Esztergom és Vidéke, 2002

2002-12-12 / 50. szám

6 Esztergom és Vidéke 2002. szeptember 19. MENET KÖZBEN - avagy mit lát és hall az ember száz úton bolyongva ­A környezetvédelem fontosságáról December 5-én délután Miku­lás-ajándékokkal kedveskedett az Esztergomi Környezetkultúra Egyesület tagtársainak és szimpa­tizánsainak: a Zöldház mozi-ter­mében egyesületi évadzáró össze­jövetelt és fórumot rendeztek, ahol a résztvevőket belépéskor jel­képes ajándékcsomaggal köszön­tötték. Elsőként Ivanov Mihály, a kép­viselő-testület Környezetvédelmi, Közrendi és Köztisztasági Bizott­ságának elnöke adott tájékozta­tást az általa vezetett testület munkájáról, terveiről, felkérései­ről. Lőrinczi György bizottsági tag, mérnökként gyakorlati kérdések­ről beszélt. A zajmérések eredmé­nye alapján kiderült, hogy a Mária Valéria híd átadása óta a vártnál kisebb a zajterhelés, de a belváros­ban szinte elviselhetetlen. Megle­petésre a legnagyobb zajszintet a segédmotor-kerékpárok okozzák. Szó esett az illegális hulladéklera­katok egyre szaporodó számáról, az allergiát okozó növények terje­déséről. Balogh Ákos tervezőmérnök is­mertette Esztergom környezetvé­delmi programját, majd Szendi Gábor egyesületi elnök összegezte az idei évet, és röviden vázolta az egyesület jövő évi programját. Az előadók felvetéseihez töb­ben is hozzászóltak, méghozzá kritikus hangnemben. Felvetődött például a Bánomi-áttörés esetle­ges természetromboló, a Szigeten lévő egykori Békás-tó feltöltésé­nek negatív hatása... Dr. Dávid Anna, a dorogi kör­nyezetvédő egyesület elnöke saját városának áldatlan állapotáról be­szélt, és sürgette az esztergomi és a dorogi környezetvédők összefo­gását, összehangolt munkára sar­kallva a hallgatóságot. Végül is a résztvevők - és nem­csak a Mikulás-csomagok hatásá­ra - egyetértettek abban, hogy na­gyon sok még a tennivaló mindkét városban, de országos szinten is a környezetvédelem és a természet megóvásának területén! Uszás-kresz Az esztergomi strandnak, illet­ve uszodának komoly törzsgárdája van, ezt már többször megállapí­tottuk. A múltkor Péterrel, aki ci­vilben teológus, szociális munkás és lovász, kiértékelést tartottunk a szaunában. Arról elmélkedtünk, hogy hányféle úszó-típus létezik. - Itt van például a profi ál-ver­senyúszó. Tulajdonképpen nem versenyző, csak lelkes amatőr. .Precízen számlálja a hosszakat, megpróbál úgy úszni, ahogy, a té­véközvetítésekben Kovács Ágitól látja. Nem ismer pardont, nem ke­rüli ki a szemben úszó naivákat, hatalmas hullámaival sűrű kor­tyolgatásra készteti a mellette, mögötte - uram bocsá' - alatta evickélő amatőröket. Legalább ennyire veszélyes a „háton pillangózó" típus. Ráfek­szik a vízre, és össze-vissza kalim­pál. Becsukott szemmel élvez­kedik, össze-vissza csapkod. Kike­rülhetetlen, életveszélyes. Aztán itt van a kiskorú tanu­ló-úszók népes csapata. Fejedre úsznak, hasad alatt halacskáznak, a tanár persze nem szól rájuk. Sőt... - Viszont - mondom - Zoli, az úszómester kidolgozta már az úszás-kreszt. Faltól-falig oda és vissza mindig a jobbkéz-szabályt kell követni, és így akár több szá­zan is békésen úszhatnak a me­dencében. - Ez mind szép és jó - mondja barátom a lovász és teológus. - De még az országutakon sem tartják be a KRESZT az autósok, még a gyalogosok sem. Akkor hogyan várhatjuk ezt el az úszóktól? - Na most már fejezzük be az