Esztergom és Vidéke, 2002

2002-11-28 / 48. szám

28 Esztergom és Vidéke 2002. szeptember 19. Egy illési élet-ösvény: Bonyhád - Esztergom (II.) Ki mit tud? Asbóth Károly - Emléktárának feljegyzése szerint, amit lapunk november 7-ei számában adtunk közre - 1972 végén tudta meg, hogy a bonyhádi gimnázium 3. osztályában, az 1915/16-os tanévben Illyés Gyulát is tanította. Ami ezzel a - 57 év múltán meglepetés-szerű - „ráismeréssel" szolgált a 79 esztendős, nyugdíjas esztergomi tanár számára, egy folyóirat-közlemény volt (Jelenkor, 1972. november). Címe: A kisdiák Illyés Bonyhádon, és a 70. évét éppen betöltött „élő klasszikus" ottani időzésének még rekonstruálható adatait, emlékeit vette számba, illetve művekbe örökített élményeit tárta fel. Az akkor 60 éves szerző, Gál István (1912 - 1982) - miként Asbóth - szintén a Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészeti karán végzett; ő magyar-angol szakos diplomával kezdte pályáját. Bonyhádon született, ugyanabban az evangélikus gimnáziumban diákoskodott mint Illyés; így ő is lehetett volna tanítványa Asbóthnak, ha az még legalább 6-7 tanéven át kitart pályaindító állomásán. Ha pedig egészen 1930-ig, akár osztozhatott volna abban az örömben, amit Gál István érzett. A maturandus ugyanis ekkor „fedezte fel magának" a kisdiák-elődjéből 1928-ra elsőkötetes költővé emelkedett „népfit". Illyésben Illést, akinek bonyhádi szárnypróbálgatásait a helybéliek már régen elfelejtették. (Annakidején is igen kevesen tudtak róla, hiszen az alsóbb osztályosok még nem lehettek önképzőköri tagok, így az ezzel járó nyilvánosságban és „érdemeik megörökítésében" sem részesülhettek.) A Nehéz föld című első kötet bővelkedvén a völgységi, bonyhádi élményekre való utalásokban - jó kalauz volt a „hazataláláshoz". Üzenetét először „iljú szívek" fogadták be és közvetítették. Gál István az egyikük, aki 1972-ben így számolt be e kapcsolat kezdetéről: „1930 februárjában Gunda Béla barátom (ma a debreceni egyetem nemzetközileg ' ismert néprajz-professzora) értesített róla, hogy egy új nagy költő jelent meg. Iskolájában, a Márvány utcai Kossuth Lajos Kereskedelmi Iskolában az önképző körben előadást is tartott róla, sőt a tanárelnök, Gyergyai Albert közvetítésével a költő maga is megjelent körükben. Illyés Gyula volt a költő. Gunda előadását el is küldte. Ez tele volt a Nehéz földből válogatott idézetekkel. Rögtön írtam Illyésnek (...)" Hamarosan érkezett a válaszlevél, adatokkal, nevekkel a két bonyhádi tanév emlékeiből, illetve az első könyv egy dedikált példánya. „Szüleim és nagyszüleim meglepődve azonosították rögtön a levélírót a költő-diákkal. (...) A Petőfi önképzőkörben hamarosan előadást tartottam róla, a tanári kar azonban mérsékelt érdeklődést tanúsított. (Egyetlen kivétel volt a tanárok között, aki a Nyugat nemzedékét érteni és élvezni tudta: Kerényi Henrik, Riedl tanítványa, aki a nagy nyugatosok első kiadásait adta kölcsön.)" Folytatva történelmietlen játékunkat, az 1916 májusától kezdve végleg szétvált élet-ösvények feltételes újratalálkoztatását: ha Asbóth ott marad, ő lehetett volna a Gál fenti minősítésére érdemesült másik kivétel. Riedl Frigyes neki is professzora volt, akit úgy iktatott be egyetemi arcképtárába, mint „a kevés szuggesztív előadó" egyikét. „Emléke örökké él bennem, amíg élek. Tőle tanultam meg igazán szeretni az irodalmat, és élvezetesen feltárni értékeit" olvashatjuk önéletrajzi feljegyzéseiben. Ezek és az őt még személyesen ismerők (akik közé e sorok írója is tartozik) egybehangzóan tanúskodnak értéktartománya nyitottságáról. Bár ízlésében főként a 19. század nagy klasszikus esztétái és írói vezérelték, érdeklődése - a kortársak irányában is szinte határtalannak bizonyult. Szenvedélyes könyvgyűjtő és olvasó volt. Emléktára szerint egy ideig kiemelten gyűjtötte „a magyar 20. századi lírikusokat" (így bizonyára Illyés köteteit is), és birtokában volt a Nyugat összes - hiánytalan - évfolyamának. (Valószínűleg a folytatásaként Illyés főszerkesztette Magyar Csillagnak is. A gyűjteményében lévő más folyóiratok közül cím szerint még hármat sorol fel, ezek a Művészet, a Napkelet és az Erdélyi Helikon.) Gál István - önképzőköri előadásának hatására emlékezve tehát Asbóthot is fogékony tanárnak ítélte volna: ez nagyon valószínű. Bizonyosságért azonban a találkozások elképzelt lehetőségéből vissza kell térnünk a valóságoshoz. Azaz 1930-ból 1915-16-ba, Asbóth bonyhádi jelenlétének, kapcsolatainak dokumentálható tényeihez. Asbóth úgy emlékezik, hogy „mint szakvizsgát tett tanárjelölt" heti 24 órában öt osztályban három tárgyat (magyart, németet és görögpótló irodalmat) tanított, a Il.