Esztergom és Vidéke, 2002

2002-02-28 / 8. szám

2 12 Esztergom és Vidéke 2002. március 1

5. Száz éve áll a Vaszary Kolos Kórház Esztergom közegészségügye az elmúlt századokban (4.) ÁTMENETI ÉVEK 1899-1901 A kórházépítő bizottság elnöke Walter Gyula volt, aki ezekben az években a prímási iroda igazgatója is egyben. A kórház alapításának tervét azért is fogadták el könnyen, mert közelgett a honfoglalás ezredik évfordulójának ünnepe, és Szent István szülővárosá

: ról lévén szó, az új épületet méltónak tartották az évforduló megünneplésére. Az építkezést akkor kezdték meg, amikor Vaszary Kolos hercegprímás - ígéretét betartva - ötvenezer aranykoronát adományozott az új kórház javára. A telket ahogy fentebb írtam - a város ajándékozta a kórháznak. Az adományokon túl az új épület építésére további 10609 korona kölcsönt vettek föl súlyos feltételek mellett: évente 5.75 %-os kamattal kellett a tartozást visszafizetni, s ha a fizetés elmaradna, úgy 7 %-os késedelmi kamatot is fölszámolnak. Jelzálog gyanánt lefoglalták a város nagy mennyiségű telekingatlanját. Ezt a szégyentelenül és vitathatatlanul előnytelen kölcsönt az akkori Takarékpénztár adta Esztergomnak. Ugyanakkor azt is meg kell említeni, hogy 1899-ben az Esztergomi Takarékpénztár az addigi 15000 Frt támogatást 5000 Frt-tal megemelte azzal a kéréssel, hogy hozzanak létre 10 ágyas osztályt a gyermekek részére. Az új kórháznak gondoskodnia kellett továbbá a szennyvízelvezetésről. Az új épületet Bobula János műépítész pavilonszerűre tervezte, a tervet Pfalz Gyula építőmester kivitelezte. A munkálatokat 1900. július 17-én kezdték meg, és 1901. december 19-én fejezték be. A felépült kórház nyolc részből állt, amelyben 104 kisebb-nagyobb helység volt: kórtermek 62 darab ággyal, műtők, sterilizálók, irodák, orvosi szobák, stb. Az új kórház igazgatója és a sebészet főorvosa dr. Gönczy Béla lett, aki ekkor 34 esztendős volt. Az ő beosztottja volt dr. Vándor Ödön segédorvos, és egy orvosgyakornok is. Az 1902-es évben működött először az új épületben a kórház, ekkor végre külön költözhetett a szegényháztól. Ebben az évben már több, mint ezer beteget gyógyítottak. Az 1902. év betegforgalmáról 1903. márciusában készült el az összesítés, amiből kiderül, hogy 1902-ben 1307 beteget gyógyítottak, az ápolási napok száma pedig 27982 nap volt. Az összesítésből az is kiderült, hogy a fennt említett évben 381 beteggel gyógyítottak többet, mint 1901-ben, a régi épületben. Gönczy doktor a műtőjét klinikai szinten tartotta fönt, bár a budapesti klinikáktól annyiban mégis különbözött, hogy neki kevés főnyi személyzet segédkezett a műtéteknél. A sebészorvos vöröskeresztes tanfolyamot is tartott az ápolást végző apácák részére. Mivel nagy gondot fordított a sepsis megelőzésére - a már fentebb említett Semmelweis-féle asepsis módszerével -, a különböző bélműtétek feltűnően magas számban jártak sikerrel, beleértve a beteg műtét utáni lábadozását is, hiszen nem kerültek fertőzött, skeotikus állapotba, ami antibiotikum nélkül halállal végződött. A sterilitás bevezetése mellett még egy újdonságot alkalmaztak, a sebészeti műtétek alatti altatást. Az új kórház igazgatója szeretett volna véghezvinni különböző személyi fejlesztéseket, még az új épület megnyitása előtt. Göczy doktor szükségesek tartotta volna egy 