Esztergom és Vidéke, 2003

2003-11-20 / 46. szám

2003. november 20. 5 Kókay Krisztina kiállítása Gödöllőn Nagy ünnep volt október 21-én Gödöllőn, a pompás Királyi Kastélyban: az esztergomi Kókay Krisztina művésznő meleg, halk színezésű, lendületes ritmusú, mély gondolatokat sugárzó remekművei - textilek és grafikák, csodálatos elrendezésben - fogadták a vendégek százait. Kókay Krisztina, a Ferenczy Noémi-díjas, nemzetközileg is elismert művésznő, a Kecskeméti Textilművészeti Alkotóműhely és az Esztergomi Művésztelep alapítója és vezetője, nagy tiszteletnek és szeretetnek örvend. A 2000/2001. évi Millenniumunk alkalmából készült Palást, Ünnep és a Szent István és műve című nagyméretű kárpitjai a figyelem középpontjában álltak, és állnak ma is! Az utóbbi évek nagy, országos kiállításai után, amelyeket a Vigadó Galériában, a Fészek Klubban és Esztergomban láthattunk, itt új élmény fogad bennünket: az egyik legművészibb barokk kastélyunk, Grassalkovics Antal gróf, Mária Terézia királynőnk egyik első emberének, a Magyar Kamara elnökének, gödöllői palotájának boltíves lakószobáit ékesítik a művésznő alkotásai. Mintha ide készültek volna! A főúri lakosztályok falait, ugyanis, minden korban kárpitok borították. Ezek tették meleggé, ünnepélyessé, életteljessé a helyiségeket. Kókay Krisztina művészetének kivételes erejű művészi sugárzása ejtette rabul Kondor Katalint, a Magyar Rádió elnökét is, aki közvetlen szavakkal, fogalmazta meg - e művek láttán - a szívében gyulladt művészi élményt. Az alábbiakban teljes szövegében közöljük Kondor Katalin megnyitó beszédét: Kedves Kriszta! Én a te művészetedről nagyon nehezen tudok írni és beszélni. Nem azért csupán, mert nem vagyok műítész, persze, hogy nem vagyok, hiszen más a szakmám. Csakhogy a te művészeted nagyon nem szorítható be semmiféle kategóriába. A te képeidet, textiljeidet értékelni feladat. Éspedig nem a művészettörténészé, a kiállítás megnyitójáé, hanem a befogadóé. A tárlatlátogató feladata. Nevezetesen: Gondolkodás. Asszociáció. Keresztrejtvény. Olyan, mint amikor az ember meglát egy gyönyörűséges felhőt, és abba beleálmodik mindent, ami neki egyáltalán jelent valamit. Vagy mint amikor elolvas egy verset, netán csak egy verssort és arról gyorsan elképzeli, milyen kép, milyen színek jutnak eszébe, milyen absztrakciók hasítanak belé - szinte elmagyarázhatatlanul. Igen, a művészeteket csak a feleslegesen gátlásosak magyarázgatják, merthogy teljesen hiábavaló magyarázni, a szívével látó ember nem is szorul rá, a léleknek bátorításra és nem orvoslásra van szüksége. Szóval, mert téged érteni kell, én inkább nem a képeidről értekeznék, hanem elmondanám, milyennek ismerlek téged. Valamikor, csaknem 30 éve talán - még mindketten fiatalok voltunk, de neked már volt két gyereked, egy sokat dolgozó orvos férjed, s én nagyon csodáltalak. Mert, bár a két égetnivaló poronty és a háztartás minden nyűge rajtad volt - egy művész végül is ugyebár nem dolgozik az általános közvélekedés szerint, kivált, ha nő - te valami angyali külső türelemmel, ám érezhető belső nyugtalansággal róttad a hétköznapokat és láthatóan nem voltál ott. Kettős éned volt legalábbis. Az egyik a kötelességteljesítő anya és feleség, a másik a láthatatlan magasságokig emelkedő, de mindig kötelezően magányos, pörgő agyú művész, aki pontosan tudja, hogy ez a kettősség az ő sorsa. Te, Kriszta, sohase voltál ott. Pontosabban mindig ott is voltál, meg másutt is. A másutt az valahol a szférákban van, ahová hétköznapi ember csak segítséggel, például a művészetek segítségével ér fel. Pillanatokra. Miközben gyereket neveltél, a férjed munkájáról csevegtél, a gondolataid máshol is jártak. A fellegekben. A várban, a képzelet várában. A hársillatot kerested, a Régi kertet, amely csak álmaidban élt. Ünnepekre gondoltál, amelyek már akkor sem voltak olyanok, amelyek álmainkban élnek. A verssoroknál időzhettél, például Petőfinél, azon gondolkozva, hogyan is önthetnéd képbe a verssort: „Áraszd reám a