Esztergom és Vidéke, 2003

2003-03-13 / 10. szám

2 Esztergom és Vidéke 2003. március 13. Dr. Feichtinger Sándor kiadatlan emlékiratából: Volt egyszer egy honvédkórház... ^ ft/z ftcfcé /y. v <v y, {íj€i/tA

J ClCfiyei u^nn/Mt* w^Í//^ ^

e 'Altrs í r^t-r* ^^T: (...) 1849-ben a szabadságharc javában folyt, a magyar hadsereg szervezkedett az osztrák ellen. Csaták vívattak elkeseredettséggel, sokan a csatatéren elvesztek, még többen súlyosan megsebesíttettek, míg mások a hadviselés terhei alatt összetörve betegekké lettek. Esztergom közelében is voltak csatározások, miért a magyar Kormány a Várban, a Kanonok házakban (1849) katonai kórházat állított fel, melyet kellőleg felszerelt, és meg is töltött sebesültekkel és betegekkel. A betegek és sebesültek szaporodásával - mint azt Sas egy levélben említé - az alkalmazott katonai orvosok száma nem volt kielégítő, és azért civil orvosokat is alkalmaztak, én is hazafias kötelességnek tartottam felhívására e kórházban ideiglenes szolgálatot teljesíteni. A levél tartalma: „Feichtinger megyei főorvoshoz. A betegek szaporodtával orvosok hiányában vagyunk, bár az igazgató törzsorvos úr, Lumniczer, általam már többször megkéretett. Az ügy iránti szeretet és az ápoltalan honvédek sorsa buzdítsa önt arra, hogy még ma nálam 3 órakor megjelenni szíveskedjék és a főorvosi állomást vagy továbra is megtartva, vagy a rendes napi díj mellett - addig, míg Pestről e részben kielégítő választ nyerendek, mely választ aztán önnel azonnal tudatandom. Ha egy alorvost vehetne maga mellé igen szeretném, szintén alorvosi napi illetménnyel, addig míg felsőbb helyen róla is rendelkezés nem történik. Ezt tudtára adom a kórházi parancsnoknak is. Junius 20-án 849. Sass igazg. főorvos." De fordult a kocka: mielőtt helyembe más orvos állíttatott, a hadi fordulatokban nevezetes változás következett be, ugyanis a magyarok a császári katonaság hatalma elől Esztergomból megfutamodtak, a Kormány rendeletéből a kórház gondviselői, orvosai rögtön a várost elhagyni parancsoltattak - 14 napi szolgálatom után a hátra hagyott nehezebb betegek és sebesültek főgondviselőssége ruháztatott rám, mint helybeli orvosra. Este későn Dr. Sass főorvostól egy levelet kapok, amelyben az röviden értésemre adja az egész kórházi személyzet másnap reggeli távozását és felhív, hogy a kórhában fekvő súlyos sebesültek és betegek gondviselését vállaljam el. Jellemzi az akkori időt, és a súlyos viszonyokat azon levélbeli felhívás, mellyel a tábori kórház nekem lett átadva, vagy inkább erőszakolva. Szó szerint így hangzik: „Fechtinger főorvoshoz. Ön ezennel, ki előbb is már szolgálatot tőn, a hátramaradt kórház igazgatásával megbízatik, s tegye magát érintkezésbe a főpolgármesterrel vagy ennek megbízottjával. Julius 3. 849. Sass igazg. főorvos. U.i. Ezen felhatalmazás nyomában ön a szükséges orvosi és ápolói személyzetről is gondoskodni köteles. Sass, látta Táczoczik Péter hadnagy kórházi parancsnok." Rám hagyták a kiskanonok házakban - tulajdonkép a 12 házban - hátramaradt legsúlyosabb betegeket és sebesülteket, mert a könnyebb betegeket és sebesülteket semmi áron visszatartani nem lehetett, azok a katonasággal elmentek. De sem pénzt, sem sebészeti eszközöket nem hagytak rendelkezésemre, és meg is kívánták, hogy orvosokat és ápolókat fogadjak, és a súlyos betegeket