Esztergom és Vidéke, 2003

2003-10-30 / 43. szám

Alapíttatott 1879-ben - Alapító főszerkesztő: dr. Kőrösv László POLGÁRI HETILAP IJj sorozat — XVIII. évfolyam 43. szám — 2003. okóber 30. Megjelent 1944 -ig www.esztergomesvideke.hu; e-mail: Ara: 75 Ft „Tudnunk kell különbséget tenni a gyilkos és az áldozat között is" Ünnepi megemlékezés az 1956^ október 26-ai vérengzésről Október 23-a ünnepén (Istvánffy) A hagyományos rendezvényekkel emlékeztek meg az 1956-os forradalomról Esztergomban, az állami emléknapon: délelőtt a Polgármesteri Hivatal dísztermében ünnepség zajlott, amit emlékbeszéd és koszorúzás követett a Városháza falán elhelyezett emléktáblánál, délután Baróti István orgonaművész adott hangversenyt a Főszékesegyházban, este pedig a Belvárosi plébániatemplomban emlékmisével zárult a nap. (Pálos) Vasárnap délután negyed ötkor kezdődött a megemlékezés a Vaszary Kolos Kórház egykori sebészeti pavilonjánál elhelyezett emléktáblánál. Öt órakor a Városháza előtti tiszteletadáson és fáklyagyújtáson a diákság küldöttei - Hajdú Fanni (Gyakorlóiskola), Gerendás Erzsébet, Szatmári Gábor, Csernai Zsolt (Szent István Gimnázium) - olvasták fel az emlékiratot. Közreműködött a Városi Zenede ifjúsági fúvósegyüttese Reményi László vezetésével. Megindult az emlékezők fáklyás menete Meggyes Tamás polgármester vezetésével az 1956-os busz útvonalán a Sötétkapu két emléktáblájához. A belső táblánál a diákok elhelyezték a kegyelet virágait és gyertyáikat, majd az emlékezők a külső táblához vonultak. Bakai Ferenc narrátor, az Esztergomi Klubszínpad rendezője üdvözölte a minden korábbinál nagyobb számban megjelent diáksereget és városi polgárokat. A Himnusz eléneklését követően Rompos Attila egyetemi hallgató, korábbi ferences diák szavalta el Márai Sándor Mennyből az angyal című megrázó versét. Az ünnepség szónoka Hende Csaba országgyűlési képviselő, a polgári körök vezető szervezője volt, aki többek között ezeket mondta: Mint máskor, ezeken a rendezvényeken szemmel láthatóan kevesebben vettek részt, mint az október 26-ai városi ünnepen, ami csak azt jelzi, hogy a népfelkelés több napos folyamat volt és ez időből a város lakosságát közvetlenül is érintő, helyi események őrződtek meg jobban az emlékezetben. Ettől a helyi, október 26-ai dátumtól függetlenül is fontos természetesen az egységes nemzettudat szerves részét képező ünnep, a népfelkelés emléknapjának megünneplése. A politikai széthúzás, ami a fővárosi, pártonként történt koszorúzásokban is megmutatkozott, városunkban is éreztette hatását: a MIÉP helyi szervezete ez évben a közbeeső napok egyikét, 25-ét jelölte ki az ünneplésre. A forradalom emléknapjai 2003-ban megnövekedtek Esztergomban ezáltal (s nem 23-án volt több esemény), de talán így minden párt, szervezet és magánszemély méltóságát megőrizve készülhetett az ünnepre. Erre sajnos idén a hivatalos rendezvények keretében is fel kellett hívni a lakosság figyelmét, hogy a „minél többen és minél méltóbban" vegyenek, vehessenek részt a megemlékezéseken. Csütörtökön, a Vármegyeháza dísztermében tartott délelőtti megemlékezés során előbb az Esztergomi Klubszínpad színészei idézték meg a korabeli eseményeket versek és beszámolók segítségével, melyhez Bakai Márton érzékeny hegedűszólói teremtettek hiteles légkört. A Klubszínpad által diktált gyors beszédtempót, lendületet (ami általában érthetetlenné, tagolatlanná is tette az egyes művek előadását) vette át Knapp János Pál alpolgármester is, aki a polgármester helyett tartott ünnepi beszédet. Ebben az 1956-os forradalomban részt vett egyes emberek, az egyének szerepére hívta fel a figyelmet, akik nem akartak hősök lenni. Két konkrét példa, egy nyomdász és egy orvosnő sorsán