fényt, mely Isten arcáról szívedbe gyűl." Jelentem, sikerült képbe öntened. Hidakról álmodtál, mely összeköt bennünket, meg tornyokról, melyek mostanában össze szoktak dőlni, de a tieid már akkor is inkább összehajoltak. Hiszen erre lenne szükségünk. Bizonyára kevesen vették észre, hogy az iménti mondatokban én képeid, textiljeid (azaz álmaid) címét soroltam. Mert címek ezek, ilyenek, hogy: „Áraszd reám a fényt és melegséget, mely Isten arcáról szívedbe gyűl." Vagy: Noé bárkája, no meg: „És a torony hogy bírja ki, Harangzúgás mit mond neki", avagy: Ünnep, Hársfaillat és így tovább. Címek, kép- és textilalkotások elnevezései ezek, csakhogy a te műveid absztraktabbak annál, semmint pusztán címekkel ki lehetne fejezni. Híd? Ez egy cím. De mit csináljak, ha nekem ez a kép inkább egy végtelen égi ösvény jele, amely már csak kéksége miatt is maga a remény, no meg a repülés végtelen boldogsága ? De azért jó, hogy vannak címek! Mert most, hogy el akartam rugaszkodni az általad adott képenkénti meghatározástól jut eszembe, hogy a híd - például egy folyó felett - igenis égi ösvénynek tűnik, és mert két partot összeköt, hát maga a remény, és mert magasan van a víz felett, hát a repülés boldogsága is eszünkbe juthat róla. Lám, máris elkalandoztam. Mit csináljak ? Szerintem a te grafikáid, gobelinjeid nem szoríthatók kalodába. Arra valók, hogy ábrándozzunk róluk, képzeletben szárnyaljunk felettük. A többi aztán jön magától. Belelát az ember ezt-azt. Észreveszi, más a mű egészen közelről, aztán kissé távolabbról, vagy néhány méterrel még hátrábbról. Dimenziók tárulnak föl egyetlen kicsiny alkotásból, de én tudom, ez azért van, mert benned vannak óriási távlatok. A közel és a távollátás ritka képessége, ezt látom én minden elvontnak tűnő képeden és ez egy ritka adomány. Mert az ember többnyire vagy rövidlátó, vagy távollátó. Mindkét típus képes csodálatos alkotásokra. Am akinek mindkét tulajdonsága megvan egyszerre, az tapasztalatom szerint érzi, tudja és ábrázolja a mindenséget, mégis nagyon egyedül van benne. Magányos. Mert más, mint a többi. Ez egy köznapi ember számára talán átok, de egy művésznek csakis ajándék lehet. Maga a sors, csupa nagybetűvel. Es mi más lehet egy művész sorsa, mint beteljesíteni önnön kijelölt útját a lehető legnagyobb profizmussal? A te kijelölt utad nehéz. Nehéz, mert sok feladatot rótt rád az élet a művészetektől független világban, és nehéz azért is, mert akinek a műveit egyszerre kell nézni közelről, normál távolságból és a szépítő messzeségből is - és ez a minimum 3 perspektíva más-más következtetésre juttatja az embert a műről - arról egy biztosan megállapítható: nem adja könnyen magát. Közhely, hogy ez minden értékre igaz - legyen akár erkölcsi, művészi vagy netán természeti érték, mint mondjuk az igazgyöngy. Köszönöm, hogy megnyithattam ezt a kiállítást. * Ezek a szavak a Kastély dísztermében, a Tükör-teremben hangzottak el, ahol az aranyozott, rokokó stukkó-díszes mennyezetről lecsüngő, számtalan égőtől ragyogó csillárok fényét káprázatosan megsokszorozták, és a terem méretét a végtelenre tárták az oldalfalak hatalmas tükrei. Kondor Katalin gondolataihoz, Kókay Krisztina műveihez - e pompás környezetben - Farkas Gábor zongoraművész által megszólaltatott Chopin-, Liszt- és Dohnányiművek adtak méltó bevezetést. Öröm volt látni a megnyitón a sok-sok esztergomi arcot, akik nem kis büszkeséggel gratuláltak Krisztinának. Esztergom ma is ad országos, sőt nemzetközi jelentőségű művészeket a világnak! Kókay Krisztina ma is Esztergomi! Aktív tagja az Esztergomi Képzőművészek Céhének, amelynek minden kiállításán szerepel, így a napokban megnyílt tárlaton is láthatjuk műveit a Duna Múzeumban. Szívből gratulálnak Kókay Krisztina művésznőnek az esztergomiak! Prokopp Mária Évzáró céhkiállítás a Duna Múzeumban Folyamatos szerepléssel örvendezteti meg a művészbarátokat az Esztergomi Művészek Céhe, hiszen a galériájukban egész nyáron át nyitva tartó tárlat után egy párkányi szereplés