Esztergom és Vidéke, 2002
2002-10-17 / 42. szám
VASARNAP SZAVAZUNK! Önkormányzatunk négy évig olyan lesz, amilyet mi, valamennyien most megalkotunk. A szavazófülkében töltött pillanatok mindent eldöntenek. Ezen a vasárnapon nem lehet megszokásból „ikszelni"! MJ H Uü Kp iflUM POLGÁRI HETILAP Alapíttatott 1879-ben Alapító főszerkesztő: dr. Kőrösy László Megjelent 1944-ig Újraindult 1986-ban Új sorozat XVII. évfolyam 42. szám 2002. október 17. Ára: 75 Ft E-mail: emvideke@psinet.hu A napokban 120 család költözik! (Pálos) Városunk önkormányzata országos összehasonlításban is élenjárt a hátrahagyott egykori szovjet ingatlanok hasznosításában. Legutóbb a Dobogókői úton és a kertvárosi Szalézi úti lakóparkban 120 szociális bérlakás készült el. A Széchenyi-terv lakásépítési programja tette lehetővé, hogy a 717 millió forintos beruházás kétharmada vissza nem térítendő kormányzati támogatásként került Esztergomba. A köznyelvben „kijevi házaknak" emlegetett házgyári épülettömböket újjáépítették (fotóinkon). Az engedélyezési és a kiviteli építészeti terveket a Komárom-Esztergom Megyei Tervező és Szolgáltató (KOMTEIIV) Kft. mérnökei készítették. Ok állították össze a közbeszerzés alapjául szolgáló tenderterveket is. A közbeszerzési pályázaton a legkedvezőbb ajánlatot a HARCON Építő és Szerelő Rt. adta. Az építkezést a Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési Osztálya bonyolította. A műszaki ellenőrzésre az esztergomi székhelyű PRO-FITT Bt. kapott megbízást. A programnak megfelelően szeptemberben megtörtént a műszaki átadás, majd azt követően a 120 lakás használatbavétele is. A Széchenyi-terv lakásépítési programjában önkormányzatunk a bérlakás-állomány növelésére nyújtotta be és nyerte el a 466 milliós vissza nem térítendő támogatást. Feltétel volt, hogy ezek a lakások 25 évig nem eladhatók. A szociális bérlakásokhoz-jutást városunkban képviselőtestületi rendelet szabályozza. Ennek figyelembevételével az Polgármesteri Hivatal Népjóléti Irodája ez év májusában előzetes igényfelmérést végzett a lakosság körében. Nagy volt az érdeklődés. Az iroda elemzését követően a pályázatokból közel 300 darab volt használható, melyeket több szempont szerint értékeltek. A szociális bérlakásra esélyes pályázó családok egy főre eső jövedelme havi 30-35 ezer forint, de van, ahol nem éri el a 20 ezret, van, akiknél meghaladja az 50 ezret is. A családok zömében egy, vagy két gyermeket nevelnek, szép számmal vannak háromgyermekesek is, de 21 pályázó még egyedülálló. Tíz családban nevelnek négy-öt-hat gyermeket, egyben hetet. A felmérésből kitűnt, hogy a 300 családból 65-ben egyedülálló szülő neveli kiskorú gyer•HHHB mekét, a felében egy gyermeket, a másik felében kettőt és hármat. A szociális bérlakásokra pályázók zömében albérletben laknak, és családtagként kapnak helyet. Zömükben már vállaltak lakásszerzési előtakarékosságot, vagy készek vállalni a jövőben a lakáshoz jutás reményében. Augusztusban dr. Ruzsits Ákos aljegyző közreműködésével az önkormányzat Egészségügyi és Népjóléti Bizottsága pályázatot írt ki az állami támogatással akkor még épülő 120 szociális bérlakás elnyerésére. A lakások összkomfortosak, egy részük háromszobás (64 négyzetméter), más részük kétszobás (47 m 2), kisebb részük egyszobás (31-32 m 2). Meghirdették a bérleti díjat is, ez 4416, 3243, 2208, illetve 2139 forint. A bérbeadás időtartama legfeljebb 5 év. A pályázatot olyan házaspárok, élettársak nyújthatták be, akiknél legalább az egyik fél kereső és gyermeket nevelnek, vagy egyedül nevelő szülő, ha keresete van. Fel-, tétel volt az is, hogy a családban az egy főre eső jövedelem ne lépje túl a 40.200 forintot, egyedülállók esetében az 50.250 forintot. A pályázók, vagy házastársuk, élettársuk nem rendelkezhettek tulajdonukban lévő beköltözhető lakással. Egyéb vagyontárgyuk sem haladhatta meg az 5 milliót. Végül minden