Esztergom és Vidéke, 2003

2003-09-11 / 35-36. szám

2003. augusztus 14. Esztergom és Vidéke 7 SZÁZ ÉVE AVATTÁK Az esztergomi bíróság és fogház megépítésének krónikája (2.) Az Igazságügyi Minisztérium Államtitkára az 1900. június 16-án kelt levelében értesítette a város közönségét arról, hogy a minisztérium elhatározta: Esztergomban a járásbíróság és fogház céljára új kincstári épületet emeltet és az építkezés helyéül egyedül a Sas-telek azon részét találta alkalmasnak, amelynek homlokzata a Széchenyi térre néz, amelyen ez idő szerint az ún. Sas-kaszárnya áll. Az államtitkár ebben a levélben arról is tájékoztatta a város vezetését, hogy az építkezést mielőbb meg akarják kezdeni, amennyiben a város hajlandó a kiszemelt telket a kincstár tulajdonába bocsátani. Levelében arra is kitért, hogy méltányolva a város kedvezőtlen anyagi helyzetét nem kívánja a telek visszteher nélküli átengedését, azonban meg van győződve arról, hogy a telek árának meghatározásánál a város figyelembe fogja venni egyrészt a kincstár érdekeit, másrészt azon előnyöket, amelyek a bírósági épület megépítéséből a városra áramolni fognak. Végül azt kérte, hogy a város közönsége tűzze ezt az ügyet legközelebbi közgyűlésére, vagy esetleg külön e célra összehívandó rendkívüli közgyűlés napirendjére. Ezen államtitkári levélben foglaltak alapján beleegyezett a város vezetése abba, hogy az Igazságügyi Minisztérium a Sas-telek Széchenyi térre eső részét vásárolja meg a bíróság és a börtön épületének megépítése céljából. A telek árának megállapításánál azonban eltért a szerződő felek véleménye. Az Igazságügyi Minisztérium ragaszkodott a város által korábban megjelölt 10 000 Ft vételárhoz, a város pedig arra hivatkozással, hogy a telek Széchenyi tér felé eső része sokkal értékesebb, ezért 67 000 Koronában jelölte meg a telek vételárát. Végül 40 000 Koronában állapodtak meg és az adásvételi szerződést 1900 októberében megkötötték. A szerződés lényege: Esztergom Szabadkirályi Város tulajdonos eladja, a Magyar Államkincstár pedig megveszi az Esztergomban 351a. hrsz. alatt lévő 600 négyszögöl terjedelmű ingatlant 40 000 Koronáért. Ezt a szerződést a Belügyminiszter az 1900. december 13-án kelt levelében jóváhagyta. Az eladott telek vételárának hova, illetve mire fordítása körül azonban bonyodalmak támadtak. Ezidőtájt ugyanis a városnak 1 400 000 Korona kölcsöntartozása volt a helyi Takarékpénztárnál és a Sas-telek eladásából származó 40 000 Koronát a fennálló tartozás egy részének a törlesztésére kívánta a képviselő-testület fordítani. Ezt a határozatot azonban a Belügyminiszter nem hagyta jóvá miután a telek ára törzsvagyont képezett, a törzsvagyon pedig a fennálló jogszabályok értelmében „csorbítatlanul fenntartandó" vagyis az Esztergomi Takarékpénztárnál fennálló tartozás törlesztésére nem fordítható. Előírta a Belügyminiszter, hogy a kérdéses vételár „mint törzstőke gyümölcsözőleg kezelendő és lehetőleg magyar állampapírokba fektetendő". Ezen utasítás betartásának ellenőrzésére felhívta Esztergom vármegye főispánjának, Horváth Bélának a figyelmét, hasson oda „nehogy az összeg a város által engedélyem nélkül elköltessék". A városi tanács a belügyminiszter döntését nem vette tudomásul, vitatta a miniszter azon indokait, amelyre határozatát alapította. Arra utasította a képviselő-testületet, újabb felterjesztést intézzen a Belügyminiszterhez. A képviselő-testület a tanács határozatát elfogadta és úgy döntött, a nagyobb nyomaték kedvéért most már a főispán útján terjeszti fel a kérelmet. A korabeli iratokból megállapítható, hogy a város végül is a Belügyminiszter utasításának megfelelően járt el és a telek vételárát, a 40 000 Koronát, mint törzstőkét az Esztergomi Takarékpénztárnál helyezte el. A megvásárolt ingatlan átadására 1901. augusztus 26-án került sor, az építkezés pedig 1902 első félévében kezdődött el. Sajnos annak részletes leírásáról korabeli iratok nem állnak rendelkezésre. Szorgos kutatás ellenére