Esztergom és Vidéke, 2003

2003-12-18 / 50-52. szám

10 Esztergom és Vidéke 2003. december 18. Az esztergomi kórházban mely akkortájt a mai Simor János utca és a Terézia út által határolt területen működött Mátray Ferenc lemondása után a város pályázatot írt ki a kórházvezetői állására. Hat pályázó adta be iratait a város Egészségügyi Bizottságához. A hat közül három esztergomi volt: Fődi Emil, Horacsek Gyula és Vándor Ödön. A „külsősök" közül Gönczy Béla Budapestről, Matollay Károly Homonnáról és Seyler Emil Nagykanizsáról pályázott. A 12 tagú bizottság titkos szavazással első helyen Fődi Emilt, másodikként Horacsek Gyul.át, és harmadikként Vándor Ödönt javasolta. A kinevező Andrássy János alispán volt, aki Lipthay János megyei főorvos javaslatára Gönczy Bélát nevezte ki 1896. április 5-én a kórházigazgatói posztra. Az idő az alispán döntésének helyességét igazolta. Gönczy Béla május 16-án érkezett Esztergomba és 20-án vette át a kórház vezetését Vándor Ödöntől. „Nos, hát ki az a Gönczy Béla, akit az alispán a kórházi vezető állásra kinevezett?" - tette fel a kérdést az Esztergomi Közlöny. „Van egyetemes orvostudományi oklevele, 3 év sebészi szakgyakorlata, melyből 2 évet, mint egyetemi műtőgyakornok töltött, és mely idő alatt szerezte meg műtői képzettségét. Ezen felül a sebészeti szakirodalomban is nagyobb figyelmet érdemlő munkásságot fejtett ki, amiről a kérvényhez csatolt okmányhalmaz közt egy szakműve tanúskodik. Továbbá amint ezen okmányok igazolják, a magyar királyi tudományegyetem kórszövettani és törvényszéki intézeténél l-l évig, mint gyakornok működött a budapesti Szent Rókus kórházban belgyógyászattal, a Stefánia gyermekkórházban gyermekgyógyászattal a magyar királyi tudományegyetem I. Szülészeti és Nőbeteg Klinikáján a szülészettel és nőgyógyászattal rendszeresen foglalkozott. Van középiskolai orvos és egészségtani tanári, valamint tisztiorvosi képesítése. Jelenleg pedig folyó év február 1-től első tanársegéd a magyar királyi tudományegyetem törvényszéki orvostani tanintézetének, és ezen kívül a budapesti büntetőtörvényszéknél, mint második orvos szakértő működik." A polgárság érdeklődve fordult a fővárosból jött főorvos felé. Nem lehetett könnyű helyzetben, hisz minden lépését figyelemmel kísérték. A helyi lapokban rendszeressé váltak a kórházi tudósítások. A közvélemény nem csalódott. Esztergomban eddig soha nem végzett műtétek kerültek bevezetésre a nagy tudású sebész munkája során. Gönczynek sikerült elismertetnie magát új munkahelyén. Pedig a gyógyításon kívül meg kellett küzdenie a rendkívül rossz jebb alattomos rosszakarattal közeledtek hozzája, kért, koldult, futkosott^ hogy erőre hozza védencét. Es íme mi történt! A gyermek, úgyszólván napról-napra, szemünk előtt nőtt, erősödött, fejlődött csodás gyorsasággal, egyre több protektora, jóakarója akadt, szépséges nénik vállalták magukra gondozását és ma büszkén s önelégülten mondhatja protektora: naggyá, erőssé tettük, felneveltük őt. Hát itt a tanulság, mennyit tehet egy fáradhatatlan, buzgó, agilis, akadályoktól, kellemetlenségektől, rosszakarattól vissza nem riadó férfiú, megmozdíthatja az egész társadalmat, amelyben egy a másikat mindig vonzza maga után. Üdvözöljük őszintén a közkórház eszméjének diadalra vivőjét: dr. Gönczy Béla kórházigazgatót, derék munkatársaival egyetemben." Arra a kérdésre, hogy Gönczy Béla hol szerezte meg azt a tapasztalatot, amellyel elkápráztatta és elismertette magát az esztergomi kollegái előtt, Szállási Árpád kutatásai derítettek fényt: - A Réczey-féle jubileumi emlékkönyvet lapozva bukkant fel a neve 1912-ből, amit Réczey Imre professzor legjobb tanítványai írtak, tanárságának 20. évfordulójára. Ekkor vált világossá, hogy Gönczy Béla a Réczey professzor intézetében tanulhatott operálni, ahol Verebély, Hüttl Tivadar és Kuzmik Pál is, kik valamennyien sebészprofesszorok lettek. Az emlékkönyvből kitűnik, milyen sokra tartották Gönczy Bélát, ha ilyen jeles társaság kérte fel szerzőtársnak. Az I. világháború sebesültjeinek ellátásában oroszlánrészt vállalt a kórház igazgatója is. A proletárdiktatúra idején, neki volt köszönhető, hogy a kórház integritása nem sérült, a nővérek a helyükön maradhattak. 