Esztergom és Vidéke, 2002
2002-11-07 / 45. szám
2002. december 19. Esztergom és Vidéke 7 KERT * KONYHA * KEDVTELES * KÍVÁNCSISÁG Szerkeszti: Szánthó Barna KALENDÁRIUM: November Mint latin eredetű neve mutatja, valaha kilencedik hónap volt a régi naptárban. A magyar kalendáriumokban egykor Szent András havának vagy állatövi jegyéről NTyilas havának nevezték, de az Őszutó elnevezés is közismert volt. A hónap Mindenszentek ünnepével kezdődik, mely tulajdonképpen a mennybe jutott összes, egykor szentéletű személy emlékünnepe. A rákövetkező nap a Halottak napja. 998 óta van külön emléknapja a megholtaknak. Ekkor rendelte el Odilo apát, hogy Mindenszentek vecsernyéje után minden zárdában és kolostorban zsolozsmát végezzenek a halottakért, a következő napon pedig minden pap mondjon gyászmisét. Ezt a rendelkezést később az egész egyházra kiterjesztették. A halottkultusz valamennyi nép életéhez hozzátartozott már az ősidőktől fogva. A legtöbb helyen elégették az elhunytakat, ezt az eljárást azonban a keresztény egyházak sokáig tiltották. Európában először 1876-ban engedélyezték a halotthamvasztást, azóta - mint a leghigiénikusabb eljárást világszerte előszeretettel alkalmazzák. Az elhunytak lelkének túlvilági életét szinte minden vallás hirdeti. Ennek legősibb megnyilvánulása az ókori egyiptomiak szent könyvének „halottbírósága", amelyen Ozirisz, az alvilág fejedelme és a bíróság 42 ülnöke ítélkezik az előttük meggyónó elhunyt felett. Igazságai és hazugságai egy mérleg serpenyőibe kerülnek, s attól függően, hogy merre billen a mérleg nyelve, vagy átlépheti az alvilág küszöbét, vagy különféle borzalmak várnak rá. E felfogást - a halál utáni számadást - megtalálhatjuk más ókori népeknél, a hindu, a perzsa, a görög és a római mitológiákban is. De a katolikus vallás középkori képein is megtalálható ennek a nyoma Mihály arkangyalnak a lélekmérleggel való ábrázolásában. A halottak napja figyelmezteti az élőket az idő múlására. A gyertyagyújtás nemcsak a halottakra való emlékezést jelképezi, hanem azt is, hogy a világosság győz a sötétség, az elfeledés felett. Az elmúlás, a halál gondolata jól beleillik a természet-nyújtotta keretbe, az ősz hangulatába. Az utolsó őszi hónap tennivalókat is ad kertünkben. Míg a télálló növények színes leveleikkel, terméseikkel pompáznak ablakaink alatt, számos olyan dísznövény akad, amelyeket védett helyre kell vinnünk még a fagyok beállta előtt. Ilyenek például a muskátlik, amelyeket megfelelő hőmérsékletű helyiségben kell átteleltetnünk. Söpörjük össze a lehullott leveleket, és más növényi hulladékokkal együtt vagy komposztáljuk, vagy ha erre nincs módunk - hulladékgyűjtő zsákokba szedve bízzuk a kukásokra. Tisztítsuk meg bokrainkat, gyümölcs- és díszfáinkat az elszáradt vagy beteg ágaktól és a „múmiáktól". Ezeket legjobb elégetni, hogy ne fertőzzék tovább kertünket. Szellőztessük ki és fertőtlenítsük pincénket, készítsük elő a zöldség- és gyümölcsfélék téli tárolására. Ha még nem szereztük be készletünket a burgonyából, hagymából, leveszöldségekből és a télálló almákból, mielőbb, még a fagyok beállta előtt tegyük meg. Rakjunk ki mesterséges fészekodukat, etetőket énekesmadaraink számára, rovarirtó munkájukkal és énekükkel meghálálják majd, ha eljő a tavasz. Vízszintes: l.A Fidelio című Beethoven-opera hősnője, akiről a zeneszerző három nyitányt is elnevezett. 