elmélkedést, mert épp jön ki egy gyerekcsoport a medencéből, sza­bad az összes pálya, most már KRESZ nélkül is szabadon úszha­tunk! Mikulás járt a kórházban A Vaszary Kolos Kórház pszi­chiátriai osztályán hagyomány, hogy a nagyobb ünnepek (Miku­lás, karácsony, húsvét) alkalmával ajándékokkal és ajándékműsorok­kal lepik meg a betegeket. Decem­ber 6-án természetesen a Mikulás köszöntötte az ápoltakat. Csengő­vel és virgáccsal üdvözölte őket. Minden beteg kapott kismikulást, de nővérek és az orvosok is elnyer­ték méltó jutalmukat kiváló mun­kájukért. Délután pedig videón egy izgalmas, kalandos vígjátékot tekinthettek meg. Az egyik csinos, középkorú höl­gyet megszólítottam: - Qn is a Mikulást várja? - Én is várom, bár már nagyma­ma vagyok, megyek is hamarosan az unokám óvodájába, mert oda is jön ám ma a Mikulás... Egy idősebb férfi elfogódottan forgatja kezében a kis Mikulást: ­Magányos vagyok, nincs hozzátar­tozóm, ezért is örülök ennek szép gesztusnak, hogy a kórház dolgo­zói nem feledkeznek meg rólunk az ünnepeken sem... Bóbita-Mikulás December 5-én este izgatottan várakozó, de vidám gyereksereg­gel népesült be a Szabadidőköz­pont. A szülők kedvesen csitítot­ták várakozó és vágyakozó cseme­téiket. Nem csoda az izgalom, mindenki a Mikulás bácsit várta, a csalafintább gyerkőcök a krampu­szokat. Nos, meg is érkezett, de mivel kellemesen enyhe, esős idő volt, ezúttal a szánját a Sarkvidéken hagyta. Á színházteremben viszont az 1997-ben alakult esztergomi Bóbi­ta együttes adott nagysikerű kon­certet, természetesen a gyerekek­nek. Saját szerzeményű dalaikat adták elő, a közelmúltban jelent meg CD-n és kazettán az „Indul a mesevonat" című remek összeállí­tásuk. Kedves koncertjüket követően a Mikulás és segítői kiosztották a csomagokat. Az egyik csöppség kedvesen, selypítve meg is jegyez­te: - Mikulás bácsi, miért csak de­cemberben jössz? Jöhetnél ta­vasszal, nyáron, meg minden nap! Megújult a Belvárosi Plébánia Novembertől új karnagya van a Belvárosi Plébánia kórusának, Párma Csaba személyében. O Ha­jós Vilmost váltotta fel, aki évekig sikeresen vezette az énekkart, de betegsége miatt kénytelen volt visszavonulni. Párma Csaba dorogi zenetanár már több mint tíz éve tagja a kó­rusnak, előzőleg más kórusokban is énekelt, többek között a Monteverdi Kórusban. Komolyze­nén kívül könnyűzenét és dzsesszt is játszik. - A könnyűzene sem könnyű, különösen nehezek a jazz-impro­vizációi - mondja. A Belvárosi Plébánia kórusa először december 8-án mutatko­zott be új karnagyával, Paskai László bíboros búcsúmiséjén. Je­lenleg huszonöt fő az énekkar lét­száma, de szívesen veszik új tagok jelentkezését is. - Nem kell megijedni a feladat­tól - mondja az egyik régi kórustag - akinek van egy kis hallása és sze­reti a zenét, már sikerrel próbál­kozhat nálunk! Egyre népszerűbb a Biblia December 2-án negyedik részé­hez érkezett dr. Reisinger János „Előadások a Könyvek Könyvéről" című előadás-sorozata a városi könyvtárban. Az országosan, sőt az egyik országos tévécsatornáról is ismert irodalomtörténész ezút­tal Péter apostol első levelét ele­mezte, sok-sok bölcs tanítással fű­szerezve. A nagyszámú közönség valamennyi tagja ingyen Bibliát kapott, valamint egy vaskos köny­vet, mely Jézus Krisztus életét foglalja össze. (Szerzője Ellen G. White angol teológus.) Dr. Lik László, nyugdíjas köz­gazdász