Esztergom és Vidéke, 2002

2002-06-20 / 24-25. szám

8 Esztergom és Vidéke 2002. március 8. Száz éve áll a Vaszary Kolos Kórház Esztergom közegészségügye az elmúlt századokban (6.) A SIMOR KÓRHÁZ Simor János hercegprímás 1885-ben alapította a róla elnevezett kórházat, melyet egyébként Érseki Kórháznak is neveztek. Az intézményt Esztergom Szentgyörgymező negyedében hozták létre, ez volt a város legjobb levegőjű része. A hercegprímás vásárolta meg a telket, melyen egy ingatlan is állt. A hét szobás épületet renováltatta, ami később az ápoló apácák lakóhelyéül szolgált. Emellé építtette az új, két emeletes kórházat, a két épületet pedig összekötötték egy folyosóval. Az intézményt elsősorban háború esetére hozta létre Simor János. Az ötven katonát az egyház költségén ápolták volna. Azonban erre sosem került sor. így béke idején tíz ágyat a szegény polgároknak tartottak fönn. Az ápolást az irgalmas rendi apácák végezték, akik szakképzettek és önzetlenek voltak. A kórház orvosa dr. Rapcsák Imre volt, aki Bécsben szerezte meg szaktudását, amikor segédorvosként dolgozott. De most nézzük meg, miként nézett ki Esztergom másik, korszerűen megépített kórháza. A park bejáratánál állt a porta és a portás lakása, mely két szobából és egy konyhából állt. Az összekötő folyosón a nagykonyha, a cselédszobák és a mosóhelyiség volt. Továbbá itt találhattunk egy, a kertre néző nagytermet is, ahol a sétálni képes betegek pihenhettek, társaloghattak. A Simor Kórház földszinti részében kápolna is működött. Az alsó szinten öt kórterem volt, egy fürdőszoba tartozott hozzájuk. Az emeleten ugyanígy helyezkedtek el a szobák. Az új épület megfelelt a kor egészségügyi követelményeinek: magas, tágas kórtermeket építettek, melyeknek jó volt a szellőzésük. És hogy ez mennyire fontos volt, azt már említettem a Kolos Kórház bemutatásánál. A Simor Kórház befogadóképességét ötven ágyra tervezték. Minden ágy mellett egy szék állt, a kórtermek közepén pedig egy asztal volt. Az ágynemű és a huzat korszerű, könnyen tisztítható anyagból készült. Itt is tartottak járóbeteg rendelést, ennek helye a renovált épületben, az erre elkülönített rendelőszobában volt. A felszerelése korszerű volt. Az Érseki Kórház parkja szintén szép és tervezett volt. Két részből állt: felső részét díszkertnek képezték ki, az alsó részébe szőlőt és,egyéb gyümölcsfát telepítettek. Újdonságnak számított a kórház vízellátása, amely nem kútból, hanem a Dunából kiinduló vízvezetékből történt. A kórház az I. világháború után egyesült a Kolos Kórházzal, és az épületbe - a már említett jó levegő miatt - a tüdőbetegeket fektették. Később itt működött az ideg- és elmeosztály, egészen 1985-ig. BETEGSEGÉLYEZŐ PÉNZTÁRAK 1892-ben jött létre az „Esztergomi Ipartestületi Betegsegélyező Pénztár" az Egészségügyi Minisztérium 1891. évi XlV-es törvénycikke, és a Kereskedelemügyi Minisztérium 1892. évi 2342/VI. számú rendelete alapján. Elnökének Dóczy Ferencet nevezték ki, orvosa dr. Éerényi Gyula lett. A pénztár a betegeknek kórházi járulékot fizetett, de csak akkor, ha az egyesület utalja kórházba. Úgyanekkor alakult meg a másik két konkurens betegpénztár: az „Esztergomi Vármegyei Kerületi Betegsegélyező Pénztár" és az „Esztergomi Kerületi Beteg-segélyező Pénztár". Mindegyik