keresztül értékelte a népfelkelés történéseit: mindketten csupán a helyes cselekedet vezérelvei szerint végezték munkájukat azokban a napokban és hetekben. Ez a lelkiismeretesen végzett munka a forradalom szempontjából nélkülözhetetlen volt, mi által egyben bűnösökké is váltak a megszilárduló diktatúrában. Szavait az alpolgármester a múlt után a jelennel foglalkozva, az új, a független, demokratikus berendezkedés megvalósulása feletti öröm kifejezésével zárta. A Széchenyi téri emléktáblánál először Horányi László színművész mondta el Márai Sándor Mennyből az angyal című versét, majd Koditek Pál önkormányzati képviselő emlékezett az 1956 októberében a főtéren és a Városházán zajlott eseményekre, méltatva az esztergomi Nemzeti Tanács munkáját. Beszédében kitért a munkaszolgálatosok elfelejtett vagy még fel sem tárt áldozatára a forradalom ügye mellett, s szólt a Kádár-rendszer megtorlásaiban megbújó ellentétes ítéletről is: a meghurcoltak sorsa a diktatúrában arra utalt, hogy jót és jól cselekedtek a forradalom idején. A nap leglátogatottabb ünnepi rendezvénye a Bazilikában tartott orgonahangverseny volt, amelyet a Baróti István orgonaművész adott, részben a szomorú forradalmi események emlékére. A mester most is J. S. Bach és Liszt műveiből adott elő egyes, az ünnepnaphoz kapcsolódó darabokat, megismertetve egyúttal hallgatóságát az orgona építésében beállt szerencsés változásokkal is. A két ráadásszám után a fogyatkozó közönség meglepetésére az orgonaművész még egyszer visszaült a hangszeréhez: a Himnusz méltóságteljes előadása és együtténeklése felemelő lezárása volt az emléknapnak. (A Belvárosi plébániatemplomban tartott emlékmisén ugyanis kevesen vettek részt, így kevesen hallhatták Michels Antal plébános nemzeti összefogásra buzdító szavait, amelyek mögött a közös nemzeti jövőt féltő aggodalom is kiérződött.) A nemzeti gyásznapon tehát Esztergom polgárai is ünnepeltek, de a Sötétkapunál már ekkor elhelyezet virágok is jelezték: nem a nap megjelölése a fontos, hanem ennek megtartása, a méltó megemlékezés. Talán egyszer majd a közös ünneplésre, a békévé oldott emlékezésre is mód nyílhat. „Minden nemzet különös elfogódottsággal ápolja szabadságküzdelmeinek helyeit és emlékét. Az anyaföld, az anyanyelv és a hit mellett ez a legnagyobb összetartó erő. Nemzedékek emlékeznek büszkén apáikra, akik bátrak voltak és hősök lettek. Nemzetek nagysága nyugszik hazafiak mártíromságán. (...) A világ nem jegyzi meg, és nem tartja soká emlékezetében, amit ma itt mondunk, de sohasem felejti el azt, amit ők akkor cselekedtek. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Szabadsága legyen a nemzetnek, hogy istenadta tehetségével boldogulhasson. Szent István, a 48-asok, Deák Ferenc, az 56-os forradalmárok és Antall József bölcsessége egy tőről fakad. Legyünk végre a magunk urai, mert hiszünk abban, hogy életünket helyesen tudjuk alakítani. Ezért azután amikor 56-ról, a forradalomról szólunk, akkor bennünk nem politikatörténeti elemzések sejlenek fel, hanem a nép két szava: „ruszkik, haza". Ez fejezte ki a szabadságvágyat 56-ban, és - talán még emlékezünk • - 89-ben, egyaránt. Ezzel szemben állt az, aki ellene tett, aki nem hitt benne, aki saját kishitűségétől szorítva, a nemzet egészét idegen járomba fogta. A nemzettel szembeni bizalmatlanságnak és kishitűségnek mindig és mindenhol önkény a velejárója. Nem azért demokratikus egy ország, mert jogállami intézményei vannak, hanem azért, mert a hatalom és a polgárok nem félnek egymástól, hanem bíznak egymásban. Rákosi és Gerő félt a magyar néptől, Kádár és társai hasonlóképpen. Félelem és önkény. Félelem, ami a politikájukat motiválta, és önkény, ahogy a hatalmukat gyakorolták. Tisztelt egybegyűltek! Jól tudjuk, a történelem rendre igazolja, hogy előbb a szabadságot kell kivívni, és azt zabolázza a demokrácia rendje. Szabadság nélkül csak a kötőfék marad, csak a diktatúra rendje igazgatja életünket. Ezért azután, aki ma demokráciáról beszél, miközben a nemzet szabadságát másnak alávetve évtizedeken át a gyeplőt szorongatta, annak hangja hamis. Hamis volt a maga korában, és az ma is. (...) 