nem csak gyógyítsam és élelmezzem, de operáljam is. Lehetetlent kívántak. Én orvosi hivatásomat érezve a mindenétől megfosztott, ápolók, orvosok és szükséges táplálék nélkül szűkölködő kórházat 210 beteggel - kik közt 81 császári katona volt - átvettem, és hogy majd milyen emberfölötti erőmegfeszítésbe, gondba és feláldozásba került azoknak egy helyre áthelyezése, ellátása ily súlyos viszonyok közt, könnyen belátható, de az ezutáni elmondandókból is ki fog tetszeni. Július 3-tól augusztus végéig (szept. 2) a császári uralom alatt 81 hős katona életét megmentve mind a mellett, hogy más kórházaknál havonként 90 ezüst forinttal díjaztattak az orvosok -, én a legfárasztóbb küzdelmek közt, úgyszólván semmiből az elhagyott betegeket - néhány helybeli, azonnal megnevezendő emberbaráttal egyetemben - tápláltam és legcsekélyebb díj-követelés nélkül - orvosi gyakorlatom feláldozásával egész napokat, sőt éjeket is a kórházba töltve, a legnehezebb sebészi műtéteket végezve, két hónapig gyógyítottam. Nagy feladatom megoldásához eképp fogtam. A kórházat szobárul szobára jártam, hogy megtudjam az összes betegek létszámát és minőségüket, és hogy a 12 házban elszórtak között rendet csináljak. Mindenütt jajgatás, ápolók, orvosok utáni óhajtás! Valóban nem tudtam mihez fogjak, előbb a sebesülteket kötözgessem, gyógykezeljem vagy élelmiszerről, ellátásukról, tisztaságról - szóval ápolásukról gondoskodjam. Ily súlyos helyzetben néhány hazafiúi érzelmű férfi, keresztény szeretettől és hazafiúi buzgósától áthatott egy két család, különösen néhány nő segítségemre jöttek, és felhívásomra tevékenyen közreműküdtek. Ezek közé tartoznak: Majer István püspök, a tábori kórház gyámolítok egyletének akkori jegyzője: Újváry Ferencz - Újváry Annának, Ernő fiam menyasszonyának édes apja -, pénztárnoka: Muráti Ferencz főápoló. Heszterenyiné, Nitter Júlia, Hamdragerné, Mórné, Firszerné, Simonchákné, Künsztnerné, Deiningerné (Paulina), Franklné, Lönkfal, Golenhofer Pepi kisasszony 's több mások. Először is levelet intéztem Esztergom szab. kir. város polgármesteréhez - előadván a kórház sanyarú állapotát, elhagyatottságát, kértem rögtöni intézkedést arra, hogy a mészárostól a szükséges hús mennyiség - városi hitelre kiszolgáltassák. Másodszor, hogy a várost és az esztergomi járást elhagyott kormánybiztostól az ellátási költségek fejében pénzt utalványoztasson. Takács István főpolgármester az ügyet a tanács elé vitte és óhajaimnak megfelelni törekedett és bár furcsának találta, hogy a városi területen kívül levő kórház számára ő teremtse elő a húst - mégis rögtön intézkedett, és így az első, a hús szüksége fedezve lett. Hát te vármegye, hol maradtál? Te, bástyája a szabadságnak? Miért nem gondoskodtál? Hiszen a kórház a várban a megyéhez tartozik! És ti, megyei községek, Szenttamás! Víziváros! Szentgyörgymező! Miért nem adtatok jelt életeteknek? Mert evvel nem bírtok! Most a továbbiak elintézése végett felkerestem Majer István tanár urat, és az ügy felől tanácskoztam. Erre ő egy nyomtatott hazafias felhívásban Esztergom polgárait és hölgyeit felszólította adakozásra és ápolási szolgálat tételre. Ennek az a sikere volt, hogy a konyhára kosárszámra küldettek: bab, zöldség, krumpli, répa, bor és több effélék. Irományaim közt néhány eltévedt czédula még most is kezeim közt van ilyen