Esztergom és Vidéke, 2002

2002-01-31 / 4. szám

2 Esztergom és Vidéke 2002. február 14. A „Hazaváró" találkozó visszhangja 2001 nyarán első alkalommal rendezett Esztergom a városból elszármazottak részére találkozót Hazaváró címmel. Erről akkor az Esztergom és Vidéke hetilap tájékoztatót adott. Miért is számolunk be - ennyi idő elteltével újból az akkori eseményről? Ennek két oka is van. Az egyik, hogy 2001. november 28-án a szervezőbizottság ülést tartott, ahol értékelték a rendezvényt, és kitűzték a további feladatokat. Eredetileg a Hazaváró gondolatát és szervezését az ENÉKE Erős Miklós elnök és dr. Kovács József & szervezőbizottság vezetője-indítottá el. Mivel a feladat túl nagy formátumúnak tűnt egy civil szervezet számára, ezért a többi civil szervezet bevonásával történtek meg az előkészületek. A találkozó fő szervezője a. Polgármesteri Hivatal lett. A jól sikerült összejövetel után a szervezőbizottság úgy határozott, hogy felkéri a Civil Kerekasztalt, vállalja fel - a Polgármesteri Hivatal mellett - a következő találkozó megszervezését. A Civil Kerekasztal megbeszélésén dr. Kovács József beszámolt a szervezőbizottság által készített értékelésről. Elmondta, hogy 170 Esztergomból elszármazott kapott „előzetes megszólítást", ebből 97 ío jelezte részvételi szándékát. Közülük azonban 25-en nem jöttek el. Nagyon sajnáljuk, hiszen a megjelent 72 fo - családtagjaikkal együtt - nagyon sikeresnek tartotta a találkozót. Mindannyian úgy érezték, ezzel szorosabbá vált kapcsolatuk régi városukkal. S ez volt a találkozó egyik célja. Már az első nap magas színvonalú előadásai - köztük dr. Prokopp Mária professzor asszony értékfeltáró előadása - nagy sikert arattak. Külön élményt jelentett a „régi esztergominak" látni azt a meghatódottságot, ahogy több évtizede nem látott ismerősét üdvözölte jó néhány vendégünk. A második nap kötetlen beszélgetései, a közös együttlét szintén bizonyította: a városhoz kötődés erős láncszeme lehet az ilyen találkozó. Az ottani megnyilatkozások és a későbbiekben érkező levelek (kb. 30 db) igazolták: a jövőben is igényt tartanak hasonló találkozók rendezésére. Néhány vendég konkrét felajánlást is tett városunkért (pl. Fürdő Szálló jogi problémájának megoldásában; külföldön élő festő helyi kiállítására; szabadtéri alkotás felállítására). A találkozó érdeme volt, hogy pártpolitikai érdektől függetlenül, egy közös cél: városunk fejlődése érdekében szólt mindenki. A spontán beszélgetések során, a hozzászólásokban felmerültek azok a gondolatok is, amelyek a hiányosságokról szóltak, a város továbblépését szolgáló feladatokra vonatkoztak. S ez jó. Meglátni a külső szemlélő szemével azt, ami az itt lakónak tán már annyira fel sem tűnik (pl. a portálok szabályozatlansága...). Az értékelés alapján kell a jövőre vonatkozó feladatokat kitűzni. S a feladatok megvalósításához segítő gondolatokra, együttes tettekre van szükség. Lokálpatriotizmus és hazataláló városszeretet — ez kell, hogy munkálkodjon a város vezetésében, a város polgáraiban, civil szervezeteiben és a hazalátogatókban egyaránt! Ezt érezték a régi esztergomi „vizesek" (úszók, vízilabdázók) is, akik a találkozó befejezése után is hosszú órákon át még együtt maradtak és beszélgettek: egymásnak egymásról, a város múltjáról, jelenéről (változásokról) és jövőjéről. Mindezekért vállalja fel a Polgármesteri Hivatal mellett a Civil Kerekasztal a további szervezést bízva abban, hogy a találkozások és jóízű beszélgetések mellett tovább lépünk: közösen tevékenykedünk ősi királyi városunkért: Esztergomért. Meggyes Miklósné Szimfonikusaink Haydn-estje (los) Január 26-án este a Dobó aulájában újra nagyszabású koncertet hallgathatott végig a széksorokat megtöltő közönség. Haydn három zenedarabja egyenként is különleges zenei élményt jelentett. A híres zeneszerző 270 évvel ezelőtt született, Bécsben, Csehországban működött, majd 1761től harminc éven át szolgált Kismartonban, az Esterházyaknál. Nagyon termékeny volt, pályafutása során írt 106 szimfóniát, számos vokális művet, ő tette népszerűvé a vonósnégyest. A zeneirodalomban nagyon ritka a kettős-kürtverseny és éppen ezért alig-alig szerepel koncertek programjában. Az esztergomi közönség szerencsésnek mondhatja