Esztergom és Vidéke, 2002

2002-11-28 / 48. szám

December 8-án 10 órai kezdettel - az Olvasókör alapításának 110 éves évfordulója alkalmából - ünnepi meg­emlékezést és emléktábla-avatást tartanak a Szentgyörgymezői Olvasókörben. A rendezvény 8.30 órakor szentmisével kezdődik a városrész templomában, majd 10 órától történelmi áttekin­tést tart Bélay Iván és Erős Miklós a Kör múltjával kapcsolatban. Ezt követi 11 órakor az emléktábla-avatás, melyen Meggyes Tamás, Esztergom polgármestere mond köszön­tőt, majd ünnepélyes keretek között leplezi le az Olvasókör falán elhelyezett emléktáblát. 7TF11/1A11 ÜL es mm « www.esztergomesvideke.hu POLGÁRI HETILAP E-mail: emvideke@psinet.hu Alapíttatott 1879-ben Alapító főszerkesztő: dr. Kőrösy László Megjelent 1944-ig Újraindult 1986-ban Új sorozat XVII. évfolyam 48. szám 2002. november 28. Ára: 75 Ft Köszönet a gyors munkáért! Két hónap alatt régiónkban is tért hódított a TESCO (Pálos) Térségünk kiskereske­delmében emlékezetes nap marad 2002. szeptember 25., amikor megnyílt a TESCO Global Áruhá­zak Részvénytársaság 24. magyar­országi áruháza. A cég szakembe­rei sem reméltek olyan nagy vá­sárlói érdeklődést, mint az a meg­nyitás óta eltelt két hónapban tör­tént. Szimeiszter Sándor, az esz­tergomi TESCO áruház igazgatója (fotónkon Meggyes Tanjás polgár­mester és dr. Ruzsits Akos jegyző társaságában) újságolta, hogy az 5000 négyzetméter eladóterű áru­házban több mint 28 ezer termék között válogathatnak a vevők, és alkalmazottaik közül 245 fő esz­tergomi és környéki. A TESCO-t 80 évvel ezelőtt Angliában alapították, majd folya­matosan bővült Skóciában, Wales­ben, Írországban, Csehországban, Szlovákiában, Lengyelországban, Thaiföldön, Taiwanon, Koreában, és az utóbbi nyolc évben hazánk­ban is. Az ország nagyvárosaiban hozzánk hasonlóan megkedvelték, nyilvántartásaik szerint heti egy­millió vásárlót szolgálnak ki a 24 áruházban. Az esztergomi hiper­marketben is megtalálhatóak márkás termékeik, melyeket fele­részben az élelmiszerek tesznek ki. ínyencségeket is kínálnak, mint a pékáruk, cukrászsütemé­nyek, grillek és halfélék. Az áru­ház otthont ad más kiskereskedel­mi egységeknek is, többek között óra-ékszer, herbária, fotósbolt, sportruházat tarkítja kínálatukat. Nagy választékban találhatók az elektrotechnikai cikkek, játékok, ruházati termékek, háztartási és vegyiáruk. A vevők szolgálatára működtetik a házhozszállítást, bútort, műszaki cikkeket, vagy na­gyobb tételeket 25 kilométeren be­lül címükre viszik. A vevői érdek­lődéstől függően csúcsidőben 21 pénztárt üzemeltetnek, a mintegy 2000 méter hosszú polcrendsze­rük mindig tele van áruval. Szimeiszter Sándor igazgató azt is elmondta, hogy hazánkban közel 2000 beszállítójuk van, akik mind az élelmiszer, mind a nem élelmi­szeripari termékeket szállítják. Az eladásra kínált választékuk kilenc tizede Magyarországról szárma­zik. Megtudtuk, hogy a biztonsá­gos ellátás érdekében világszínvo­nalú logisztikai központot fejlesz­tettek ki Herceghalmon, 20 ezer négyzetméternyi raktárral. Ez a központjuk nem sokkal előbb lé­pett működésbe, mint az esztergo­mi áruházuk. Naponta több ezren keresik fel városunkból, régiónk­ból, a határon túlról a vevők az áruházat. Forgalmasabb hétvégi, I TfA vagy ünnep előtti napokon bizony tízezren is betérnek vásárolni. Az arra járók megtapasztalták, hogy a 10 ezer négyzetméteres épület nemcsak belülről, hanem környe­zetében is igényes. Az öt és fél hek­táros területen kényelmesen elfér a 600 autóra méretezett parkoló, buszmegálló, környékükre lomb­hullató fákat, fenyőket, kúszófe­nyőket, cserjéket ültettek (fotón­kon). Az esztergomi áruházukban meghosszabbították a nyitvatar­tási idejüket. Tudják a vásárlói szokásokat, ezért napjainkban már, december 23-ig éjjel-nappal nyitva tartanak hétfőtől vasárna­pig. A TESCO esztergomi kéthó­napos, rövid bemutatkozása iga­zolta mind a vevők, mind az áru­háziak várakozását, lényeges vál­tozást hozva környékünk eddigi kiskereskedelmébe. Az Esztergom és Vidéke november 14-ei számának 3. oldalán kis írásban kértek segítséget a búbánatvölgyi utakat használó kirándu­lók és telektulajdonosok. Alig