külön szabályzattal rendelkezett, a statisztikai kimutatás azonban közös volt. Eszerint 1897-ben 1289 táppénzest vettek föl, akiknek 10 577 napot fizettek ki. Összesen tehát 4568 Forint 54 krajcárt fizettek ki a betegek után. A betegségeket leírták és összesítették, ebből tudhattuk, hogy a leggyakrabban előfordult betegségek között voltak a szembetegségek, a gyomorfekély és a fogbetegségek. ÁRVA-VAGYON ÉS ÍNSÉGÜGYI PÉNZTÁR Az árvaügyi pénztárat már a század első felében létrehozták azzal a céllal, hogy szabályozzák Esztergom szegényügyét. Összeírták a ténylegesen segélyre szorulókat, ami azzal is együtt járt, hogy a nem esztergomiakat a városon kívülre toloncolták, a munkaképeseket pedig munkára kötelezték. Adományok gyűjtésébe kezdtek, amit a szegénypénztárba kellett befizetni. A regisztrált szegényeknek kiutalandó összeg nagyságáról a szegényügyi bizottság döntött. Az összeg rászorulónként változott. 1867-ben kiderült, hogy Kamocsay László főpénztáros sikkasztott. Ő kezelte az ínségügyi pénztárat, melyből 10217 Forint hiányzott a 13641 Forintból. Elkezdték az ügy felgöngyölítését, melynek következtében egyre több tisztviselő került gyanúba. Az árva-vagyonból is elvett 7108 Forintot. Az árvapénztárban amúgy is folytonos volt a hiány, melyet az árvák sínylettek meg. Kamocsayt letartóztatták, ám a vizsgálati fogságban sikeres öngyilkosságot hajtott végre. Az anyagi hiányt nehéz volt pótolni, mert a minisztérium újabb és újabb jelentéseket követelt, s csak így volt hajlandó némi segítséget nyújtani. A vizsgálat kereken egy évig tartott. ESZTERGOMI IZRAELITA BETEGÁPOLÓ EGYLET Az egylet 1867-ben alakult, az alapszabályzatot 1868-ban adták ki. Céljuk az volt, hogy ha az egylet bármely tagja lebetegedik, az egylet orvosa ingyen őt látja el, és a gyógyszerekért sem kellett fizetnie. A szabályzat két nyelven, magyarul és németül íródott. Belevettek különböző megszorításokat, ilyen volt például az a kitétel, hogy 60 évnél idősebb ember nem lehetett egylettag, és a felvétel előtt orvosi vizsgálaton kellett keresztülesnie, amelyen megállapították, hogy egészséges. A tagok legfőbb kötelessége a folyamatos és pontos tagdíjfizetés volt. Munkaképtelenség esetén bizonyos összeget adtak táppénz címén. A továbbiakban szeretném részletesebben ismertetni a Betegápoló Egylet Alapszabályainak egy-egy lényegesebb pontját, ami által betekintést nyerhetünk annak működésébe. A már említett célt fogalmazták meg legelőször, miszerint a tagok részesüljenek ingyenes orvosi kezelésben. A szabályzat kikötötte, hogy kik válhattak egylettaggá. Mindenki beléphetett, aki Esztergomban lakott, és izraelita vallású volt, továbbá akit az egylet orvosa a belépés előtt megvizsgálva egészségesnek talált, illetve nem töltötte be a 60. évet. Voltak tiszteletbeli tagok is, róluk azonban nem szólt részletesen a szabályzat. A tagdíjat is meghatározták: belépéskor 1 Frt-ot kellett fizetni, ezen felül pedig minden héten vasárnap az egyleti szolgának kellett befizetni 10 krajcárt. Ha az Egylet tagjai 3 hónapon keresztül nem fizettek tagdíjat, automatikusan elveszítették a tagot megillető jogokat. Az addig befizetett összeget az illető nem kaphatta vissza. Szabályozták a tagok kötelességeit is. Előírták nekik, hogy a