8. Nagy pesti pályaudvar. 14. Kétszer ad, ki gyorsan ad. A közmondás ókori változatának tekinthetjük P. Syrus régi római gondolkodó megállapítását. O mondta, hogy a fontolgatással gyakran elmúlik valami. Vajon mi? 15. Földünk legmagasabb csúcsa: Mount ... 17. Milyen ütemű egy igazi induló? 18. Versenyben egyre hátrább kerülő. 19. Adott helyre. 20. Valahonnét kisegítő. 22. Elgondolás. 23. Neves festő volt (Károly). Freskói is híresek. 25. Dér betűi keverve. 26. Az APEH bevétele. 28. Ásatag, de csak félig! 30. Olajbogyó. 32. Indulás menetrendi rövidítése. 35. Mihály becézve. 38. Fürdőhely Somogyban. 39. GOE. 40. Őszi mulatság, szőlőtermő vidéken. 42. Előkelő társadalmi érintkezés formáinak rendszere. 44. Labirintus: ...-zug. 45. Döntetlen a sakkparti. 47. Kijelölt helyre tesz. 48. Foszfor, kén és ittrium vegyjele. 49. Kereskedelmi dolgozó. 51. Az egyik szülő. Szabó István egyik filmjének címe is. 52. Jód és tellúr vegyjele. 53. Népesség települési viszonyaival és az emberi környezet egészségével több szempontból foglalkozó tudományág: ...sztika. 55. Csahol a kutya. 58. Barokk műemlékekben gazdag érseki székváros. 61. Ógörög piactér ahol mindenki elmondta a véleményét. 63. Fülgyógyászat: ...lógia. 64. Távozás. 67. Széria. 69. Ránk tekintő. 70. Szponzorálás tárgya. 71. Innen, tőlem. 72. Férfi becenév. Függőleges: ]. Barátságosan hátba vereget: meg"... 2. Megvételre felajánló. 3. Államigazgatás része. 4. Francia filmszínésznő (Jose Marié). 5. Nehéz fém. 6. Híres angol színész, Moore a keresztneve. 7. Az a véleménye. 8. Feljövő nap. 9. Éva idegen alakja. 10. Kortárs lengyel író (Stanislaw). 11. Szerelmi líra múzsája. 12. Fere ikerszava. 13. München folyója. 16. TDV. 21. A legfinomabb szalámi jelzője. 24. Magyar konyha fontos kelléke. 26. Létesítményt ünnepélyesen átadó. 27. Híres párizsi énekesnő volt. 29. Ráma névelővel. 31. Bibliai idézet. 32. Nyelvtani művelet. 33. Jókedv hallható jele. 34. Község Szeged mellett. 35. Parlamenti párt. 36. Lekváros. 37. Attila névváltozata. 41. Szentmise része. 43. Labdarugó-pálya tartozéka. 46. Testünk része. 50. Bölcset. 52. Fonalat készítő. 54. Hivatali helyiség. 56. Harckocsi névelővel. 57. Nehézkes, lomha tájszóval. 58. Nekik, középen! 59. Nobel-díjas francia író (André). 60. Fizetést növel a főnök. 61. Parányi alkotórész. 62. Omladék, névelővel. 65. Rag, -nél párja. 66. Község Komárom közelében. 68. Románia része! Sch. A párkányi DUO Zeneegyüttes énekesnőt keres. Az angol nyelv legalább középfokú ismerete szükséges. Jelentkezésedet a 00/421/904-635-581-es telefonszámon várjuk! KERTBARÁTOK Termesszünk kolbásztököt! Szeptemberben a kertvárosi Kolozsvári utcában Bakai Jánosék portáján járva figyeltem fel a képen látható különös növényre. Gyorsan le is fotóztam, hiszen ilyen hosszúra nyúlt tökfélét még sohasem láttam korábban. A ház asszonyától, Ilonka nénitől megtudtam, hogy kolbásztök e növény neve. A tökfélék családjába