eddig valamennyi előadá­son részt vett hallgatóként, és ak­tív hozzászólóként: - Hívő református vagyok, jól ismerem a Bibliát, de ilyen színvo­nalas előadásokat még nem hallot­tam ebben a témakörben. Köszö­net a szervezőknek ezért a remek hétfői esti programért. Sok köny­vet is vásároltam a Reisinger Já­nos által hozott irodalomból, és hálából 8-10 saját könyvemet ajándékoztam a könyvtárnak. Dr. Reisinger János előadó már két évtizede járja az országot Bib­liáról szóló sorozataival: - A hetve­nes, nyolcvanas években ismer­kedtem meg mélyebben a Bibliá­val. A legkülönbözőbb felekeze­tekhez tartozó közösségekben is megfordultam. Magánéletemben is legfőbb támaszom a Biblia. Ál­landó tükröt tart elém, hogy ho­gyan kell élnem, milyen hibákat, bűnöket követtem el... Az orszá­got járva örömmel tapasztalom, hogy egyre nagyobb az érdeklődés Jézus tanításai iránt, egyfajta ke­resztény reneszánsz van kialaku­lóban. Éz - ismerve az utolsó idők­ről szóló tanításokat - nagyon üd­vös dolog. A Biblia utolsó reménységünk! Még egyszer a Nobel-díjról Mint tudjuk, és mint ahogy la­punkban is megírtuk, nagy meg­tiszteltetés érte a magyar irodal­mat azáltal, hogy Kertész Imre el­nyerte az idei irodalmi Nobel-dí­jat. Az kétségtelen tény, hogy Ady Endre, Szabó Dezső, Németh­László, József Attila, vagy éppen Márai Sándor is megérdemelték volna ezt a kitüntetést, de mégis elégtételt jelenthet számunkra, hogy Kertésznek végül is sikerült kitörnie a közép-európai nyelvi gettóból. Éppen a rádióból hallottam, hogy ennek a hatására megnőtt Európa-szerte az érdeklődés a ma­gyar irodalom iránt, több magyar, illetve kelet-európai író könyvét is kiadják a nagy nyugat-európai ki­adók. Volt alkalmam a rádióban vé­gighallgatni Kertész Imre „Sorta­lanság" című regényének rádiójá­ték-változatát, nagy hatást gyako­rolt rám az a szubjektív, ironikus, de mégis megrázó stílus, mellyel bemutatja egy 14 éves kamasz sze­mével a koncentrációs tábor ször­nyű világát. Kertész nem érzelgősködik, ha­nem ábrázol, bemutat, előad, még­hozzá valóban Nobel-díjashoz méltó módon. József Attila sorait juttatják eszembe regényei „En egész népemet fogom / nem közép­iskolás fokon /tanítani". „A gengszterváltás után" - Rádiókabaré, december ­Mikulás után egy nappal, de­cember 7-én szokás szerint szom­baton délelőtt ismét jelentkezett a Magyar Rádió leghallgatottabb műsora, a Rádiókabaré. Ezúttal a tavaly szilveszteri kétórás műso­rukat ismételték meg azok kedvé­ért, akik az Újévet rádióhallgatás helyett inkább egyéb mulatsággal köszöntötték. Szokás szerint Fábry Sándor volt a konferanszié, csípős poénjai most is „ültek". Az ő meghatározását idézve, ez­úttal is a „gengszterváltás" utáni közéleti helyzetről kaptunk görbe tükröt... Nincs módunkban ismertetni a monstre-műsor valamennyi po­én-számát, csak ízelítőül válogat­hatunk. Telitalálat volt például Nádas György érettségi-paródiája a Kossuth-Széchenyi vitáról. Egy­re aktuálisabb Garas Dezső és Kern András szatírája, melyben a magyar turista Brüsszelben felvé­telit kéri az EU-ban, majd kiderül, hogy az ügyintéző is magyar, ő vi­szont magyar igazolványt szeret­ne kapni, hogy olcsón ehessen kol­bászt szülővárosában, Karcagon. Maksa Zoltán paródiái, Bródy Já­nos dalai szintén telitalálatosak. És végül egy aktuális téli poén, az ötvenes évekből, Boncz Géza után szabadon: A