Esztergom és Vidéke, 2003

2003-10-30 / 43. szám

6 2003. október 30. 7 Október 17-én 16 órakor a,Me­gyeháza dísztermében az ENÉKE szervezte ünnepi előadással kö­szöntötték a város idősödő lakóit. A megjelenteket Knapp János al­polgármester és Erős Miklós, az ENÉKE elnöke üdvözölte, aki töb­bek között ezt mondta: - Ha október, akkor idősek hó­napja. Az október jelkép, hiszen október az ősz hónapja, de már né­ha télbe hajló, napjainkban úgy vi­selkedik, mintha gyenge tél lenne. Nincs még tél. Nem szabad meg­ijedni egy-egy gyenge reggeli fagy­tól. A nappalok még adnak mele­get, még süt a Nap is. Igaz a nyár­nak vége, de az őszi napnak is van melege és fénye. Ez nemcsak a ter­mészetre igaz, hanem igaz ránk is, akik már lassan őszbe fordulunk. Fel kell ismerni, és ki kell hasz­nálni az ősz adta napfényt, el kell fogadni és fogadtatni, hogy nem­csak a természetben vannak év­szakok, és nemcsak tavasz és nyár van, hanem ősz és tél is. Napjainkban, a felhevült világ­ban, csak a nyár a fontos. Ez nem igaz, és nem is szabad elfogadni! Az ősz hozza a termés javát -, az őszülő fejekben pedig rengeteg ér­ték van. Sokszor elmondtam: az időskor nem szociális kérdés. Per­sze minden korosztályban jelen van a szociális probléma, de ezt ne nagyítsuk ki, ne tévesszük meg sem magunkat, sem másokat. (Sértő és bántó, ha a TV-ben idő­sekről lévén szó, csak elesett, cset­lő-botló embereket mutatnak. Igaz, ilyen is van, de nem ez kell le­gyen a jellemző!) Október ne legyen több mint ami: egy a tizenkettőből. Tehát le­gyen ez a hónap csak annyival több, mint egy névnap az eszten­dőben: köszöntsük egymást, kö­szöntsenek az utánunk jövők és gondoljanak arra, hogy őhozzájuk is beköszönt az ősz... * A színes, jóhangulatú műsor szünetében a jelenlévők megtekin­tették a Gadányi teremben nyílt kézműveskiállítást. Idősek Napja a Szent györgymezői Olasókörben Kedves meghívásnak tettem eleget, amikor 23-án délután elmen­tem a Szentgyörgymezői Olvasókörbe az „Idősek napjára". Mindkét teremben terített asztal - sós sütemény, bor, üdítők - várta a gyüle­kező idős embereket, a városi önkormányzat küldöttségét: Knapp János alpolgármestert, Petróczy Gyula, Kiss Tamás és dr. Kolumbán György önkormányzati képviselőket. Varga Lajos plébános megérkezése után Baka Györgyné, a Vö­röskereszt hegyi szervezetének vezetője - mint háziasszony - üdvö­zölte a megjelenteket, majd Knapp János alpolgármester köszöntöt­te a jelenlévőket. Mondandóját azzal kezdte, hogy örömmel látja a szépen összegyűlt közönséget, akiket ne nevezzünk öregeknek, mert csak idősek. Ünnepeljük a nagymamákat, nagypapákat, akik felneveltek és még most is segítenek ott ahol tudnak, végül pedig jó szórakozást kívánt e kedves ünnepséghez. Ezután Vizi Pista bácsi „Szeressétek az öregeket" című versét Horváth Mihályné adta elő. A felszólalók sorát Varga Lajos plébános követte, aki beszédében megemlékezett az októberi eseményekről, s a sötétkapui tragédiáról. Az ünnepség aztán egy meglepetéssel folytatódott: Farkas Ferencné és Joli néni, Lerner Lászlóné énekszámokkal kedveske­dett a vendégeknek. Az előadott ismert dalok közül különösen meg­ható volt a „Kis lak áll a nagy Duna mentében..:" című. Őket követte a városrész önkormányzati képviselője, Petróczy Gyula, aki