Esztergom és Vidéke, 2004

2004-01-15 / 2. szám

2004. január 22. ^^mmísE Mucsi András (1929-94) emlékére 1929. január 16-án Szentesen született és 1994. február 22-én halt meg Esztergomban. A Szegedi Tudományegyetem latin-történelem szakán, majd az ELTE művészettörténet-muzeológia szakán végezte egyetemi tanulmányait. 1952-ben a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum, 1953-73 között az esztergomi Keresztény Múzeum, majd 1974-91 között a szentendrei Ferenczy Múzeum műtörténésze. Középkori egyetemes és magyar festészettel illetve kortárs magyar festészettel foglalkozott elsősorban, és e témakörben jelentek meg könyvei, tanulmányai, cikkei, katalógus bevezetői. Mintegy száz kiállítás megrendezése, több tucat tárlatmegnyitás és rengeteg ismeretterjesztő előadás kötődik nevéhez. Munkatársa volt az Akadémiai Kiadó által 1967-ben megjelentetett négy kötetes Művészeti Lexikonnak, tagja volt az Esztergom évlapjai szerkesztőbizottságnak. Alapító elnöke volt az Esztergomi Művészek Céhének. Esztergomért végzett kimagasló szakmai tevékenységét elismerve Esztergom Város Képviselő-testülete - Posztumusz - Pro JJrbe-díjban részesítette. A kettős évforduló alkalmából egykori kollégái és munkatársai visszaemlékezéseiből idézünk. Dr. Prokopp Mária művészettörténész: „Mucsi Andrást ... gimnazistaként ismertem meg, mint édesanyám új kollégáját a Keresztény Múzeumban. Hamarosan rendszeres vendég volt nálunk, családi jó barát. Édesapámat is nagyon szerette, tisztelte ... Bandit nem a karrierépítés vezette az életének alakításában, hanem a szakmaszeretet, a hivatás! Kiváló kvalitásérzékkel és megnyerő szerény egyéniségével, nagy hozzáértésével megtalálta az utat a kor legjobb hazai művészeihez ... életművében tehát szorosan összefonódott a régi, az új és a legújabb kori művészet szeretete és tudományos kutatása. Számára a művészet nagy egységet alkotott, a világ felett álló Parnasszust ..." Varga Dezső restaurátor művész: „...Mucsi Bandi hihetetlenül érzékeny és éles szemű ember volt. A műtárgyakkal személyes viszonyt alakított ki, és sajátos egyéni látásmódját másokkal is képes volt elfogadtatni. Vélekedéseit olykor humorral fűszerezve fejtette ki, vagy a rá oly jellemző verses formában fogalmazta meg. Hadd idézzem egyik üdvözlőlapját, melyet feleségem névnapja, és a közelgő újév alkalmából küldött. Ezen a képeslapon egy 1430 körül készített szárnyas oltár négy szentje, Katalin, Dorottya, Borbála és Margit látható. Mottó: Aranymondás, kincset érő, - bár nem véste kőbe véső Jókívánság sose késő. Újesztendő örömére Mind megannyi ismerős Szellő szőtte legendából Négy királylány jött elő Könyvespolcra Wass Albert az erdélyiek küldetéséről Sorra jelenek meg az erdélyi írózseni, Wass Albert elfeledett és a nagy író életében meg sem jelent regényei. Ezek közül is feltétlenül a könyvespolcunkra kívánkozik „Csaba" című regénye, melynek főhősét - Ferkót - gyerek kora óta követi nyomon a regény cselekménye, ami 1918 decemberében veszi kezdetét: ekkor csatolják Erdélyt Romániához. Minden elveszettnek tűnik. Ferkó még csak tíz éves, és alig ért valamit az eseményekből. Mezőségi gyerek ő, de Kolozsváron tölti diákéveit. Hazakerülve szülőfalujába, a hepehupás Mezőségre, döbbenten tapasztalja, hogy milyen nehéz helyzetbe került a magyarság. Düledezik az iskola, a szomszéd faluból nem hajlandó átjárni a pap, pedig kötelessége lenne, viszont az adót be akarja hajtani, az amúgy is szegény sorsra jutott gazdálkodókon. Meghal Ferkó édesapja, a falu legmódosabb gazdálkodója, s a fiatalembernek egyedül kell megbirkóznia a nehéz helyzettel. Ferkó viszont nem esik kétségbe. Maga köré gyűjti a környék magyarjait, és saját kezűleg kezd bele az iskola építésébe, az öreg papot pedig - aki nem teljesítette kötelességét - nyugdíjazzák, helyét Ferkó egykori és jóbarátja veszi át. Ok ketten életet visznek a mezőségi falvak magyarjai közé. Csodálatosan szép tájleírások, a téli, a tavaszi, a nyári, az őszi falusi