nem sikerült sem az Országos, sem a Megyei Levéltárban ezzel kapcsolatos iratokra lelni. Az Országos Levéltárbari és az Igazságügyi Minisztériumban azt a felvilágosítást adták, hogy az 1956-os események során az Országos Levéltár azon részében, ahol az Igazságügyi Minisztérium, illetve a bíróságok levéltári anyagai elhelyezést nyertek tűz keletkezett és az ott tárolt iratok ennek martalékává váltak. Lehetséges, hogy az Esztergomi Járásbíróság és Fogház építésével és átadásával kapcsolatos iratok is ekkor tűntek el. A bíróság és fogház építésével és átadásával, illetve átvételével kapcsolatos eseményekről a korabeli helyi sajtó is csak egészen rövid, mondhatni nyúlfarknyi tudósításokban számolt be. Ezekből az újságcikkekből, tudósításokból megállapítható, hogy a székház átadására, illetve átvételére 1903 szeptemberében került sor és a járásbíróság október l-jén már az új épületben működött. A helyi lapok arról, hogy a székház átadása mikor volt, és hogy milyen külsőségek között, kiknek a jelenlétében került rá sor, nem írtak. Arról viszont igen, hogy miként vélekednek magáról a székházról, így például az Esztergom és Vidéke 1903. szeptember 27-ei számában annak a véleményének adott hangot, hogy „bár az építkezés tervezetét nem tartjuk minden tekintetben sikerültnek, általában véve azonban a megelégedés hangján szólhatnak csak az új palotáról, amelynek létesítésével egyik rég vajúdó kérésünk nyert megoldást". Kétségtelen, hogy az épület már az átadásakor szűknek, kicsinek bizonyult. A későbbi évtizedek folyamán ez a hiányossága mind a bíróság, mind a fogház tekintetében még inkább megmutatkozott, fokozódott. Az épület szűkös voltával kapcsolatosan a járásbíróság akkori vezetőjének már az épületbe való beköltözés kezdetén gondjai voltak. Jól illusztrálja ezt a helyzetet az a kis epizód, mely az Esztergom és Vidéke 1903. szeptember 24-ei számában olvasható, hogy Magoss Sándor, az Esztergomi Járásbíróság akkori vezetője csak úgy tudott az ügyvédi kar részére a bíróság épületében egy hivatali helyiséget biztosítani, hogy az egyik bírói szobáját az ügyvédi kar rendelkezésére bocsátotta közös használatra. Ez azonban mit sem változtat azon, hogy mind a város, mind a bíróság és a fogház, valamint e szervek dolgozóinak életében, munkakörülményeiben, munkája színvonalában, kulturáltságában, tekintélyében - a székház megépítése - nagy előrelépést jelentett. A bíróság székházát historizáló stílusban építették meg, melyben a bírói függetlenséget és az igazságszolgáltatás méltóságát leginkább kifejező itáliai reneszánsz és barokk stílus ötvöződik. A korabeli sajtócikkekből, tudósításokból megállapítható, hogy a város lakossága figyelemmel kísérte az építkezést és várakozással tekintett az épület átadására és a bíróság új székházba történő beköltözése elé. Sőt magát a költözködést is érdeklődéssel figyelte és különböző megjegyzésekkel illette. Idézet az egyik tudósításból: „A költözködésnek állandóan nagy publikuma van, s nem egy néző van a tömeg között, aki baljóslatúan szemléli a megfakult csomókat. Tegnap délután is sokáig nézte merengve egy vidéki atyafi a gimnázium sarkán (ugyanis az új székház elkészültéig a járásbíróság egy részlege ideiglenesen a gimnázium épületében volt elhelyezve) aktákkal rakódó szekeret, míg végre rezignáltán felsóhajt: - Párizsi áruház istene könyörülj rajtunk! És bizony sokan utána mormolták a fohászkodást" (Esztergom és Vidéke, 1903. szeptember 24.). Nem hangzik hízelgően a Szabadság című lap költözködéssel kapcsolatos, 1903. szeptember 12-én megjelent cikke sem. íme: „A járásbíróság már megkezdte az új palotába való költözködést. A költözködést egy kis taligával végzik, amiből arra lehet következtetni, hogy mire bevonulnak az új palotába, addigra a Jusztícia meg is őszül, meg is sántul és a fogai is kihullanak ". Most, amikor megemlékezünk az Esztergomi Járásbíróság székháza átadása, illetve átvételének 100. évfordulójáról, ejtsünk néhány szót arról