magát, hogy szombaton hallhatta Haydn Esz-dúr kürtversenyét Kovács Gergely (MAV Szimfonikusok) és Andó •Rajmund (Nemzeti Szimfonikusok) szólójátékával. A háromtételes mű kivételes technikai felkészülést követelt meg. A két fővárosi zenész, aki egyébként gyakorta vendégszerepel szimfonikusainkkal, most szólistaként is nagyszerűen vizsgázott és kitűnően működött együtt a Reményi Károly vezette zenekarral. A folytatásban Rajnai Mariann (Nemzeti Szimfonikusok) kivételes tehetségét élvezhette a közönség Haydn C-dúr oboaversenyének hallatán. A Zeneakadémián most diplomázó bájos oboista rövid hetek alatt tanulta be a három tételből álló versenyművet, kotta nélkül, briliáns technikával muzsikált. Magabiztos fellépésével, dallamos játékával méltán kiérdemelte a közönség vastapsát. Az est második részében a zenekar Haydn C-dúr Katonaszimfóniáját adta elő. Az első tétel szonátaszerűen hangzott, melyet a második tétel dinamikus trombitaszignálja követett. A harmadik tétel dobbantós jellegű tánc, míg a zárótétel az úgynevezett vadászfinálék mozgalmas hajszazenéje. A nagyszámú ütősgárda, cintányérok, üstdob, nagydob, triangulum alkalmazása a közönség számára ,janicsárzene" hangzást nyújtott. Meg is volt a hatása, percekig szólt az ütemes taps. Miként már annyiszor, városi szimfonikusaink nagyszerűt nyújtottak, ezzel - kivételesen - Reményi karnagy dicséretét is kivívták. * A szünetben Rosta Béla elnök köszönetet mondott a támogatóknak, akik személyi jövedelemadójuk egy százalékával, valamint másként is hozzájárultak a működésükhöz. Kérte egyben, hogy a 2002-es adóbevallásnál az adakozók az alábbi címre és adószámra hivatkozzanak: Esztergomi Városi Szimfonikus Zenekar Alapítványa 2500 Esztergom, Gesztenyefasor 12. Adószám 18600454-1-11. „Nem felejtjük el a fiatalokat, Taizé szellemét" (os) Lapunk ez évi első és második számában tudósítottunk a Taizé - Budapest - Esztergom ifjúsági zarándoklat eseményeiről, közöltük a Michels Antal plébános sal készített interjút. Ezekből az írásainkból kitűnt, hogy a városunkba érkezett több mint félezer fiatal részben közösségi szállásokon, részben családoknál nyert befogadást. Több mint hetven család barátkozott össze a vendégekkel. Valamennyien maradandó élményekkel gazdagodtak. Néhányuk tapasztalatát most olvasóinkkal is megosztjuk. - Hospes venit - Christus venit (ha vendég jön, mintha Krisztus jönne) - vallották a középkori szerzetesek. A vendégszeretet: lelkület. Belső alapállás. A nyílt és egyszerű emberek fényűzése. Bárki vagy, akit otthonomba hoz az élet: szeretettel látlak. Szívemet, lakásomat és mindenemet megnyitom neked, mert vendégem vagy. Vendég vagy, tehát szeretlek. Ha jössz, már előre örülök neked. Gyere be hozzánk! Amint belépsz, kikapcsoljuk a tévét. Erre a másfél órára, vagy akár néhány napra tiéd az időnk. Ha velünk is eszel, te kapod a legszebb rántott húst és ebéd végén tiéd a legpirosabb alma. Minden jóban van valami még jobb: katolikus lengyel fiatalokat kaptunk. Mind a három szó hangsúlyos. Katolikusok, tehát bárkik, bármilyenek, bárhonnan is jöttek, látatlanban is édestestvéreink. Lengyelek. Szinte kezdettől összeköt velük a hasonló történelmi balsors, a mindig felhőtlen őszinte jó viszony. Közös uralkodónk is volt Báthory István személyében. Soha nem háborúztunk egymással. A bujdosók, az üldözöttek mindig kölcsönösen otthonra leltek országukban, országunkban. Fiatalok. Örülünk, ha segíthetünk nekik. Bízunk bennük. Valóban övék a jövő. Nekünk - idősebb vendéglátóiknak maholnap már csak múltunk van. Mi már nem változtatjuk meg a világot. Ők azonban még mindent remélnek, mindenre vállalkozhatnak - ha akarnak -, mindenre készek. Örömünket tetézte a szerénységük és alkalmazkodóképességük. Azonnal beilleszkedtek a ház rendjébe. Égve hagyott lámpa, el nem zárt vízcsap, kiloccsant víz, nyitva felejtett ajtó nem maradt utánuk. Reggelente gondosan megágyaztak és a szennyes edényt azonnal tették a mosogatóba. Szemmel láthatóan tartásuk volt, nem csupán illendően „viselkedtek". Búcsúzáskor kedves, kamaszos esetlenséggel megajándékoztak egy új, fából készült lengyel Betlehemmel. Tizenhárom alakos, nemesen egyszerű, mégis igényes népművészeti alkotás. Nem akartak adósaink maradni, pedig igazán