Esztergom és Vidéke, 2003

2003-02-13 / 6. szám

7 Trn r a VI kJLá ÜL ÉLá BSHL^mm JHL — rW www.esztergomesvideke .hu POLGÁRI HETILAP E-mail: emvideke@psinet.hu Pc Bal' TeL: 33/311-94Í. Fax; 33/401-919 Alapíttatott 1879-ben Alapító főszerkesztő: dr. Kőrösy László Megjelent 1944-ig Újraindult 1986-ban Új sorozat XVIII. évfolyam 6. szám 2003. február 13. Ára: 75 Ft A közútkezelők állják a tél kihívásait^ (Pálos) A mostani tél már ed­dig is alaposan próbára tette az Állami Közútkezelő Kht. Eszter­gomi Mérnökségének munka­társait. Bár a megyei igazgató­ság városunkon kívül Tatabá­nyán és Kisbéren is működtet mérnökséget, legnagyobb ha­gyományokkal és gyakorlattal az esztergomiak rendelkeznek. Vezetőjük, Bukovics János 37 éve került az intézményhez, ab­ban az időben még a Prímás-szi­geten volt a telephelyük. A me­gye egyharmadának közútkeze­lési teendőit ők látják el, 328 ki­lométernyi út használhatósága, karbantartása a feladatuk. Te­lephelyük a Dobogókői út 84. szám alatt van, a kéthektáros te­rületen géptárolók, javítócsar­nokok, gépkocsimosók, raktá­rak, szociális épületek állnak rendelkezésükre. Létszámuk kö­zel 40 fő. Az esős ősz után november végén köszöntött ránk mínusz 10-15 fokkal a téli időjárás, kor­csolyapályává téve az utakat, majd két szakaszban több mint félméteres hó szakadt ránk. A közútkezelőség embereivel és gépeikkel ebben az időszakban találkozhattunk a közutakon nemcsak Esztergomban, hanem végig a Dunakanyarban egészen Neszmélyig, de Tarján, Gyer­mely és Uny környékén is. Váro­sunkban a köztisztasági felada­tok ellátását végző Vertikál Részvénytársasággal megállapo­dásuk van az utcák, terek, össze­sen mintegy 55 kilométer hosszú szakasz karbantartására. A nagy havazás közepette gépek tucatja járta az utcákat. Minden esetben elsőként a városon átve­zető fontosabbakat - Dobozi, Majer István, Baross Gábor, Baj­csy, Kossuth Lajos, Kiss János, Táti, Lőrinc, Táncsics Mihály, Árok, Prímás-sziget, Dobogókői utak - tisztították meg a hótól, aztán a helyijárati buszforgalom útjai következtek, majd a lakóte­lepek, és végül az Ipari Park. Bukovics János szerint a Széche­nyi tér, a Kis-Duna-part és a he­gyi utak jelentették a legtöbb ne­hézséget, ahol a szabályosan és gyakran szabálytalanul is parko­ló autók késztették manővere­zésre a gépkezelőket. A ]$íária Valéria, a kis-dunai Bottyán, valamint a Tabán hi­dak tisztítását magnézium-klo­ridos oldattal végezték, melyhez a berendezést még a híd beruhá­zása kapcsán kapták. Ok látják el a Duna túloldalán a vámterü­let hóeltakarítását és jégmente­sítését is. A gépjárművek többnyire ha­zai gyártásúak, de vannak kül­földről származó is. A legérdeke­sebb közülük a dániai sószóró felépítmény, melyből 5-50 gramm mennyiségű sókeverék szórható számítógépes vezérlés­sel adagonként az utakra, a hő­mérséklet, az útállapot, a sebes­ség figyelembevételével. Szinte hihetetlennek tűnik, hogy a te­rületükhöz tartozó, már említett útszakaszra évenként mintegy 1000 tonna sókeveréket szórnak ki, mely Erdélyből, Parajd neve­zetes bányáiból származik. Bukovics János mérnökségvezető érdeklődé­sünkre azt is elmondta, hogy a fagyos időjárás várhatóan leg­alább 10 százalékos kátyúsodást fog okozni. Veszélyes helyeken már el is ke'zdték hidegaszfaltos technológiával a javításokat. Ez többszörösen drágább a meleg­aszfaltos eljárásnál, de a közle­kedés biztonsága megköveteli tőlük a gyors intézkedést. Még nincs vége a télnek, és várható az időjárás újabb támadása, de a közútkezelők már a tavaszi útja­vításokra készülnek. A meleg­aszfaltos útjavításokat csak márciustól októberig engedi meg az időjárás. Ezeket a javításokat nemcsak a közutakon, hanem városunk utcáiban is a közútke­zelők