3. segédorvos fölvételét az intézménybe. Ennek fedezésére fölajánlott évi fizetéséből 400 Korona levonását, másrészt javasolta, hogy emeljék a napi ápolási díjat az eddigi 1 Korona 68 fillérről 1 Kor. 70-re. A kórházbizottság elutasította Gönczy doktor fizetése csökkentésére tett javaslatát, és döntést hozott a 3. segédorvos felvételének ügyében. Eszerint, ha a betegforgalom az új kórházban valóban megkívánná egy 3. orvos felvételét, akkor azt meg fogják tenni, és akkor az ápolási díjakat is emelni fogják. 1901-ben elkészült az új épület vízvezetéke, ami eleve kérdéses volt, hogy megépül-e, és ha igen, van-e rá elég fedezet? Ha a vízvezetéket nem tudták volna megépíteni, az egész építkezést abba kellett volna hagyni. De nem ez történt, és 1902-ben már az új épületben kezdték meg a betegek gyógyítását. Az új kórház megépülésének ellenére a XX. század elején nagy volt a halálozási arány. Ez az adat az egész országra jellemző volt. Esztergomban az 1905-ös évben a halálozások száma már majdnem meghaladta a születések számát. Különböző okokkal magyarázták a jelenséget, mint például a szegénység, rossz ivóvíz, stb. Ekkoriban a kanyaró szedte legtöbb áldozatát, 10%-os halálozási aránnyal. Esztergomban az 1873. évi kolera-járvány óta még mindig megoldatlan maradt a város csatornarendszerének felújítása. A házak zsúfoltan, egymásra épültek, a szűk utcák így nem tudtak megfelelően szellőzni, a házak falai pedig vizesedtek. Ez magyarázza a város lakosai között oly nagy számban előfordult tüdőbetegségeket. A szüléseket még mindig otthon vezették le, habár az új kórházban erre is lett volna lehetőség, az újszülöttek elhalálozásának száma így még mindig magas volt. Gyermekágyi lázzal azonban már nagyon ritkán lehetett találkozni. A XIX. század végén vezették be a kötelező himlőoltást, melyet Esztergom vármegyében el is végeztek az orvosok, így a betegséggel nem is találkozhattunk már. A RÉGI KÓRHÁZ 1900-BAN Hogy miként működött a Kolos Kórház a századfordulón, azt dr. Gönczy Béla jelentéséből tudjuk. 1900-ban 885 beteget ápoltak összesen, ebből 73-an haltak meg: 42 férfi és 31 nő. A Gönczy doktor által készített statisztikából kiderül, hogy az új kórház megépülése óta a betegforgalom a kétszeresére nőtt: 1896-ban 492 beteget gyógyítottak, míg 1900-ban már 885-öt. Ebből csak 191 személy volt Esztergomi, Esztergom vármegyei 223. A többi beteg zömmel komáromi, Pest-Pilis-Solt környéki, pozsonyi, nyitrai, honti, illetve távolabbi megyékből, mint például: Nógrád megyéből nyolc személy, Bihar megyéből egy személy, stb. Igaza lett Rieger doktornak, amikor annak idején azzal érvelt az új kórház megépítése mellett, hogy a környező vármegyékből és a fővárosból is érkezni fognak a betegek Esztergomba. 58 külföldi beteget gyógyítottak, főleg a Monarchia területéről érkeztek. Az ápoltak foglalkozását tekintve megtudtuk, hogy a legtöbben földművesek, cselédek, napszámosok és gyerekek voltak. Feltűnően kevés értelmiségi kezeltette magát a kórházban, összesen öten. Ebből kettő magánhivatalnok és három teológus volt. Érdekes, hogy a múlt század végén, amikor először szóba került az új kórház megépítése, éppen azzal érveltek az építkezést szorgalmazók, hogy egy új és tiszta épületbe a társadalom felsőbb rétege is szívesebben jön, s nem az otthoni gyógyítást választja majd, ezáltal több pénz folyik be a kórház kasszájába. Az 1900-as statisztikai adatok ugyan azt mutatják, hogy kevés volt a polgári származású beteg, azonban az egyszerűbb emberek közül többen ápoltatták magukat. A kimutatásból kiderült, hogy sokkal több volt a férfi beteg, mint a nő. Az arány legszembetűnőbben a légzőszervi megbetegedéseknél látszik. 