Esztergom és Vidéke, 2003

2003-10-30 / 43. szám

6 2003. október 30. 7 Október 17-én 16 órakor a,Megyeháza dísztermében az ENÉKE szervezte ünnepi előadással köszöntötték a város idősödő lakóit. A megjelenteket Knapp János alpolgármester és Erős Miklós, az ENÉKE elnöke üdvözölte, aki többek között ezt mondta: - Ha október, akkor idősek hónapja. Az október jelkép, hiszen október az ősz hónapja, de már néha télbe hajló, napjainkban úgy viselkedik, mintha gyenge tél lenne. Nincs még tél. Nem szabad megijedni egy-egy gyenge reggeli fagytól. A nappalok még adnak meleget, még süt a Nap is. Igaz a nyárnak vége, de az őszi napnak is van melege és fénye. Ez nemcsak a természetre igaz, hanem igaz ránk is, akik már lassan őszbe fordulunk. Fel kell ismerni, és ki kell használni az ősz adta napfényt, el kell fogadni és fogadtatni, hogy nemcsak a természetben vannak évszakok, és nemcsak tavasz és nyár van, hanem ősz és tél is. Napjainkban, a felhevült világban, csak a nyár a fontos. Ez nem igaz, és nem is szabad elfogadni! Az ősz hozza a termés javát -, az őszülő fejekben pedig rengeteg érték van. Sokszor elmondtam: az időskor nem szociális kérdés. Persze minden korosztályban jelen van a szociális probléma, de ezt ne nagyítsuk ki, ne tévesszük meg sem magunkat, sem másokat. (Sértő és bántó, ha a TV-ben idősekről lévén szó, csak elesett, csetlő-botló embereket mutatnak. Igaz, ilyen is van, de nem ez kell legyen a jellemző!) Október ne legyen több mint ami: egy a tizenkettőből. Tehát legyen ez a hónap csak annyival több, mint egy névnap az esztendőben: köszöntsük egymást, köszöntsenek az utánunk jövők és gondoljanak arra, hogy őhozzájuk is beköszönt az ősz... * A színes, jóhangulatú műsor szünetében a jelenlévők megtekintették a Gadányi teremben nyílt kézműveskiállítást. Idősek Napja a Szent györgymezői Olasókörben Kedves meghívásnak tettem eleget, amikor 23-án délután elmentem a Szentgyörgymezői Olvasókörbe az „Idősek napjára". Mindkét teremben terített asztal - sós sütemény, bor, üdítők - várta a gyülekező idős embereket, a városi önkormányzat küldöttségét: Knapp János alpolgármestert, Petróczy Gyula, Kiss Tamás és dr. Kolumbán György önkormányzati képviselőket. Varga Lajos plébános megérkezése után Baka Györgyné, a Vöröskereszt hegyi szervezetének vezetője - mint háziasszony - üdvözölte a megjelenteket, majd Knapp János alpolgármester köszöntötte a jelenlévőket. Mondandóját azzal kezdte, hogy örömmel látja a szépen összegyűlt közönséget, akiket ne nevezzünk öregeknek, mert csak idősek. Ünnepeljük a nagymamákat, nagypapákat, akik felneveltek és még most is segítenek ott ahol tudnak, végül pedig jó szórakozást kívánt e kedves ünnepséghez. Ezután Vizi Pista bácsi „Szeressétek az öregeket" című versét Horváth Mihályné adta elő. A felszólalók sorát Varga Lajos plébános követte, aki beszédében megemlékezett az októberi eseményekről, s a sötétkapui tragédiáról. Az ünnepség aztán egy meglepetéssel folytatódott: Farkas Ferencné és Joli néni, Lerner Lászlóné énekszámokkal kedveskedett a vendégeknek. Az előadott ismert dalok közül különösen megható volt a „Kis lak áll a nagy Duna mentében..:" című. Őket követte a városrész önkormányzati képviselője, Petróczy Gyula, aki kedves, meleg szavakkal köszöntötte a megjelent nyugdíjasokat, és nevükben üzeni a fiataloknak, hogy az idős emberek szeretetre, megbecsülésre, nem pedig sajnálatra vágynak. A nagyszerű hangulatú, vidám ünnepség Joli néni, Molnár Edina és Szabó Eszter műsorával folytatódott, akik egy vidám jelentet adtak elő. Végül Zalán Katalin irgalmas nővér szép verse után Bakáné megköszönte a sok tapsot és kérte a jelenlévőket, hogy fogadják szeretettel a kis ajándékot és fogyasszák el a finom falatokat. Bélay Iván A természetről szóló ismereteink fejlődése - nevezetesen a fizika története - több olyan mérföldkő jelentőségű felfedezést tár elénk, amely alapvetően megváltoztatta a világról kialakított felfogásunkat. A 19. század nagy horderejű felismerése a fizikai erőtér. Ézt megelőzően anyagnak kizárólag a „tapintható" - a tudományban részecsketermészetűnek mondott alkotórészekből felépülő halmazokat tekintették. Az erőtér kézzel nem tapintható, de erőhatásra, munkavégzésre képes fizikai realitás, és ma már a fizika bizonyítja és vallja, hogy az erőtér