Esztergom és Vidéke, 2003

2003-04-17 / 15-16. szám

2003. március 20. Esztergom és Vidéke 9 Történelmi sorsváltások nehéz időszakaiban fogékonyabbak vagyunk a tanításokra. A társadalom szükségét érzi az erkölcsi támasznak, a követendő elveknek, mivel minden megrendül körülötte. Szent István királyunk ideje: a magyarok átvezetése a nyugati kereszténység táborába. Egészen más felfogás szerint kellett élniük tovább azoknak is, akik nem pogányokként, hanem bizánci keresztényekként érték meg a nagy irányváltozást. Másként kellett vezetni az országot, másként kijelölni a közösségi élet szabályait, a jogokat és a kötelességeket. Egyébként a múltból maradt szokások, emberek eltorzíthatják az új eszméket, igényeket, erkölcsi életvitelt. István király tudta, hogy a szigorú törvényekkel együtt erkölcsi parancsai tetőzhetik be a nagy művet. Kétkötetnyi dekrétumot tett közzé, egyik könyvben büntetőtörvényeket adott ki - a magántulajdon védelmét szolgálták, az új rendnek megfelelően -, ezek a nyugati mintákat tekintették példának, de minden esetben a magyar viszonyokra alkalmazták őket. Másik könyve az egyházi életet szabályozta, ezek is törvények voltak. De épp ennyire fontosnak találta István király - vagy a környezete, a kora - az uralkodó jogainak és viselkedésének meghatározását. Ezeket az uralkodói kötelességeket foglalta keretbe, mintegy erkölcsi kódexbe az Intelmek. Szerzője maga a király, vagy az ő nevében valametyik udvari tudós; címzettje a trónörökös, a tragikus szerencsétlenséget ért Imre herceg. Meleg szeretettel előírt szabályok, sugárzik belőlük a keresztény erkölcsiség. Bármennyire uralkodói útmutatónak szánták - mint akkortájt az európai „királytükrök" mindegyikét -, a morális tartás, az életmód, a szemlélet támaszt nyújthatott minden magyarnak, aki a korszak új szellemében kívánt élni. És egyben biztonságot nyújtott az egész népnek az ismeretlen, új úton. Nagyot ugorva az időben: a reformkorban is új eszmék jelentkeznek, a polgárosodás igényei döngetik a feudális magyar haza kapuját. Ezek az új gondolatok átrendezik a nemzeti élet egészét. Haza és haladás, visszhangzik; ezek az eszmények az anyanyelv szárnyain érkeznek, kiteljesedik a nyelvújítás mozgalma, hivatalos nyelvvé válik a magyarok országában a magyar, legjobbjainak demokratikus patriotizmusa az európai haladás medrébe ágyazódik bele. Újra Nyugatra tekint a magyar, mint Szent István idejében, szembefordulva a lemondással és tétova szemlélődéssel. De megvannak az új időknek a veszélyei is, amiket a költő, Kölcsey Éerenc biztos ösztönnel megérez. Csekei magányában megírja a maga intelmeit, tapasztalatait, reményeit és buzdításait. A Parainesis a polgár-magyar töprengéseit rögzíti, unokaöccséhez, Kölcsey Kálmánhoz intézett tanácsokban. Egyáltalán nem „családi levelezés", hanem az egész korszaknak és az egész nemzetnek szóló írói tanítás. Erény, haza és emberiség, ezek a kor emberének „megszentelt tárgyai". Ne a köznapi boldogsáBeke György Kodály-intelem Kölcsey polgár-erénye élt minden magyar lelke mélyén, ha szántszándékkal nem szakította ki magát a nemzet közösségéből. De visszaszerzett állami szabadságunk első évtizedében mintha összetörött volna a megtartónak ismert erkölcs és hazaszeretet. Soha nem ismert mértékben tombol az egyéni önzés, és nincs mit csodálkozni azon, hogy közönyösen szemléljük a lopás, sikkasztás, gyilkolás uralmát. Csak minket ne érintsen, csak nekünk ne okozzon kárt! Ebben a tébolyban virágzik a maffia, fél Európa banditái ütöttek tanyát magyar földön. Hogyne