kép lírai megfestése jellemző a regényre, mely ugyanakkor mentes mindenféle sovinizmustól. Ferkó román barátjairól - akik általában egyszerű emberek nagy szeretettel és együttérzéssel ír Wass Albert. Csaba királyfi, a regény címadója, pedig mint szimbólum és állandóan visszatérő álom jelenik meg a történésben: ahogy ő vezette a székelyeket, olyan okosan, körültekintően és bölcsen kell a mai erdélyi népnek is megtalálnia a „Hadak útját". De nem hadakozással, hanem szép szóval, ügyességgel és rengeteg munkával. Elsősorban nem az idegen elnyomásra kell hivatkozni, hanem leküzdeni saját tunyaságunkat, kishitűségünket, és sok-sok munkával elérhetjük célunkat, ahogyan azt a legendák Csaba királyfija is elérte! Dezső László Oltárszárnyon üldögélve Csillagpöttyös ég alatt Ötszázötven éven által Emlékképük szép maradt Borbálának tornya van Dorottyának csokra van Katalinnak kereke Margitnak meg - láncrakötve Egy kis sárkány gyereke Mesebeli királylányok Koronájuk aranyos Trónon ülve így köszönnek Szóljon négyük szava most: „Éva asszony minden napja legyen vidám és napos Újév napján felejtsen el Minden gondot és bánatot: Legyen pénze mindig annyi Mint égen a csillagok!" így kívánnak a szép szüzek Középkori táblaképről Sok-so}t boldog névnapot Négyen vannak, mint a gyorsan Elvonuló évszakok... Őszintén tudott örülni mások sikereinek, nem volt irigy, nem volt kicsinyes ember... Én úgy gondolom, hogy nem a munka tette az embert emberré, hanem a játék. Mucsi András homo ludens, játszó ember volt, s én szerencsésnek tartom magam, mert játszótársa lehettem." Dr. Farkas Attila: „(...) 1955-ben találkoztunk először, amikor rövid ideig tartó irodista szolgálati beosztásom szabad óráit többnyire a Keresztény Múzeumban 'értékesítettem'. (...) Barátságunk 1957 után mélyült el, amikor sorsdöntő fordulat következett be papi életemben (...) Bóka Imre kanonok úr budapesti áthelyezésével megüresedett a múzeumi referentura. Barátaim, elsősorban Mucsi Bandi, Endrey Mihály püspök urat arra bíztatták, hogy 'Bóka Úr' helyét, velem akkor épp tokodi káplánnal töltse be. (...) Az átmenetinek szánt diszpozícióból tizenhárom esztendő lett: a Keresztény MúzeBúcsúznak a kertbarátok Kedves Dezső Bácsi! Hétfő este van, várjuk előadásodat a tavaszi munkákról. Ám hiába várunk, Te már a korábban elment kertbarátaidnak a túlvilági Körben tartod soros előadásodat. 1971-ben, amikor néhányan megalapították a Kertbarátkört, alig tízen voltak a hallgatók. Ezután egyre nőtt a számuk, ma már 80 fő a létszám. Te voltál, aki előadásoddal igyekeztél az egyszerű szentgyörgymezői kiskert tulajdonosokat a korszerűbb, hasznot hozó kertművelésre ösztönözni. Nem eredménytelenül, mert a későbbiekben még az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállításokon (OMÉK) is eredményesen szerepeltek terményeikkel a tagok. (Három alkalommal második helyezés.) A helyi előadók mellett országos hírű szakemberek is tartottak előadásokat, mint például Bálint gazda is három esetben. Ha a külső előadó nem jelent meg, elhangzott: „Majd Dezső bácsi tart előadást!" Tartottál is, megkérdezvén: „Miről beszéljek ?" Ebedet, szülőfaludat sohasem um sokaktól emlegetett hőskora (...) Bandi tágas művészettörténeti tudása, hallatlanul kifinomult ízlése, áttekintő képessége a középkortól a kortárs művészetig ösztönzőleg hatott 'Második hivatásomra'. Úgyis mondhatnám: meghatározó lett. Képessé tett arra, hogy azonos értékeléssel szemléljem a hozzám közelebb álló régi és a nekem 'idegen' modern művészetet. Befejezésül egy emlékkép 'baráti múltunkból': már nem tudom, hová utaztunk vonaton. Mindketten elbóbiskoltunk. Papi zsolozsmás - könyvem nagyokat zökkent, amikor a vasúti váltókon átrohant a gyors. Egyik óvatlan pillanatban a Breviárium a lábunk elé esett. Utastárs szomszédunk, nem ismerve minket, lehajolt és Bandi felé nyújtotta az imádságos könyvet. Úgy látszik őt nézte kettőnk közül jámborabbnak (...) Bandit súlyos betegsége után, haláláról értesülve