tartozik, kacsokkal kapaszkodó lágyszárú, kétszikű növény. Egyivarú, forrtszírmú virágai sárgák, tölcsér alakúak. Termése sokmagvú kobaktermés, trópusi eredetű, melegigényes növény. Vetőmagját Nagykállón élő rokonától szerezte. Tavasszal fólia alatt ültették el a magokat, majd ahogy növekedett a növény, magas tartószerkezetre futtatták fel. De ez a szerkezet még így is alacsonynak bizonyult, ahogy növekedtek a tökök, egyre közelebb kerültek a földhöz, végül gödröt kellett ásni alattuk, hogy elférjenek. A kész termés kb. 2 méter hosszú és 10-12 cm átmérőjű. Ilonka néni elmondta, hogy konyhai felhasználása sokféle. Karikázottan rántva, sütve, apróra kockázva pörköltnek, gyalulva főzeléknek, 15-20 cm-es darabokra tvágva töltötten egyformán a család kedvencei közé tartozik. A fel nem használt termések kiszárítva dísznek is alkalmasak. Távozásomkor ígéretet kaptam, hogy tavaszra magam is kapok belőle magvakat. Előre is köszönöm! Nagy Tibor * ÉLJÜNK egészségesen! A mozgásszervi betegségekről (I.) A nemzeti népegészségügyi program több ponton is érinti a testmozgást, annak hiányát és a mozgásszegény életmód következtében kialakuló mozgásszervi betegségeket. A csontok és izületek megbetegedései országosan olyan nagy arányban fordulnak elő, hogy indokolt velük tüzetesebben is foglalkozni. * Hazánkban csaknem százezren szenvednek gyulladásos izületi betegségben (rheumatoid arthritis), a kopásos izületi gyulladás (ostheophorosis) pedig egymilliónál is több embert érint. Az izületek kétféle módon betegedhetnek meg: gyulladás vagy valamilyen degeneráció által. A fiatalkor jellegzetes izületi megbetegedése a heveny sokizületi gyulladás, melyet neveznek reumás láznak is, mivel igen magas lázzal jár. Leggyakrabban a 10-12 éves kor táján jelentkezik, a láz mellett felső légúti hurut, mandulagyulladás a kísérő tünete, később sorban begyullad az összes izület. Fiatal felnőttkorban a PCP néven ismert betegség a jellemző, többnyire a 30-4Q éves kor között veszi kezdetét. Általában alacsonyabb lázzal jár, egy-két izület enyhe duzzadásával indul, de a betegség előrehaladtával az összes izület megbetegszik, ami egyre nagyobb mértékű mozgáskorlátozottságot okoz. A betegség jellegzetes tünete a kézujjak torzulása. Az 50 év feletti korosztály idült betegsége az osteoarthrosis, melynek kialakulásakor az izületi porc elvékonyodik, a csontszerkezet megváltozik, az ízfelszínek szélein pedig csontkinövések keletkeznek. A csípő megbetegedése a coxarthrosis, melynek kezdeti tünete az izület nehéz és fájdalmas mozgathatósága, különösen hosszabb pihenés után. Kezdetben ilyenkor a fájdalom elenyészik néhány lépés után, később azonban már mozgás közben, sőt éjszaka is jelentkezhet. A derékfájdalmak és az isiászos jellegű fájdalmak legnagyobb részét a porckorongsérv okozza. A helyéről kicsúszó porckoron az előbbi esetben az izületi szalagot, az utóbbi esetben pedig az idegeket nyomja. A gerinc rendkívül kellemetlen megbetegedése a spondylosis, amely gerinceifajulásos folyamat, romlik a csigolyák közötti rugalmas összeköttetés. Leggyakoribb változata a deréktáji spondylosis, vagyis a lumbágó, valamint