tagdíjat pontosan fizessék be, és hogy a megbetegedett tagot az elnök által kijelölt embernek meg kell látogatni. A szabályzat kikötötte, hogy a betegeknek az egyleti orvosnál kellett bejelentkezniük, majd az orvosi rendelvényt az egylet ellenőrével le kellett pecsételtetni. A betegnek az utolsó havi befizetéssel igazolnia kellett azt, hogy tagsága valóban érvényes. Az ingyenes ellátáson és gyógyszeren túl az egyleti tag jogosult volt megbetegedése esetén hat héten keresztül heti 2 Frt betegsegély felvételére. Természetesen csak akkor járt ez a juttatás, ha az egyleti orvos is úgy ítélte meg. Az egyleti ügyeket egy kilenctagú bizottmány intézte, ami az elnökből, az alelnökből, az egyleti orvosból, a pénztárosból és az ellenőrből állt, valamint hozzájuk választottak még 4 bizottmányi tagot. Minden év januárjában közgyűlést tartottak, ahol aztán döntést is hoztak a következő pontokban: 1. az évi kiadásokról; 2. ekkor történt a tiszta jövedelem jegyzőkönyvbe való vezetése; 3. megegyeztek az alapszabályzat egyes pontjainak változtatásában, ha arra szükség volt; 4. végül hitelesítették a közgyűlésről készült jegyzőkönyvet. A szabályzat megtiltotta, hogy az egylet bármikor is kölcsönt vehessen föl. A bevételből kellett gazdálkodnia. Rögzítették az igazgatóság jogait és kötelességeit, miszerint: - nem kaptak a bizottmányi tagok fizetést, - az elnök képviselte az egyletet a hatóságok előtt, - az elnöknek személyesen kellett meggyőződnie a pénztár pénzügyi helyzetéről, - ha a bizottmányi gyűlés alkalmával egy adott témában a szavazatok száma egyenlő, az elnök szavazata döntött. A szabályzat tartalmazta az egyleti orvos kötelességeit is: - Mindenkit, aki tagja kívánt lenni az egyletnek, az orvos köteles volt megvizsgálni. - A megbetegedett tagokat meg kellett látogatnia a lakásukon, és ott a helyszínen ellátni. - Köteles volt azonnal jelezni az elnöknek a lebetegedett tag munkaképtelenségét. Az ellenőr feladatkörébe tartozott az egylet összes jövedelmének pontos beszedése, és ezen összeg átadása az elnöknek. A pénztárnok őrizte az egyleti pecsétet, és az egylet értékpapírjait. A szabályzat utolsó pontja kimondta, hogy az egyletet fel lehetett osztani, ha a tagok 2/3-a így rendelkeztek. Ebben az esetben a fennmaradó tőkét a helyi takarékpénztárba kellett tenni, a kamatot pedig az Esztergomban tanuló, és az arra rászoruló izraelita fiúk között kellett volna szétosztani. A VÖRÖSKERESZT A Vöröskereszttel szemben Magyarországon eleinte elutasító volt a közhangulat. Változás akkor történt, amikor bevezették az általános hadkötelezettséget, és ezáltal minden család érdekelt lett az egylet magyarországi létrehozásában. A boszniai megszállás után (1878) Tisza Kálmánné kezdeményezésére jött létre az ideiglenes központi segélyező nőegylet, melynek védnöke maga a királyné lett. A másik, Zichy Lívia grófnő működése alatt álló nőegylet már nem volt ideiglenes. Tulajdonképpen e két nőegylet a magyarországi vöröskereszt „előfutárainak" tekinthetők. 