Esztergom és Vidéke, 2002
2002-10-31 / 43-44. szám
r ű 7Tr_n/iAii P -^ríí íii ifli ié Mk y w n |j POLGÁRI HETILAP Szent István szülővárosa többségében a polgári összefogás jelöltjeit támogatta Esztergom polgármestere ismét a FIDESZ-Magyar Polgári Párt jelöltje: MEGGYES TAMÁS Alapíttatott 1879-ben Alapító főszerkesztő: dr. Kőrösy László Megjelent 1944-ig Újraindult 1986-ban Új sorozat XVII. évfolyam 43-44. szám 2002. október 31. Ára: 75 Ft E-mail: emvideke@psinet.hu Tisztelt Esztergomi Polgárok! Először is szeretném megköszönni az önkormányzati választásokon való magas részvételt. A legtöbben Szentgyörgymezőn - a választópolgárok 60%-a - a legkevesebben Kertvárosban - a szavazni jogosultak 41%-a - tették le a voksukat október 20-án. A magas részvétel azt jelzi, hogy az emberek felelősnek érzik magukat Esztergom jelenével és jövőjével kapcsolatban. Meggyőződésem, hogy az esztergomiak bölcsen döntettek akkor, amikor úgy határoztak: ne egy ember háborúsága határozza meg a következő négy esztendőt. Ez egy csapatmunka, és a vetélkedő csapatok között döntöttek a választópolgárok - Esztergomban a mi csapatunkat, Kertvárosban a szocialistákat választották. Köszönöm, hogy összességében a Fidesz esztergomi csapatát tisztelték meg a választók bizalmukkal, arra kapva lehetőséget, hogy négy év során megvalósítsuk azokat a beruházásokat, amelyeket korábban már megkezdtünk, és nekilássunk azon feladatok megvalósításának, amelyeket régóta tervezünk együttesen. Köszönettel és tisztelettel: Meggyes Tamás Esztergom polgármestere Jelölt neve kapott szavazat Meggyes Tamás (FIDESZ-MDF) 6566 Kocsi Ferenc (MSZP-SZDSZ) 4544 Urbánné Harcz Mária (független) 382 Juhász Albin (független)^ 334 Tamáshidy Viktória (MIEP) 157 így szavaztunk a polgármesterjelöltekre 54,79 37,92 3,19 2,79 1,31 HOSOKRE EMLEKEZTUNK Városunk vezetői az 1956-os forradalmi eseményekre emlékező programokkal a hagyományokat követték. Az október 23-ai ünnepi megemlékezés színhelye ezúttal is az egykori Megyeháza díszterme volt. Az újjáválasztott városi képviselő-testület tagjain és a díszvendégként jelenlévő 56-os veteránokon kívül számos érdeklődő jelent meg, megtisztelte az ünnepséget dr. Paskai László bíboros is. Meggyes Tamás, a régi-új polgármester nagyívű beszédben emlékezett a 46 évvel ezelőtt történtekre, a dicsőséges forradalomra, amely megmutatta a világnak, hogy a magyar nép szabadnak született, s 1956-ban éppen úgy nem tűrte a zsarnokságot, mint korábban sem történelme során (a beszédet a 7. oldalon közöljük!). Az ünnepség műsorában fellépett Maczkó Mária énekművész két csodálatos népdallal, Horányi László színművész (felső fotónkon) Ady Endre, Márai Sándor és Illyés Gyula egy-egy költeményével, valamint a József Attila Általános Iskola Pedagógus Kórusa Vereczkei Attila vezetésével. Az ünneplők a Városháza előtt, az '56-os emléktáblánál folytatták a megemlékezést, ahol Maczkó Mária énekelte el - a refrént a közönséggel együtt - a Boldogasszony Anyánk kezdetű ősrégi Mária-éneket. Ezután Meggyes Tamás a város, dr. Paskai László az egyház nevében, valamint az egyes szervezetek képviselői helyeztek el koszorút az emléktáblánál. Sajnálatos módon az itteni megemlékezés felkért szónoka, Szakolczai Attila történész autójának meghibásodása miatt nem érkezett meg az ünnepségre, így az a vártnál hamarabb - a Szózat eléneklése után - véget ért. * Az ünnepi program délután a Bazilikában folytatódott, ahol Baróti István orgonaművész adott koncertet. * Október 24-én a Megyei Levéltár Palkovics-termében is az októberi forradalmi eseményekre emlékeztek az egybegyűltek. A Levéltár és a Lengyel Kisebbségi Önkormányzat közös rendezvényén, a Forradalom '56 októberében című konferencián Csombor Erzsébet levéltárigazgató és Tischler János történész tartottak érdekes előadást. Közreműködtek: Pion István, Rompos Attila és Bakai Márton. * Bár a forradalom kitörésének napja október 23-a, s országszerte ezen a napon zajlanak a megemlékezések, hagyomány már, hogy Esztergomban október 26-ára tolódik át a hangsúly, hiszen 46 évvel ezelőtt ezen a napon történtek városunkban az emlékezetes véres események. A városi megemlékezések sora e napon 16 órakor a Vaszary Kolos Kórházban kezdődött, ahol a volt sebészeti épület falán elhelyezett emléktáblánál koszorúztak az emlékezők. Ezután a Városháza előtt gyülekezett az ünneplő tömeg, ahol 17 órakor kis ünnepség keretében tisztelegtek a zászlóknál. Kokas Katalin, Flórián Norbert gs Kékesi Tamás, a József Attila Általános Iskola, illetve a Dobó Katalin Gimnázium diákjai olvasták fel a hagyományőrző szöveget, majd fáklyagyújtás után elindult a menet a Sötétkapuhoz, a széles körű városi megemlékezés hagyományos színhelyére (alsó fotónkon). A többszáz fős tömeg előtt dr. Beer Miklós püspök mondott ünnepi beszédet, emlékezve a szabadságot és függetlenséget óhajtó helyi és környékbeli polgárokra, a halálesetekkel és súlyos sebesülésekkel végződött vérengzésre, a megtorlásokra. Az ünnepi műsorban fellépett az Ars Musica Énekegyüttes Vereczkei Attila vezetésével, Stiegler Akos és Suba Ernő, a Bottyán János Szakközépiskola, valamint Nagy Pál Bence, a ferences gimnázium diákjai. Az ünnepség végén a kegyelet koszorúit helyezte el az emléktábla előtt Meggyes Tamás polgármester, dr. Tittmann János országgyűlési képviselő, Rudlof Tibor megyei főjegyző, Tóthné dr. Menczel Zsuzsanna, a Megyei Közigazgatási Hivatal vezetője, díszes koszorúkkal csatlakoztak hozzájuk az '56-os szervezetek, a pártok, a civil szervezetek és a városi intézmények képviselői. * Nem hagyhatjuk szó nélkül, hogy a megemlékezés áhítatát ezúttal is - akárcsak tavaly - a műsorközlő felszólítása ellenére harsány bekiabálás, az ünneplés szellemétől idegen megnyilvánulás zavarta meg. Több kismama és nagymama, aki gyermekével, unokájával együtt kívánt megemlékezni, egy szál virágot elhelyezni az emléktáblák alatt, panasszal fordult hozzánk, hogy a váratlanul jött kiabálásban a gyermekek olyannyira megijedtek, hogy sírásban törtek ki. Szerkesztőségünk az ügy kapcsán az egyik politikai párttól is levelet kapott, amelynek első mondata így kezdődik: „Nem az a rendbontó a Sötétkapunál, aki véleményt nyilvánít..." Lapunk semmiféle hangulatkeltésben nem vesz részt, ezért a levél közlésétől eltekintünk.