kedves, meleg szavakkal köszöntötte a megjelent nyugdí­jasokat, és nevükben üzeni a fiataloknak, hogy az idős emberek sze­retetre, megbecsülésre, nem pedig sajnálatra vágynak. A nagyszerű hangulatú, vidám ünnepség Joli néni, Molnár Edi­na és Szabó Eszter műsorával folytatódott, akik egy vidám jelentet adtak elő. Végül Zalán Katalin irgalmas nővér szép verse után Bakáné megköszönte a sok tapsot és kérte a jelenlévőket, hogy fo­gadják szeretettel a kis ajándékot és fogyasszák el a finom falatokat. Bélay Iván A természetről szóló ismerete­ink fejlődése - nevezetesen a fizi­ka története - több olyan mér­földkő jelentőségű felfedezést tár elénk, amely alapvetően megvál­toztatta a világról kialakított fel­fogásunkat. A 19. század nagy horderejű felismerése a fizikai erőtér. Ézt megelőzően anyagnak kizárólag a „tapintható" - a tudo­mányban részecsketermészetű­nek mondott alkotórészekből fel­épülő halmazokat tekintették. Az erőtér kézzel nem tapintható, de erőhatásra, munkavégzésre ké­pes fizikai realitás, és ma már a fi­zika bizonyítja és vallja, hogy az erőtér az anyag egyik megjelenési formája. Közös tulajdonságok, az egymásba történő átalakulások lehetőségei bizonyítják a létező világ eme két „arcának" egyen­rangúságát. A 20. század is tartogat né­hány szemléletét alaposan átala­kító meglepetést. Vélhetően je­lentős áttöréshez fog vezetni a 21. században a parajelenségek tudo­mányos kutatása és annak bizo­nyítása, hogy létezésük nem kor­látozódik a tér és az idő keretei közé szorult, esendő, múlékony testi mivoltunkra. Testünk, mint lepergő máz tapad a tértől-időtől független „szellemlényünkhöz" ­spirituális énünkhöz - ami nem azonos testünk legmagasabb fokú idegműködésének termékével; a pszichikai vagy mentális tulaj­donságainkkal, ez az ember isteni komponense, a természet rendjé­be kódolt virtuális emberben - a Teremtés könyvéből ismert - Is­ten képmása. Ez a teremtett világ emberi ér­telemmel szinte felfoghatatlanul zseniális, de ha nem hordozná magában az idő kezdetétől az élet lehetőségét - egy szürke, zord, barátságtalan képződmény len­ne, mert nincsenek benne az em­beri kultúra legfontosabb kellé­kei. A fizikai valóságban nincse­nek színek, csak elektromágneses rezgések vannak, nincsenek han­gok, csak részecskék ismétlődő mozgása van, nincs meleg és hi­deg, csak energia van. Akár isteni ajándéknak is tekinthetjük azt az adományt, hogy képesek vagyunk érzékszerveink és az agyunk köz­vetítésével bizonyos frekvenciájú elektromágneses hullámokból a varázslatos színek, a részecskék rezgéséből pedig a zenei hangok élményéhez eljutni. A világ, amelyben élünk 10-20 milliárd évvel ezelőtt, a térnek és időnek, valamint az anyagnak és energiának a kezdetét is jelentő ősrobbanással kezdődött. Az ős­robbanás előtt nem volt anyag, nem volt tér és nem volt idő. Va­gyis: be kell látnunk, hogy az Üniverzum létezésének okait a tér-idő dimenzión túl kell keres­nünk, egy olyan „világban", amely független tértől és időtől, vagyis nincs itt és ott, nincs kez­det és vég. / Az így kialakult Világegyetem csodálatos és létéből nem feltétle­nül következő tulajdonsága, hogy rend uralja, a folyamatokat nem kaotikus összevisszaság jellemzi, hanem a matematika logikájával leírható törvények vezérlik. Va­gyis az