1880. december 5-én Ferenc József gr. Károlyi Gyulára bízta, hogy szervezze meg Magyarország megyéiben az egyletet. A már évek óta működő nőegyletek munkái hasznosak voltak, de nem bizonyultak elég hatékonynak, hiszen az egyletek munkakörei beszűkültek, mert csak azt tették, ami összeegyeztethető volt a női tevékenységgel, például csak ápoltak, de nem műtötték. Ráadásul az egyre tökéletesedő fegyverek által több lett a sebesült, mint amennyit a hadseregben szolgáló egészségügyi csapatok el tudtak látni. A Károlyi Gyula által szervezett „magyar szent korona országai veres kereszt egyleté"-hez a női betegsegélyező egyletek is csatlakoztak. Mindezen tényeket Károlyi is ismertette abban a levelében, melyet eljuttatott Esztergom város polgármesteréhez, melyben kérte közreműködését az egylet helyi megszervezésében. Károlyi gróf mellékelt egy aláírási ívet is, amin az egylet megalakítására szánt adományok összegét, és az adományozók nevét kellett feltüntetni. Kérte a polgármestert, hogy az ívet 1881. május végéig küldje vissza részére, a megadott címre (Budapest, IV. ker. Egyetem utza 6. sz.) Esztergomban 102 Frt gyűlt össze e célra, melyet 1881. április végén adtak föl postán. 1881. május 26-án 100 Frt-ról szóló alapítványi összeget küldött Károlyi Palkovitsnak, Esztergom polgármesterének, az esztergomi vöröskereszt megalapításának elősegítése céljából. Az Esztergomi Vöröskereszt 1882-ben végül megalakult. Az egylet orvosai dr. Lipthay János és dr. Mátray Ferenc voltak. A vöröskereszt feladata volt béke idején megszervezni az önkéntes egészségügyi és sebesült szállító csapatokat, továbbá ki is képezte őket. Létrehozta a raktárakat, az adományokat begyűjtő állomásokat, mindezt az esetleges háborúra való felkészülés jegyében tette. Háborúban köteles volt gondoskodni a beteg katonákról, azok hol- és hogyléte felől értesítenie kellett a hozzátartozókat. Segélyezte a rokkant katonákat, és azok családtagjait, mozgó tábori kórházakat hozott létre. Esztergomban a szentgyörgymezői Prímási Kórházat (melyről már pár sorral följebb Simor Kórház néven írtam) a vöröskereszt vette volna igénybe háború esetén. Mind a kórház, mind pedig az egylet egyházi védnökség alatt állt. 1882-ben országosan már 250 fiókegylet működött, melyben 34 000 tag volt számon tartva. A központ tőkéje 160 000 Frt volt. Kétféle tagság létezett. Egyrészt voltak az alapító tagok, akik legalább 20 Frt-ot fizettek, másrészt voltak a rendes tagok, akik vagy befizettek 10 Frt-ot, és ez esetben életfogytiglani tagok lettek, vagy pedig 6 éven át, minden évben 1, vagy több forintot adtak az egylet kasszájába. Minden községben föl lehetett állítani fiókegyletet, ahol 10 alapító-, vagy rendes tag aláírta a gyűjtőívet. A fiókegylet feladata gyakorlatilag ugyanaz volt, mint az anyaegyleté. A fiókegyletek a 10 Frt-os tagdíjakat kötelesek voltak beküldeni az anyaegylethez, a rendes tagsági díjak 1/3-át kellett beszolgáltatni. Több esetben előfordult, hogy a vöröskereszt címerét olyan jótékony célú mulatságokon használták föl, melyre az egylet nem adott felhatalmazást, s a befolyt összegből nem is juttattak az egyletnek. Ezért a belügyminisztérium úgy rendelkezett, hogy a törvényhatóság az egylet értékeinek megóvása céljából, a vöröskereszt címere alatt megrendezendő mulatságokon az engedélyt csak akkor adhatta ki, ha a rendezők a helybeli városi, vidéki, vagy fiókegylettől már előre kibocsátott felhatalmazást bemutatták. Ahol nem volt még fiókegylet sem (például Esztergomban, az intézkedés kiadásának