Esztergom és Vidéke, 2003

2003-12-04 / 48. szám

2003. december 4. 3 Az önkormányzat döntött: bővült a jutalmazott közalkalmazottak köre Esztergom Város Önkormányzati Képviselő-testülete no­vember 27-én rendkívüli ülésén tárgyalta azt az előterjesztést, amely szerint a városban foglalkoztatott közalkalmazottak ezévi jutalmazására tizenhatmillió forintot fordít az önkor­mányzat. A jutalmazás forrásaként azt a megtakarítást jelölte meg az előterjesztő, Meggyes Tamás polgármester, amit az önkormány­zat polgármesteri hivatala költségvetésében idén megtakarított, az év folyamán nem költött el. A javaslat kitér arra is, hogy nemcsak a királyi város által fenntartott, hanem a megyei önkormányzat intézményeinek és az állami szervezetek munkatársai is részesülnek ebből a pénz­ből, melyet még december elején kézhez is kapnak a jutalmazot­tak. „Fenntartói felelősségünk és várospolitikai érdekünk azt kí­vánja, hogy a kiemelkedő szakmai munkát végző közalkalmazot­tak anyagi elismerésére forrást biztosítsunk. A városért nemcsak az általunk fenntartott intézményekben nyújtottak kiemelkedő teljesítményt a szakemberek, hanem a más fenntartású intézmé­nyekben is, amelyre büszke lehet a város" - indokolta az előter­jesztést a polgármester. Takács István sajtóreferens JOVORE: EU-s előírásoknak megfelelő egészségügyi biztonsági rendszer az esztergomi intézményekben A királyi város képviselő-testülete még a tél végén rendelte el a HACCP (Hazard Analysis Critical Point- Veszélyelemzés, Kritikus Szabályozási Pont) bevezetésével kapcsolatos intézkedések megtételét. A határozatnak megfelelően került lebonyolításra a közét­keztetési közbeszerzési pályá­zat, melynek nyertese vállalta, hogy az általa üzemeltetett tála­lókonyhákat az előírásoknak megfelelően alkalmassá teszi a közétkeztetési feladatok ellátá­sára, így a cég által ellátott intéz­ményekben további önkormány­zati intézkedésre nincs szükség. A rendszerből kimaradt, to­vábbra is főzőkonyhaként mű­ködő egységek esetében azonban az önkormányzatra hárul a fel­adat, hogy a HACCP-nek megfe­lelően alakítsa át a konyhákat. Az élelmiszerek minőségének egyik legfontosabb összetevője az egészségügyi biztonság, az élel­miszer-előállítás, -feldolgozás fo­lyamatában az élelmiszerek mikrobiológiai, kémiai és fizikai veszélyelemzésének és szabályo­zásának bevált és elterjedt mód­szere a már említett HACCP, melynek alkalmazását az Euró­pai Unió direktívája az EU or­szágaiban 1995 decemberétől ír­ja elő. Hazánkban az élelmiszerek előállításának és forgalomba-ho­zatalának higiéniai szabályzata kötelezővé teszi a HACCP rend­szer alkalmazását, a közétkezte­tés területén pedig egy, a Gazda­sági, az Egészségügyi, Szociális és Családügyi, valamint a Föld­művelési és Vidékfejlesztési Mi­nisztérium közösen kibocsátott rendelete írja elő annak beveze­tését, melyet az üzemeltető 2004. május 1-jéig köteles meg­tenni. Esztergomban öt óvodában, a Kőrösy László Középiskolai Kol­légiumban, a Városi Bölcsődé­ben és az Egyesített Szociális In­tézményben működik főző-, il­letve tálalókonyha. Ezek közül a. Városi Bölcsőde rendelkezik az ÁNTSZ által is el­fogadott, minősített HACCP mi­nőségbiztosítási rendszerrel, a­melynek megvalósításában egy budapesti módszertani bölcsőde segítségét vették igénybe, így a rendszer kezeli az intézményi sajátosságokat is. A Kőrösy László Középiskolai Kollégium a tárgyi feltételek biz­tosításával felkészült a biztosítá­si rendszer bevezetésére, de mi­nősítésére, illetve ÁNTSZ általi elfogadására még nem került sor, annak teljes körű bevezeté­séhez az intézménynek szakmai segítségre van szüksége. Az óvodák esetében a felké­szülés még nem teljes. A rend­szer kialakításához és bevezeté­séhez néhány, a HACCP köve­telményrendszerében megtalál­ható tárgyi feltétel még nem áll rendelkezésre, ezekben az intéz­ményekben a minőségbiztosítási kézikönyv és a hiánylista össze­állításához szintén szakértő be­vonása szükséges. Az intézmények előzetes fel­mérését a CONSACT Minőség­fejlesztési és Vezetési Tanácsadó Kft. végezte el, ezért a bevezetés és minősítés feladataira is ezt a céget kéri föl az önkormányzat, mivel már rendelkeznek a meg­felelő helyismerettel. A bevezetés