pályázónak vállalnia kellett a legkevesebb 20 ezer forintos havi lakáscélú előtakarékosságot. A képviselő-testület munkacsoportot hozott létre a beérkező pályázatok elbírálására, melynek tagja volt a teljes Egészségügyi és Népjóléti Bizottság (4 fő), a Pénzügyi és Ellenőrző Bizottságból, a Kisebbségi Bizottságból, valamint az Oktatási Bizottságból l-l fő. A kitűzött szeptember 16-i beadási határidőre 379 pályázat érkezett 1.5 M'i. vissza, melyből sajnos 79 érvénytelen volt, így a bizottságra kereken 300 pályázat sorsa várt. A képviselő-testület a munkacsoport előterjesztése alapján három ütemben fogadta el a bérlőkijelölést, nehezítette munkájukat, hogy időközben visszalépésekre is sor került. A legutolsó testületi ülésen dr. Ruzsits Akos és Bártfainé Borz Gyöngyi irodavezető előterjesztésében módosításra került a lakások bérbeadási feltétele, valamint határozat született a rendőrségi munkatársak bérlakáshoz-juttatásáról. Ennek megfelelően az állami támogatással megvalósított 120 bérlakásból 10 darab a rendőrség részére került átadásra. Dr. Bognár Ferenc városi rendőrkapitány javaslatára név szerint is döntött a testület, hogy a rendőrségi szakemberállományból kik nyerjék el a bérbevételt. Városunk a 120 állami támogatású szociális bérlakással jelentő-* sen gazdagodott. A lakások kezelése a Strigonium Részvénytársasághoz került, akik a boldog bérlőket már értesítették. A költözködés is megkezdődött, az érkezőket Meggyes Tamás polgármester és a bérbeadó képviselői fogadták (fotóinkon). Ilyen örömteli pillanatokat városunkban tíz év óta most élhettünk meg először. A választás eseményei interneten is (P) A dr. Ruzsits Akos aljegyzővel, a helyi választási iroda vezetőjével folytatott beszélgetésünk zárókérdése: Miként érhető el a választási internetes információs rendszer ? - A választások korrekt lebonyolítása mellett az OVI egyik legfontosabb feladata a közvélemény és ezzel együtt a választási apparátus tájékoztatása. Az internet-alapú tájékoztatórendszer célja és feladata a választások adatainak, eredményeinek gyors, pontos és hiteles bemutatása. A választási információs rendszer az interneten a www.valasztas.hu, valamint a www.election.hu címen érhető el. A szolgáltató rendszer egyaránt szól a választóknak, a jelölteknek, a jelölő szervezeteknek, továbbá minden érdeklődőnek. Hozzájárul ez a választási eljárás tisztaságának széles körű ellenőrizhetőségéhez. A tájékoztató rendszer szolgáltatásai politika- és pártsemleges információkat tartalmazhatnak, a nyitottságot, az áttekinthetőséget kívánják szolgálni. A tájékoztató rendszer magyarul, valamint szűkített tartalommal angolul és oroszul olvasható. Két fő területre koncentrál: a választási eseményekre és eredményekre, továbbá a választásokról szóló általános tájékoztatásra. A weblapok elérhetők az önkormányzati képviselőválasztás kitűzésétől a választás végleges, hivatalos eredményeinek megszületéséig. A választás napja október 20-a. Ezen a vasárnapon a megjelent szavazók számáról és az esetleges rendkívüli eseményekről ad tájékoztatást, a szavazókörök 19 órai bezárását követően. Nyomon követhetők lesznek a szavazatösszesítés eseményei is. A választás hivatalos eredményének megszületését és közlését követően olvashatók lesznek az OVB közleményei. Beszélgetés-sorozatunk zárásaként emlékeztetünk a még hátralévő eseményekre: a választási kampány október 18-án, pénteken 24 óráig tart. A választási eljárásról szóló belügyminiszteri rendelet értelmében tilos kampányt folytatni október 19-én, szombaton 00 órától vasárnap 19 óráig. Nem szabad nyilvánosságra hozni közvéleménykutatási eredményt október 12-től kezdődően a választások estéjéig, azaz vasárnap 19 óráig. Október 17-ével bezárólag a helyi közszolgálati média legalább egyszer ingyenesen közölni köteles a jelölő szervezeteket, továbbá a polgármester jelöltek politikai hirdetéseit.