vonzódnának ide, ha „személyiségi jogaikat" a törvények jobban védik, mint áldozataik életét és vagyonát! Amerikai filmek százai, ezrei ontják a mételyt fiatalságunk körében, minden televíziós csatornán, minden moziban: a szépség helyébe az erőszak lépett, az emberséget felváltotta a csupasz érdek és féktelen indulat, a lélek eltűnt a maga törékeny nemességével, és helyén ott vigyorog a testi ügyesség: a karatebajnok. Hónapokig országos hajsza folyt egy szökött rab ellen, milliók lesték, hogy kézre kerítik-e Ambrus Attilát? Nemrég még ünnepelt sportoló volt, a sajtó becézte: „whiskys rabló"; ügyvédje kijelenti, hogy védence olyan ügyes, soha nem kerül rendőrkézre. Szerencsére nem lett igaza. Történetét egy filmgyártó cég akarja megvásárolni, igazi „hazai" sikerfilmet forgatna belőle. A pokol milyen mélységeibe, melyik bugyrába süllyedtünk? Külön fájdalmam, hogy ez az Ambrus Attila székely, földim, s így okot adhat arra, hogy némelyek - akik amúgy sem rajonganak értünk - minden székelyben bankrablót, szökött fegyencet, cinikus szélhámost lássanak. Nem magyarázhatom meg mindenkinek, hogy a székelyek Mikó Imrét, Bölöni Farkas Sándort, Puskás Tivadart, Tamási Áront adták a nemzetnek, ezekre a példákra figyeljenek. A lomha általánosítás mindig könnyebben hódít az okos mérlegelésnél. De túl mindeneken, a kérdés fájó, mégis megkerülhetetlen: Kölcsey Ferenc polgári Magyarországát, Kárpát-medencéjét fel lehet-e építeni Szent István szigorú erkölcsi törvényei nélkül, vagy éppen ellenére ? Mit ér az ezeréves magyar kereszténységpompás megünneplése, ha modern pogányság diadalmaskodik fölötte? Vajon csakugyan Nyugathoz közeledünk-e ezekkel a keleti állapotokkal? Szép számmal akadnak, akik hatalmi érdekeik szerint - ebbe tartoznak az üzleti .érdekek is - harsogva szajkózzák, hogy globalizálódnunk kell, lélekben is. Felelős politikusok figyelmeztetnek, hogy az egységes Európában le kell mondanunk szuverenitásunk, független államiságunk egyik-másik attribútumáról. Felelőtlen akadémikusok bélyegzik meg az anyanyelv védelmezőit, úgy tartva, hogy igenis, ez a jövő útja, az amerikanizálódott magyar nyelv, vagy inkább hovatovább magyar szavakat is használó magyar jenki tájszólás. A rádió műsorai máris igyekeznek leszoktatni olyan „maradi" szokásokról, mint népdalok éneklése, a népi kultúra ápolása. Eljöhet az idő, hogy magunk dobjuk le nevünkről az ékezetet, minek ez a magyar különcködés, csak gátolja minél teljesebb „beilleszkedésünket" Európába, ahol köztudottan nem a finnugor nyelvcsalád van többségben. Mikor volt nagyobb szükség, mint most Szent István királyra, Kölcsey Ferencre, hogy mai intelmekkel figyelmeztessen: „euro-konformúak " - de ijesztően csúnya kifejezés! - csak akkor lehetünk, ha előbb „magyarkonformúak " vagyunk ?! Természetes Nyugat felé tekintésünk soha nem jelentette magyarságunk megtagadását, valaminő hermafrodita állapotot, amely egyéni életekben is torzulás, a közösségben milliószorosan. De hát léteznek érvényes, nemes, okos magyar intelmek, csak elfeledkeztünk rólunk! Kodály Zoltán - a nemzetközi rangú zeneszerző és pedagógus, nemzetnevelő, akit Japánban többre értékelnek, mint idehaza - évtizedekkel ezelőtt észlelte a veszélyt, a csábítást, és szembenézett a gonddal. Több mint három évtizedes halott szól élő üzenettel, csak legyen fülünk a meghallásához: „Ami megtartott Európában idáig, majd csak megtart ezután is. Mi lehet az? Nem az, amiben alkalmazkodtunk, hasonlók lettünk környezetünkhöz, hanem amiben különböztünk tőle. Hisz, ha