párttitkár elvtárs megkérdezi az iskolás gyerekeket: - Gyerekek, nem fogtok fázni, hideg van, mit vesztek fel? - Dózsa György nevét! Dezső László Fanni: Tündér Rózsa - A napokban jelent meg legújabb albumod Tündér Rózsa címmel. Ez a különös gonddal elkészített kiadvány egy szép díszdobozban található, mely egy CD-t és egy kemény táblás könyvet tartalmaz. Kedves Fanni, mit kell tud­nunk az albumról? - A könyv gondolataimat tárja az olvasó elé fényképeimmel illusztrálva. Sajátos légkörével, hangulatával, a be­teljesületlen szerelemről, a fájdalom­ról, a tökéletes egység után való sóvár­gásról szól. Más szóval: egy olyan léte­zés iránti vágyról, amely ezen a földön talán elérhető, talán nem az ember vé­leményén és tapasztalatain múlik, ho­gyan látja. A CD-n szereplő dalok ma­gyar és ír népzenei gyűjtésekből szár­maznak, vagy azok ihletéséből meríte­nek, illetve két Nagy László-vers is hallható, Binder Károly megzenésíté­sében. A felvételek elkészítésében ne­ves művészek is közreműködtek: Binder Károly, Pejtsik Péter és Len­gyel Zoltán. - A CD-n hallható zene nem hordoz jellemző népzenei elemeket. - így igaz, a dalok hangszerelésé­ben nem törekedtem népzenei hang­zásra. Bár a népdalok természetesen nagyon ősi gyökerekből táplálkoznak, mégis vettem a bátorságot, hogy egy kicsit máshonnan közelítsem meg őket. Azért éreztem a dalok „nem ad­ták meg magukat" és ez jó is így, talán mégis sikerült a hagyományukat meg­őrizve kicsit más megközelítésből meg­szólaltatni őket. - Milyen stílusúnak nevezhető ak­kor ez a zene ? - Nem szeretek kategóriákban gon­dolkodni és besorolni zenéket, de tu­dom, hogy az emberek szeretik megha­tározni a stílusokat. Ezért azt mon­dom: elsősorban szép, légies, elegáns. Progresszív, mert más oldalukról kö­zelítem meg a dalokat. Klasszikusnak is mondható, ha a csodaszép zongora és cselló kifinomult játékára gondolok és ugyanakkor a világzene kategóriába is beleillik mert különböző stílusjegye­ket hordoz magában. Egyszóval ki mit talál benne... - Hallottam, az album három kü­lönböző stúdióban készült. - Igen. Csupán technikai okai vol­tak. Ahol a csellót és éneket vettük fel, ott nem volt zongora, ezért kellett több helyen is dolgozni. - Ezzel az anyaggal kicsit kilógsz abból a sorból, amit ma a média-világ „követel" az előadóktól. - Hála az Istennek az életemet nem a média világa határozza meg. Céljai­mat és zenei elképzeléseimet sem befo­lyásolja. Igaz nehezebb a dolgom, mert nem vagyok hajlandó felvenni a ver­senyt a minél nagyobb és hangosabb reklámokkal. A tempó tekintetében is inkább lemaradok, és az utca rohanó emberét inkább lelassítani szeretném, mint futás közben utolérni vagy utána kiabálni. Saját életünk tempóját és cél­jait egyedül mi irányítjuk, és nem kényszeríthet ránk senki olyat, amit mi nem akarunk. - Hogyan és milyen módon tudod mégis összehozni ezt a két világot.? Mű­vészet és üzlet? - Nagyon szerencsésnek mondha­tom magam, mert két olyan cég segíti munkámat - ez esetben a Bestline ki­adó és a Más Kép Management -, ame­lyek olyan módon próbálják minél szé­lesebb körben terjeszteni az albumot, ahogy az megszületett. Hisznek ab­ban, hogy a minőség önmagát reklá­mozza és nincs szükség különböző fur­csa manipulációkra ahhoz, hogy az em­berek szeressék és keressék is azután az igényes és szép termékeket. (Zst)

Next

/
Thumbnails
Contents