1900-ban 75 férfit és 21 nőt kezeltek különböző légúti betegségekben. Az a tény, hogy Esztergom környékén sok szénbányát működtettek, megmagyarázza a magas számban előforduló légzőszervi megbetegedéseket a férfiak között. A kimutatásban olvasható, hogy az 1900-as évben 17 kéj nőt is kezeltek, mégis az ivarszervi megbetegedések száma a férfi betegek körében volt nagyobb. Harmincan haltak meg influenzában, ami akkor „normálisnak" volt mondható, hiszen az influenza bakteriális szövődményeit antibiotikum nélkül még nem lehetett kezelni. Ilyen szövődmény volt például a tüdő- és mellhártyagyulladás. Egyetlen betegséget találtam, amelyben a nők szenvedtek többségben, ez a vérszegénység volt. Külön kitérnék a sebészeti esetekre. Itt is magasabb volt a férfi betegek száma, mint a nőké. 1900-ban 271, a sebészeten kezelt betegről tudunk, ebből 202 férfi, 69 nő volt. Ez azt jelenti, hogy durván 74.5%-a férfi volt az ápoltaknak. Ez a magas különbség abból adódik, hogy a férfiak dolgoztak a családban. Sok volt a csonttörés, zúzott és szúrt seb, és a sérvkizáródás. Az új kórház felszerelt műtővel rendelkezett, ami valóban a legjobb műszerekkel rendelkezhetett, hiszen elég komoly műtéti beavatkozásokat hajtottak itt végre. Például: különböző daganatok eltávolítása, epekövek eltávolítása, sérvműtét, nyílt törés műtéti helyrehozatala, csontkinövés levésése. Ebben az évben dr. Gönczy Béla egy olyan műtétet végzett sikeresen, melyet az országban még senki sem hajtott végre. E bonyolult beavatkozás sikeressége is alátámasztja azt az állítást, mely szerint Gönczy doktor tehetséges sebész, az új Kolos Kórház pedig jólfelszerelt volt. A műtétet az Orvosi Hetilap 1901/8. száma is leközölte „Teljes radialis hűdésnek ínplastikával gyógyított esete" címmel. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az alkar alsó, azaz a tenyér felöli részének izomzata teljes bénulást szenvedett, melyet az ínak plasztikájával mozgathatóvá tettek. A műtéti beavatkozást illetően már említettem, hogy ezt a műtétet Gönczy doktor végezte először sikeresen Magyarországon. Nem véletlenül, hiszen nagy szaktudást és finom műszereket igénylő beavatkozásról volt szó. Mivel az alkar alsó részének izomzata lebénult, de az alkar felső, azaz a kézfej felöli részének izomzata működött, azt eredményezte, hogy a működő izom a kézfejet fölfelé húzta, és a betegnél megmaradt ez a görcsös kéztartás. Régebben ezt úgy gyógyították, hogy az egészséges izomköteget és vele együtt néhány csontot egyszerűen átvágtak. A kézfejet ugyan nem lehetett mozgatni, ám a görcsös tartás megszűnt. Dr. Gönczy Béla az újfajta eljárással lehetővé tette, hogy a beteg újra használni tudja a kezét. Ez az új módszer a következő volt: az alkar felső részén elhelyezkedő egyes ínakat az alsó rész lebénult izomzatához varrta. A beteg a műtét utáni 12. napon elhagyhatta a kórházat. A 23. napon még két-három varrat felszínre került, és a sebből kevés genny is