Esztergom és Vidéke, 2002

2002-01-31 / 4. szám

Alapíttatott 1879-ben Megjelent 1944-ig Újraindult 1986-ban Új sorozat XVII. évfolyam 4. szám 2002. január 31. Ára: 75 Ft FELHÍVÁS Esztergomban a 18203/2 hrsz. számon Tesco Áruház épül. Az áruházhoz kapcsolódó útépítés érinti a Dobogókői úton lévő Szent Anna temetőt. Kérjük a tisztelt polgárokat, hogy akiknek hozzátartozója nyugszik a teme­tőben, 2002. február 28-áig jelentkezzen Esztergom Város Polgármesteri Hiva­tala Építési és Városfejlesztési Irodáján az 542-048-as telefonszámon. i jzTkJ mJ POLGÁRI HETILAP Olvasóink figyelmébe! Szerkesztőségünk telefonszámai megváltoztak. Mostantól tel./fax számunk 33/509-181-re módosul, a szerkesztői műhelyé pedig 33/509-180 lett. Megváltozott e-mail címünk is: emvideke@psinet.hu Kiadónk közli, hogy lapunkat csak azon előfizetőinknek áll módjában a továbbiakban kézbe­síteni, akik az újság 2002. évi elő­fizetési díját, vagy annak részle­tét a lehető legrövidebb időn belül rendezik. Előfizetési díj - kézbesítés esetén - 4.680 FVév, mely összeg a Gran Tours Kft. Utazási Irodában (Szé­chenyi tér 25.) fizethető be, hét­köznap 8 órától 16 óráig. A Magyar Kultúra Napján (Sz.B.) 1823. január 22-én fejez­te be Kölcsey halhatatlan művét, a Himnuszt. Néhány éve ezen a januári napon, nemzeti imánk születésnapján ünneplik ország­szerte a Magyar Kultúra Napját. Esztergomban is évek óta sor kerít e nap megünneplésére a város ön­kormányzatának Kulturális és Sport Bizottsága - mégpedig egy­re színvonalasabban, egyre mél­tóbb keretek között. Az idei ünnepség - mint már tavaly is — a volt Vármegyeháza dísztermében zajlott, melyen a vá­rosvezetésen kívül Esztergom kulturális életének színe-java je­len volt: alkotóművészek és a kul­túra „napszámosai" egyaránt. A műsorban fellépett: Eszter­gom Város Néptánccsoportja (egy hangulatos kalocsai leánytánc­cal), Durzák Anna tanár (Reményi Sándor versével), a József Attila Altalános Iskola Pedagógus Kóru­sa Vereckei Attila vezetésével (egy Hándel-kórusművel) Demeter László fuvolaművész — Rózsár Brigitta zongorakíséretével — (egy Farkas Ferenc-kompozícióval), Debkowski Dóra és Rieberger Ani­ta, a Mozdulat Táncművészeti Együttes tagjai (egy szellemes Adrzej Gruca koreográfiával) és Vereckei Beáta (Margit József­Koltai Gergely népszerű hídkö­szöntő dalával). Az ünnepi beszédet Baranya István bizottsági elnök mondta ­beszédét némi rövidítéssel az 5. oldalon közöljük. Az ünnepséget követő állófogadáson Meggyes Ta­más polgármester mondott pohár­köszöntőt melyben megköszönte a kulturális élet megjelent képvise­lőinek a város érdekében kifejtett tevékenységét, és újabb sikereket kívánt számukra. Az est kötetlen beszélgetéssel ért véget, ahol mindenki jól érezte magát, hiszen a város életében ez az egyetlen olyan esemény, ahol a kultúra valamennyi ágának kép­viselői a legnagyobb számban összejönnek, akad tehát megbe­szélni való bőven. A jövőre nézve: talán nem ártana a meghívandók listáját némileg felfrissíteni, hi­szen számos amatőr művész je­lentkezett az elmúlt évben mara­dandó alkotással városunkban, akiket hiányoltunk a Magyar Kul­túra Napjának helyi ünnepségén. Az Ister-Granum kisrégió híreiből KÖZLEKEDÉSI FÓRUM Január 28-án este 6 órai kezdet­tel az Ister-Granum Határ Menti Kisrégió közlekedésfejlesztési la­kossági fórumot rendezett Eszter­gom-Kertvárosban, az Oktáv Ipa­ri Továbbképző nagyelőadójában. A megjelenteket, köztük Ján Oravec párkányi polgármestert Meggyes Tamás, a kisrégió kon­zultatív tanácsának elnöke kö­szöntötte. Elsőként Latorcai János ország­gyűlési képviselő és Manninger Jenő, a Közlekedési és Vízügyi Mi­nisztérium politikai államtitkára