Esztergom és Vidéke, 2003

2003-09-18 / 37. szám

2003. szeptember 18. Esztergom és Vidéke 5 Huszonkét év Esztergomban Megtért ő is „marslakó" társaihoz TELLER EDE (1908-2003) A nekrológ, vagy halotti búcsúztató az érzelem és értelem különös keveréke, kivált, ha olyan óriást méltat, mint Teller Ede, a 20. századi fizika egyik legnagyobb alakja, és legnagyszerűbb gondolkodója. Budapesten született 1908-ban abba a szellemi csillagképbe, amelyben azóta Kármán Tódor, Szilárd Leó, Wigner Jenő, Neumann János neve ragyogott. 0 ment el utolsóként, szinte elégtételként megérve azon totális önkényuralom bukását, amely ellen a legkövetkezetesebben harcolt. Különösen hangzó (magyar) nyelvük miatt a munkatársak csak marslakóknak hívták őket. A zseniális pesti zsidó fiú apja tanácsára kémikusnak készült, bár kezdettől jobban vonzotta a matematika és fizika. Akkor még nem különültek el. ezek a szakágak annyira egymástól. A korszerű vegyészeti tudomány hazája akkor Németország volt, így rövidesen Karlsruhe egyetemén találjuk. Szerencsére megismerkedett az éppen születő kvantumfizikával, így 1928-tól már Sommerfeld professzor tanítványa, München egyetemén. Itt baleset érte, elveszítette a jobb lábfejét, de hamar megtanult műlábbal járni, és még merészebben gondolkodni. Megismerkedett a kvantummechanika matematikai kidolgozójával, a Lipcsében dolgozó Heisenberg professzorral, aki pár évvel volt idősebb nála. Ez a találkozás döntötte el végleg a sorsát, és nem kis mértékben az emberiségét is. A fizika fejlődése lehetővé tette, hogy ez ne csak a politikusok előjoga legyen. Hitler hatalomra-jutása késztette Németország elhagyására, útja Londonon át 1935-ben az Újvilágba vezetett, ahol a Nobel-díjas Einstein és Fermi professzorral az élen összegyűltek az Európából emigrált legjobb fizikusok. A történelmi dátum 1939 januárjára esik, amikor a dán Bohr professzor felhívta a figyelmet a maghasadás esélyeire és veszélyeire, amely szerint az atommagból felszabadított energia eddig elképzelhetetlen pusztítású fegyverek készítését teszi lehetővé, s adott esetben ezzel Németország élni, pontosabban visszaélni is fog. Szellemi kapacitása Ottó Hahn, Heisenberg és Strassmann révén megvan hozzá. A világ szerencséjére azonban ez nekik nem sikerült! 1945. augusztus 6-án lehullott Hirosimára az első atombomba, amely a tudósok előrejelzését mindenben igazolta. Teller Ede szerepe mindig sajátos volt. Nagyban segített Roosvelt elnökkel elfogadtatni, kidolgozni, de annak bevételéről másképp vélekedett, mint a programot irányító Oppenheimer professzor. Ezért később szinte démonizálták. Emlékszünk az „Oppenheimer-ügy" című színdarabra, amelyet a Vígszínház játszott a hatvanas évek végén. Az azóta elhunyt Kálmán György alakította benne a sátánivá tupírozott figuráját. Egyébként igen tehetségesen. Ebben Teller volt maga a megtestesült ördög, aki a békeapostol Oppenheimerrel szemben csak az öncélú pusztítást tudja elképzelni. Mi volt viszont a valóság? Teller előbb kísérleti „erődemonstrációt" akart, s csak annak hatástalansága esetén ledobni az egyik bombát. Oppenheimer döntött, de a történelem Teller Edét igazolta. Később is! A második világháború befejeztével az amerikai tudósok egyik csoportja le akart állni az atom-program fejlesztésével, a másik pedig kitartott mellette. Mindkettőben meghatározó szerepet játszottak a „marslakó" magyarok. Tegyük hozzá, hogy a folytatók