következett, november 5-e óta pedig a a szokásos, év végi kiállítás ad számot a műhely ezévi terméséről. Júniusban a művészek új munkáinak bemutatása, felvidéki testvérvárosunkban a reprezentatív bemutatkozás volt a cél, ez a mostani alkalom a sorozatos kiállítások miatt ezért nem rótt olyan szigorú követelményeket a céhtagokra. Bár nem volt kötelező feladat legújabb képekkel jelentkezni a Duna Múzeumban, aki ezt megtette és a színvonalat sem adta lejjebb, az méltán ünnepelhetett a megnyitón. (Dicséretes Wieszt József elnök példamutatása ezen a téren.). A készülési idő rövidsége természetesen nem a legfontosabb ismérve a műalkotásoknak, de az mindenképpen említésre méltó, hogy az évi többszöri közös kiállítás nemcsak a Céh hírnevének tett jót, de az alkotók aktivitását is fokozta. A kedvező eredmény a közönség megítélésére is jótékony befolyást gyakorolt, s érezhetően más légkör jellemezte most a megnyitót, mint ilyenkor, a kényszerű év végi számadáskor szokás. Akadtak viszont hiányzók is az év végi névsorolvasásnál, s ebben a tekintetben, úgy tűnik, a nyári tárlattal kapcsolatban volt szigorúbb a céhvezetés. Az egyéni kiállításukat a közelmúltban záró művészek természetesen kedvezőbb elbírálásban részesültek: Vincze László képei így csak a Féja Géza közösségi házban, Nagy László új művei a Rondellában voltak láthatók, míg Barcsai Tibor és Andráskó István a korábbi kiállításaik anyagából válogatott. Balla Gergőt a munkakörülmények, Balla Andrást második műtétje gátolta meg a szereplésben. (Az apának itt kívánunk szerencsés felépülést, mielőbbi gyógyulást!) Az alkotóközösség természetes életét jellemzi továbbá az, hogy egyes tagok kiválhatnak belőle (Ferenczi Gábor), míg mások beléphetnek (Sipeki Gyula). Sok újítással, stílusváltással természetesen nem találkozhatott, nem találkozhat a tisztelt látogató az Európai Közép Galéria termeit járva, de a színvonal mércéje változatlanul magasan áll. Bangó Miklós újabb vedutákkal fejezte ki élénkebb szín- és formaérzékét, amire - a Sziget Galéria tanúsága szerint - rajzszakköröseit is igyekszik rávezetni. Wieszt József nagyvárosokban zajló életképek pillanatfelvételein állítja egymás mellé fél évszázad háborús és terrorista borzalmait, 1945, 1956 és 2001 aktuális vonatkozásait felidézve. Kántor János pasztózus korpuszai az évezredes, örökérvényű vallási témát jelenítik meg, míg Kókay Krisztina csendes, emberi emlékeket, történéseket mesél el papírlapjain. Szentessy László grafikáiban pedig továbbra is a pannóniai Bacchusokkal hódol a pogány öröm ünnepének. De két, kedves iróniától sem mentes portréval is találkozhatunk az új képek között, s ha Barcsai Tibor - a fénykép jellege miatt szürkébbnek, Ferenczi Gábor szerényebbnek is látszik (Szilágyi László fotográfiáján és Kaposi Endre festményén), mindkét jellemrajz találó. Bánhidy László lelkes megnyitó szavaiban egyenletesnek, egységesnek, értékesnek és szépnek ítélte a kiállított anyagot, amely méltó a nagy elődök, Bajor Ágost és Lepold Antal (bár a nagy műveltségű kanonok nem művész, hanem művészeti író volt) munkásságához. Kiemelte az utódok, a céhtagok komoly, őszinte hozzáállását az alkotás folyamatához, a művek aktuális mondanivalóját - és a Teremtőt visszatükröző szépségét. Az esztergomi vonások nagy múltra visszatekintő keresése nála ezúttal az értékességben, a hagyománytiszteletben talált megoldásra. A fotóművészek túlsúlyára és a restaurátorok csendes munkájára ugyancsak felhívta a figyelmet, végül a céhtagoktól azt kérte, folytassák jó közösségi életüket, értékes közös munkájukat. Wieszt József elnök áthárította a neki címzett gratulációt az alkotócsoportra, hiszen a mostani kiállítás létrejötte szintén közös érdemük volt. * A megnyitó barátságos légkörét igazán otthonossá a Váraljai Zenebarátok elnevezésű rögtönzött szaxofonduó (mester és a hozzá korban is közel álló tanítvány, Fehér László és Szabó Miklós) tette. Istvánffy Miklós Mozi Esztergomban (IV.) 1909. november 4-én a Korona Bioszkóp