Esztergom és Vidéke, 2002

2002-08-29 / 34-35. szám

2 Esztergom és Vidéke 2002. augusztus 15. NYÁRI SZÍNHÁZI ESTÉK Az elmúlt héten befejeződött a 2002. évi nyári színházi idény. Szép volt, jó volt, kár, hogy véget ért. Az Esztergomi Nyári Játékok monumentális színpadán - az Ünnepi Szent István Napok idején Szörényi Levente történelmi trilógiáját nézhették meg az érdeklődők. Az Attila már egykori budapesti bemutatása idején sem számított sikerdarabnak, a Veled, Uram tavaly Esztergomban hasonló sorsra jutott. Az István, a király, mely a Szent István Napok alatt kétszer is bemutatásra került, remek darab, illett is a helyszínhez és az időponthoz. Iglódi István rendezése nem okozott csalódást, a gigantikus díszletek, a korhű jelmezek is elnyerték a nézők tetszését. Hanem az új szereposztás nem tűnt valami sikeresnek. Különösen a Gizellát alakító Csomor Csilla énekhangja volt néha kifejezetten kellemetlen. István szerepében Tóth Sándor nem feledtette Varga Miklóst, de tehetségének kibontakoztatására bőven van még ideje. A nagy király szerepére mindenesetre markánsabb egyéniséget is el tudnék képzelni. Az érdeklődés sem volt akkora, mint azt várni lehetett volna. Ennek legfőbb oka valószínűleg a magas jegyárakban keresendő. (Az azonban kedves gesztus volt a rendezőktől, hogy az állóhelyeseknek, majd a jegy nélküli érdeklődőknek is megengedték az üresen maradt székek elfoglalását.) Ami számomra kissé visszatetsző volt, az csupán az együttműködési készség hiánya. Ugyanis annak ellenére, hogy a két színházi érdekcsoport megegyezett abban, nem zavarják egymás előadásait, a trilógia próbái időben egybeestek a várszínházi előadásokkal. Igaz, Szörényiék némileg lecsökkentették a hangerőt, a próba így is zavarta a Presser-féle musical élvezetét a mindössze 200-300 méterre lévő Várszínház színpadán. Kell-e nekünk az Esztergomi Nyári Játékok előadás-sorozata? Bizonyára kell, hiszen színesíti a nyári programválasztékot. De hogy erre 50 milliót áldozott az idén a város, azt már kevésbé tartom indokoltnak. Gondolom, enélkül sem fizetett volna rá a Zikkurat Színpadi Ügynökség, hiszen számos szponzort sikerült megnyerniük, sőt a televíziós közvetítésért is bizonyára tekintélyes summát kaphattak. A Várszínház Örkény István Pisti a vérzivatarban című tragikomédiájával búcsúzott az évadtól. A produkció,az Esztergomi Várszínház és az Óbudai Nyár közös bemutatója volt. Ez a mű drámairodalmunk maradandó remekműveinek egyike - nem könnyű darab. Sem a rendezőnek, sem a közönségnek. Vas-Zoltán Iván most számtalan ötlettel színesítette, tette érthetőbbé a szaggatott cselekményű, felvillanó képekből álló drámát. A 20. századi magyar történelemnek az emberi tisztességet oly sokszor próbára tevő szakaszai tűnnek elénk - jellegzetesen Örkényi látásmóddal, groteszk megfogalmazásban, mely a legtragikusabb jelenteket is gunyoros fricskákkal fűszerezi. Ahogy a darab egykori kritikusa írta: «... miközben a mi Pistink áttéblábol az Örkényi zsenialitással megírt, kacagtató, zokogtató, rendkívül mulatságos történet-sorozaton, félreérthetetlenül fogalmazódik meg az egyetlen elfogadható lehetőség: ebben az országban tízmillió embernek kell emberi módon együtt élni és - lehetőleg időskori végelgyengülésben - halni." Az augusztus 23-ai és 24-ei előadás méltó befejezése volt a Várszínház idei évadjának. Köszönet érte mindazoknak, akik e gazdag nyári programot biztosították számunkra, a szép, a jó, az értékes színházi produkciókra éhes nézők számára. SzáBa Népünnepély Piszkén (Dezső) Negyedik alkalommal rendezték meg Piszkén a lassan hagyományossá váló népünnepélyt. A varázslatosan szép Gerenday Arborétumban több százan gyűltek össze a változatos programokra. íjászat, kézműves foglalkozások és kirakodóvásár egyaránt várta az érdeklődőket. Az egykoron Esztergom vármegyéhez tartozó községben lehetett válogatni a programok közül. Fellépett - többek között - a budapesti Táltos zenekar erdélyi népzenével, a Rojtos családi zenekar Budakesziről, zömében szintén erdélyi és magyarországi népzenét játszott. Nagy sikert aratott a helyi Pisznice néptáncegyüttes, mely ezen a napsütéses délutánon debütált, méghozzá somogyi táncokkal. Vezetőjük, az esztergomi Németh Kálmán pedig kalotaszegi legényest mutatott be. Az Erdélyből Magyarországra települt zenészekből álló Üsztürü zenekar és a