nem gondoltunk a ,jótett helyébe jót várj!" közmondásra. E nélkül sem felejtenénk el őket, sem Taizé szellemét, mely valóban testvérekké tett bennünket. Nemcsak erre a néhány napra (D. P.). - A mi családunk hét lengyel fiatált látott vendégül. A három lány és négy fiú hatalmas hátizsákkal érkezett 28-án délelőtt (fotónkon). Egy kis meleg ebéddel kínáltuk meg őket, ami nagyon jólesett nekik, hiszen néhányuk mögött, akik a Mazuri-tavak vidékéről jöttek (Lengyelország északi része), harmincórás buszon töltött út állt. Ebéd után különbuszokkal utaztak vissza Budapestre, az imaórára. A következő napokban minden reggel egy egyszerű reggelit adtunk nekik, aztán először a belvárosi plébánia taizei imaóráin és kiscsoportos beszélgetésein vettek részt, majd a budapesti imaórákra utaztak. Esténként kilenc óra után tértek haza és egy meleg tea mellett lehetőség volt bővebb ismerkedésre, beszélgetésre. Sok minden szóba került, többek között a lengyel-magyar barátság, történelmünk közös élményei, szereplői, nyelvi-nyelvtani különbségek, a gazdaság helyzete országainkban, a katolikus egyház. Hitbeli kérdésekről is beszélgettünk. Sabina, az egyik lengyel lány elmesélte, hogy most van ilyen találkozón először és milyen sokat jelentett neki, hogy Budapesten ennyi fiatal együtt imádkozott (V. G. M.). - Elérkezett, s véget is ért ez a kedves, szokatlan esemény: vendégeket vártunk, de ismeretleneket. Izgatottan és kíváncsian. Jött a telefon, megérkeztek. Kísérő hozta a két leányt, ahogyan kértem. Az első kérdés: honnan jöttetek, kik vagytok? Litvánok. Nagyszerű! Elő az orosz szótárakat! Kedvesek, aranyosak. Fáradtság nem látszott rajtuk, csak várakozás: hová jöttünk? Pedig, mint kiderült, két napig utaztak. Az idő, a négy nap olyan rövid volt, hogy szinte pillanatok alatt történt az átállás. Elkísértem őket. Jó volt nézni a gyülekező és egymással ismerkedő fiatalokat. Jó volt köztük lenni másnap reggel a templomban is. Elmentek - megjöttek. Peregtek az események. Csak egyszer mondták, hogy fáradtak. Minden nap megkérdeztem, hogy milyen volt. - Jó, nagyon szép. Az első este térképet vettem elő. Megnéztük a két országot, megmutattam Esztergom fekvését. Litvániáról diákkori emlékem: a Szovjetunió peremén egy kis köztársaság. De hogy ennyire északra, a Balti tenger partján? A második estére „haditervem" volt. Ahogy megérkeztek, kérdeztem, van-e kedvük sétálni. Elcsodálkoztak, de volt kedvük. Kézzellábbal elmagyaráztam, új hidunk van, ami gyönyörű kivilágítva. Elmentünk megnézni, majd elsétáltunk egészen a magyar-szlovák határvonalig. Másnap már magyar kifejezéseket kérdeztek. Leírták és megtanulták. Magyarul köszöntek. A „szilveszter" szóra rácsodálkoztak. Az évbúcsúztató ünnepség után itthon is ünnepeltünk, beszélgettünk, pezsgőt ittunk és még aznap búcsúzkodtunk. Azt hiszem, hogy eleget tettem a híres magyaros vendéglátásnak. Remélem, sokat gondolnak az itt töltött napokra, s érezték szeretetünket. Címeket cseréltünk. Megígérték, hogy küldenek a készített fényképekből. Elkísértem őket, hosszasan integettünk egymásnak. Igazán megszerettem őket (V. M.). * Folytathatnánk tovább, de úgy tapasztaltuk, hogy hasonló érzelmekkel gazdagodtak a többiek is. Élet az új torony alatt Mint azt bárki láthatja, a Simor János utcában évek óta tart az evangélikus templom átalakítása. Az elmúlt év végén, karácsonyi ajándékként végre helyére került a templom hatalmas, fiatornyos, körkilátós stílusban épült tornya (Mújdricza Ferenc tervei alapján). Szabó László evangélikus lelkész elmondta, hogy a toronyépítés millecentenáriumi, illetve millenniumi pénzből sikerült. A templomban szerdánként a dömösi Kék Kereszt Egyesület esztergomi csoportja tart Biblia-órát - ottjártamkor éppen Dávid 51. zsoltárát elemezték. Az iszákosmentő és kábítószeres utókezeléssel is foglalkozó misszió két éve tevékenykedik folyamatosan Esztergomban, előzőleg Pátkai István doktor úr volt a vezetője, aki most Nigériában missziózik, így jelenleg Kackstetter Ferenc (Dömösről) a vezetőjük. Részt vesznek börtönmisszióban is (Bittér Abigél kántor) és felekezettől függetlenül működő ifjúsági klubot is létre akarnak hozni. Gyerekfoglalkozás, ének- és német nyelvtanulás is szerepel programjukban. D.L.