és auditálás közel egymillió forintnyi, míg a tárgyi feltételek biztosítása az előzetes becslések szerint ötmillió forin­tos kiadással jár. Tekintettel a 2004. május 1-jei bevezetési kötelezettségre, az önkormányzat a költségek fe­dezetét a 2004. évi költségvetés­ben biztosítja. (Takács) December 10-én a Mindszenty iskola udvarában karácsonyi frissen vágott normand- és jegenyefenyő-vásár kezdődik! Bevásárlóközpont és benzinkút épül a Dobogókőijíton A legszebb ajándék! A királyi város képviselő-testü­lete korábbi ülésén határozta el, hogy a Dobogókői úton, a volt Ró­zsa Ferenc laktanya területén negyvenezer négyzetméternyi te­rületet értékesít a dettingeni (Né­metország) M. Pajor und Bauen nevű cégnek, hogy az egy beruhá­zói csoportot hoz létre, amely be­vásárlóközpontot és üzemanyag­töltő állomást épít a területen. Josef Stefan Pajor úr, a cég kép­viselője október végén jelentette be, hogy a csoport létrejött, és an­nak tagjai a területen egy barkács-, egy diszkont élelmiszer-, egy szőnyeg- és tapéta- és egy bú­tordiszkont-áruházát, valamint egy üzemanyagtöltő állomást kí­vánnak építeni 2004 végéig. Ugyanekkor jelezte a csoport azon igényét, hogy az eredeti terü­letnagysághoz képest még tízezer négyzetméterre van szüksége a beruházás megvalósításához, és azt az eredeti tervekben szereplő 5.000 Ft/m 2 árat megtartva kíván­ja megvásárolni. Külön beruházásként vállalták a beruházók, hogy saját terhükre megépítik a Mátyás király utca üz­letközponttal határos kétszáz mé­teres szakaszát is. A képviselő-testület, az előter­jesztést elfogadva, határozatot ho­zott az öthektáros terület kétszáz­ötvenmillió forintért történő el­adásáról. A régóta tervezett beruházás megvalósulásával egy újabb, ko­rábban rendezetlen terület tűnik el az Esztergom déli kapujának számító Dobogókői út mellől, bő­vítve a város kereskedelmi kínála­tát, forgalmával bevételekhez jut­tatva a várost, munkaadóként ja­vítva a foglalkoztatás helyzetét. Elősegíti továbbá annak a terv­nek a megvalósulását, hogy Esz­tergom turisztikailag kiemelt te­rületein, belvárosában az idegen­forgalmi igényeket kielégítő ke­reskedelmi vállalkozások, étter­mek, hangulatos vendéglők vált­sák föl az áruházakat, boltokat. Drogfórum 2003 November 24-én az ÁNTSZ Esztergom Városi Intézete a Megyeháza Dísztermében „Drogfórumot" szervezett, azzal a céllal, hogy korunk egyik nagy gondjára, az ifjúságot veszélyeztető kábítószer-problémára fi­gyelmeztessen, kiemelve a megelőzés jelentőségét és lehetőségét, valamint a családnak a drog-prevencióban betöltött szerepét. A fórumon részt vettek az esz­tergomi oktatási intézmények pe­dagógusai, a Szülői Munkaközös­ségek vezetői és tagjai, az eszter­gomi általános és középiskolás di­ákok e téma iránt érdeklő szülei, az ifjúsági orvosok és munkatár­sai, valamint a védőnői szolgálat tagjai. A rendezvényt dr. Sári Katalin városi tiszti-főorvos nyitotta meg, aki előadásában az ÁNTSZ-nek a drogmegelőzésbén betöltött szere­péről beszélt. Ezt követően dr. Arató Géza, a Vaszary Kolos Kór­ház pszichiáter főorvosa „Drog­prevenció lehetősége a családban és az iskolában " címmel tartott re­ferátumában a harmonikus csalá­di életnek a drogmegelőzésben be­töltött fontos szerepéről szólt. A felszólók között volt a Városi Drogmegelőzési Munkabizottság koordinátora, Lakner Zoltán főis­kolai docens, aki előadásában a bi­zottság tevékenységéről, célkitű­zéseiről, valamint a város egységes drogstratégia kialakítása érdeké­ben tett eddigi lépéseiről beszélt. Az előadások elhangzása után a résztvevők kérdéseket tehettek fel: főleg a droghasználókra jel­lemző külső tünetekre, a felisme­rés jeleire, lehetőségeire voltak kí­váncsiak. A szülők és pedagógusok véleménye szerint, minden iskolá­ban szükség lenne egy-egy pszi­chológus alkalmazására, aki azon­nali segítséget tudna nyújtani a veszélyeztetett fiataloknak. Egy pedagógus szülő hozzászólásában, a kábítószer-használat növekedé­sében, a fiatalok éjszakába nyúló szórakozási szokását tartja a leg­fontosabb problémának, majd ki­emelte a család, a szülök szerepét, mely szerint szigorúbb nevelési módszerrel lényegesen csökken­hetne a veszélyeztetettség, a kábí­tószert-kipróbálók száma. Eberhardtné