1921: Gönczy Béla számára meghatóan ünnepelt jubileumot jelentett. 25. éve került Esztergomba, és még hat évet dolgozott a szegényházban is. A negyedszázados jubileum a feldíszített kápolnában szentmisével kezdődött, majd a műtőterembe vonult az ünneplő közönség, melyet dr. Antony Béla polgármester vezetett. Az üdvözlők sorát Vándor Ödön nyitotta meg. Salamon Vilma ezüstkoszorút nyújtott át Gönczynek, melynek levelein orvosok, nővérek, tisztviselők nevei voltak olvashatók. Galgócz András a kórház kapusa a személyzet nevében köszöntötte az igazgatót. Az ünnepelt meghatódva mondott köszönetet. Az Esztergom című lap az eseményről írt tudósítását így fejezte be: „kik ott voltunk, azzal a jóleső tudattal távoztunk a bensőséges ünnepről, hogy az igazi érdem megtalálja most is a nemes szívek háláját és tiszteletét". A lap külön tárcát szentelt Gönczy Béla addigi életútjának. Megemlékezett szüleiről, Gönczy Leo honvédezredesről és édesanyjáról, Rozet Kornéliáról. Orvossá válásáról és a Kolos-kórház létrehozásában szerzett elévülhetetlen érdemeiről. Méltatták a kórház fejlesztésében és a háborúban a sebesültek ellátásában végzett munkáját. Ebből a cikkből tudjuk azt is, mit tett Gönczy Béla a proletárdiktatúra alatt: „Amikor a kommün helybeli faktorai a volt egészségügyi megbízottra (Seyler Emil) bízták a kórház forradalmasítását és hajsza indult meg az ő kibuktatására, erélyes fellépéssel kivédte az elrendelt vizsgálatot és hajszát, s ezzel a kórházról is elhárította a fenyegető veszedelmet. A kommunizmus kitörése után azonnal parancsot kapott arra, hogy a kórház apácáit szakszervezeti ápolónőkkel cserélje ki. Ha e parancsot teljesíti, az egész kórház szétzüllik. A kórház apácáit sikerült megtartania a betegek érdekében és a keresztény szellem védelmére". A cikk szerzője végezetül ezt írja: „Dr. Gönczy Bélára joggal büszkék az esztergomiak. Egyenes jelleme, szókimondása, nagy tudása csak ott nem lehet kedves, ahol üres szavak puffognak, és kritikát mondanak hozzáértés nélkül". 1932 végén kérte nyugdíjazását. Egy emberöltőn keresztül irányította a Kolos-kórházat, melynek országos szinten is elismerést szerzett. Mikor nyugdíjba ment, a Város képviselőtestülete így emlékezett meg róla: „Amidőn pedig dr. Gönczy Béla e.ü. főtanácsos, kórházigazgató főorvos a város tényleges szolgálatából távozik, el nem mulaszthatja a képviselőtestület, hogy érdemeiről külön is meg ne emlékezzék. Dr. Gönczy Béla személye valósággal összenőtt a városi közkórház intézményével, annak építése, fejlesztése s üzemének a legnehezebb viszonyok közt való fenntartása állandó odaadó gondja volt, míg a betegeknek ezrei áldották az orvosi kezét, mely enyhülést és gyógyulást nyújtott. Ezért, midőn a város tényleges szolgálatából távozik, érdemeit jegyzőkönyvbe megörökíti, s értük elismerését fejezi ki, egyben pedig kívánja, hogy a megérdemelt nyugalmát sokáig jó erőben élvezhesse". Sajnos nem tudta sokáig élvezni! 