a két jeles bíróról, bírósági vezetőről is, akik évtizedeket töltöttek el a bírósági szervezetben, Komárom és Esztergom megyében, és kezdeményezői, mozgatói voltak az Esztergomi Járásbíróság székháza megépítésének. Szinte biztosra vehető, hogy 100 évvel ezelőtt itt voltak azon az ünnepségen, amelyen az épület átadásra került, hisz nem más személyekről, mint pulai Pulay Gézáról, a Komáromi Törvényszék volt elnökéről, címzetes kúriai bíróról, valamint Magoss Sándorról, az Esztergomi Járásbíróság volt vezetőjéről van szó, akik elévülhetetlen érdemeket szereztek kiemelkedő igazságügyi munkásságukkal, különösen az Esztergomi Járásbíróság épületének létrehozásában. A pulai Pulay Géza 1886-tól 1905-ig közel két évtizeden át volt megszakítás nélkül a Komáromi Törvényszék elnöke. O volt az a bírósági vezető, aki felfigyelt az Esztergomi Járásbíróság elhelyezésének mostoha voltára, tarthatatlan helyzetére és tett lépéseket, intézkedéseket a bírósági székház megépítése érdekében. Magoss Sándor 1879-ben került az Esztergomi Járásbírósághoz, ahol 1913-ig dolgozott különböző jogi beosztásokban. A járásbíróságot 1888-tól 1913-ig megszakítás nélkül vezette. Kiemelkedő pályafutása, bírói munkája elismeréseként elnyerte a címzetes táblabírói címet. Az ő vezetői ténykedése során vette kezdetét az a munka, amely végül is a bíróság felépítéséhez vezetett. O volt az, aki az első levelet megírta Esztergom Város Polgármesterének, bejelentette a bíróság igényét az építési telekre, és éveken át folytatta a harcot, a tárgyalások sorozatát Esztergom város vezető-testületével a megfelelő építési telek meg- • szerzése érdekében, valamint írta alá a telek megvásárlásával kapcsolatos szerződést, s végül ő költöztette át a járásbíróságot a régi épületekből az új székházba. Az Esztergomi Járásbíróság székháza történetéhez hozzátartozik az is, hogy évtizedeken át a járásbíróság épületében nyert elhelyezést az Esztergom Járási, illetve a Városi Ügyészség is, és bár megszakításokkal, de jelenleg is a járásbíróság épületében, a földszinten székel. 1951-től - az Esztergomi Megyei Bíróság megalapításának évétől -1986. január 1-éig - a megyei bíróság Tatabányára költözése időpontjáig - részben a megyei bíróság is a járásbíróság épületében székelt. A járásbíróság épületében nyert ideiglenes elhelyezést a Megyei Főügyészség is addig, amíg 1959-ben a Petőfi u. 34. szám alatt lévő ún. Eggenhofer-féle villába át nem költözött, amikor is 1987-ben a főügyészség Tatabányára telepítése során a Tatabányai Városi Bíróság volt épületét foglalta el. A fentiekben foglalható össze az Esztergomi Járásbíróság és fogház megépítésének története, annak előzményeivel együtt. Bár az épület külső homlokzata - a többszöri felújítások ellenére, vagy éppen annak köszönhetően - megőrizte eredeti formáját és a városközpont kiemelkedő épületei közé tartozik, az „ eredendő bűn" végigkísérte az elmúlt 100 éven át. Jóllehet az elmúlt évtizedek során különböző terjeszkedésekre, bővítésekre került sor mind a bíróság, mind a BV Intézet részéről, továbbá a megyei bíróság Tatabányára történő áttelepülésével is helyisé

7 gek szabadultak fel, az érintett helyi szervek vezetőit napjainkban is az épületegyüttes (bíróság és fogház) bővítésével kapcsolatos teendők foglalkoztatják, miután különösen az utóbbi évtizedben megnövekedtek a bíróság és a BV Intézetek feladatai, amely maga után vonta az apparátus létszámának az emelését is, és ez elhelyezési gondokat okozott, mert a jelenleg rendelkezésre álló irodai helyiségek nem elegendőek. Összefoglalva: a XIX. század első éveiben épített székház az idők folyamán történt bővítések ellenére napjainkban is szűknek bizonyul, és bővítésre szorul. E feladat elvégzése azonban már a XXI. század igazságügyi szerveinek vezetőire vár. Reméljük, megoldása nem várat magára évtizedekig, mint ahogy ez a székház megépítése során az 1800-as évek második felében történt. Dr. Milánkovics Imre ny. megyei bírósági elnök