Esztergom és Vidéke, 2002

2002-01-24 / 3. szám

2002. január 31. Esztergom és Vidéke Tamási Péter festményei a Sugár Galériában Arckép: Kunczius Ida, a pilisszentlélek! szlovák tájház megálmodója (P.) Városunk ismert művészének alkotásai iránt mindig nagy az érdeklődés. Január 18án délután is megtelt a művészetkedvelők táborával a Somogyi iskola aulája. A galériában Kotz István iskolaigazgató fogadta az érkezőket, majd mindenki végignézte az olajfestményekből, tusgrafikákból és pasztellképekből összeállított tárlatot. Szembetűnő volt három nagyméretű olajkép a galéria homlokzatán, melyet „Thomas" még 1989-ben festett és a ma a Városháza tulajdonában van. E tárlatra kölcsönadták, köszönet érte a polgármesteri hivatalnak, mert eddig kevesen láthatták. Mind a három míves • Kell a mese! Hófehérke, Csipkerózsika, Jancsi és Juliska, meg a többi mese. Tőlük, belőlük ismertük meg a nyüadozó értelmünkkel a szépet és a jót, a rosszat és a gonoszat. Aztán belenőttünk a „modern" világba, annak a meséibe: jött a Batmann, a Supermann, a dino-család. Jók voltak, de valahogy mindig éreztük, hogy ez nem az igazi mese. Aztán - szerintem biztos, hogy csak egy elcsavarodott elméjű, érzés és értelem nélküli - valaki úgy gondolta: izgalom, félelem, rettegés kell, nem mese! És lett a krimi, jött szériában, szünet nélkül, ma is: robbantás, pusztítás, ölés fegyverrel, kötéllel, méreggel, vázával, késsel. Már arra gondoltam, hogy a mosdó fölé teszem a TV-t a sok kiömlő vér miatt, amitől - mert tudjuk, hogy csak paradicsomlé -, el is ment az étvá.gyünk az igazi paradicsomtól örökre. És most váratlanul megjelent Harry Potter, mesés gyorsasággal hódítva meg gyerekeket és aggastyánt északtól-délig, kelettől-nyugatig. Mesés vagyont adva írójának: a szegény kis munkanélküli tanítónőnek. Végre! Újra egy igazi mese! De lám, amire még nem volt példa az időtlen idők óta élő mesevilágnak: tiltakozás indult ellene! Én ugyan nem olvastam a könyveket, nem fogom látrri a filmet sem anyagi helyzetem miatt, de az eddigi sajtó- és filmismertetés, no meg az olvasók és a filmnézők már tapasztalt véleménye, elismerése alapján értetlenül nézem a váratlan reakciót. Varázslat minden mesében volt eddig is, volt tündér, boszorkány, csoda-állat, sárkányok közül egyedül csak Süsü volt az, akiről tudtuk, hogy az a Bodrogi Gyula bácsi, és senkinek sem árt. Szóval az eddigi valamennyi mesében megvolt mindaz, ami most a Harry Potterben is van. És ezért, és így volt mindig csodálatos, szép és jó a mese. Hogy ez most miért nem jó, nem tudom. Azt sem sehogy, hogy egy mese alkotás. Éppen ezért mindenki, aki csak teheti, látogasson ki a Sugár Galériába. De gazdag élményt nyújtanak az utóbbi hónapokban készült grafikák és pasztellképek is, melyek irányzatukban már a „modernet" képviselik. A kiállítást Wieszt József grafikus, az Esztergomi Művészek Céhe újonnan megválasztott elnöke ajánlotta a nagyközönségnek (fotónkon). Méltatta Tamási forma és színvilágát, kiforrott stílusát. Tőle azt is megtudtuk, hogy a nagyméretű olajképek kivételével a többi alkotás megvásárolható. A galéria két héten át látogatható a Somogyi iskola oktatási rendje szerinti időben. T •> ellen tudnak tiltakozni, de a rengeteg