-osok osztályfőnöke volt, továbbá „internátusi felügyelő tanár". Gál István egy negyedik tantárgyáról is tud, az iskolai iratokból megállapítva, hogy Asbóth a harmadikos Illyés Gyulát nemcsak magyarra, hanem latinra is tanította. „Kartársaim szívesen fogadtak" - jegyzi fel öreg korában bonyhádi, pályakezdéséről. Kilencükről, köztük az igazgatóról, Gyalog Istvánról egy-egy portré-vázlatot is ad: régi emlékképei, benyomásai tükrében és többnyire igen kritikusan jellemzi őket. Ami a saját tanári szereplésének, diákjaival kialakult viszonyának értékelését illeti, Emléktárában a következő önképet rögzítette: „Elvem az volt, nem úgy tanítok, ahogy engem tanítottak. Szeretetet, érdekességet, igazságos elbírálást vittem óráimba. Első órám a Il.-ban volt. Egy percre megremegtem, aztán biztos kézzel vittem az órát. Baj sose volt. Pedig mi voltam én, az én 47 kilómmal, a bácskai gyerekek testsúlyához képest. De amit nem tudtam imponálni testileg, elértem szellemi fölényemmel, biztos szaktudásommal, szemem rezdületlen nézésével. Szerettek, becsültek, de féltek is." (55.0.) Ebből a befogadó gyerek-közegből egyéni arcélek már nem villannak elő. „Érdekes, hogy tanítványaimra nem emlékszem" — írja Asbóth. Öt bonyhádi osztályának diákseregéből mindössze nyolc főre terjedő listát tud összeállítani. Közülük Öten olyanok, akikkel jóval később Esztergomban újra találkozott. Ezek egyike az evangélikus lelkész fia, Genersich Tivadar: ő az egyetlen, aki abban a - Gál István által közölt - teljes és hiteles névsorban is szerepel, amely a kisgimnazista Illés osztálytársait tartalmazza. Hogy egy tanár emlékezetében a több nemzedéken ,át egymást váltó tanítványainak neve és arca elmosódik, sokuké el is tűnik: ez egészen természetes. Méginkább ahogy Asbóth esetében - ha ők voltak az elsők, és későbbi osztálytalálkozók soha nem adtak alkalmat a „visszavételre". A volt gimnazistáik számára ez bármikor jóval könnyebb, hiszen a katedrán folyó „előadás-sorozatnak" legfeljebb 10-15 szereplője van. Illyés Gyula 1930-ban - a Gál Istvánnak írt válaszlevelében - így rekonstruálja a bonyhádi „színlapot": „Nagyon sok emberre emlékszem, nem tudom, ezek ott vannak-e még. Tanáraim közül Posevitz, Kiszely, Hajas, Faik, Kiss, Zvarinyi (aki a bátyámat is tanította), Gyalog, az igazgató. Persze ők már nemigen tudhatnak arról a kis diákról, aki akkor voltam." Igaza van: ez nem mondható különösnek. Az már inkább, hogy a kisdiáki emlékezet - 14 év múltán - Gál István részéről kiigazításra szorul. A dokumentumokkal összevetve ugyanis, a hét felsorolt személy közül Illyést kettő egyáltalán nem tanította; két tanára viszont említetlen maradt. Ami - tegyük hozzá - a legkülönösebbnek látszik, hogy az egyik hiányzó éppen Asbóth Károly. Miközben Illyés még Hajas Bélára is emlékezett, aki csak az első tanév első felében tanította latinra, miért nem őrizte meg vajon Asbóth nevét, aki pedig a második tanévben két tárgyból is a tanára volt? Méghozzá - a latinon kívül - heti három órában ő adta elő a magyart is, a szárnypróbálgató Illés számára bizonnyal a legkedvesebb tárgyat. Tanári teljesítménye, illetve ennek hatása - amire a pályakezdő fiatalember oly magabiztosan emlékezett - mégis ilyen kevéssé lett volna maradandó? Túlértékelte magát? Általában is, vagy csak éppen az illési igényekhez mérten? Olyan kérdések, amelyekre biztos választ immár nem kaphatunk. (Folytatjuk) Nagyfalusi Tibor Régebben úgy hívták: Makarenko Nevelőintézet. A mai neve: Esztergomi Gyermekotthon. Olyan tizenéves lányok a lakói, akiket szüleik elhagytak, vagy éppen ők hagyták el a szülői házat. Nehéz a sorsuk, de többségük tisztességgel, és