ismertette az országos közútháló­zat-fejlesztési elképzeléseket, va­lamint ezeknek a térséget érintő vonatkozásait. Az új 10-es gyors­forgalmi út megépítéséhez 17 mil­liárd forintra lenne szükség. A ter­vek szerint idén elkészülő elkerü­lő út után 2008-tól van reális esély az új főút 8-as és 34-es kilométere közti szakasz teljes megépítésére. Latorcai János azt is elmondta, hogy az új Duna-híd várhatóan ezt követően, 2010 és 2015 között épülhet meg. Ehhez a szlovák el­képzeléseket is ebbe az irányba kell terelni. A bevezetők után a Nemzeti Au­tópálya Rt. részéről Hargitai Jó­zsef vezérigazgató-helyettes és Bakonyi István kapcsolati igazga­tó, valamint Únyi Antal, a Komá­rom-Esztergom Megyei Állami Közútkezelő Kht. főmérnöke is­mertette az új 10-es főút tovább­építését érintő terveket. Mint megtudtuk, a 10-es út dorogi elke­rülő útvonalának újabb (Kertvá­rost a 11-es úttal összekötő) sza­kaszának építési munkálatai még a tavasz folyamán elkezdődnek, s várhatóan jövő év elejére el is ké­szül az új út. A 4 km hosszú útsza­kasz egy körforgalmi csomópont­tal kezdődik, majd a Retek utca vonalában folytatódik a táti útig. A második referátumban Kerék­gyártó Attila, a közútkezelő kht. fejlesztési osztályvezetője beszélt a Prímás-szigeti tehermentesítő út építési munkálatairól. A forga­lomba helyezés várható időpontja április 23. A Kis-Duna feletti, kar­csú ívű híd szerkezetének behe­lyezésére (kedvező időjárás ese­tén) február 5-én kerül sor. Ezután Várnai Péter, a Civil­Plan Kft. ügyvezető igazgatója be­szélt a Bánomi-áttörés tervezési munkálatairól. Az új tehermente­sítő út építéséhez várhatóan má­jus végén adják át a munkaterüle­tet. Végül a FŐMTERV két munka­társa, Horváth Adrián és Fábry György irodavezetők a Mária Va­léria híd, valamint az új 10-es főút nemzetközi hálózatokat érintő ki­hatásairól tartottak kimerítő elő­adást. A referátum egyik fo mon­danivalója volt, hogy az MO-ás au­tóút észak-nyugati szakaszának megépítését sokáig hátráltathatja az ottani természetvédelmi terü­letek szükséges védelme. Ugyan­akkor a Zsámbéki-medencén ke­resztül már most is igen élénk for­galom bonyolódik. Ezen a terüle­ten egy új út kiépítésével a nem­zetközi rendszerben is fontos sze­repet betöltő V/c helsinki folyosó (Magyarországon a 6-os főút) összeköthető lenne térségünkkel. Ez az út nagyobb nyomatékot ad­na egy új Duna-híd megépítésé­nek. (Erre a témára rövidesen visszatérünk!) Ugyanilyen hatása lehetne annak a kezdeményezés­nek, amelyről már a lakossági kér­dések és hozzászólások keretében hallhattunk Klestinec Lajostól, aki Mikulás Dzurinda szlovák mi­niszterelnök és a magyar fuvaro­zók országos egyesületének támo­gatását is bírja egy párkány-esz­tergomi teherkomp megvalósításá­hoz. A kikötő magyar oldalon a szénrakodó térségében kerülne kiépítésre, és a létesítmény nagy­ban könnyítene az esztergomi és a dorogi ipari park beszállítóinak gondjain. A kezdeményezéshez Klestinec úr már megszerezte az esztergomi képviselő-testület tá­mogatását is. Az elhangzott referátumok vá­rosunk és a kisrégió logisztikai szerepének felértékelődését iga­zolták, és ezzel annak szükséges­ségét is, hogy a térségnek az euró­pai és magyar közlekedési rend­szerhez kapcsolását minél hama­rabb meg kell oldani. Beszámoló közgyűlés és vezetőségválasztás az Esztergom Barátainak Egyesületénél Január 23-án délután tartotta éves beszámoló közgyűlé­sét Esztergom legrégibb, legnagyobb múltra visszatekin­tőcivil szerevezete, az EBE. A 2001. évi adatok szerint az egyesületnek 105 rendes tagja van, az egyesület céljait, munkégát azonban több esztergomi pártoló tag is segíti. Koditek Pál elnök, Meggyes