Berecz Zsuzsa Gazdaságpolitika 2004 November 27-én 18 órai kezdettel a MIÉP esztergomi szervezete meghívására Antal Györgyné dr. pénzügyi szakértő tartott elő­adást Gazdaságpolitika 2004 címmel. Az előadó kiemelte, különösen a közelgő uniós csatlakozás jegyé­ben a parlamenti pártok felelőssé­ge és elsőrendű feladata, hogy a magyar lakosság tisztában legyen a valós problémákkal, s lássa, mi a megmaradás esélye, a gazdasági bővülés lehetősége az Unió kerete­in belül. Tisztában kell lennünk vele, hogy befizetési kötelezettség­gel lépünk az unióba, s egyáltalán nem mindegy, mi a befizetés alap­ja! - hangsúlyozta az előadó, aki felhívta a figyelmet arra, hogy leg­nagyobb bevételünk, a vámbevétel az uniós csatlakozással elvész, a beharangozott hitelkérelmek na­gyon bonyolult feltételrendszerrel működnek, s ennek rengeteg ele­mét még nem is ismerjük. Ántal Györgyné dr. hangsúlyozta, az ide­gen tőke kockázat nélkül jön és megy, de az ebből adódó társadal­mi, önkormányzati feszültségek­ről egyetlen parlamenti párt sem beszél. Az önkormányzatok egyre nehezebb helyzetbe kerülnek, mert sok pluszfeladatot kaptak, s a meglevő feladatokhoz szükséges pénzt sem kapják meg. Ráadásul a multicégek óriási kedvezményei a helyi kis- és középvállalkozások tönkremenéséhez vezet, ez mun­kanélküliséget, az iparűzési adó eltűnésével piacbeszűkülést, az önkormányzati bevétel csökkené­sét eredményezi. Az önkormány­zatok csökkenő bevételeikből, ke­vesebb költségvetési támogatással nem fogják tudni kezelni sem az egzisztenciális, sem a szociális gondokat. Az önkormányzatok teljesen felkészítetlenek az EU-s normák, elvárások teljesítésére. Mindez társadalmi feszültségek­hez vezet, 2004-ben ez valós prob­lémákat okoz (például a telephe­lyek, kisüzletek működése). * Magyar Klub - december 4-én 17 órától a Zöldház mozitermében a Klub vendége Keil István rendőr alezredes, a Bűnügyi Osztály veze­tője, aki „Valós droghelyzet Eszter­gomban " címmel tart előadást. Tamáshidy Viktória esztergomi iSzabadítlókDrponthao 2<X>3. december S-én, pénteken 16 árak e anyó a Grimm testvérek meséje a győri ÍVLanó Színpad bábjátékában Az előadás után a <?vrrekck cwmajol kapnak a Mikulást)]! A fc^yck íra 45o,-Ft (csak clMtrlWn) T.I. Vigyázzunk a gyerekekre! A gyermeknapi rendezvé­nyeken öröm nézni a sok gyere­ket és az őket kísérő, óvó szülő­ket, nagyszülőket. De ne feled­jük el, hogy gyermeknap csak egy van évente, a többi napo­kon, különösen a szünidőkben már nincsenek mellettük a fel­nőttek, s ilyenkór számtalan veszély leselkedik a nebulókra. A gyermek érdeklődő, és nem tudja milyen könnyen éri kíváncsisága következtében baleset. Gondoljunk csak arra, hogy a még mindig található vi­lágháborús emlékek (kézigrá­nát, ágyúlövedék) hányszor okoztak - esetenként halálos ­súlyos balesetet. Néha viszont a felnőttek is meggondolatlanul viselkednek: ezzel kapcsolatosan egy szomo­rú baleset emléke kísért. Tör­tént ugyanis, hogy az egyik fa­áru üzem törött ablakán egy kisfiú kíváncsiságból rendsze­resen bekukucskált. A dolgozók közül az egyik - hogy elriassza a gyereket - vékony lécdarabot dugott ki a résen. Viszont a megoldás „rosszul sült el", ugyanis ezzel kiszúrta a gyer­mek egyik szemét. Hiába folyt büntetőeljárás az eset elkövető­je ellen, a gyermek, aki ma már felnőtt, azóta is fél szemmel él. A nyár elején történt, hogy az egyik biztonságosnak vélt strandfürdő medencéjének le­eresztő nyílásában találták meg az eltűntnek vélt hét éves kisfi­út. Kiderült, hogy a felnőttek gondatlansága okozta a tragé­diát: a nyílásról ugyanis hiány­zott a védőrács. Egy másik, szintén strand­balesetnél ugyancsak a figyel­metlen felnőttek miatt halt meg egy kisgyermek. Bár elolvadt, de megjött az első hó, előbb-utóbb jegesednek a folyók, tavak is. A gyerekek előveszik a korcsolyát, a szán­kót, s ujjongva siklanak le a lej­tős utakon, sokszor még a for­galmas utakra is kisodródnak. Éppen ezért a gépkocsivezetők­nek is jobban kell figyelniük, hogy elkerüljék az esetleges tragédiákat. A korcsolyázó gyermekekre szintén ügyel­nünk kell, ugyanis a befagyott tó nem mindenütt biztonságos, jó, ha a felnőttek „óvó" szeme kíséri őket! Bélay Iván

Next

/
Thumbnails
Contents