ősrobbanás pillanatában nem egy passzív tömeg keletkezett, hanem egy szellemi értéktöbblettel rendelkező anyag jött létre. Ennek az értéktöbbletnek a forrása a szellemi hierarchia legmagasabb fokán álló Teremtő Isten! Melyek azok a parapszicholó­giai jelenségek, amelyek össze­függésbe hozhatók transzcen­dens énünkkel, spirituális képes­ségeinkkel? A sok közül emeljünk ki hármat! A gyermekét fenyegető ve­szélyt jelző anyai megérzés, a kö­zeli rokon, jóbarát halálának megsejtése, sehonnan nem tud­ható esemény közeledtének meg­érzése olyan üzenet küldését és vételét jelenti, amelyet nem tu­dunk elhelyezni jelenlegi termé­szettudományos világképünkbe. De más a helyzet, ha figyelembe vesszük az időtlen és határtalan spirituális létünket, amely nem­csak érintkezik, hanem másoké­val egybeolvadva létezik. így ért­hető, hogy a különösen az „egy­másra . hangolt" transzcendens énünk minden rezdülése azonnal értékelhetővé válhat erre fogé­kony társunknál. Ez a spirituális összetevőnk olyan szerepet tölt Köztünk vannak... be a telepatikus kapcsolatban, mint a gravitációs mező a testek kölcsönhatásában. A felemelt kő elengedve azonnal, „habozás nél­kül" esik a Föld felé! Honnan „tudja" a kő, hogy merre van a Föld? Onnan, hogy mindkettőjük gravitációs erőtere egymásba ol­vadva fejti ki az ismert gravitáci­ós kölcsönhatást. Példák sokasága támasztja alá a klinikai halál állapotába kerü­lőknek azt a tapasztalatát, hogy a halál közelében, a testi funkciók gyengülésekor, erőteljesebben Jut szóhoz" egy testen kívüli érzéke­lés, amely képes magát a testet és annak környezetét is egy olyan sajátos „kameraállásból" érzékel­ni, amelyre a haldokló helyzeté­nél fogva nem lehetett képes! Olyan helyekre látott be, olyan dolgokról beszélt, amire a testi érzékeléssel nem lehetett módja! Ez csak úgy lehetséges, hogy transzcendens énünk, a kritikus időben is működött, információ­kat küldött, amit az agyhalálig a haldokló képes felfogni, egészsé­gének jobbrafordulása után erről beszámolni. A testen kívüli érzékelés felve­ti azt a gondolatot, hogy a spiritu­ális énünk nemcsak az anyagtól független érzékelés, hanem a pil­lanatszerűen bekövetkező megvi­lágosodással elérhető megisme­rés és intellektuális tevékenység magasabb fokára is képes. A harmadik eset a legkülönö­sebb. Mióta nálunk is lehet erről beszélni és írni, azóta többen vé­giggondolták életüket, és nagyon sokan tudnak ilyen élményről be­számolni. Vészhelyzettel, a hanyatló életerővel, majd a bekövetkező halállal összefüggésbe hozható utolsó üzenetek nagyon sokfélék lehetnek. A baljós sejtések (amit nem szabad összetéveszteni a szorongással) álomban, éber vagy fél-éber állapotban átélt látomá­sok, víziók, sajátos hanghatások, kopogások, zörejek, beszéd, búto­rok, tárgyak elrepedése, irracio­nális mozgása - főleg az esemé­nyek időzítése - jelezheti a végve­szélyt. Eltávozott szeretteink megnyilvánulásairól szóló esetle­írásoknak könyvtári irodalma van. Ilyen esetekkel találkozha­tunk például: - Az első világháború arcvona­lában egy régen elhunyt jóbarát plasztikus víziója figyelmezteti barátját a következő napi véres ütközet borzalmaira, tanácsot ad, és megmondja az események ki­menetelét, ami szóról szóra be is következik. - A folyóba fulladt és a víz által több