káros hatású krimi ellen senki egy szót sem szól. A TV-ben is állandóan van, nézheti, aki csak akarja, éjjel-nappal. Nézi is. És mivel a TV ugye a legjobb szemléltetően nevelő, oktató, tanító - hivatalosan -, természetes, hogy aki a látottakra fogékony, hajlamos, az már csak ki is próbálja! Hogyan kell robbantani, pusztítani, embert kínozni, ölni, halálos játékot űzni a törvénnyel, élettel. Mese pedig nincs. Ám amíg a mesében mindig a Jóság, a Szeretet, a Becsület és az Igazság győz, addig a krimiben más van. Csak éppen senki nem akaija tudomásul venni azt, hogy hány emberi érzést, lelket ölnek ki, tesznek emberből gyilkos fenevadat. A cél mindig a sok PÉNZ, a vele járó luxus-élet, minden áron, mindenek felett. Úgy, mint a krimifilmekben, amelyek bántatlanul, akadály nélkül peregnek még ma is. Mikor szüntetik meg, vagy csökkentik az adások számát?! A Sors különös játéka, hogy éppen Harry Potter döbbentett rá mindenkit arra, hogy kell a mese! És soha nem kellett annyira, mint most! Mert kell a mese tiszta csillogása, a mindig segítő jó tündér, a becsület, az igazság győzelme. Csak éppen tudjuk már az életből azt, hogy a jó tündér varázspálcája nem más, mint a Szeretet, a Jóság, a Segítség, a Becsület. És ezt már biztosan tudva, folytatódhat a mese: ébresszük fel hát a még mindig alvó Hófehérkét, Csipkerózsikát, a hazafelé tartó utat még mindig kereső Jancsit és Juliskát. De most már ne engedjük el őket soha többé! Mert a Békesség, Boldogság rubintkincsét végre megtalálva újra szép lesz az élet Hencidától-Boncidáig, minden meleg otthonban újra lesz terített asztal és kint a kis kertben egy kurtafarkú kis malac túr. Legyen így és maradjon meg ezután mindig, örökkön-örökké... Trexler Z. Gizi Már tudósítottunk arról, hogy november közepén Pilisszentléleken átadták a falu múzeumát, egy szlovák tájházat. A meghatóan szép ünnepségre sokan jöttek el a környékről, sőt érkeztek a fővárosból is. A méltató beszédekből kitűnt, hogy a tájház megvalósítása nagyrészt Kunczius Ida Gabriella tanítónő áldozatos munkájának köszönhető (fotónkon). A megnyitó napján a falumúzeum berendezéseit, az összegyűjtött tárgyakat a tanítónő mutatta be az érdeklődőknek. Már akkor szerettünk volna interjút készíteni vele, ám beláttuk, hogy az ünnepség erre nem alkalmas. A közelmúltban aztán ismét meglátogattuk, ám most is munka közben találtuk, Huta történetével kapcsolatos jegyzeteit, iratait rendezte. - Az Ön családi neve különösen hangzik, környékünkön egyedülálló. Honnan származnak, hogy kerültek városunkba

1? - kérdeztük. - A család tagjai Lőcsén, Kassán, Trencsénben születtek, én Pozsonyban. Apukám Porubán, Ilaván, Ipoly szakálloson és Ipolynagyfalun dolgozott főjegyzőként. 1945 tavaszán - a lakosságcsere-egyezmény megkötése előtt egy évvel - apukámat magyarsága miatt kiutasították, s a Dunán két csónakban menekültünk hatan, mindenünket hátrahagyva. Ideát a felnőttek minden munkát elvállaltak romeltakarítást, Tsz- és tésztagyári munkát -, hogy otthont teremtsenek és hogy bátyámmal tanulhassunk. Márta néni házakhoz járt varrni. Megtanultam tőlük, hogy csak becsületes, kemény munkával lehet célt érni. Kunczius Gyula neve, szaktudása Esztergom-szerte ismert és elismert