Esztergom és Vidéke, 2002
2002-03-21 / 11. szám
2002. január 31. Esztergom és Vidéke A Széch eny i téren Délután a Bazilika előtt folytatódott az ünnepség, ahol mintegy kétszáz fős tömeg előtt a Himnusz hangjaira felvonták a nemzet és a város zászlaját, Horányi László színművész elszavalta a Nemzeti dalt, majd az ünneplő tömeg - a város vezetői és a meghívott díszvendégek vezetésével - rendezett menetben átvonult a városon, hogy a Honvédtemetőben rója le kegyeletét a hősök emléke előtt. A Honvédtemetőben A Várhegyen ezres tömeg gyűlt össze a Magyarok Világszövetségének hívó szavára. Az MVSz vezetőinek választása ez évben városunkra esett. „A világ magyarjai a nemzetért!" - adták ki a jelszót, s bizony az esztergomi, a környékbeli és az ország más részeiről idesereglettek mellett jócskán láthattunk külhonból érkezett vendégeket is. Különösen a Párkány környéki falvakból jöttek el igen sokan - színes népviseletben -, meg is könnyezték közülük néhányan az ünnepség megható pillanatait. A 16 órai ünnepi harangzúgást követően két párkányi diák kezdte a műsort - a márciusi ifiak követeléseit és Petőfi Nemzeti dalát adták elő majd Gálán Géza felvidéki színész (fotónkon) mondta el saját irodalmi összeállítását Petőfi Sándorról, a költőről, a forradalmárról, a szabadsághősről. A nagyszerűen összeállított és átéléssel előadott monológ megérdemelt sikert, szűnni nem akaró tapsot kapott. Ezután az ünnepség szónokai léptek a Bazilika lépcsőjén elhelyezett mikrofonokhoz. Először Meggyes Tamás polgármester üdvözölte a megjelenteket, majd dr. Latorcai János országgyűlési képviselő mondott emlékező szavakat. - A Duna két partja közt büszke ívben feszülve áll a Mária Valéria híd kitárva a kaput, az anyaország jelképesen és a valóságban is ajtót nyit felvidéki magyarjainak kezdte beszédét a képviselő. - Talán éppen ettől cseng ilyen szépen, ilyen nemesen Esztergomban, ezeréves államiságunk történelmi szülőhelyén, itt a Bazilika lépcsőjén, kereszténységünk bölcsőjénél ma ez a szó: alapítás. Ünnepelni jöttünk, hazaérkezni az 1848-as forradalom és szabadságharc 154. évfordulóján. Hálatelt szívvel örülni, hogy egy évszázadnyi elszakítottság után végre emelt fővel, együtt emlékezhetünk történelmünk nagyszerű tetteire, '48 szabad és dicső szellemére, mindarra, ami ebből közös vagy elszakított utunk során történt. Ma, 154 év távlatából megengedhető, hogy ne csak a történelmi leckét mondjuk vissza, hanem az emlékezéssel kötelezettséget is vállaljunk magunkra, a ma élő nemzedékekre... Március 15-e minden magyar számára kivételes ünnep. Talán a leghitelesebb arra, hogy visszataláljunk önmagunkhoz, és hogy a velünk történteket vállalható értéksorrendbe rakjuk. Hiszen a mai nap az ifjú lendület, a tennivágyás, a kikelet, a szabadság, a nemzeti egység ünnepe... Nemzetünk újra virágba fakadt, jövőképe szilárd, a felemelkedésbe, a gyarapodásba vetett hite újra a régi. Mi magyarok az egyetlen nemzet vagyunk Európában, talán még a világon is, amelynek a három legfontosabb nemzeti ünnepe közül kettő a szabadság és a mártíromság ünnepe. Ez talán azért van, mert a haza és a nemzet szabadsága érdekében soha semmilyen áldozat nem volt és nem is lesz számunkra drága. A szabadság szeretete és tisztelete mindig legfőbb emberi értékünk és kincsünk volt, amiért a történelem viharaiban drága árat fizettünk, önvéreinkből rengeteget áldoztunk... történelmünk vérgőzös korszakaiban, a legszörnyűbb elnyomatás idején, a legnagyobb reménytelenség közepette is '48 eszméi jelentették a fényforrást. A márciusi fények mindig világítottak, ha sokszor csak pislákolóan, ha sokszor csak gyengén és imbolygóan, de jelezték, mutatták az utat, éltették a reményt... A jelenről szólva képviselőnk az alábbiakat mondotta: - Hosszú várakozás után ma újra nagy időket élünk - nagyon nagy lehetőségekkel. Szabadságunkért már megharcoltunk, most közös boldogulásunkért kell tennünk. Nemzetünk régenlátott egységbe kovácsolódott ismét, a haza újra közös kincsünkké vált. A határunkon belüli nemzetrész kinyújtott keze hitével és befogadó szeretetével megérintette elszakított nemzetrészeink testvéri kezét... A jövő elkezdődött valamennyiünk számára. S ebben a jövőben - Tamási Áron szavaival valamennyiünknek otthon kell lennünk. Otthon, ahol megszólal bennünk a szülőföld zenéje, otthon, ahol rátalálunk arra a belső hangra, amely az évszázadokból árad felénk, otthon, ahol végre elindultunk a lehetőséget teremtő holnap