felvidéki magyar zenét játszó Tücsök együttes egyaránt felpezsdítette a légkört. Este fellépett a lábatlani zenészekből álló Vigra Negra nevű, alig egy éve alakult blues zenekar, és igazi együttzenélés jött létre a népzenészek, a blues-muzsikusok és Schmitt Áttila tangóharmonikás között. Utóbbi a nemzetközi harmonikaversenyen harmadik helyezést ért el, és egyaránt játszik francia sanzonokat, spanyol, olasz, szerb,' horvát és magyar népdalokat. A művelődési házban kiállítás nyílt a lábatlani néptáncosok munkáiból. Plés Péter fafaragó például Budakesziről kerékpárral megy a próbákra, Piszkére, Márkus Mónika és Nagy János festők munkái is nagy sikert arattak. Mint azt Szabó Ildikó főszervezőtől megtudtuk, jövő augusztusban ismét megrendezik a népzenei napot. Orgonahangverseny Nagyon gondosan és hatásosan összeválogatott programmal jött Esztergomba Hock Bertalan orgonaművész. Augusztus 25-én végigkalauzolta közönségét a zenetörténet korszakain: Muffat, J.S. Bach, Mozart, Franck, Messiaen és Vierne művein keresztül. A műsor sokszínűségéből kiemelhetjük Bach tételeit, melyekből hatalmas építményt konstruált az előadó, Mozart Larghottoját, mely zenekari effektusokat mutatott, Messiaen merengő zenéjét, vagy Franck Choral No. 3. című darabját, mely monumentálisan hattt az esztergomi Bazilika orgonáján. Az elhangzott kompozíciók értékes és egyben mindenki számára élvezhető alkotások voltak. Örvendetes, hogy ilyen koncertek létrejöhetnek, köszönet érte a szervezőknek. Klarinét- és szaxofonmuzsika Az Esztergomi Klarinétos napok keretében augusztus 14-én szerdán este a Budapest Szaxofon Kvartett lépett fel a Megyeháza dísztermében. A négy fiatalemberből (Szepesi Bence, Puskás Levente, Tószegi Bernát, Horváth Marcell) álló együttes remek műsort állított össze barokk, romantikus és XX. századi művekből. Egy kis ízelítő az ínyencségekből: a négy szaxofonos egészen különleges effektusokkal szólaltatta meg Bartók: Magyar képek sorozatából a Kicsit ázottan... tételt. Szintén bravúros volt Brahms I. és V. Magyar tánca. Az ifjú muzsikusok még ezután is tudták fokozni a hangulatot, már szinte show műsort produkáltak a Cirkusz és varieté c. összeállításukkal, valamint hatalmas tetszést arattak a színészien, humorosan előadott Rimszkij-Korszakov Dongó-w al. A következő napon, augusztus 15-én délután két kiválóan felkészült művész mutatta be tudását a klarinétos tábor résztvevőinek, méghozzá kortárs alkotások közül válogatva. Karosi Bálint és Ablonczy Keve felváltva játszottak szóló klarinét-, illetve basszusklarinét kompozíciókat. Hallhattunk magyar, francia, német, román és koreai szerzőtől is műveket; minden darab komoly technikai felkészültséget követelt meg az előadótól. Lionel Rock, Marius Constant, Lendvay Kamilló és Oláh Tibor művei a közönség nagy tetszését váltották ki, és ugyancsak nagyra értékelték Karosi Bálint és Ablonczy Keve temperamentumos klarinétozását. Régizene a Széchenyi téren A Szent István Napok 2002. rendezvény nyitónapján, augusztus 16-án pénteken délelőtt a Rione Verde Faenza zászlós bemutató és a Langaléta Garabonciások vásári komédiája után a Strigonium Consort (Esztergomi Régizene Együttes) varázsolt ünnepi hangulatot a Széchenyi térre. Az együttes tagjai - Pásztói Tamás, Fehér Zászló, Pásztói Zsófia (furulya), Pásztóiné Nádudvary Erika, Papp Katalin (hegedű), Danis Alice (brácsa), Pásztóiné Wagner Judit (cselló), Rózsán Brigitta (csembaló) - korhű ruhában szólaltattak meg kilenc tételt Farkas Ferenc Régi magyar táncaiból. (A táncok a Vietorisz kódexből, a Kájoni kódexből, a Lőcsei tabulatúrából és a Stark-féle Soproni virginálkönyvből származnak). Ezután Fehér László szólójával Vivaldi: C-dúr furulyaversenye csendült fel, virtuóz előadásban. A Strigonium Consort is jól mutatja Esztergom és Párkány barátságát, hiszen két tag, Papp Katalin és Danis Alice Párkányban élő muzsikusok. Szendi Ágnes Szent Adalbert érem Latorcai János képviselőnek (P) Nagyboldogasszony ünnepén, a főpapi nagymisén zsúfolásig megtöltötték a hívek a Bazilikát, melynek ezúttal különös eseménye is volt. Első alkalommal osztották ki a Szent Adalbert érem kitüntetést, melyet a főegyházmegye alapított védőszentje emlékére. Ebben a díjban azok a világi személyek részesülhetnek, akik különösen sokat tettek az egyházi célok érdekében. A szentmise befejezésekor Paskai