az anyag egyik megjelenési formája. Közös tulajdonságok, az egymásba történő átalakulások lehetőségei bizonyítják a létező világ eme két „arcának" egyenrangúságát. A 20. század is tartogat néhány szemléletét alaposan átalakító meglepetést. Vélhetően jelentős áttöréshez fog vezetni a 21. században a parajelenségek tudományos kutatása és annak bizonyítása, hogy létezésük nem korlátozódik a tér és az idő keretei közé szorult, esendő, múlékony testi mivoltunkra. Testünk, mint lepergő máz tapad a tértől-időtől független „szellemlényünkhöz" spirituális énünkhöz - ami nem azonos testünk legmagasabb fokú idegműködésének termékével; a pszichikai vagy mentális tulajdonságainkkal, ez az ember isteni komponense, a természet rendjébe kódolt virtuális emberben - a Teremtés könyvéből ismert - Isten képmása. Ez a teremtett világ emberi értelemmel szinte felfoghatatlanul zseniális, de ha nem hordozná magában az idő kezdetétől az élet lehetőségét - egy szürke, zord, barátságtalan képződmény lenne, mert nincsenek benne az emberi kultúra legfontosabb kellékei. A fizikai valóságban nincsenek színek, csak elektromágneses rezgések vannak, nincsenek hangok, csak részecskék ismétlődő mozgása van, nincs meleg és hideg, csak energia van. Akár isteni ajándéknak is tekinthetjük azt az adományt, hogy képesek vagyunk érzékszerveink és az agyunk közvetítésével bizonyos frekvenciájú elektromágneses hullámokból a varázslatos színek, a részecskék rezgéséből pedig a zenei hangok élményéhez eljutni. A világ, amelyben élünk 10-20 milliárd évvel ezelőtt, a térnek és időnek, valamint az anyagnak és energiának a kezdetét is jelentő ősrobbanással kezdődött. Az ősrobbanás előtt nem volt anyag, nem volt tér és nem volt idő. Vagyis: be kell látnunk, hogy az Üniverzum létezésének okait a tér-idő dimenzión túl kell keresnünk, egy olyan „világban", amely független tértől és időtől, vagyis nincs itt és ott, nincs kezdet és vég. / Az így kialakult Világegyetem csodálatos és létéből nem feltétlenül következő tulajdonsága, hogy rend uralja, a folyamatokat nem kaotikus összevisszaság jellemzi, hanem a matematika logikájával leírható törvények vezérlik. Vagyis az ősrobbanás pillanatában nem egy passzív tömeg keletkezett, hanem egy szellemi értéktöbblettel rendelkező anyag jött létre. Ennek az értéktöbbletnek a forrása a szellemi hierarchia legmagasabb fokán álló Teremtő Isten! Melyek azok a parapszichológiai jelenségek, amelyek összefüggésbe hozhatók transzcendens énünkkel, spirituális képességeinkkel? A sok közül emeljünk ki hármat! A gyermekét fenyegető veszélyt jelző anyai megérzés, a közeli rokon, jóbarát halálának megsejtése, sehonnan nem tudható esemény közeledtének megérzése olyan üzenet küldését és vételét jelenti, amelyet nem tudunk elhelyezni jelenlegi természettudományos világképünkbe. De más a helyzet, ha figyelembe vesszük az időtlen és határtalan spirituális létünket, amely nemcsak érintkezik, hanem másokéval egybeolvadva létezik. így érthető, hogy a különösen az „egymásra . hangolt" transzcendens énünk minden rezdülése azonnal értékelhetővé válhat erre fogékony társunknál. Ez a spirituális összetevőnk olyan szerepet tölt Köztünk vannak... be a telepatikus kapcsolatban, mint a gravitációs mező a testek kölcsönhatásában. A felemelt kő elengedve azonnal, „habozás nélkül" esik a Föld felé! Honnan „tudja" a kő, hogy merre van a Föld? Onnan, hogy mindkettőjük gravitációs erőtere egymásba olvadva fejti ki az ismert gravitációs kölcsönhatást. Példák sokasága támasztja alá a klinikai halál állapotába kerülőknek azt a tapasztalatát, hogy a halál közelében, a testi funkciók gyengülésekor, erőteljesebben Jut szóhoz" egy testen kívüli érzékelés, amely képes magát a testet és annak környezetét is egy olyan sajátos „kameraállásból" érzékelni, amelyre a haldokló helyzeténél fogva nem lehetett képes! Olyan helyekre látott be, olyan dolgokról beszélt, amire a testi érzékeléssel nem lehetett módja! Ez csak úgy lehetséges, hogy transzcendens énünk, a kritikus időben is működött, információkat küldött, amit az agyhalálig a haldokló képes felfogni, egészségének jobbrafordulása után erről beszámolni. A testen kívüli érzékelés felveti azt a gondolatot, hogy a spirituális énünk nemcsak az anyagtól független érzékelés, hanem a pillanatszerűen