irányába. Ezt a gondolatot feszegette Patrubány Miklós, az MVSz elnöke is ünnepi beszédében. - Nem vagyunk egyedül mondta többek között - hiszen a Világrádió élőben közvetíti esztergomi ünnepségünket, és Sidneytől Los Angelesig, Buenos Airestől Stockholmig, Zűriektől Münchenig és Budapesttől Kolozsvárig ezrek ülnek számítógépeik előtt, és velünk vannak. A világ magyarjai összegyűlnek, hiszen március 15-e az a nap, amikor nem lehet pártos megosztás közöttünk, s ha bármennyire is különbözők volnánk, bármennyire más és más világból jönnénk, ezen a napon, ha magyarok vagyunk, egyek vagyunk. Evek óta arra buzdítottuk Magyarország pártjait és politikai szereplőit, hogy legalább ezen a napon tegyék félre mindazt, ami elválasztja őket. Sajnos, nem sikerült még elérnünk azt, hogy minden létező politikai erő együtt ünnepeljen. Ezért gondoltuk úgy, hogy változtatunk, és nemcsak hirdetjük az igét, hanem példát is mutatunk. Ugy gondoljuk, hogy amennyiben az elcsatolt területek magyarjainak hazaszeretetét felmütatjuk, amennyiben a hazától elsodródott magyarok ragaszkodását megjelenítjük, akkor ez ráható erőnek bizonyulhat, és a magunk ragaszkodásával meggyőzhetjük honfitársainkat, hogy március 15-én mindig együtt kell ünnepelnünk... A Magyarok Világszövetségének ezen a helyen el kell először dr. Ladocsi Gáspár püspök celebrált ünnepi misét - prédikációjában méltatva a jeles évforduló és szabadságharc eszméjének hatását napjainkra, a ma emberére -, majd ezt követően a többszázfős ünneplő tömeg - idősek és fiatalok, vezetők és egyszerű polgárok - meghallgathatta Bencze Cs. Attila, az Esztergom és Vidéke főszerkesztője, a megyei levéltár igazgatóhelyettese ünnepi beszédét. A megemlékezés befejezéseként a városi és a megyei vezetők, a pártok és civil szervezetek képviselő elhelyezték a 48-as emlékműnél a kegyelet koszorúit. mondania, minden magyarnak tudomására kell hoznia, hogy a mi szabadságszeretetünk örök. Hogy a mi szabadságszeretetünk a lényegünk. Hogy a mi szabadságszeretetünk példa a világ minden népének. Ha ebben bárki kételkedne, gondoljon vissza Peking 1989. évi Tienammen terére! 1989-ben a világ legnépesebb országának fővárosában a szabadságért küzdő egyetemi ifjúság Petőfi Sándor versét szavalva ment a halálba... Később az elnök így folytatta e gondolatmenetet: - Meg kell jelölnünk a szabadság és a felemelkedés felé vezető út mérföldköveit. Akkor mondhatjuk ki tévedhetetlenül, hogy nemzetünk felemelkedése elkezdődött, ha képes lesz minden politikai erő együtt ünnepelni március 15-ét. Akkor nyílik meg a felemelkedés útja, ha a világ bármely sarkán élő magyar ugyanúgy fog ragaszkodni nemzetéhez, mint az elcsatolt területek magyarjai megvallva magyarságukat minden üldöztetés ellenére. Akkor lesz nemzetünk felemelkedése megfordíthatatlan, ha minden elemi iskolát végzett magyar tudatában lesz annak, hogy a világ minden népe számára a magyarok szabadságszeretete példa, hogy a világ népességének egyötödét adó Kínában minden elemi iskolás megtanulja Petőfi Sándor versét: Szabadság, szerelem, e kettő kell nekem... De szabad-e ez a nép úgy, ahogy Petőfi Sándor gondolta, vagy ahogy mi szeretnénk ? Azt gondolom, testvéreim, hogy ezt a szabadságot még nem értük el. Magyarországon talán megvalósul a nemzet, az állampolgárok akarata. De távolról sincs még erről szó a határon túl, különböző sorshelyzetben élő magyar közösségek életében. Meg kell élnünk, hogy forradalom résztvevőit Romániában börtönbe vetik, és tudomásul kell vennünk azt is, hogy 50 évvel a népirtás után sem hajlandók a szomszédban eltörülni azokat a törvényeket, amelyek nemcsak másodrendű polgárrá nyilvánították felvidéki magyar testvéreinket, hanem egyenesem megnyitották az utat a tömeggyilkosságok felé... A Benes-dekrétumokról szólt Király Zoltán, az MVSz alelnöke, majd dr. Beer Miklós püspök lépett a mikrofon elé, és kérte a jelenlévőket, hogy itt, e történelmi helyen, ahol egykor első, szent királyunk kérte Isten segedelmét, forduljanak újra az Égi Atyához, és imádkozzák el együtt a Miatyánkot. Volt valami felemelő abban, ahogy a tömeg egy emberként, bizakodva mondta a fohászt. A mellettem álló idős, népviseletbe öltözött nénike könnyeket törölt ki szeme sarkából. Áztán elénekeltük a magyar, majd a székely himnuszt. Az egésznapos ünnepség-sorozat végén sokan úgy tértünk meg otthonunkba, hogy - ha rövid időre is - elhittük: van még összefogás, lehet még egység ebben az országban! SzáBa