Miklósné ifjúsági tagozatvezető és Meszes Balázs, az egyesület titkára számoltak be a múlt évi munkáról, az egyesület eredményeiről és az aktuális gondokról. A beszámolókból kirajzolódott, hogy az egyesület a 2000 decem­berétől 2001 decemberéig tartó időszakban az alapszabályban megfogalmazott célokat szem előtt tartva alapvetően eredmé­nyesen dolgozott. A városképjavító munkákban való közremű­ködés, műemlék-és környezetvédelemi tevékenység mellett az egyesület tagjai szaktanácsadással és tényleges munkával is részt vállaltak egyes millenniumi feladatok megvalósulásában. Örömünkre szolgál, hogy egyesületünk tagjainak „szellemi keze nyoma" ismét méglátszik Esztergom egyre javuló városké­pén. Ez persze nem jár konfliktusok nélkül, de ezt vállalnunk kell mert tudjuk, hogy az idő, ahogy eddig is, minket igazol ­fejezte be beszámolóját a leköszönő egyesületi elnök. Meggyes Miklósné az ifjúsági városvédő tábor szervezéséről tartott tájékoztatót. Soha ennyien nem jelentkeztek a fiatalok közül önkéntes városszépítő munkára mint 2000-ben és 2001­ben - kezde beszámolóját az ifjúsági tagozat vezetője. - E két évben már több mint száz, tavaly már százötven fiatal vett részt az immár háromhetes táborban. A város összes általános isko­lájából, tavaly már a Szent István Gimnáziumból is jelentkeztek fiatalok önkéntes munkára. Tizenkét szobor, emléktábla, em­lékmű és környezete újult meg a fiatalok keze nyomán, a szent­györgymezői temetőben gyomtalanították az első és második világháborús katonasírokat. Tavaly Bélay Iván közreműködésé­vel Szentgyörgymező és az északi városrész külhatári emlékke­resztjeinek megtisztítására, feliratainak újrafestésére is sor ke­rült a több más elvégzett feladat mellett. A közgyűlésen résztvevők négy, fotókkal illusztrált tabló se­gítségével idézhették vissza az elmúlt nyár eddigi legsikeresebb városvédő táborának történéseit. Meszes Balázs, az egyesület titkára a múlt évi gazdálkodásról tájékoztatta a közgyűlést. A tagdíjak, pályázati bevételek és egyéb támogatások mellett az Önkormányzat jelentős anyagi segítséget nyújt a városszépítő munkához. Ez nem voltjellemző az utóbbi nyolc évben, pedig ezt a városi támogatást az egyesület mindig megduplázva fordítja vissza Esztergom javára - tett egymondatos kiegészítést a pénzügyi beszámolóhoz Koditek Pál. Az egyesület 2001-ben közel egymillió forintból gazdálkodha­tott. Egy áthúzódó feladat maradt csak ez évre a tavalyi tervek­ből, annak fedezete is megvan az egyesület kasszájában: a Mária Valéria híd újjáépítésében múlhatatlan érdemeket szerzett Ho­mor Kálmán mérnök, az EBE egykori vezetőségi tagja emlékét megörökítő emléktábla elhelyezésére májusban, Valéria napján kerül majd sor. Az eredmények mellett a leköszönő vezetők önkritikusan szól­tak a meglevő gondokról, hibákról is. Erősíteni kell a tagság és a vezetés kapcsolatát, az információáramlást. Gyakoribbá kell tenni az egyesületi találkozókat, a fiatalok körében tagtoborzást indokolt kezdeményezni, hogy minél többen tudjanak kapcso­lódni az egyesület feladataihoz. Rövid szünetet követően az EBE éves közgyűlése tisztújító közgyűléssé alakult át, miután az egyesület elnökének, titkárá­nak és vezetőségének mandátuma lejárt. A Simon Tibor levezető elnök által vezetett közgyűlés a külön­bözőjavaslattételeket követően megválasztotta az EBE új veze­tőségét. Az egyesület díszelnöke lett Nagyfalusi Tibor nyugalmazott könyvtárigazgató, elnöke Koditek Pál maradt. Az egyesület tit­kárának választották Meggyes Miklósnét. Az öttagú vezetőség tagja lett dr. Horváth István, dr.Etter Ödön, Meszes Balázs, Németh János és Németh Mária.

Next

/
Thumbnails
Contents