bekövetkező megvilágosodással elérhető megismerés és intellektuális tevékenység magasabb fokára is képes. A harmadik eset a legkülönösebb. Mióta nálunk is lehet erről beszélni és írni, azóta többen végiggondolták életüket, és nagyon sokan tudnak ilyen élményről beszámolni. Vészhelyzettel, a hanyatló életerővel, majd a bekövetkező halállal összefüggésbe hozható utolsó üzenetek nagyon sokfélék lehetnek. A baljós sejtések (amit nem szabad összetéveszteni a szorongással) álomban, éber vagy fél-éber állapotban átélt látomások, víziók, sajátos hanghatások, kopogások, zörejek, beszéd, bútorok, tárgyak elrepedése, irracionális mozgása - főleg az események időzítése - jelezheti a végveszélyt. Eltávozott szeretteink megnyilvánulásairól szóló esetleírásoknak könyvtári irodalma van. Ilyen esetekkel találkozhatunk például: - Az első világháború arcvonalában egy régen elhunyt jóbarát plasztikus víziója figyelmezteti barátját a következő napi véres ütközet borzalmaira, tanácsot ad, és megmondja az események kimenetelét, ami szóról szóra be is következik. - A folyóba fulladt és a víz által több száz kilométerre sodort, majd a parti bokrokban fennakadt több napos hulla képes volt üzenetet küldeni helyéről és állapotáról. Egy különleges képességű rokon vette az üzenetet, bejelentése alapján a rendőrség meg is találta a hullát a megadott helyen. - Egyedül élő beteg anyához az évekkel korábban elhunyt leánya hívott orvost. Az orvos pontos leírást adott az ismeretlen leányról, és azonosítani tudta a vitrinben őrzött, a leányka által egykor viselt kalapot. - Hét évvel ezelőtt történt! A tragikus eseménnyel kapcsolatban tapasztalt jelenség parapszichológiai szempontból több tanulsággal is szolgál, aminek a jelentőségét az növeli, hogy egy osztálynyi, azaz kb. harminc ember jelenlétében következett be. Gimnáziumunk egyik tizenhét éves, triatlon sportágban versenyző tanulója tréningezés közben, közlekedési balesetben életét vesztette. Halálának híre rányomta a bélyegét az iskola másnapi munkájára, hangulatára. A hír különösen az osztálytársait sújtotta le. Szokatlanul csendben, komor tekintettel jöttek a fizikai előadóterembe, s némelyikük lopva egy-egy pillantást vetett az üresen maradt helyre. Krisztiánnak nem volt erős oldala a fizika, így hát különös esetnek számított a két nappal korábban dolgozatára kapott jeles érdemjegy. Ez lehetett az utolsó középiskolai osztályzata és sikerélménye. Az óra elkezdődött. Hamarosan egy hatalmas csattanás hallatszott az ablak felől. A tanulók döbbenten egymásra néztek. Ilyen zaj akkor keletkezhet, ha legalább egy ökölnyi kő csapódik nagy erővel az ablaknak. Senki nem látta, hogy mi okozta a hatalmas csattanást. Üveg nem tört be, az ablakkeret farészein sérülés nyoma nem volt látható. Az ablak alatt a földön lehullott tárgy nem volt. A korábbiakban, ebben a teremben az iskolai klub-rendezvények kertében többször tartottam előadást a paraj elenségek köréből. így talán érthető, hogy a tanulók között kimondva, kimondatlanul megfogalmazódott egy vélekedés: ez Krisztián jeladása volt. Tudtunkra adta, hogy köztünk van! Jedlik Ányos bencés fizikatanár, feltaláló majdnem száz évet élt. Ennél fogva több tanítványát túlélte. Úgy tudjuk, Jedlik nem örült annak, hogy mikor ő az öröklét birodalmába lép, több tanítványával találkozhat, akik többet tudnak az anyagi világ törvényeiről és ő lesz közöttük a „tanuló". Valóban az „odaátiak " vélhetően világosabban láthatnak több mindent, mint mi. Tudhatják azt, hogy a földi pályákon mi fontos és mi nem az. Talán ismerhetik a választ létünk végső kérdéseire: mi végett vagyunk a világon? Miért kell végigmenni azon a keserves úton, amit az emberiség több ezeréves történelme tükröz? Egyáltalán: miért van az anyagi világ? így hát - akiknek megadatik - segítségünkre lehetnek döntéseinkben, sorsunk nehéz óráiban. De nem egyoldalú ez a kapcsolat! Az ő világukban is elkél a segítség a Földről, az esendő ember imájára nagy szükség van! Ilyenkor, legalább évente egyszer, amikor szeretteink sírjánál fellobbannak az emlékezés megfoghatatlan, imbolygó gyertyalángjai, gondoljunk arra, hogy közöttünk vannak, még akkor is, ha az idő múlása fakóbbá tette az emléküket, „rájuk hangoltságunk" gyengült, és úgy érezzük, hogy végleg eltávoztak. Bányai Mátyás tanár