tartalommal: Dr. Feichtinger tábori korodai igazgató főorvos úr! Muráti Ferencz főápoló a tábori kórház számára egy akó bort küld. Nitterné asszony a betegeknek borlevessel szolgál, Majer. Deininger bankárné egy ruha kosár fehér répával, Nitterné egy puttony zöldbabbal kedveskedik. Ezen jószívű adakozó nők már most az igazak álmát alusszák. A küldött élelmicikkeket a kórházi visszamaradt szakácsné - kit ígéretek mellett sikerült marasztalni - értékesítette a betegek számára. A kórházi éléskamrában még egy kis lisztkészletet is találtam, és így sikerült nagy küzdelem mellett a betegeket élelemmel ellátni! De hibázott az ápolás és a gyógykezelés! Nem akarom bőven fejtegetni, hogy egy orvosnak, félre téve minden tekintetet, ellenségét úgy mint barátját letett esküje szerint - szem előtt tartva mindenkor az emberi szeretetet -, személy válogatás nélkül orvosolni kötelessége! De sokkal nagyobb e kötelessége akkor, ha a segítséget igénylők, magukat feláldozva, a közös haza védelmében harcz képtelenekké váltak, mint a tábori kórházban sínylődök. Azért abban a biztos reményben, hogy az esztergomi orvosok e hazafias szent célban erélyesen támogatni fognak, felhívást intéztem valamennyihez. Csalatkoztam. A később oly szájas Lőrinczy, a magát később honvéd orvosnak neveztetni szerető Dr. Hoffman, szóval a sorjával felszóllítottak közül egy sem vállalta el a kórházi szolgálatot, mert biz azt vagy ingyen, vagy csekély fizetés kilátása mellett kellett volna teljesíteni. Két sebész dicséretes kivételt tett: Haugh Ignátz vízivárosi, és Malcziner Móritz szenttamási izraelita - utóbbi nem is gyakorló sebész. Ápolásra Franklné, Künsztnerné, Golenhofer Pepi és más nők szívesen ajánlkoztak, és naponta a sebesültek kötözgetésére, tisztázására és egyébb teendők végzésére a kórházban megjelentek. Mind a három még most is életben van. Hogy jobb levegőben, nagyobb kényelemben és tüzetesebb ápolásban részesüljön, Handingerné aszszonyság egy amputált cs. k. katonát házába fogadott és eltartott. Most a betegeknek a 12 házból való összehordatását eszközöltem, mely alkalommal magam is cipeltem ágyneműeket és nehéz betegeket. Említettem, hogy a legsúlyosabb betegek maradtak vissza, tehát nem is hiányoztak a halálozások. Ezeket anyakönyvelte Koperniczky István tábori lelkész, sőt én is - a szentgyörgymezei temetőbe eltemettettek. Megmaradt jegyzeteim szerint 1849. július 12-én 48 cs. kir. katonát, július 23-án 29 különbféle elosztású honvédet fegyvertársaikhoz küldöttem. Időközben a párkányi járásba menekülő magyar kormánybiztostól Sziklay városi tanácsoshoz, és általa hozzám 200 for. magyar pénz, 2 drb százasban érkezett, és gondnokul Gerendás János ügyvéd, városi tisztviselő a kir. város részéről kineveztetett - tehát ismét csak a kir. város! Egy becsületes és jó hazafi, de nehézkes és impracticus ember, kivel keveset volt a kórházon segítve, ki csak méltó felháborodottságában káromkodott amiatt, hogy miért küldöttek neki magyar százasokat, mikor azokat senki el nem akarja váltani. Tehát evvel is küzdeni, őt sarkalni, sőt fenyegetni kellett. Most már egész lélekkel a súlyos betegek orvoslásához foghattam, reggel bementem 6 órakor a kórházba, és gyakran ebéd és egyébb felfrissítés nélkül ottmaradtam egész esti 6 óráig, folyton segédeimmel, a két sebésszel kötözgetvén, gondozván