Esztergom és Vidéke, 2002

2002-11-07 / 45. szám

4 Esztergom és Vidéke 2002. december 322. 5 Nyomkeresőben az esztergomi Helikon körül Harmadik jelentés Amint első jelentésünkben (EVID, 2002. február 28.) beszámoltunk róla: az esztergomi Bánomi úton figyelmesek lettünk az Einczinger-féle régi présházban álló aláírás-falra, amelyen Babits Mihály neve is szerepelt. Mivel ez a fal 1997-ben összedőlt, ezért az eredeti állapotok feltárásához fényképekre volt szükségünk. így jutottunk el Olajos Istvánhoz, akiről kiderült, hogy a birtokában lévő fotók nemcsak a falról, hanem annak környezetéről (az oldalfalakról, egyéb díszítményekről) is hű képet őrző dokumentumok. Olajos István később elmondta, hogy két okból is fontosnak tartotta ezt a megörökítést. Egyrészt azért, mert meggyőződése, hogy a névsor alapján nagyszerűen lehetne rekonstruálni az esztergomi művelődéstörténet egy fontos időszakát, másrészt személyes kötődése is van, hiszen szülei is szerepelnek autogramjukkal a falon. így kezdődött el az a történet, amely akár egyfajta irodalomtörténeti nyomozásnak is beillene. Olajos Istvánnal először 2000 októberében volt szerencsénk találkozni, s az azóta eltelt évek meghozták gyümölcsüket: több olyan ember megtisztelő barátságát, akik a II. világháború között és később is személyes ismerősei voltak Babits Mihálynak és családjának. (Olajos István azóta részletesen megismertette olvasóinkkal az értékes „leletet": Az esztergomi Einczinger pince borozójának díszítése és feliratai - EVID, 2001. május 10.) Emlékezetes marad számunkra az a beszélgetés Olajos Istvánnal, amelyet az Irodalomismeret című folyóirat (2000. 4.sz.) is érdemesnek tartott a közlésre „Babits Mihály esztergomi barátai" címmel. (Ennek egy részlete lapunkban is megjelent: EVID, 2001. augusztus 2.) Az interjú során Olajos István több olyan levelet említett, amelyek ékesen bizonyítják az Olajos család Babitsékkal való barátságát. Babits Mihály és Ilonka esztergomi ittlétük alatt is több levelet váltott Olajos Jánossal és feleségével, Olajosné Vodicska Annával. E levelek közül került ki az, amelyik tovább lendítette „nyomozásunk" menetét: „Kedves Anniekám! Ne haragudjatok, hogy ma nem jöhetünk, váratlan pesti vendégeink érkeznek. Hai nem alkalmatlan, hétfőn délután jövünk. Nagyon kíváncsi vagyok szép kislányotokra. Szeretettel üdvözöl: Babits Ilonka" Vajon ki az a „szép kislány"? Olajos István nem késett a válasszal: a levélben nővéréről, Olajos Mariannról van szó, aki Babits Ildikó játszótársaként többször is járt fent az előhegyi nyaralóban. Felcsillanó szemmel értékeltük helyzetünket; újabb feladat állt előttünk: Olajos Mariann, Budapest. Az örömteli találkozás után kezdetét vette a kedves emlékezés: „Apám, Olajos János matematika-ábrázoló geometria tanár ismeretsége Babitsékkal Einczinger Ferenc esztergomi bankigazgató közvetítésével született meg. Nagyon szívélyes baráti viszony alakult ki a két család között. Mivel Ildikó és én korban közel álltunk egymáshoz - Ildikó nálam egy évvel volt fiatalabb -, könnyen egymásra találtunk: hol ő vendégeskedett nálunk, hol pedig én mentem fel hozzájuk a hegyre. Mivel néha előfordult, hogy hangosan játszottunk, Ilonka néni ránk szólt: Ne zavarjuk Mihály bácsit! Szívesen emlékszem arra a háború előtti nyárra, amikor Esztergomba kötéltáncosok jöttek. A kötelet a Kossuth Lajos utcában feszítették ki. Édesanyám, idősebb testvérem és én lementünk megnézni az előadásukat, közben nagymamámért is beszóltunk. Amint leértünk, észrevettük, hogy Babitsék is érkeznek székkel