jókedvvel viseli. Ezt bizonyítja november 21-ei, az intézmény nagyelőadójában tartott Ki mit tud? vetélkedő-műsoruk is. Összesen huszonkilenc műsorszámot adtak elő négy kategóriában. Vers, próza, színdarab, sportgimnasztika, aerobik, paródia és néptánc egyaránt szerepelt az előadott számok között. De legtöbben ún. „tátika" énekszámmal léptek fel, azaz magnó-kíséretre, playback-re énekeltek. Sok jó hangú és jó mozgású fiatal lánynak tapsolhattunk. A szavalók közül ki kell emelnünk Imre Ritát, aki Ady Endre egyik klasszikus versét adta elő, valamint Fehér Annamáriát, aki Weöres Sándor-verset tolmácsolt nagy átéléssel. A néptánc Évente kétszer jelentkeznek a szerkesztők irodalmi folyóiratukkal. Ezúttal némi késéssel a nyári számot mutatták be. A műsor első részében Wernke Bernát verseit adták elő, annak apropójából, hogy a szerző önálló kötettel jelentkezett. Bakay Ferenc és a Klubszínpad hét tagja rendkívül lírai és meggyőző erővel tolmácsolták a szerző leheletfinom és helyenként melankolikus alkotásait. A műsort Bakay Márton és Dunai Eva komolyzenei betétekkel fűszerezték. A második részben a legújabb kiadványból adtak ízelítőt az irodalmi színpadosok. Az esztergomi szerzők közül ki kell emelnünk Szánthó Barna A híd című novelláját, valamint Pöltl Oxi Zoltán Esztergom című versét, melyet a kategóriában bemutatkozott az ízléses népviseletbe öltözött, hattagú Iglice Táncegyüttes, akik nagy sikert arattak. A fellépés után elbeszélgettünk Németh Kálmánnal, a tánccsoport vezetőjével, aki a következőket mondta: - Tavasszal egy jól összeszokott együttest sikerült kiállítani, mely a gyermekotthonok Vadvirág Fesztiválján, a Múzsák Fesztiválon, sőt németországi testvérvárosunkban, Maintalban is nagy sikert aratott. Azóta többen elkerültek az intézményből, a most fellépő csoportból csak ketten vannak a régiek közül. Mindent élőről kellett kezdenünk. Szívesen foglalkozom ezekkel a lányokkal. Egyes előítéletek ellenére nagyon fegyelmezettek, tisztességtudók, és szorgalmasak. A cél nem az, hogy profi együttest alakítsunk belőlük, hanem az, hogy jó ízlésre, modorra neveljük őket. És ők ebben kiváló partnerek. D.L. szerző akkor írt, amikor nem tudta kifizetni a villanyszámláját... A műsort követően kötetlen beszélgetés alakult ki, jófajta üdítők, borok és sütemények társaságában. Ennek során spontán irodalmi alkotások kerültek felolvasásra. Wernke Bernát például alkalmi verssel köszöntötte Jablánczy László festő- és életművészt, Szentkirályi Ferenc József Attiláról írt versét szavalta el, e sorok írója pedig egy paródiát mondott el nagy derültség közepette, melyben a nagyáruházi vásárlás fonákságait pellengérezte ki. A jó hangulatú este azzal zárult, hogy jövőre, farsang táján egy nagy paródiaműso'rt állítanak össze a résztvevők a nagybecsű közönség mulattatására, szórakoztatására. 2002. december 10-én 19 órakor az esztergomi Szabadidőközpontban Bohumil Hrabal: TÁNCÓRÁK IDŐSEBBEKNEK ÉS HALADÓKNAK - sörözői variációk fúvósokra és ütősökre"Az Európai Reneszánsz Tisztelői Együttes tagjai hetente találkoznak kedvenc kocsmájukban, örömből zenélnek és beszélgetnek. Az egyik mond valamit és a másik szavába vág: "Ez pontosan olyan, mint amikor én...", és addig beszél, miga másiknak nem sikerül azt mondani, hogy "Ezpontosan olyan, mint amikor én..." A közbeszóló célja kiszabadítani rabságából a saját fülét és rohammal bevenni az ellenfeléét Mert az ember élete az emberek között nem egyéb, mint harc a másik füléért" (Milán Kundara) Szereplők: Lengyel Ferenc Óberfrank Pál Szerémi Zoltán Kocsis György Sipos András Pelsőczy Réka Rendező: Lengyel Ferenc A DUNA MÚZEUM - EURÓPAI KÖZÉP GALÉRIÁJA tisztelettel meghívja Önt és barátait az ESZTERGOMI MŰVÉSZEK CÉHE TÁRLATÁRA Megnyitja: KONTSEK ILDIKÓ művészettörténész 2002. december 4-én (szerdán) I 7 órakor DUNA MÚZEUM ESZTERGOM. KÖLCSEY U. 2. Irodalom-híd (dl) November 22-én, pénteken este rendezte a Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület a Zöldházban irodalmi estjét „Irodalmi híd" címmel, melynek során az Esztergomi Klubszínpad előadóinak segítségével bemutatták a „Hidak a Dunán" című kiadványuk legújabb számát