1933. szeptember 6-án már a lakásán adta át neki Glatz Gyula polgármester a kormányzó elismerését, a „Signum Laudis" elismerő oklevelet. November 12-én egy esős, hideg éjszakán hunyt el, életének 65. évében a XX. század egyik legnagyobb esztergomi orvosa. A helyi sajtó így emlékezett meg a temetésről: „Megható látvány volt, amint a temetőbe menet igás kocsik hosszú sorát láttuk. A kocsikon egyszerű falusi emberek. Kezeikben virágcsokrok, koszorúk. Eljöttek ők is, hogy utolsó útjára elkísérjék azt, aki életüket mentette meg a műtőasztalon, akinek Isten után a legtöbbet köszönhetnek: egészségüket és életüket. Megadják a végtisztességet az egészségügy önzetlen bajnokának ". A temetést Csárszky István prelátus kanonok végezte. A szertartás után Hamza József a Magyar Orvos Szövetség fiókszervezetének nevében búcsúzott. A sírnál a város nevében dr. Brenner Antal főjegyző, a kollegák nevében pedig az utód, a keresztfiú, Eggenhofer Béla tett fogadalmat, hogy a nemes munka méltó folytatását szent kötelességének tekinti. Esztergom város vezetése a december 31-ei ülésén így emlékezett meg Gönczy Béláról: „A szabad királyi megyei város képviselőtestülete mély részvéttel és őszinte sajnálkozással emlékezik meg Gönczy Béla nyugalmazott kórházigazgató főorvos, egészségügyi főtanácsosnak elhalálozásáról, s midőn tudomásul veszi, hogy az elhunytnak koporsójára a város közönsége nevében a polgármester koszorút helyezett és a gyászszertartás alkalmával őt a város főjegyzője búcsúztatta a közönség és a Kórházbizottság nevében, elismeréssel örökíti meg az elhunytnak elévülhetetlen érdemeit. Dr. Gönczy Béla a város új közkórházát felépítésétől kezdve a legnehezebb időkben önzetlen és fáradhatatlan munkával szolgálta és megalapította annak jó hírnevét. A város közönsége dr. Gönczy Bélát a kötelességteljesítés példaképéül állítja az utókor elé és mély részvételéről a gyászoló özvegyet értesíteni határozza". Dr. Osvai László (eKor-Lap) Esztergomi polgárok voltak A kórház „életrehívója" és első igazgatója: bistei Gönczy Béla bistei Gönczy Béla 1868. november 21-én született Kassán. Apja honvédezredes volt, aki 1830. augusztus 8-án született szintén Kassán. Joghallgatóként 1848. szeptember 21-én önként vonult be a 20. honvéd zászlóaljba. Zsibónál tette le a fegyvert. 1850-ben besorozták a 34. gyalogezredbe. 1867-ben nyugdíjazták először, később - 1892-ben - ezredesi rangban nyugdíjazták véglegesen. 1895-ben kapta az uralkodótól a „bistei" nemesi előnevet. Három fia közül Béla 1892. június 4-én szerzett diplomát Budapesten. Két évvel később a Réczey-klinikán kapta meg műtői oklevelét, majd 1895-ben törvényszéki orvosi képesítést is nyert. munkakörülményekkel is. A Rókus-kórházi viszonyokhoz képest ez jelentős visszaesést jelentett számára. A város vezetésétől 1000 forintot harcolt ki, melyet a kórház általa elengedhetetlen renoválására fordított. Mint sebész, az említett összegből elsősorban a sebészeti ténykedés feltételeit javította, illetve teremtette,meg. Új sterilizátort vásárolt. Átalakíttatta a műtőt, padlóját cementeztette. Bővítette és modernizálta a kórház gyógyszertárát. Új ambulatóriumot alakíttatott ki. Mindezen átalakítások eredményeként az eddigi 45-50 ágyas kórházat 60-65 férőhelyesre bővítette. Gönczy Béla 1897. augusztus 18-án örök hűséget esküdött Prokopovich Ilonának, majd ezt követően - elődei törekvését folytatva - az új közkórház építése mellé állt, és minden energiáját ennek szolgálatába állította. Az Esztergom és Vidéke így írt róla: „Erősnek, életképesnek született az új közkórház terve is, élete első idejében nőtt, gyarapodott is szépen, akadtak jó nénik és bácsik, akik ellátták erősítő táplálékkal, de hogy egyszerre nem lett érettkorúvá, hát lassacskán levették kezüket róla, szép csendesen, egymásután. S hogy egyre jobban magára hagyták, csak természetes, hogy senyvedni, sorvadni kezdett s már-már közel állott közéletünk ama temetőjéhez, amelynek legnagyobb részét az ily módon elpusztult eszmecsemeték sírocskái töltik be. Közel állott a sírhoz, amikor akadt egy ember, aki telve humanitárius eszmékkel, ember szeretettel, buzgósággal, pártfogásba vette a senyvedőt és feltette magában, hogy ezer akadály dacára is felneveli protezséjét. Nem szűnt meg vele soha foglalatoskodni, neki szentelte minden szabad idejét, küzdött, harcolt azokkal, akik a gyermek életképességében nem akartak bízni, akik legfel-