca. hány sírsor és -hely lehetett egy-egy parcellában. Ezek alapján készítettem el a nem méretarányos katasztert. A rajzomon jól kiszámítható lett, hogy a parcellákban (l-es: 21 sor, 4-4 azaz 84; Il-es: 14 sor, 10-10 tehát 140; III-ban összesen 22; IV-es: 12 sor, 10-10, vagyis 120) összesen 346 sír lehetett. AII-III-IV parcella mellett egy széles út húzódik, de a sírsorokat is utak osztják meg. Ugyancsak egy korabeli újsághírből tudom, hogy 1927. november 1-jére a Népgondozó Hivatal minden sírra egyforma, ovális zománctáblával ellátott laposvas keresztet helyezett el, és szépen rendbe hozta a Hősök temetőjét. Sajnos, ezeknek a kereszteknek jó része tönkrement, eltűnt, így csak: nagyon kevés maradt meg, melyekről néhány adat még leolvasható. Vannak márvány és műkő sírtáblák, vascső keresztek, melyeket a hozzátartozók állítottak megtalált szeretteik sírjára. Végezetül az alábbi összesítést készítettem: márvány és műkő sírtáblából 8 db (l-es 1; Il-es, 5; III-as 1; Iv-es 1), cső és öntöttvas keresztből 4 db (l-es 1; Il-es 1; III-as 1, IV-es 1), laposvas kereszt zománctáblából pedig 13 db (Il-es 1; IV-es 12) található a négy parcellában összesen. A sírtáblákról, keresztekről leolvasott adatokat pedig egybegyűjtöttem, hogy egy összeállítást készíthessek ezekből. Bélay Iván A kamara is gyászolja Bauer Gaszton cégvezetőt Augusztus 10-én késő délután a dorogi temetőben kísértük utolsó útjára Bauer Gasztont, a D'Aorta Településüzemeltető és Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatóját. Az ereje teljében, 54. évében 2004. augusztus l-jén elhunyt szakembert már a tanácsi rendszerben megismerhették a dorogiak és a környékbeliek. A költségvetési üzem vezetőjeként a dorogiak mindennapos életét szolgálta. A politikai és gazdasági változást hamar felismerte, és társaival megalapították 1992-ben a D'Aorta Korlátolt Felelősségű Társaságot. A dorogi polgárok bizalmából önkormányzati képviselő is lett. A kilencvenes évek elején belépett az Esztergomi Kereskedelmi Kamarába. 1994-től, megalakulásától kezdődően a Komárom-Esztergom Megyei Kereskedelmi és Iparkamara tagja. A választások során az Etikai Bizottság tisztségviselője lett. Az első ciklust követő választások során, 1997-ben a kamara küldöttének, elnökségi tagjának, valamint a gazdasági kommunális szolgáltatás, pénzintézetek, biztosítók, egyéb szolgáltatók osztályának elnökévé választották. Halálának napjáig töltötte be ezeket a tisztségeket. A küldöttek bizalmából a 2004. évi választásokra felállított Tagozati Jelölő Bizottság tagja lett. Életének utolsó napjáig szolgálta a köztestületet, becsületesen végezte vállalt kötelezettségét. Temetésén a dorogiak városvezetése, a gazdasági és a társadalmi élet vezető személyiségei, ismerősei mellett a kamara teljes köztestülete ott volt. A temetés után a kamarai résztvevők a kamara esztergomi székházában találkoztak, és méltatták váratlanul elhunyt barátjuk, Bauer Gaszton munkásságát. (Pálos)