a betegeket. Majd naponta nagyobb operációkat kellett végezni, tört, zúzott végtagokat amputálni, golyókat kivenni, üszkös testrészeket eltávolítani, roncsolt tagokat simára metszni, tályogokat felhasítani, tátongó sebeket összevarni stb. Ez alkalmakkor is a két sebész oldalam mellett segédkeztek. Miért a küldött pénzből mind-, egyiknek egy hónapra 50 forintot kijárultattam. Én egész idő alatt ingyen szolgáltam. De ezen ingyen szolgálatom mellett még azon hátrányom is volt, hogy az egész napot a kórházban töltvén, városi praxisomat egészen feláldoztam. Egy hasznom mégis volt, hogy nem csak a gyakorlati műtéti sebészetben magamat kiképeztem, de az emberek ismeretében is! Ez volt véghetetlen szerencséje Dr. Hoffmannak: az én hazafiságom és emberszeretetem általi visszavonulásom nyitotta meg neki Esztergomban az orvosi praxist. Ha Esztergomban velem ez nem történik, ha én a várbeli kanonok házakban sínylődő honvédek és cs. k. katonák sorsát oly rendkívüli szorgalommal, önfeláldozással és lelkiismeretességgel nem karolom fel, hanem a többi orvosok példájára őket sorsukra hagyom, és az aurea praxis után szaladok, úgy Hoffmannak Esztergomban alig akad valaha betege; annál is inkább is, mert a belgyógy kezelésen kívül másra használni őtet úgy sem lehetett. És ennyi fáradtság, gond és hazafiúságnak mi volt a jutalma? Két hó múlva bevonultak a cs. k. hadak, de a kórházzal mit sem törődtek. Ment az ellátás, a gyógykezelés mint eddig. Végre jön a rendelet: a kórház adassék át a megyei főorvosnak, dr. Kamenszkynak! Visszavonultam, számoltam, és a magam dolgai után jártam. A betegek és a sebesültek a kanonok házakból kiszállásoltattak a basilica templomba és annak mellékhelyiségeibe. A kanonokok ismét visszakerültek, házaikat elfoglalhatták. Elvártam, hogy ennyi önfeláldozó tevékenység nem fog jutalom nélkül maradni. Csalódtam! Az eddig velem cimborázó barátom, cs. k. kormánybiztos, Jagasits Sándor nemcsak meghidegült irányomban, de állást foglalt ellenem. Újabb szigorú számadást kért-melyet én 1849. július 16-án először, szeptember 4-én másodszor is megadtam egész pontossággal. Üldözött ahol csak lehetett, és mellőzött. Az ő példáját követték mindazok, akik köpenyeget fordítottak, vagy egyébként is önzők és léhák voltak. Betegeim száma fogyott, a hitványabb Dr. Lőrinczy és Hoffmané szaporodtak. A hazafiak és a tiszta jelleműek engem pártoltak és becsültek. Mit tett a Clerus? A Prímás hivatalomból felmentett egy egyszerű latin kijelentéssel, ami azt tette: - el vagyok bocsátva. * * * Szerk. megjegyzése: Dr. Feichtinger Sándor kiadatlan emlékiratának fénymásolata dr. Szállási Árpádnak köszönhetően - szerkesztőségünk birtokába került. Kiadásának nyomdai előkészületeit megkezdtük. Mivel lapunk a kiadáshoz szükséges anyagiakkal nem rendelkezik, úgy döntöttünk, hogy előzetes megrendeléssel biztosítjuk a szükséges összeget. Minden kedves megrendelő nevét - amennyiben hozzájárul - a kötet végén feltüntetjük. Mivel a kötetből 100 példány számozott lesz, az első száz kedves megrendelő neve mellé a birtokába kerülő kötet sorszámát is feltüntetjük. A megrendelő szelvényt lapunk következő számaiban találják majd meg. Ezzel egyidőben bővebben is foglalkozunk a kézirattal, amelynek számtalan, Esztergomot és polgárait érintő, máig élő és ható vonatkozása is van.