évében, 1881-ben), ott a rendezőknek a központi igazgatóságtól kellett engedélyt kérni. (A befejező rész következik) Pátrovics Mikolt Spanyolnáthajárvány Esztergom vármegyében Az I. világháború végén kitört járványt az influenzavírus egyik mutáns válfaja okozta. Pusztítása a középkori, pestissel, kolerával kísért háborúk járványaihoz volt hasonló. Világszerte húszmillióra becsülték halálos áldozatainak számát, ez több volt, mint ahányan elestek az I. világháborúban. A Magyarországon elhaltak száma mintegy 53 ezerre tehető. A világméretű járvány 1918. júliusában érte el Nyugat-Európát, Magyarországon szeptemberben szedte első áldozatait. Esztergom vármegyében is az első spanyolnáthás halálesetek szeptemberben történtek, a négy áldozat közül kettőt Szőgyénben, egyet-egyet Párkányban és Bátorkesziben regisztráltak. Az e havi tisztiorvosi jelentés azonban még nem beszélt járványról, bár megjegyezte, hogy a háború okozta hiányos táplálkozás miatt a lakosság legyengült ellenálló-képessége kedvező talajt nyújt az új kór terjedésének. Itt megjegyzendő, hogy a kalóriaszegény táplálkozás következménye volt a vérhas sűrűbb jelentkezése is, július és október hó folyamán ez a betegség 23 áldozatot szedett. Az influenzajárvány októberben kezdett el hirtelen és teljes erővel pusztítani. A hatóságok képtelenek voltak a gyorsan terjedő légúti fertőzést megállítani. Védőoltás a váratlanul jött betegség ellen természetesen nem volt. Az ilyenkor szokásos intézkedések - iskolák, óvodák, mozik bezárása, községek zár alá vétele hatástalanok maradtak. A járvány és a háborús állapotok lecsökkentették az orvosi személyzet létszámát, ez megnehezítette a betegek kezelését. A pilismaróti körorvos bevonult. A nyergesújfalui körorvos és a helyi patikus megbetegedett. A helyettesül kirendelt katonai segédorvost - az egyebütt kitört zendülések miatt - máshova vezényelték, ezért állomását néhány nap múlva elhagyta, emiatt ennek a körzetnek az ellátása a süttői orvosra hárult. Októberben 3330 személy fertőződött meg, közülük 143 személy halt meg. A halálozások száma legnagyobb volt Szőgyénben (34), Esztergomban (30) és Táton (13). Novemberben a járvány hevessége már csökkenőfélben volt, erre utalt, hogy már csak 1316 megbetegedést jegyeztek fel, ugyanakkor a halálozások száma (167) még növekedett. A november havi jelentés szerint ennek okai a hidegebb téli időjárás következtében fellépő szövődmények lehettek. A spanyolnátha leggyakoribb és legsúlyosabb szövődménye a tüdőgyulladás volt. A járvány a téli hónapokban jelentős mértékben lecsökkent. Decemberben még 529 fertőzés történt, januárban már csak 107. Ezen adatok alapján jelentette ki a tiszti főorvos február elején, hogy a „Spanyolinfluenza - mint járvány - a vármegye területén megszűntnek mondható". Esztergom vármegyében 1918 októberétől 1919 januárjáig 5282 fertőzésről, valamint 369 elhalálozásról érkezett bejelentés. Ez csak megközelítőleg pontos adat, mivel a korabeli felméréseket nehezítette a bizonytalan politikai helyzet és hogy a párkányi járás cseh megszállás alá került. Esztergom megye népességének 6,02 %-a fertőződött meg. Míg országosan 346 főre jutott egy spanyolnáthás haláleset, addig Esztergom vármegyében ez az arány 1: 238 volt. Horváth Attila