lett. Mint adóügyi főelőadó ment nyugdíjba. Tanácsaival sokat segített az embereknek. Mindig igyekeztem nyomdokaiban járni. Lelki beállítottságom Molnár Gyula evangélikus lelkész érdeme. Az ő jóvoltából nyaranta ingyen tölthettem két hetet a Balatonnál: Gyenesdiáson gyerekkonferenciákon vettem részt. Visszatekintve életem eltelt 68 évére, csak hálával tudok gondolni szüleimre, Márta nénire, Molnár Gyula lelkészre és a középfokú Tanítóképző tanáraira, élükön dr. Jónás Ferenc osztályfőnökömmel. -Mint azt az élet igazolta, Önt a gondviselés is néptanítónak szánta. Hogyan emlékezik a kezdetekre? - Tanítóképzős tanáraimnak köszönhetem, hiszen a pedagógus pályára ők készítettek fel példamutatásukkal, szigorukkal, következetességükkel. Gyerekszeretetet, hivatástudatot neveltek belénk, azt akarták - s el is érték -, hogy „lámpások" legyünk, ahogy Gárdonyi Géza írta. A képesítő megszerzése előtti évet Dágon töltöttem. Patronáló tanítóm Márkus Emília volt, akitől sokat tanultam. Rátkai Miklós tanulmányi felügyelő a kétezer forintos letelepedési segéllyel a kezében „csalt" Pilisszentlélekre 1955-ben. Azt sem tudtam, hol van ez a falu. Azóta is itt élek. Mindig összevont osztályt tanítottam. Örülök, hogy mint könyvtáros, az olvasást is megszerettethettem az itt élőkkel. Az iskola sorsa kihatott a falu és az én életemre is. 1973ban a felső tagozatot körzetesítették, majd ezt akarták tenni az alsósokkal is. A falu küzdelmét olvashatják az érdeklődők Kunszabó Ferenc Makacs maradandóság című könyvében a Rendelet értelmében című részben. Napjainkban az iskola az esztergomi Somogyi Béla iskolához tartozik - erdei iskolaként működik. — A hutai emberek, a csodálatos pilisi környezet a még fellelhető értékek megőrzésére ösztönözték. Hogyan született meg ebből a falumúzeum? - Már környezetismereti órákon kezdtem gyűjteni tanítványaimmal a használati tárgyakat. Dr. Horváth István múzeumigazgatóval és Havran Minczér Jánossal évtizedek óta álmodoztunk egy falumúzeumról, hogy a gazdag helytörténeti és néprajzgyűjtemény méltó helyre kerüljön. 2001. november 10-én az álom valóra vált! A nyolc év alatt pályázatokat fogalmaztam, az épület felújítására, felépítésére támogatókat kutattam fel, szerveztem a munkát, a falusiak körében megkerestem azokat, akik díjazás nélkül hajlandók voltak dolgozni. A legtöbb társadalmi munkát H. Minczér János asztalos végezte, nélküle nem került volna sor a múzeum avatására. Számomra is tanulságos volt az elmúlt időszak: megtanulhattam kőműves mellett dolgozni, gyakorlatot szerezhettem a nyílászárók festésében, a meszelésben, elleshettem a Balassa Bálint Múzeum restaurátoraitól - Turányi Sándortól és Bérezi Miklóstól a tárgyak rendbehozatalát. Tennivaló azért akad, amíg Isten éltet: az összegyűjtött sok dokumentumot, levéltári anyagot rendezni, néhány babát itteni viseletbe öltöztetni, olvasni, pihenni, kézimunkázni. Végezetül az a kívánságom, hogy sok-sok látogatója legyen a szlovák tájháznak, falunk múzeumának. * A tájház tavasztól napi rendszerességgel lesz látogatható, de csoportok, érdeklődők részére már most is vállal vezetést a tanítónő. Örömünkre szolgált, hogy találkozhattunk vele és pályájáról, álmairól beszélgethettünk. (Pálos)