száz kilométerre sodort, majd a parti bokrokban fenna­kadt több napos hulla képes volt üzenetet küldeni helyéről és álla­potáról. Egy különleges képessé­gű rokon vette az üzenetet, beje­lentése alapján a rendőrség meg is találta a hullát a megadott he­lyen. - Egyedül élő beteg anyához az évekkel korábban elhunyt leánya hívott orvost. Az orvos pontos le­írást adott az ismeretlen leányról, és azonosítani tudta a vitrinben őrzött, a leányka által egykor vi­selt kalapot. - Hét évvel ezelőtt történt! A tragikus eseménnyel kapcsolat­ban tapasztalt jelenség parapszi­chológiai szempontból több ta­nulsággal is szolgál, aminek a je­lentőségét az növeli, hogy egy osztálynyi, azaz kb. harminc em­ber jelenlétében következett be. Gimnáziumunk egyik tizenhét éves, triatlon sportágban ver­senyző tanulója tréningezés köz­ben, közlekedési balesetben éle­tét vesztette. Halálának híre rá­nyomta a bélyegét az iskola más­napi munkájára, hangulatára. A hír különösen az osztálytársait sújtotta le. Szokatlanul csend­ben, komor tekintettel jöttek a fi­zikai előadóterembe, s némelyi­kük lopva egy-egy pillantást ve­tett az üresen maradt helyre. Krisztiánnak nem volt erős olda­la a fizika, így hát különös eset­nek számított a két nappal koráb­ban dolgozatára kapott jeles ér­demjegy. Ez lehetett az utolsó kö­zépiskolai osztályzata és sikerél­ménye. Az óra elkezdődött. Ha­marosan egy hatalmas csattanás hallatszott az ablak felől. A tanu­lók döbbenten egymásra néztek. Ilyen zaj akkor keletkezhet, ha legalább egy ökölnyi kő csapódik nagy erővel az ablaknak. Senki nem látta, hogy mi okozta a ha­talmas csattanást. Üveg nem tört be, az ablakkeret farészein sérü­lés nyoma nem volt látható. Az ablak alatt a földön lehullott tárgy nem volt. A korábbiakban, ebben a teremben az iskolai klub-rendezvények kertében többször tartottam előadást a paraj elenségek köréből. így talán érthető, hogy a tanulók között ki­mondva, kimondatlanul megfo­galmazódott egy vélekedés: ez Krisztián jeladása volt. Tudtunk­ra adta, hogy köztünk van! Jedlik Ányos bencés fizikata­nár, feltaláló majdnem száz évet élt. Ennél fogva több tanítványát túlélte. Úgy tudjuk, Jedlik nem örült annak, hogy mikor ő az öröklét birodalmába lép, több ta­nítványával találkozhat, akik többet tudnak az anyagi világ tör­vényeiről és ő lesz közöttük a „ta­nuló". Valóban az „odaátiak " vélhető­en világosabban láthatnak több mindent, mint mi. Tudhatják azt, hogy a földi pályákon mi fontos és mi nem az. Talán ismerhetik a vá­laszt létünk végső kérdéseire: mi végett vagyunk a világon? Miért kell végigmenni azon a keserves úton, amit az emberiség több ezeréves történelme tükröz? Egy­általán: miért van az anyagi vi­lág? így hát - akiknek megadatik - segítségünkre lehetnek dönté­seinkben, sorsunk nehéz óráiban. De nem egyoldalú ez a kapcsolat! Az ő világukban is elkél a segítség a Földről, az esendő ember imájá­ra nagy szükség van! Ilyenkor, legalább évente egy­szer, amikor szeretteink sírjánál fellobbannak az emlékezés meg­foghatatlan, imbolygó gyertya­lángjai, gondoljunk arra, hogy kö­zöttünk vannak, még akkor is, ha az idő múlása fakóbbá tette az emléküket, „rájuk hangoltsá­gunk" gyengült, és úgy érezzük, hogy végleg eltávoztak. Bányai Mátyás tanár

Next

/
Thumbnails
Contents