1956-ban a képlet világos volt. Az emberek a kommunistáktól semmit nem kaptak, a szabadságukat viszont elvették. 1989-ben pedig mindazok a talmi javak, amelyeket 33 éven át a hatalom kegyesen engedett megszerezni, egy szempillantás alatt elvesztették jelentőségüket. Mert az emberek rádöbbentek, hogy a szabadságuk hiányánál valami még fontosabb: az a tudat, hogy elvették tőlük. Kádár és társai itt számították el magukat. Végig tudták - a mai napig tudják - magukról, hogy árulók voltak, de bíztak abban, hogy a nép szabadsághiányát üveggyöngyökkel (Trabanttal, hétvégi telekkel, 50 dolláros utazással) megválthatják. Tévedtek. Nagyot tévedtek. Mert a nép szabadságéhségét csak ideig-óráig lehet a gyomrán át csillapítani. (...) A forradalom elbukott, ám szellemi és gyakorlati alapját adta a rendszerváltozásnak. November 4. után minden azt segítette, hogy ne így legyen. De hogy mégis így lett, az nem a 89-eseken, hanem az 56-osokon múlott. Nem lehet tehát a rendszerváltozással és az azóta eltelt 13 évvel leárnyékolni a nemzet XX. századi szabadságdöntéseit. 56-ban a magyar nép nemet mondott a kommunistákra, 1990-ben pedig a szocializmusra. (...) Nekünk 90 óta kell magunkkal valamit kezdenünk. 48-as, 67-es, 56-os elődeink örökre letették a magyarság névjegyét a szabadságszerető nemzetek asztalára. 13 éve arról szól a történet, hogy illene nekünk, maiaknak továbblépni. Ezzel kezdtünk 90-ben, és azóta sokszor érezzük, előre hátra lépegetünk, helybenjárunk. Politikai ellenfeleinkkel szemben szinte mindent másként és másképp látunk. Erre minden alapunk meg is van. De mindnyájan ebben a kicsiny hazában élünk, ami számunkra a forradalom emlékéhez való ragaszkodásunk méltóságát és felelősségét jelenti. A jó Isten megadta a képességet arra, hogy különbséget tudjunk tenni igazság és hazugság között. Az ember vagy az egyiket, vagy a másikat bírhatja, de egyszerre a kettőt nem. Ez volt 56-os hőseink, mártírjaink kezében az iránytű. És ezt hagyták ránk örökül. Sose feledjük hát az igazságot, és vessük meg a hazugságot, barátaim. Örökké, amíg világ a világ, tudnunk kell különbséget tenni a gyilkos és az áldozat között is. Tisztelettel hajtok fejet a forradalom esztergomi mártírjainak emléke előtt. *** A nagy tetszéssel fogadott ünnepi beszéd után koszorúzás következett, melyet Beethoven Egmont nyitányára cserkészek közreműködésével végeztek. Meggyes Tamás polgármester, Belánszky László és dr. Horváth Csaba díszpolgárok, az 56-os nemzeti tanács tagjai, Tóthné dr. Menczel Zsuzsa megyei közigazgatási hivatalvezető után 56-os nemzetőrök, társadalmi szervezetek, polgári körök, iskolák és a lakosság volt a sorrend. A méltóságteljes 56-os megemlékezés a Szózat eléneklésével zárult. Halottak Napján November 2-án, vasárnap Erdő Péter bíboros-érsek 17 órakor az esztergomi Bazilikában celebrálja a halottakról megemlékező ünnepélyes szentmisét. Az elhunytakért felajánlott szentmisére és a közös imádságra szeretettel várja a Főpásztor a híveket az egész városból és környékéről. * November 3-án Erdő Péter bíboros a Bazilika altemplomában, az esztergomi érsekek nyugvó helyén, a hagyományokat követve 8.30-kor mutat be megemlékező gyászmisét az elhunyt főpásztorokért a káptalan tagjainak és a szeminárium növendékeinek részvételével.