a nyaki spondylosis, mely szintén komoly fájdalommal és mozgáskorlátozottsággal jár. A gerinc betegsége a Bechterew-kór, ami egy sokizületi gyulladás, és jellemzően a 20-40 év közötti férfiaknál jelentkezik. Makacs derékfájással kezdődik, és főleg az oldal irányú elhajlás válik lorlátozottá. Későbbiekben az egész gerinc egyre nehezebben mozog, végső szakaszban a gerinc egyetlen merev, görbe hajlattá válik, s a fájdalmak még éjjelente is jelentkeznek. (A Patika Magazin októberi számában megjelent tájékoztató alapján.) (Folytatjuk) * KERTÉSZkonyha Őszi sütemények Paradicsomos torta Elkeverünk 10 evőkanál étolajat, 10 evőkanál porcukrot, 10 evőkanál paradicsomlét, 1 tojást, 1 dkg szalakárét annyi liszttel, hogy könnyedén gyúrni lehessen. Ha kellően összegyúrtuk, vékonyra kinyújtjuk, majd kizsírozott, lapos tepsiben 3 lapot sütünk belőle. Fél liter tejből, 4 evőkanál lisztből, 1 csomag vaníliás cukorból krémet főzünk, kihűtjük, majd 10 dkg vajjal és 10 dkg porcukorral habosra keverjük. Az alsó és a középső lapra vékony rétegben rásimítjuk a krémet, a középső és a felső lap aljára vékony rétegben baracklekvárt kenünk, így a lapok jól összeragadnak. A felső lap tetejére csokimáz kerül. Hűtőszekrénybe egy napig pihentetjük, mielőtt elfogyasztanánk. * Gesztenyés lúdlábtorta 2 tojásból, 10 dkg kristálycukorból, 10 dkg réteslisztből, 5 dkg vajból tésztát gyúrunk, majd kivajazott tepsibe terítve kisütjük, és még forrón bekenjük meggydzsemmel. 2 csomag gesztenyepürét 10 dkg vajjal és 2 dl tejszínnel habosra keverünk. Rákenjük a tésztára, és meggybefőtt szemeket nyomkodunk bele. Lehűtjük, majd csokoládémázzal bevonjuk. * Omlós rétes Ugyanúgy készül, mint a mákosrétes, de amikor a réteslapokat megkenjük máktöltelékkel, sűrűn otelló-szőlő szemeket nyomkodunk bele. Felcsavarjuk, és zsiradékkal megkenve piros -ropogósra sütjük. * Sütőtök torta Veszünk egy kész piskótatorta-lapot. Három rétegűre szeleteljük, majd megtöltjük a következő krémmel. Sülttökből készített 40 dkg-nyi pürét elkeverünk 2 evőkanál porcukorral, 2 evőkanál citromlével, 1 evőkanál reszelt citromhéjjal, hozzáadunk 2 dl tejszínből felvert habot, majd megkenjük vele az alsó és a középső tortalapot. A harmadik lap tetejére porcukrot szórunk, de díszíthetjük citromos cukormázzal és tejszínhabbal is. * Káposztás pogácsa A pogácsa tésztáját fél kg lisztből, 20 dkg margarinból, 4 dkg beáztatott élesztőből, 1 tojássárgájából, csipetnyi sóból és cukorból, valamint a megfelelő keménységhez szükséges mennyiségű tejből állítjuk össze, majd kelni hagyjuk. 50 dkg káposztát lereszelünk, sózzuk, majd kevés olajon puhára dinszteljük. A megkelt tésztát ujjnyi vastagra nyújtjuk, rákenjük a káposztát, összehajtogatjuk, pihentetjük, s ezt a műveletet még kétszer megismételjük. Ezután kinyújtjuk, a tetejét rácsosra bevagdaljuk, pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk, bekenjük tojásfehérjével, és kivajazott tepsiben még 10 percig pihentetjük. Ekkor szép pirosra kisütjük. Melegen és hidegen egyaránt finom, különösen „murcizáshoz" vagy az újbor mellé ajánlatos kínálni. Mindezekhez jó étvágyat kíván: Horváth Gáborné dr.