folyt. A hüvelyk ujját azonban már képes volt kifeszíteni. Hat héttel a beavatkozás után a gyógyulás teljes volt, a kezét pedig ugyan úgy használhatta, mint régen. A doktor azt is közölte a cikkben, hogy a férfi már mindenféle munkát el tudott végezni a műtött kezével, sőt a fára felkapaszkodva himbálta is magát. Visszatérve az 1900-as év statisztikájához, összesen 159 műtétet hajtottak végre, ebből hat végződött halállal. Az kor adta lehetőségekhez képest ez az arány jónak mondható. Végül a jelentés külön feltűnteti a kórház éves bevételét, kiadását és a megmaradt összeget. Eszerint 1900-ban 30638 Korona és 58 fillér folyt be a kasszába, melyből a kiadások fedezésére 30265 Koronát és 49 fillért költöttek. A tiszta haszon 373 Korona 9 fillér volt. Ez csak az összeg, ami a betegápolásból folyt be. Ehhez jött még az alaptőke után járó kamat és az adományok. A jelentést olvasva sok olyan betegséget találtam, melynek neveit ma már másként használjuk. Érdekességként írnék három példát: - mellhártyalobbanás és izzadmány: vizes mellhártyagyulladás, - mellgörcs: koszorúér görcs, - agyhűdés: gutaütés, agyvérzés. AZ ÁTADÓ ÜNNEPSÉG A hivatalos ceremónia mindenféle pompa nélkül, 1902. január 6-án volt. Az ünnepségre sokan kíváncsian voltak, az új kórház udvarában nagy tömeg üdvözölte az érkező díszvendégeket, akik délelőtt 10 órára jöttek meg. A kórház névadója, Vaszary Kolos hercegprímás nem tudott eljönni, az ő tiszteletére később rendeztek egy kisebb ünnepséget. A kórház felavatása azzal kezdődött, hogy egy püspök megáldotta a kórházi kápolnát. Az ünnepség misével folytatódott, majd az I. számú pavilon egyik kórtermében megtörtént a hivatalos átadás. Ennek keretében először dr. Walter Gyula, a kórház építőbizottságának elnöke mondott beszédet. Elmesélte a kórház történetét, ami 1838-ig nyúlt vissza, ekkor építette ugyanis Esztergom első ispotályát Helischer József. Az épület 10 beteg befogadására volt képes. Szólt még az adományozókról, és az adományokból befolyt összegről, amely meghaladta a 200000 Koronát. Walter elmondta, hogy az építkezés 280000 Koronába került, ezért a városnak közel 80000 Korona kölcsönt kellett fölvennie. Bemutatta a kórház 8 épületét, melyekben összesen 104 helység volt. Ebből 62 szolgált a betegek elhelyezésére, a többi iroda, és az ápoló nővérek szállása volt. A következő felszólaló Vimmer Imre, Esztergom polgármestere volt, aki hivatalosan is átvette az épületet a város nevében. Az adományozók névsorát őrzi még ma is egy márványtábla, melyet a sebészeti épület aulájában találhatunk. Az ő segítségük nélkül nem épülhetett volna föl az új kórház: Vaszary Kolos Esztergom Takarékpénztár Rt. Esztergom Vármegye Esztergomi Főkáptalan Esztergom Szab. kir. város Lucenbacher Pál Boltizár József özv. Haubenthaller Jánosné gr. Csáky Károly id. Eggenhoffer József Esztergomi Chedra Kadisa Esztergomi Izraelita Hitközség Esztergomi Kereskedelmi és Iparbank Graeffel János dr. Horn Károly gr. Majláth György Pór Antal dr. Walter Gyula dr. Mátray Ferenc koncertje Erzsébet jótékony nőegylet tagjai 50.000 Korona 40.000 K 29.250 K 14.000 K 10.000 K 7.000 K 2.600 K 2.020 K 2.000 K 2.000 K 2.000 K 2.000 K 2.000 K 2.000 K 2.000 K 2.000 K 2.000 K 2.000 K 2.850 K 9.230 K Pátrovics Mikolt > Ifj. Molnár László: Esztergomi képeslapok c. CD ROM-ról