közt három, az ellenzők közt csak egy hajdani honfitársunkat találjuk. Neumann, Wigner és Teller ugyanis ismerték a szovjethatalom terjeszkedő természetét, jobban mint Szilárd Leó, aki bízott a megegyezésben. A fizikus Teller „politikusi" pályafutására jellemző, hogy melyik elnököknek lehetett a tanácsadója. A névsor fényes: Roosvelt, Truman, Kennedy és Reagen. Los Alamos híres telepén Teller Ede irányításával megszületett a hidrogénbomba. Nem azért, hogy Moszkvára dobják, hanem, hogy Amerika ne kapjon hasonlót. Ugyanis Teller az atomfizika mellett két dologgal nagyon tisztában volt: egyik a szovjet hírszerzés hatékonysága, ámely képes minden titkot megszerezni, a másik a moszkvai fizikusok hozzáértése, élén Kurcsatov és Szaharov professzorral; és ebben szintén neki lett igaza: megszületett a szovjet hidrogénbomba. Kennedy elnök 1962-ben Fermi-díjjal tüntette ki, azt megelőzően Oppenheimert a program éléről leváltották és ebben döntő szerepet játszott a pesti mintagimnázium egykori diákja. Amikor 1958-ban Amerikát a „szputnyik-sokk" érte, az új feladatot ismét Teller fogalmazta meg a legérthetőbben. Tudta, hogy számítógépek terén behozhatatlan az előnyük, ezért kicsinyített fedélzeti komputereket kell gyártani a szovjet rakéták ellen. Ezt nevezték el csillagháborús-programnak. Ha belelapozunk a korabeli magyar sajtóba, a heves reakció hangjából kitűnik, mennyire igaza volt ebben. A „Stratégiai Védelmi Programot" Reagen elnök fogadta el 1983-ban, amikor a szovjet hadigépezetet lekötötte Afganisztán. A hírszerzőknél és hivatásos politikusoknál is jobban tudta, hol nem képes a további versenyre a Szovjet-birodalom. A saját képességén túl nagy szerepet játszott ebben egy másik „marslakó", akit Arthur Koestler néven ismer és tisztel a kultúrvilág. Nyugodtan elmondhatjuk, az 1956-os forradalom után Arthur Koestler és Teller Ede tette a legtöbbet az újkori hódítás ellen. Teller Ede mindig magyarnak is vallotta magát. Nála a zsidómagyar-amerikai identitás együttese példásan működött. Szülőhazájába 1990-ben látogatott újra, őrizve az anyanyelv szépségeit, Vörösmarty és Ady költészetének elementáris hatású emlékeit. Ahogy írta „Amerikában minden barátom zsidó volt, de amikor összejöttünk, nem úgy találkoztunk, mint zsidók, hanem mint magyarok ". Hallatlan népszerűségét Magyarországon csak Szent-Györgyi Albertéhoz lehet hasonlítani. Minden szaván csüngött egy kis ország, örültek, ha feltűnt valahol jellegzetes alakja, önfeledten tapsoltak a Corvin-láncnak, amellyel kitüntették. És csillogóan okos humorának. Tudjuk, hogy az élet véges, és előbb-utóbb meg fog térni tudós társai közé, az örök halhatatlanságba. Most mégis nehezen vesszük tudomásul, hogy fizikai valójában már nincs többé. Új meglepetéssel nem fog szolgálni és nem mondhatja el, hogy hibáztak a paksi atomerőmű ellenőrzésében. Pedig a véleményére és tanácsára nagy szükség volna. Jó lenne róla elnevezni elektromos energiánk e fontos forrását, ahol a továbbiakban az ő precíz szelleme őrködne. Köszönjük, hogy elkísért bennünket a harmadik évezredig, és rendületlenül tanította a világot a tudomány felelősségére. Szállási Árpád dr. „Emlékezz vissza az egész útra, amelyen vezetett az Úr ... akkor föl ne fuvalkodjék a szíved, és el ne feledkezz Istenedről, az Úrról." (V. Mózes 8, 2, 14.) Az Esztergomi Református Egyházközség életében változás van folyamatban. Több mint húsz éves szolgálat