mindenben hasonlókká lettünk volna, eltűnt volna a magyarság. így is sokat letett régi mivoltából ezer év alatt. De megtartotta külön lelkiségét. Annak két legmegfoghatóbb megnyilvánulása: a nyelv és a zene." got keressük - az érvényesülést -, hanem cselekedjünk, mivel minden múló egyéni boldogságnál előbbre való a közös érdekű tett. Ez ugyanis a „teljesített kötelesség s nemes törekvések önérzése". Kölcsey hisz a boldogságban, hogyne, de az számára és mindenki számára csak a lélek nyugalma lehet. Minden polgári erény közül legfőbb: a haza és az emberiség szolgálata. Ezek egymástól elválaszthatatlanok. A hazának hátat fordítva, a hazát megtagadva az emberiség ügyét sem lehet előbbre vinni. Csak a hazának tett szolgálat válhat az emberiség javára. A polgár-magyar nem egyszerűen világpolgár, abban az értelemben, hogy elszakad az éltető hazától, hanem igenis a világ minden hasznát nemzete otthonába hordja be. A kozmopolitizmus nem ritkán az egyéni önzés takarója, mivel látszatra mentesít a haza szolgálata alól, értelmetlenné alacsonyít minden áldozatot, a legfönségesebbeket is. A magát „nemzetek fölöttinek" tartó egyén, minden közösségi köteléket eltépve, megértheti-e Kölcsey fájdalmas igazságát: „Minden áldozat kicsiny azokhoz képest, miket a hazának kívánni joga van?" Ezeken a reformkori eszményeken nemzedékek nevelődtek. Nélkülük aligha lesz 1848, még kevésbé a szabadságharc. A címzett, Kölcsey Kálmán egy évtizeddel a költő halála után - ott áll a márciusi ifjak között, és a legnagyobb áldozatot hozza hazájáért: Komárom védői között esik el. Kereszténységünk ezer esztendejében Szent István hite és Jancsó-díjas lett egy volt ferences diák Ha valaki Jancsó Miklós nevét hallja, bizonyára a híres filmrendező jut eszébe. Pedig létezett egy szegedi orvostudós is, a szakmatörténet szerint Szent-Györgyi Alberthez mérhető, csakhát nem kapott Nobel-díjat, mint az irodalomban például Kosztolányi Dezső, bár mindketten fel voltak terjesztve és megérdemelték volna. Ifjabb Jancsó Miklós (1903 1966) gyógyszerészkutató orvosprofesszor alapvető felfedezéseket tett a kémiai gyógyszerek hatásmechanizmusának tisztázása terén, új gyógyszert állított elő az afrikai álomkór hatásos kezelésére, monográfiában foglalta össze védekező rendszerünk (RES) tárolóképességére vonatkozó alapvető megállapításait, felismerte a paprikában lévő csípősanyag (capsaicin) fájdalomcsillapító hatását, hogy csak a legfontosabbakat említsük. Ez utóbbi, miként Szent-Györgyi C-vitaminja, erősen kötődik a Tisza-parti város nevezetes növényéhez. Jancsó Miklós születésének századik évfordulóján az emlékelőadásokban főleg a capsaicin-kutatás terén elért újabb eredményekre helyezték a hangsúlyt. Április 8-án adták át a Jancsó Miklós emlékérmeket, a legrangosabb hazai díjak egyikét. A kitüntetettek eddigi sorát Issekutz Béla, Szentágothai János és Vízi E. Szilveszter professzor neve fémjelzi. A centenáriumi megemlékezésen kivételesen öt érmet osztottak ki: kettőt német, egyet osztrák, egyet a pécsi Szolcsányi János akadémikus kapta. Áz ötödiket, az eddigi legfiatalabb kutató, ifj. Szállási Árpád egykori esztergomi ferences diák, jelenleg az USA-ban tudományos munkát végző orvos vehette át. Állatkísérleteken kimutatta, hogy a fájdalomcsillapító növényi anyagoknak az idegrendszerben saját „felvevő készülékeik", ún. receptoraik vannak, és ez magyarázza a hatás jellegét.. Örülünk az elismerésnek és reméljük, hogy a fiatal kutató a megbecsülést és a szülőhaza ragaszkodását egyaránt átérzi. . (abc)