nekem kellett eltemetnem^ a budapesti Új Köztemetőbe. Úgy vélem Bandi odafönn kényes ízléssel, csak a legszebb gótikus Usuálisokat forgatja, és addig dúdolgatja a gregorián énekeket, amíg össze nem verbuválódik mindnyájunkból a Mennyei Kórus..." Olajos István fotográfus: „(...) magasabb szférákban élt. Innen eredt nyugalma. Derűje. Igazi homo ludens, homo risibilis, játszó és nevető ember volt. A művészetnek nem csak a történetével foglalkozott, hanem a jelenét élte. Ösztönösen vonzódott a széphez, tökéleteshez, arányoshoz, eredetihez, ami ugyanakkor örök és egyetemes. Irtózott az ízléstelentől, közönségestől, harsánytól. A gótikában ugyanúgy otthon volt, mint Bálint Endre szürrealizmusában. Szerette Rilkét és Nagy Lászlót. Zenében kedvelte a klasszikusokat, de Bartók, Orff, Pendereczky ugyanúgy érdekelte. (...) Nagy lélek volt, elbűvölt minket, mint Ót Itália. Özvegye a gyászmisét a lelke üdvéért a Szent Istvánról elnevezett kiskápolnában mutattatta be. A kék-arany barokk oltárt barátja, kollégája Varga Dezső mintha az O tiszteletére restaurálta volna ilyen ragyogóan pompásra. Bandi szédült volna, de már nem volt köztünk. A végtelen magasságokat járta, vagy a velencei, umbriai, toszkán iskolákat. Kedvelt sienai festőivel beszélgetett. " Prunkl János festőművész: „Azt hiszem, a sors egyik legnagyobb adománya az, ha valaki olyan emberek baráti köréhez tartozhat, akiknek szellemiségére egész élete során támaszkodhat. Mucsi András egyike volt az ilyen embereknek, én pedig egyike vagyok a szerencséseknek. Mucsi Bandival való barátságunk hol is kezdődhetett volna másutt, mint Martsa Alajos felejthetetlen emlékű esztergomi baráti körében (...) Martsa Egyetemének Bandi volt az egyik európai léptékű tudósa, művészettörténésze. Egyéniségében számomra a legnagyobb csodát az jelentette - ezt korábban soha nem láttam hogy képes volt tudományos felkészültségének kincseiből végtelen szerénységgel, szinte testre szabott mértékű gyöngyszemekkel megajándékozni. Jellemző az, hogy amikor Svájcban egy rangos nemzetközi művészettörténész konferencián esti szórakozásként - tudósokhoz illően - műtárgyfelismerő és -meghatározó vetélkedőt rendeztek. O tudta egyedül a bemutatott nagyszámú reprodukciót hiánytalanul és hibátlanul meghatározni..." Mucsi András hozzánk tartozott, életünk része volt. A művészet ügyeiben tanúsított szelíd, de határozott kiállása, szellemesen játékos szófűzése, mindig jószándékúan zsörtölődő kritikája, gyermekien csodálkozó tekintete immár csak emlék. Ám itt maradtak tárgyi valójukban Esztergom művészeti értékeiről írott nagyszerű munkái, cikkei és tanulmányai, az általa rendezett kiállítások katalógusai, tanúskodva arról, hogy nem csak nekünk volt fontos Mucsi András, a kiváló művészettörténész, de neki is fontos volt a város és annak gazdag művészeti hagyománya. Jó, hogy kortársai és társai lehettünk a kultúra, a művészet sorsáért való aggódásban és próbáljuk követni azt az irányt, amit Ő ajánlott számunkra. K. E. tagadtad meg. Ha körünkben szentgyörgymezői népszokásokról, eseményekről volt szó, Te mindig azzal kezdted: „Nálunk, Ebeden..." Figyelemmel kísérted az évszakokat, hasznos tanácsaidat mindig ennek megfelelően adtad. Ha tudományos szakirodalmat olvastál, kigyűjtötted az érdekes adatokat és közölted velünk. A Kertbarátkör életében aktívan vettél részt. Kirándultál, múzeumokat látogattál, de jól érezted magad a negyedéves névnapi összejöveteleken és egyéb ünnepségeken is. Együtt örültünk Veled, amikor 2000. augusztus 20-án az önkormányzat kitüntetésben részesített, de aggódva vártuk a híreket, amikor kórházi ápolásra szorultál. Amikor már nem tudtál lejönni hozzánk, írásban küldted tanácsaidat. Nem egy alkalommal mondtad: „Gyerekek én olyan jól érzem köztetek magamat, és az a legnagyobb bánatom, hogy betegségem miatt sokszor nem tudok már lejönni hozzátok!" Dezső Bácsi! Ha nem tudsz már lejönni, helyed és emléked megmarad közöttünk. Nyugodj békében! Bélay Iván