után a nagytiszteletű Németh Lajos lelkész nyugállományba vonult, és el is költözött a városból. Augusztus 31-én tartott utolsó istentiszteletén búcsúzott el a gyülekezett szeretett lelkipásztorától és a lelkész a gyülekezettől. A városunkban utolsó napjait töltő Németh Lajos református lelkészt elköltözése előtt kerestem fel, és kértem, tekintsen vissza életútjára, lelkészi pályája alakulására, valamint az esztergomi egyházközségben töltött idejére. Nagytiszteletű Úr készséggel állt rendelkezésemre. - Minden ember életének vannak olyan állomásai, amikor meg kell állnia és értékelnie a megtett utat, az elmúlt időszakot. Egy lelkipásztor életének több ilyen állomása is van. Hálával gondol vissza a gyermekkorra, azokra, akik felnevelték, akikkel együtt nevelkedett. Emlékszik a házra, amely széppé, felejthetetlenné tette gyermekkorát. Ezt tehetem én is, amikor Tárkányra, szülőfalumra emlékezem. A gyermekkor után a serdülőkor évei, a középiskolás esztendők, a kollégium következik, s bizony 50 év Után már ez is megszépül. Az egyetemi évek! Kevés ember mondhatja el, hogy 1956-ban volt elsőéves teológiai hallgató a Budapesti Református Theológiai Akadémián. S azok a napok! Tüntetőkkel együtt menetelve énekeltünk végig a Nagykörúton. Parlament, harcok az utcákon, két teológus társunkat ..lőtték agyon a szovjet tankok... Öt év a teológián, lelkészi oklevél, s indulhattam a szolgálatba, melynek állomásai: Körmend, Balatonfüred, Ács. S itt lezárul az ifjúkor, hiszen a Héregi Református Gyülekezet 1965-ban megválaszt lelkipásztorának. S Héregen kezdődik a férfikor. Feleségemmel együtt kezdtük cl az ott 16 évig tartó szolgálatot. O, mint gyógyszerész mindig utazott hol Tatabányára, hol Tarjánba. De az otthon mindig Héreg volt, az ottani parókia. Itt született a két lányunk, itt nevelkedtek, itt jártak iskolába. Itt voltunk itthon. Ha voltak csodálatos, melegszívű emberek - itt voltak. Nagynénéink, nagybátyáink, testvéreink voltak, s mi hozzájuk tartoztunk. S ekkor jött a nagy kihívás: meghívott lelkipásztorának az Esztergomi Református Gyülekezet. Nehéz szívvel, könnyes szemmel eljöttünk... Ugyan mi vár itt bennünket? Esztergom lesz-e az az otthonunk, ami Héreg volt? Beköltöztünk a parókiára, elindítottuk lányainkat az iskolákba: ugyan megállják-e helyüket a falusi összevont osztályok után a városi iskolákban? Az élet bebizonyította, hogy igen, mind a kettő ma már több diplomás tanár. S a lelkészházaspár? Felfedeztük, hogy itt is ugyanaz a szeretet van a szívekben a lelkészcsalád iránt, mint ami Héregen, vagy a többi gyülekezetekben volt. Megismerve a Presbitérium tagjait, a gyülekezet gondnokait, elmondhatom, hogy gyülekezetükért, városukért mindenre képes és kész testvérekkel találkoztam. S ahogy ismerkedtem a gyülekezettel, egyre több lett azoknak a száma, akikben ugyanolyan elkötelezettség, szeretet élt, mint a presbiterekben, gondnokokban. Végeztük a szolgálatot. Feleségem a maga hivatásában, mint gyógyszerész Csolnokon, Dorogon s végül Esztergomban - számtalan éjjeli ügyeletekkel -, én pedig a gyülekezetben, mint lelkipásztor. Ez bizony annyit jelentett, hogy nem csupán a rendszeres vasárnapi ünnepi szolgálatok voltak, de a hétközi bibliaórák és évről évre a szaporodó hittanórák is a gyülekezeti hitoktatás keretében, s később az Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnáziumban. Konfirmációi oktatás, ifjúsági órák, évenkénti