László bíboros, prímás, érsek méltatta a kitüntetettek munkásságát, majd átadta az érmeket (fotónkon). Hubert Buchinger professzornak, németországi egyetemi tanárnak a Vitéz János Római Katolikus Tanítóképző Főiskola javára végzett munkájáért. Latorcai János országgyűlési képviselőnek, aki éveken át kimagasló tevékenységet folytatott a Prímási Székváros javára. Semjén Zsolt korábbi államtitkárnak, aki az egyház és a társadalom kapcsolatának kiépítésében elévülhetetlen érdemeket szerzett. Harrach Péter korábbi szociális és családügyi miniszternek, aki a hátrányos helyzetű családok javára éveken át fáradhatatlanul dolgozott.! A XIII. Esztergomi Fotográfiai Biennálé megnyitóját augusztus 16-án, pénteken 17 órakor tartották a Vármúzeum Rondella Galériájában. Az idei pályázat központi témája a „panoráma" volt, a legjobb művekből összeállított kiállításhoz Fábián László író mondott bevezetőt. Ez alkalommal került sor a bíráló bizottság által - még május 7-én - odaítélt díjak átadására. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma fődíját Török András pécsi fotográfus nyerte el; Esztergom város díját pedig - Budapest-Róma című kilenc képből álló együttesével - Balla Gergely esztergomi fotóművész. A további díjazottak (záróhelyben a lakóhelyük - illetve a díj adományozója): Kerekes Gábor (Bp. - Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete), Telek Balázs (Balassagyarmat - Esztergomi Szabadidőközpont), Soltész István (Nyíregyháza - Esztergomi Mérnökiroda), Molnár Zoltán (Bp. - Magyar Fotográfiai Múzeum), Kalmár Lajos (Pécs - Forte gyár), Gergelics Balázs (Pomáz - Esztergomi Művészek Céhe) és Turay Balázs (Bp. - Miro Galéria). A kiállítás - hétfő kivételével - szeptember 6-áig 10-18 óra között látogatható. N.T. Egy nyári éjjel emlékei A kissé megkésett ötórai ebéd és némi pihenő után, a kellemes augusztusi napfényes koraestén Esztergomból - kis kerülővel - Tát felé vettem az irányt. Nyugodtan kerekeztem a tízes főúton, miközben unalmas arccal megfigyeltük egymást a hangulatos útszéli kis kocsmák kényelmesen sörüket kortyolgató vendégeivel. Valódi, békés szombatesti hangulat - gondoltam magamban. Azonban pár perccel később, Tát előtt, már merőben más látvány fogadott. (Azt hiszem legutóbb egy történelmi film első képsoraiban láttam hasonló jelenetet, amikor is a hajnali szürkületben egy sereg nézett szembe egy másik, félelmet keltő erejével.) Áz árral való küzdelem már napok óta folyt és tetőfokára lépett. A malom melletti lapályban hol mellig, hol fejmagasságig emelték a fóliával védett homokgátat. Nehéz elképzelnem milyen megfeszített munka volt ily rövid időn belül megtölteni és lerakni a támasztékul szolgáló, csupán e néhány száz méteres szakaszon százezernél is több homokzsákot, ám azon az éjjelen meggyőződhettem arról, milyen hozzáállással birkóztak meg a tátiak a túlerővel. Nem szeretnék nagy szavakat használni (ezt bizony látni és tapasztalni kellett), de azok az elszánt védekezők, akik a helyszínen már napok óta csak önmagukat váltva küzdöttek, még fáradtan is vissza-visszatértek az arcvonalhoz. Tudom, voltak olyanok is, akik kimerülten, éjfél közeledtével ugrottak haza, némi pihenőre, de pár órán belül - azt hiszem - még jobban sajgó tagokkal, visszahozta őket az állandóan éber tudatuk. A malom mellett még éjfél után is láttam bizakodó anyákat gyerekeikkel homokot tölteni, vidám, nyugdíjas korú férfiakat fiatalos lendülettel buzgárt megállítani és kitartó asszonyokat, (csinos) lányokat a pirkadat előtti tompa fáradtságban is homokzsákokat hordani. Nem beszélve a vízben, sárban álló csatárláncot alkotó férfiakról, akik sportembereket is meghazudtoló módon órákig állták a véget nem érő zsákadogatást, amíg el nem hangzott a megváltó vezényszó: „ááájjj!" Mintha az ár is megtorpant volna e határozott hangtól, mert egy-két arasznyival a kis gát teteje alatt tetőzött a nagy Duna vize. Valahai bányász múltam ellenére azt kell mondjam, hogy ez az éjjel életem legkeményebb, de egyben a legszebb műszakja volt. Szeretettel és hálával gondolok vissza azokra az önfeláldozó emberekre, akiknek az arcvonásai, a mozdulatai és a hangjai még sokáig megmaradnak emlékezetemben. A legkevesebb, amit mondhatok: büszkék lehetnek magukra a tátiak, mert egyedül is megvédték magukat a rémálomként közeledő legnagyobb árral szemben! P. F.