Esztergom és Vidéke, 2002

2002-10-31 / 43-44. szám

2002. október 17. Esztergom és Vidéke 5 Kompenzáci ós lis tán jutottak be Dr. HALLER ZOLTÁN (3 E - Centrum) NAGY BEATA (MSZP) Dr. Magyar György (Rudnay - EBE) A 2002. októberi önkormányza­ti választások igazi győztese Meggyes Tamás polgármester, programja és jelöltjei. Az Együtt Esztergomért Egyesület (amely­nek kampányát irányítottam) al­kalmas jelölteket állított, akik többségükben a nagy pártok mö­gött szerepeltek (köszönet min­denkinek, akik a mostani megosz­tottságban vállalták a szereplést). Egyesületünk a kampányban érté­ket teremtett: négy éve a helyi­rendszerváltást igénylő alapos programot alkottunk, most meg­mutattuk, hogyan lehet gyűlölet­keltés nélkül sikeresen kampány­kodni és egyben értékes, szép, együttműködést és békére törekvő szóróanyagokat eljuttatni a vá­lasztókhoz. Őszintén köszönöm annak a 600 választónak a támo­gatását, aki velem együtt úgy hi­szi, hogy a demokrácia nem a két­dimenziós papírlap, aminek hol az egyik, hol a másik oldalára írhat­nak a győztesek. Elképzeléseimről? Négy éve az akkori polgármes­ter velem szemben építette fel a képviselő-testületet, kiszorított a bizottságokból, ki akart szorítani a hivatalból. Azt a helyzetet is megoldottam, talán volt szerepem a változások megindításában. Most abszolút többséggel bíró polgármesterünk van, zömében támogatható célokkal: a helyi rendszerváltás folytatásában, vá­rosunk fejlesztésében segíteni fo­gom. Nem zárom ki a vitákat sem, hiszen azért vagyunk többen, hogy eltérő véleményünket, infor­mációinkat ütköztethessük. Fontos kérdésekről: Ebben a ciklusban dőljön el, hogy Esztergom a térség központ­ja. Esztergom legyen régiós köz­pont: megyénkben és Párkány tér­ségével együtt határainkon túl. Készüljünk fel Európára, legyen sikeres a csatlakozással a város, vállalkozó és minden itt élő polgár. Talán itt vannak olyan tapasz­talataim, kapcsolataim, amelyek hasznosíthatók. Folytatódjanak a kormányzattal közös beruházása­ink. A legfontosabb: négy éve min­denki korrupcióról, ügyekről be­szélt, az akkori polgármester így veszítette el a bizalma többségét. Az elmúlt két évben kiépítettük a közbeszerzések és pályáztatások olyan rendszerét, amely pénzt spórolt, átláthatóvá tette a folya­matokat, ellenőrzést biztosított. Ne lépjünk vissza, mert hitelte­lenné válhatnak a legjobb tervek is! dr. Haller Zoltán Knapp János Pál (FIDESZ-MPP) Dr. Antalics Mihály (MDF) 1969-ben születtem Tatabá­nyán. A Dobó Katalin Gimnázi­umban érettségiztem 1987-ben. Ezt követően az ELTE történe­lem-földrajz szakán tanultam. Ta­nárként dolgozom a Montágh Im­re Altalános és Speciális Szakisko­lában. Szociálisan hátrányos és ér­telmi fogyatékos fiatalokkal fog­lalkozom. Ez irányban képzem magam, jelenleg az ELTE-n speci­ális pedagógiát tanulok. Két gyermekem van. Férjem egy szociális intézmény vezetője. Kérem, támogassa képviselői munkámat, hogy elmaradt céljain­kat közösen tudjuk megvalósítani. Tisztelettel: Nagy Beáta NYÍRI ATTILA (MSZP) immal vállalatot alapítottam. A megszerzett tudás, tapasztalat és a szülővárosom iránti tisztelet késztet, hogy a jövőben is Eszter­gom és a régió javára tegyek. Értékrendem alapjai: a belső késztetés és a cselekvő szeretet, melyeket a napi politikai és szak­mai munkám során is szem előtt tartok. A köz javára tenni: éppúgy segíteni a rászoruló és kiszolgálta­tott embert, mint a szaktudással rendelkezőt. Eddigi életpályám megtanított rá, hogy - bárhonnan jön és bármerre tart - mindenki­ben tiszteljem az embert. Tisztelettel: Schiller-Kertész Tamás Dr. Kolumbán György (Rudnay - EBE) Tisztelt Választópolgár! 41 éves vagyok, nős, két gyer­mek apja. 1975-ben szakmunkás­ként kezdtem el dolgozni az esz­tergomi SZIM Marógépgyárban és azóta szorosan kötődöm Eszter­gomhoz. A munka mellett 1990-ben diplomáztam a Bánki Donát Gépipari Műszaki Főiskola gépészmérnöki szakán. Jelenleg a SZIM-ből átalakult esztergomi Szerszámgépgyár üzemvezetője­ként dolgozom. 1988-tól lakom Esztergomban, a Bánomi lakótelepen, azóta élem és érzem a lakótelep mindennapja­it. Az önkormányzati választáso­kon a Magyar Szocialista Párt je­löltjeként indultam. Munkámmal szeretnék hasznára lenni az itt és ezen a környéken élő embereknek. Tisztelettel: Nyíri Attila SCHILLER-KERTÉSZ TAMÁS (MSZP) Tisztelt Választópolgár! Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy bizonyára a választá­sok előtt sem ismeretlenül keres­tem Ont, hiszen az Esztergomi közéletben igen aktívan tevékeny­kedem évek óta. Iskoláimat e városban végez­tem, itt vettem kézbe első főiskolai diplomámat is. Itt telepedtem le, kezdtem el dolgozni, majd társa­1942-ben születtem Nagyvára­don. 1948 és 1950 között már lak­tam Esztergomban, majd 1965-től folyamatosan itt élek. Közel tíz éve költöztem Szentgyörgymezőre. Ezen idő alatt részben ügyvédi praxisom­nak is köszönhetően jól megismer­hettem az itt élőket, gondjaikat, a város fejlesztésének szükséges irá­nyait. Képviselőként a város kul­turális, idegenforgalmi lehetősé­geinek hasznosítását akarom szol­gálni. Meggyőződésem szerint Esztergom városának hivatása van: mégpedig történelmi szolgál­tatások nyújtása az egész nemzet számára. Ezt kívánom tudatosíta­ni, szolgálni, elfogadva, hogy e cél elérése érdekében a város gazda­sági fejlesztését, az ipari park bő­vítését sem kell hátérbe szorítani. Köszönetet mondok az EBE­tagságnak, amely jelölt és indított, valamint a Rudnay-EBE listán szereplő jelölt-társaimnak. Az ő jó szereplésük tette lehetővé, hogy részt vehessek a képviselő-testület munkájában. Külön köszönöm Kollár Hildának és bámulatos ba­rátainknak a támogatást! Dr. Kolumbán György Forrás: A képviselők saját választási anyaga, illetve a vá­lasztás utáni személyes meg­nyilatkozás. Akitől lapzártáig nem kaptunk anyagot, csak a nevét közöljük. Dr.Varga Győző (SZDSZ) Köszöntöm a tisztelt Olvasót! Varga Győző dr. vagyok, 24 évet dolgoztam az esztergomi kórház­ban, jelenleg a Dorogi Szakrende­lőt irányítom. 1994 óta politizálok az SZDSZ-ben, vezetem a Liberá­lis Klub rendezvényeit. 2002 no­vembertől az esztergomi és a me­gyei képviselő-testület tagjaként képviselem a szabadelvű értéke­ket. Október 20-án Esztergom válasz­tópolgárainak többsége FIDESZ-es városvezetés mellett döntött. Ezé a vezetésé a jog és a kötelesség, hogy mindannyiunk érdekében előrevigye a város ügyeit. A személyes és politikai integri­tás kölcsönös tiszteletben tartásá­val, közös érdekek és értékek mentén partnere leszek a többségi koalíciónak. Ok döntik el, kíván­ják-e ezt a partnerséget. Dolgozni fogok Esztergom anyagi és szellemi értékeinek gya­rapításán, híve vagyok a Közös Európa eszméjének. Partnereimben azt keresem, ami összeköt, és nem azt, ami szét­választ bennünket. Tisztelettel: Varga Győző dr. Helyi kisebbségi önkormányzati képviselőkké választattak Cigány Sztojka Attila (MCF) Góman Gusztáv (MCF) Góman János (MCF) Németh Márton (MCF) Horváth Sándor (független) Horváth Ádám (független) Sárközi Sándor (független) Lengyel Csombor Erzsébet (független) Engelbrecht Károly (független) Bachanek V Anna (független) Wölfinger Balázs (független) Bayer L. Sándor (független) Német Ébele József (független) Mezősi Mihály (független) Wieszt Tamás (független) Kertai Mihály (független) N. Tafferner Ingrid (független) Szlovák Minczér Kálmán (független) Fridvalszky Rozália (független) Pócsfóldi József (független) György Sándor (független) Almási Gáborné (független) Esztergom Város Polgármesteri Hivatala nemzetközi minőségügyi rendszer tanúsítványt (ISO 9001:2001) kapott Esztergom Város Polgármesteri Hivatala vezetőségi és képviselő-testületi egyetértés alapján a hivatal működését az MSZ EN ISO 9001:2001 rendszerszabványnak megfele­lően alakította át. Ezzel hároméves munka gyümölcse érett be, Meggyes Tamás polgármester kezdeményezésére 1999 őszén indult a minősítés. A rendszerkiépítés a Controll Minőségfejlesztési Tanácsadó Részvénytársaság segítségével több lépcsőben történt. A „Minőségpolitika" és a „Minőségééi" megfogalmazása után elkészült a „Minőségügyi Kézikönyv"', ami a hivatal és a minőségügyi rendszer működését írja le. A Polgármesteri Hivatal fő célkitűzése volt a működés javítása, a törvények és szabályzók betartása mellett az ügyfelek elégedettségének növelése, ami például a gyor­sabb és jobb ügyintézésben nyilvánul meg. Ennek mérésé­re szolgált az „Ügyfél-elégedettséget értékelő kérdőív", amin a kőzet kilencezer ott megforduló és nyilatkozni kí­vánó ügyféltől a hivatal kiváló minősítést kapott. Készült egy „Beszállítói lista" is, ahol a hivatal megkereste a be­szállítóit, akik nyilatkozhattak a működésükről, esetleges minősítésükről, terveikről. Belső auditori képzés után a belső auditorok (a hivatal dolgozói) megvizsgálták a hivatal működését a szabvány tükrében, az esetleges hiányosságokat a vezetőség elé tár­ták. Az Eurocert Kft. szakemberei 2002. október 11-én „vizsgáztatták" a hivatal minőségügyi rendszerének mű­ködését. A kétlépcsős audit során megállapítást nyert, hogy a hivatal megfelelt az MSZ EN ISO 9001:2001 rend­szerszabvány kritériumainak. Gulya István

Next

/
Thumbnails
Contents