végezik. Önkormányza­tunk városfejlesztési osztályától kapják a megbízásokat. Az Álla­mi Közútkezelő Kht. KEM Igaz­gatósága nyerte el közbeszerzési eljáráson az ősszel kezdődött nagyarányú útépítés beruházá­sának bonyolítását Szenttamá­son, Kucklánderen át a Bánomi útra. A földmunkák a tél beálltá­ig jól haladtak, megkezdődött a támfalépítés is, mely a fagyos időjárás miatt napjainkban szü­netel. Megtudtuk a közútkeze^ löktől azt is, hogy nemcsak az időjárás, hanem a kisajátítási el­járás is befolyásolja a további út­építési munkálatokat, melyekről egy későbbi írásunkban olvas­hatnak. Tudjuk, városunk pol­gárait érdekli ez a fontos útépí­tés, önkormányzatunk 2003. évi költségvetésében is kiemelt je­lentőséggel bír, ezért ennek is utánajárunk, és az előrehaladás­ról beszámolunk. EGYÜTT AZ EGYSEGES EUROPAERT Parlamenti pártok országos körútja Magyarország eredményes Európai Uniós csatlakozáséért Az országos körút fővédnöke Dr. SZILI KATALIN a Magyar Országgyűlés elnöke A Magyar Országgyűlés Európai Uniós Nagybizottsága és az Európai Integrációs Ügyek Bizottsága tisztelettel meghívja Önt 2003. február 13-án, csütörtökön 17-19 óra között az Esztergomi Vár Lovagtermében tartandó rendezvényre. A rendezvény témája Határmenti együttműködés az Európai Unióban A rendezvényt köszönti dr. Tittmann János országgyűlési képviselő Dr. TABAJD1 CSABA (MSZP) az Európai Integrációs Ügyek Bizottságának alelnöke LÁZÁR MÓZES (Fidesz-MPP) a Gazdasági Bizottság tagja Dr. CSAPODY MIKLÓS <MDF> a Külügyi Bizottság és az Emberi Jogi, Kisebbségi és Vallásügyi Bizottság tagja Dr. SZENT-IVÁNYI ISTVÁN (SZDSZ) az Európai Integrációs Ügyek Bizottságának elnöke, az SZDSZ ügyvivője Vállalkozók képviselői a miniszterelnöknél (-los) Február 6-án tíz kiválasz­tott közepes- és kisvállalkozás tu­lajdonosát fogadta Medgyessy Pé­ter miniszterelnök az Országház épületében. Térségünkből Juhász József esztergomi építőipari egyé­ni vállalkozó volt a meghívottak között (fotónkon jobbra az első), aki kérdésünkre elmondta, a talál­kozó célja az volt, hogy a kis- és kö­zépvállalkozások erősödjenek, érezzék a gazdálkodás biztonságát és minél felkészültebben fogadják az EU várható kihívásait. Juhász József hosszasan szólt a minisz­terelnöki meghallgatáson a kama­rák szerepéről, mely elsősorban a vállalkozók piacra jutását tekinti fontosnak, majd elemezte a szak­képzés állapotát. Hangsúlyozta, a rendszerváltást követően a gaz­dálkodó szervezetek tanműhelyi ellátottsága csökkent: a nagyválla­latok megszűntek, eltűntek a tan­műhelyek is. Neki személy szerint szoros kapcsolata van a németor­szági képzés vezetőivel, tőlük tud­ja, hogy a duális képzés bevált Nyugat-Európában. Míg az elmé­leti tudnivalókat az iskolákban szerzik a diákok, addig a gyakorla­tot kimondottan a vállalkozói tan­műhelyekben és műhelyekben sa­játítják el. A kamarának ígérete van a munkaügyi kormányzattól, hogy ez a képzési forma mielőbb nálunk is megvalósul. Jegyzőkönyvi kivonat Esztergom Város Képviselő-testületének 2003. január 30-án megtartott ülése jegyzőkönyvéből 9.) Napirendi pont: Esztergom és Vidéke kiadójának megváltoztatása 37/2003.(1.30.) sz. képviselő-testületi határozat Esztergom Város Képviselő-testülete elfogadja 2003. február l-jétől Meggyes Tamás polgármester lemondását az Esztergom és Vidéke című lap felelős kiadója tisztségéről. A képviselő-testület 2003. február 1. hatállyal visszavonja a Gran Tours Kft. -tői az Esztergom és Vidéke című lap kiadói megbízását és he­lyette a Strigonium Rt.-1 bízza meg, mint kiadót. A képviselő-testület megbízza 2003. február l-jétől a Strigonium Rt. igazgatóságát, hogy az Esztergom és Vidéke lap felelős kiadó tisztségét töltse be.

Next

/
Thumbnails
Contents