száradt meg a nyomdafesték a lapon, már intézkedtek a Polgármesteri Hivatal illetékesei: munkagépek egyengedték el a Fári-kúti utat, és friss murva került a legkritiku­sabb helyekre. Köszönet a gyors munkáért, meg azért, hogy megerő­södött bennünk a bizalom a „Kétszer ad, aki gyorsan ad" szövegű közmondásban. A térség érintett telektulajdonosainak nevében tisztelettel: Harcsa Gábor Nyaktekercs utca 12. Hivatalosan is átadták a Macskautat Meggyes Tamás polgármester köszöntőjével és a díszszalag át­vágásával november 20-án, délután három órakor hivatalosan is átadták az esztergomi Macskautat a helyi polgárok és a turisták számára. A történelmi időkből szárma­zó feljáró a királyvárosba irá­nyuló turizmus két legkedvel­tebb és leglátogatottabb terüle­tét, a Várat és a Vízivárost köti össze közvetlenül. Az egymás melletti és sok szálon kapcsoló­dó két városrész rangos és nagy jelentőségű történelmi emlékek­kel bír, ám kapcsolatuk turiszti­kai szempontból eleddig megol­datlan volt. Az út megnyitása je­lentősen fellendítheti az idegen­forgalmat a királyi Vár és Vízi­város között, de meghosszabbít­hatja annak a 160 ezer turistá­nak az itt tartózkodását, akik Dunán érkeznek szállodahajó­kon (s először itt lépnek hazánk területére): az Erzsébet-parkon keresztül a Macskautat használ­va egyszerűbben és szebb lát­vány közepette sétálhatnak a Várhegyre. A várkapitányi ház mellett lévő lépcsőfeljáró díszvi­lágítást is kapott, így este már messziről csábítja a vendégeket. A történelmi előzményekről ismeretes, hogy már 1663-ban a Vár északi szögletéből, a délre nyíló kazamatából vezetett ki egy út, amelyet Macskaútnak, gyakran Macskalépcsőnek ne­veztek. Elődeink ezen az úton közlekedtek a Várból a Vízivá­rosba, amelyet még a középkor­ban építettek, és a török hódolt­ság idején is használtak (akkor Szulejmán-lépcsőnek hívták). Az út hosszú időre feledésbe me­rült, mivel a Bazilika építésekor eltemették, helyét benőtte a bo­zót, csak a törökkori metszetek jelezték a valamikori útvonalat, melynek maradványait a hegy­oldal tereprendezése során, az 1990-es évek elején találtak meg. Esztergom Város Önkor­mányzata 2001-ben pályázatot nyújtott be a Széchenyi Tervben meghirdetett „Magyarországi Várak Turisztikai Hasznosítá­sa" című projectre, amely húsz­millió forintos támogatásban ré­szesült. így vált lehetővé a Macskaút újjáépítése a mai kor követelményeinek megfelelően. A pályázaton elnyert támoga­tást ötmillió forinttal az önkor­mányzat kiegészítette, így elké­szülhetett az út teljes hosszában a világítás is. Meggyes Tamás beszédében elmondta, hogy „amikor ezen az úton közlekedünk, gondoljunk arra is - a páratlan és különle­ges látvány mellett -, hogy ennek a látványnak bővülnie kell, ki kell teljesednie. Célunk az, hogy újjáépülhessen itt alattunk a Ví­zivárosban a Hadzsi Ibrahim dzsámi a minarettel együtt, hogy a Szent Istváni-vár körbejárható legyen ezen út további kiépítésé­vel és a hegyoldal rendezésével együtt." Később hozzátette: „Bízunk abban is - a 2001-ben hozott kormányhatározat alap­ján - hogy a városunkba sze­mélyhajón érkező 160 ezer kül­földi, aki itt lép Magyarország területére, az új hajóállomásról érkezve a Macskaúton közleked­ve jön fel a Várba, látogatja meg a Bazilikát, a királyi palotát és a Vármúzeumot." A polgármester köszönetet mondott a Kulturális Örökség­védelmi Hivatalnak, személy szerint dr. Nagy Klára vezető felügyelőnek, Karácsony Tamás tervezőnek, a kivitelező Stabil Kft.-nek és a hegyoldal feltárá­sát vezető dr. Horváth István megyei múzeumigazgatónak a segítségért és a végzett munká­ért. Végül a 340 évvel ezelőtt itt járt Evlia Cselebi, a jeles török világutazó által leírtakat idézte Meggyes Tamás: „... lefelé a kül­városba vezető út ez, ló nem jár­hat rajta, az ember is csak nagy fáradtsággal megy le azon. Öt­száz kőlépcsőből álló magyar munka ez." A Macsakutat éjszakára le­zárják és őrzik (okulva a Vár-díszvilágítás korábbi rongá­lásából), jelenleg így csak nap­közben használható, de elkép­zelhető, hogy a nyári szezonban a történelmi útvonal éjszakára is nyitva marad. Gulya István

Next

/
Thumbnails
Contents