a kezükben. Mihály bácsi mindjárt felajánlotta a székét nagymamámnak, akit jól ismert, mivel nagyapám, Vodicska István építőmester Kósik Ferenccel együtt hozta helyre és bővítette az előhegyi Babits házat. Én magam Babitsot szerény, halk szavú, nagyon kedves és finom úriembernek ismertem meg. írásos emléket is őrzök Babits Mihálytól, Ilonkától és Ildikótól. Régebben különösen nagy divat volt az emlékkönyv. Mint sok kortársam, én is sok aláírást, rajzot gyűjtöttem kis könyvecskémbe, így született meg az a bejegyzés 1940. augusztus 16-án, amely ma is örömmel tölt el - nagy becsben őrzöm. Babits egy régi verséből írt le nekem két sort. Később néztem utána, hogy Az Istenek halnak, az ember él című kötetében megjelent, egyébként szekszárdi ihletésű Halavány téli rajz-ból vett idézet ez." Olajos Mariann emlékkönyvének alábbi két lapja és szavai színesebbé és gazdagabbá teszik a bennünk élő Babits-képet, eleven és kedves részletként társulnak a Babitsot ismerők és tisztelők emlékező szavaihoz. Tóth Franciska í^d ÍLwa^vwuL- * Tltlcen K^U Wl Őtiuk'*'- U& JU " l "w

5! byJLU, JJld^ko Vándorkiállítás a Dobó Galériában A Foto Natura Természetfotósok Egyesületének vándorkiállítása Esztergomba érkezett. Városunk kilencedik a sorban, ahol 1992-től önállóan működő társaság mostani közös tárlatát bemutatja. Illetve - a közös munka sokféleségéből - az egyiket. Mert a hétköznapokban tisztes polgári foglalatosságot űző urak (és egy hölgy!) hétvégeken és szabadidejükben nemcsak fotózni járnak, hanem másféle közös programokat is szerveznek: klubesteket, diavetítéseket is tartanak, a fiatalabb utánpótlást „terelgetik", hazai és nemzetközi pályázatokra készülnek (és... nagydíjakat nyernek!), bérelt horgásztanyákon és vadászházakban közös családi összejöveteleken pihennek (... és fotóznak). így alakították ki szép és igen hasznos életformájukat. 1993-ban kapcsolódtak be a Természetfotósok Nemzetközi Szövetségébe, és 2000-ben a Hortobágyon sikeres nemzetközi konferenciát és alkotótábort szerveztek. Most 76 képet állított ki az egyesület 18 tagja, névszerint: Szekeres János (ezüstdíjas természetfotós), Galyasi Géza Attila, Herbály László és felesége, Szalánczy Ildikó, valamint édesapja, a rangidős Szalánczy Béla (aranydíjas természetfotós), Kenéz György\ Kovács Zoltán, Krivánszky Árpád, Láng István, Papp Tibor, dr. Molnár Márk, Müller György, Pálfalvi Tamás, Réti Zoltán (az 1995-ös év természetfotósa), Sőtér Gergely, Suhajda László, Szűcs László és Végh Tamás. E nevek sok mindenről tanúskodnak: örömmel látjuk köztük a Dobó Galéria sikeres egyéni kiállítóit, személyes ismerőseinket és kollégáinkat, tanár-tanítvány kapcsolatokat, életpálya-választásokat, vagy a már kialakult, szabadidős barátságokat. Közös és összekötő vonásuk: a természeti környezet iránti mélységes szeretet és tisztelet, az ezerarcú természet egy-egy megfogott és megörökített pillanata. A „mesterek" között akad „tengeri és víz alatti" fotós, lepke- és szitakötő-védelmező, hivatásos ökológus, öreg fák kedvelője, nagy vadak, kis vadak, madarak, vadvizek, nádasok, hegyek-völgyek, rétek, nemzeti parkok titkait leső „vadász", vagy éppen a szabad szemmel alig látható mikrovilág fotósa. Kovács Ildikó megnyitójában szíves szeretettel említette fel, hogy a Dobó Galéria sikeres, most már egy évtizedet is meghaladó tevékenységét Szekeres tanár úr tanítványainak természetfotó kiállítása indította. A most kiállított 76 darabból álló, gyönyörű, válogatott „képtárat" Bernáth Aurél szavaival ajánlotta megtekintésre a tárlatlátogatóknak: „Merüljünk el az élet és a természet apróságaiban! Fedezzük fel a világ megannyi rejtett szépségét, amelyet mi, városlakók, bizony, nem minden nap láthatunk!" Horváth Gáborné dr. ^J) ^^ ^^ A rendező: Horányi László Testvérlapunktól kaptuk a hírt: a Szatmárnémeti Harag György Társulat a napokban kirobbanó sikerrel vitte színre a Padlás-t, melynek rendezője Várszínházunk művészeti vezetője, Horányi László. A Szamos-parti városban interjút készítettek a vendégrendezővel, amelyet most mi is közlünk. - A névjegykártyádon a következőképpen mutatkozol be: okleveles -v gBrépítész üzemmérnök, okleveles etno- /fvrl? Ív gráfus, színész-rendező, művészeti A jp | vezető. Hogyan kötöttél ki végül a JV B\ színháznál ? - Most már ott tartok, hogy más végzettségek, más elfoglaltságaim és a színházi munkáim mellett leginkább ember szeretnék lenni. Ennek a kategóriának szeretnék megfelelni minden tevékenységemben. A szín- ^^MkunmÍKjMBk^^^ házi lét múlandó, nyomot hagyni nehéz vele, pedig az emberek többsége szeretne valami maradandót hagyni utódja, ha egy közösségnek a gondolkodásmódját, a világról, az életről alkotott felfogását meg tudja változtatni. Ez a mandátumunk erre a földi átutazásra. - A padlásban játszottál színészként Debrecenben, rendezted Nagyváradon. Most itt, Szatmárnémetiben milyen üzenete van ennek a darabnak ? - Valóban már elég régi élmény számomra ez a darab, elsősorban azért, mert a történetben, dalszövegekben lévő gondolatrendszer az élet összefüggéseinek egy mélyebb szövevényét próbálja meg eljuttatni az emberekhez. Minél többet hallgatom ezt a zenét, belegondolok egy-egy mondat értelmébe, annál inkább látom, hogy nagyon sokrétűek, nagyon mély emberi tartalmakat, igazságokat fejeznek ki. Mint minden jó darabnak, több síkon értelmezhető az üzenete. A padlásban alapvetően arról van szó, hogy keressük a helyünket e földi életben, ahogy Tamási Áron megfogalmazta: „Azért vagyunk a világon, hogy otthon legyünk benne". A földi élet értelmének megfogalmazásán kívül ez a darab egy olyan erőteret próbál megteremteni, amelyben a földön élő és más világban levő emberek között az összefüggés, a kapcsolat, az érintkezés valamilyen formája nem szűnt meg, az eltávozottak és ittmaradottak között szellemi, lelki kapcsolat működik. (...) Másrészt a padlás egy híd-szerepet is betölt, keresi az utakat, hogyan lehetne az emberek között, a világ különböző részei között az átjárhatóságot megtalálni. Amikor ezt a darabot Magyarországon 1988-ban bemutatták, még más társadalmi berendezkedés volt, a szerzők - gondolom - akkor azt gondolták, hogy kelet és nyugat között kell egy átmeneti hely, egy híd ami a kettőt összeköti. Hamarosan eljön az az idő, amikor ez a kelet-nyugat határ épp ebbe a régióba tolódik át és ez a híd-szerep az itt élő emberekre hárul. Ilyen értelemben most itt kezd igazán aktuális lenni a darab. A kisebbségi létben élő erdélyi magyarság számára az a mondat, hogy „kell egy-egy hely, egy vonzás, melyhez tartozol" most többet jelent, mint Budapesten. Á szatmári színház nagyon jól döntött, hogy műsorra tűzte ezt a fiatalok számára is vonzó musicalt, mert ezt az előadást több szinten lehet értelmezni. Presser Gábor zenéje a fiatalság - ma már középgeneráció - számára legmarkánsabbanjelentette azt, hogy egy akkord, egy dallam, egy zene hatására valami megmagyarázhatatlan közösséget érzett azzal az emberrel, aki ott volt mellette és hallotta ezt a zenét. Remélem ez az előadás a színháznak a megtartó, teremtő, szellemi és lelki összekovácsoló erejét erősíti.