közleményében az is helyet kap, hogy „... Altalános közóhajnak engedve, költséget nem kímélve a mozgófénykép színház padlóját meneteles emelvénnyel láttam el és színházi felcsapó támlaszékkel szereltem fel... Por gesz Béla." 1910. május 3-án ismét hallat magáról a Korona Bioszkóp, mégpedig most első ízben a hirdetések között, és nem a „Hírek" rovatban: „Korona Bioszkóp. Állandó mozgófénykép színház a Korona Szálloda nagytermében... " Különös hír az április 24-ei lapban a „Mikrobák a moziban" kezdetű közlemény, melyből kiderül, hogy a vetítőteremben ismeretterjesztő előadás lesz a mikrobákról, és az ezekkel beoltott állatokat további megfigyelésre az érdeklődők hazavihetik. „Ez az ajándék a tulajdonos névnapjának emlékezetére osztatik szét." Az „Esztergom és Vidéke" 1911. február 5-ei száma a „Tarka rovatiban „Kép a közeli jövőből" alcímmel közli „A moziban minden csendes" című szatirikus írást, melynek bevezető soraiból kitűnik, hogy: „A Korona-moziban az elmúlt csütörtökön este az inspekciós csendbiztos csendre intette a publikumot, mert beszélgetésével zavarta az előadást". Az élcelődő írás arra utal, „... hogy ha a regulázás így folytatódik, akkor hamarosan a mozigépészt is figyelmeztetni fogják, mert a vetítőgép berregése zavarja a műélvezetet. ..". Október 29-én a „Hírekben" arról olvashatunk, hogy „Az óberammergaui .passiójátékról az elmúlt évben eredeti színes felvételeket készítettek, s ezeket .... f.é. november 1-én... az esztergomi közönségnek lesz alkalma megtekinteni. A művészi diapozitív eket, mintegy 100 darabot, irodalmi értékű szöveg kíséri... Esztergom minden szépért és nemesért lelkesülő közönségének alkalma nyílik a lélekemelő színjátékot eredeti felvételekben végig nézni. Az előadás a Fürdő Szálló nagytermében lesz d.u. 4 órakor és este 8 órakor. Jegyek 2 és 1 koronáért már előre lehet váltani Buzárovits G. könyvkereskedésében ". Jelentős esemény híre olvasható 1911. november 12-én. „Új mozgófényképszínház. Németh Gábor a Háromszerecsen vendéglőse új mozgószínházat rendezett be, melyben a legérdekesebb és legújabb felvételek fognak színre kerülni. A megnyitó előadás szombaton este lesz." November 19-én már a „Szerecsen mozi" felhívása olvasható, miszerint „előadások minden szerdán, csütörtökön, szombaton este 7, vasárnap pedig már d.u. 4 órakor kezdődnek, terített asztal mellett. A mai nagy megnyitó előadás műsora: 1. Horvátországi képek. (Látványos) 2. Mikor Bandika őrzi a házat. (Humoros) 3. Élet őszén. (Dráma) 4. Kellemetlen tréfa. (Humoros) 5. Felsőmagyarországi hadgyakorlat. (Látványos) 6. Pali féltékeny. (Humoros) 7. A második anya. (Mostoha) Megható, rendkívül érdekfeszítő életkép". A későbbi hirdetésekből az is kiderül, hogy a belépőjegyek ára 20 és 30 fillér volt. A moziban feltehetően filmre vett színházi előadások jelentették ekkoriban a fő programot. Ezt sejteti a december 17-ei újságban olvasható hír is: „Szenzáció a Korona moziban. Ma csütörtökön négy felvonásos színdarab a Margit szerelmi regénye címmel lesz bemutatva a Korona mozgószínházban. Az érdekes képre felhívjuk a mozikedvelők figyelmét". De nem marad le a „Szerecsen mozi" sem, aholis 1912. január 17-én a „Jeruzsálem felszabadítása" című 3 felvonásos drámát mutatták be. Január 18-án ismét a „Korona mozi" hirdeti, hogy „... nagy történelmi színdarab kerül előadásra, Ármánykodás VIII. Henrik angol király udvarában ". Az év folyamán a „Szerecsen mozi" nagy propagandát folytat és hol csak általánosságban kínálja programját - „Állandó érdekfeszítő és humoros számokkal mulattatja a közönséget" - hol pedig részletes műsort tesz közzé. A nyár folyamán nincs hír a mozikról egészen augusztus 15-éig, mikoris ismét a „Szerecsen mozi" reklámozza „terített asztal mellett"-i előadásait. Az év mozival kapcsolatos hírei között említsük meg azt is, hogy a „Mozgókép vállalat nem esik ipartörvény alá", hanem „mint mutatványokkal szórakoztató vállalat" kívül esik az 1884. évi XVII. t.c. Hatályán. (Folytatjuk) Kaposi Endre