ifjúsági táborozás Nagytagyoson, gyülekezeti kirándulások - mindezekről, és ezek tapasztalatairól hosszan lehetne és kellene is írni. A lényeg: 22 év alatt esztergomiak lettünk. Esztergomi szívvel, aggyal gondolkodtunk, szerettük azokat, akik szintén esztergomiakká váltak erdélyi, felvidéki, délvidéki, kárpátaljai édes otthonaik után, de az ország különböző helyeiről való idetelepülés után is. Különös volt a szolgálat itt egy református lelkipásztornak, hiszen a város lakóinak mindössze 1,5 %-a tartozott a református gyülekezethez. Egyháztagjainknak csaknem 90 %-a vegyes házasságban él. Gyermekeik is hol ide, hol a római katolikus gyülekezethez tartoznak. Hála Istennek, az ökumenikus imahetek segítettek abban, hogy közeledjünk egymáshoz. Először meghívtuk a római katolikus gyülekezetek lelkipásztorait a református templomba az imahét alkalmain szolgálni. Aztán kialakult, hogy az ökumenikus imahét alkalmait mindegyik gyülekezetben megtartjuk. így ez a hét már évek óta azt jelentette, hogy nyolc napon át zsúfolt templomokban imádkozhatunk együtt római katolikus, evangélikus, református testvéreinkkel. Külön köszönet ezért az esztergomi püspököknek, különösképpen is Paskai László bíboros, prímás-érsek úrnak. 22 esztendő! Mennyi minden történt ez alatt az országban, a városban. Isten kegyelme megtartott és összehozott bennünket városi alkalmakon, különböző rendezvényeken. Felejthetetlen marad a 2000-es esztendő minden rendezvénye, s a református gyülekezet kétnapos „Reformáció és protestantizmus Esztergomban és környékén" című konferenciája is. - Nagy tiszteletű Úr, milyen igékkel búcsúzik Esztergomtól ? „Emlékezz vissza,az egész útra, amelyen vezetett az Úr!" - olvassuk az Igében. Emlékezünk és hálát adunk. Köszönjük Istenünk Esztergomot, az itt élőket, a város jólétén munkálkodókat, a barátokat, a szolgálati alkalmakat. Sokszor azt is meg kellett tapasztalni, hogy tövis adatik az ember testébe, hogy a római levél szavaival figyelmeztessen az Úr: „Nem azé, aki akarja, se nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené". Megtapasztaltuk, sokszor átéltük Babits Jónás könyvének szavait: „Te csak prédikálj Jónás, én cselekszem ". Ha felhasznált a Mindenható az O szolgálatára, övé legyen a dicséret, a dicsőség és a hálaadás! Lejegyezte: Nagy Tibor - Eí szeretném mondani ÖnöRneR, fiogy ftosszú éveRen át nem íeteztem Xagyarország szeméöen. XeReni szeméfyesen nagyjeíentőségíí esemény voít, líogy miután a Berííní Jaí íeomíott, 80. szüíetésnapom táján, újjászüíettem Xagyarországon. Xost, mint iíyen újjászüíetett magyar mutatkozom 6e ÖnöRneR. {Tö66, mint 50 éven át egyjoíytáöan távof voftam szüíőfíazámtóí. AmíRor visszajöttem, az a régísmert ország voít: nem csaR a fiázaR, de a szeífem is oíyan voít, amit emíéRezetemöen őriztem. Xem tudom, fiogy vaíójá6an meRRora voít a saját szerepem, de 6eva((om: 6üszReséget érzeR. <Hittem a66an, líogy ez a váítozás egyszer meg Jog történni. Azt fiíttem, fíogy taíán majd a 21. század Rözepén. <Hogy Rorá66an RövetRezett eí, líogy magam is megíátfiatom, líogy egy Ricsit magam is részese fefieteR, az számomra mérlíetetíen öröm és némi 6üszReségJorrása. ^Köszönöm ÖnöRneR, líogy megerősítíR öennem ezt a 6üszReséget, szeretném megőrizni magam6an még aRRor ís, fia esetfeg nem teíjesenjogos. (Részlet Teller Ede 1994. április 26-án elmondott, a Magyar Köztársaság Érdemrendjét elfogadó beszédéből.)