Esztergom és Vidéke, 2002

2002-01-24 / 3. szám

Alapíttatott 1879-ben Megjelent 1944-ig Újraindult 1986-ban Új sorozat XVII. évfolyam 3. szám 2002. január 24. Ára: 75 Ft FELHÍVÁS Esztergomban a 18203/2 hrsz. számon Tesco Áruház épül. Az áruházhoz kapcsolódó útépítés érinti a Dobogókői úton lévő Szent Anna temetőt. Kérjük a tisztelt polgárokat, hogy akiknek hozzátartozója nyugszik a teme­tőben, 2002. február 28-áig jelentkezzen Esztergom Város Polgármesteri Hiva­/ tala Építési és Városfejlesztési Irodáján az 542-048-as telefonszámon. POLGÁRI HETILAP „Az előttünk álló év sok új kihívást rejt" Dr. Paskai László bíboros-érsek üzenete főegyházmegyéje híveihez és a papsághoz (-los) Előző számunkban írtunkarról, hogy II. Szilveszter pápa ezer évvel ezelőtt alapította az Esztergomi Főegyházmegyét és helyezte a magyar egyház élére. Jubileumot ünnepel dr. Paskai László bíboros, prímás, érsek is (fotónkon a közelmúltban kinevezett segédpüspökkel, dr. Ladocsi Gáspárral), aki 15 éve - 1987-től - áll a Főegyházmegye élén. őeminen­ciája ugyancsak idén, május 8-án tölti be 75. életévét. Az Egyházi Törvénykönyv értelmében e kor elérésével minden püspök benyújtja lemondását a Szentatyának. A főpap Főegy házmegy éje híveihez és a papságához az év elején üzenetet intézett, amelyet most mi is közlünk. A 2002. év kezdetén Isten ál­dását és a Magyarok Nagyasz­szonya közbenjárását kérem a Főegyházmegye papjaira és hí­veire. Az új esztendő új feladato­kat is hoz papi szolgálatunkban. Urunk iránti szeretetből vállal­juk és végezzük munkánkat ön­magunk és híveink lelki javára a krisztusi megváltás szolgála­tában. Az elmúlt esztendő a Magyar Millennium jegyében telt el. Az Esztergom-Budapesti Érsekség is igyekezett kivenni részét a megemlékezésekből. Rögtön az esztendő kezdetén az ad limina látogatás alkalmával számot ad­hattam a Szentatyának a Főegy­házmegye életéről. Április 29-én Szent Adalbertet ünnepelve „Ezer esztendő-ezer ministráns" jelmondattal emlékeztünk meg a főegyházmegye alapításának a millenniumáról. A Szentatya le­vélben buzdított minket. Ezeket írta: „Bensőnk minden szere­tetével és bátorító szavával buz­dítjuk prímási egyházmegyéd hí­veit, hogy korunknak a vallásra leselkedő oly sok kísértése, a ha­gyományos keresztény vallás annyi súlyos veszedelme között, emeljék magasba prímási fóegy­házmegyéd világító fáklyáját." Májusban történelmi bizott­ság Mater et Magistra címmel konferencián emlékezett a fő­egyházmegye ezer esztendőjé­ről. Júniusban paptestvérek kö­rében helyeztük a Bazilikában végső nyughelyére Gáspár Gusztáv atya földi maradványa­it, Főegyházmegyénk hitvalló papjáét, aki 1951-ben a váci bör­tönben halt meg. Augusztus 15­én, Nagyboldogasszony ünne­pén, Szent István király halála évfordulóján Esztergomban kö­szönthettük a Szent Koronát. II. János Pál pápa ebből az alka­lomból levélben fordult a ma­gyar néphez. II. Szilveszter pá­pa utóda azt kívánta, hogy a Boldogságos Szűz Mária, a Ma­gyarok Nagyasszonya pártfogá­sa, amelyet nemzetetek oly sok­szor megtapasztalt történelme folyamán, vezesse egyházi és ál­lami vezetőiteket, egész hazáto­kat a most elkezdődő új évezred­ben a fejlődés, a haladás, a keresztény értékek, a szolidari­tás, a béke útján". Az ünnepi szentmise után a Köztársaság Elnöke felavatta a Vár Rondel­láján Melocco Miklós szobrász­művész Szent István szobrát. Augusztus 20-án a hagyomá­nyos Szent István-napi körme­nettel zártuk be a Magyar Mil­lenniumi Esztendőt, amelyen állami vezetőink és az ökumené szellemében a társegyházak ve­zetői is részt vettek. Még a mil­lenniumi megemlékezéshez tar­tozott, hogy októberben ün­nepélyes keretek között nyitot­tuk meg a Vatikáni Múzeumot a „Hungáriáé Christianae Millen­nium" című kiállítást. Külön szeretném kiemelni, hogy két templomot szentelhet­tem fel az év folyamán: a Rákos­keresztúri Szent Kereszt és a Pestlőrinc-kertvárosi Szent Margit templomot, továbbá a Budavári Nagyboldogasszony templom és a Soroksár-Újtele­pen a Fatimai Szent Szűz tiszte­letére épülő templom altemplo­mát áldhattam meg. Az előttünk álló év sok új kihí­vást rejt magában. Ezek közé tartozik, hogy társadalmi éle­tünk kiemelkedő eseménye lesz a választások megtartása. Ké­rem a paptestvéreket, hogy buz­dítsák híveiket a választásokon való részvétel lelkiismeretbeli kötelességére, és arra, hogy megfontoltan adják szavazata­ikat. Ne mulasszák el, hogy imádságaikkal Isten áldását ki­eszközöljék jövendő életünkre. Olvasóink figyelmébe! Szerkesztőségünk ez év elején ISDN vonalat kapott, így telefon­számai megváltoztak. Mostantól tel./fax számunk 33/509-18 l-re módosul, a szerkesztői műhelyé pedig 33/509-180 lett. Megváltozott e-mail címünk is: emvideke@psinet.hu Ökumenikus Imahét Mint arról hírt adtunk, január 20-27. között rendezik meg Esz­tergomban az Ökumenikus Ima­hetet, amelynek vezérgondolata: „Nálad van az élet forrása". A program szerint január 23-án, lapzárta után kerül sor a reformá­tus templomban Paskai László bí­boros igehirdetésére. Az Imahét további esztergomi programjai: - január 24., csütörtök 17 óra: Szent Anna Plébániatemplom, - január 25., péntek 17 óra: Szentgyörgymezői Plébániatemp­lom, - január 26., szombat 17 óra: Szent István Plébániatemplom (Esztergom-kertváros), -január 27., vasárnap 10 óra: Református Templom, 18 óra Vízi­városi Plébániatemplom (az Ima­hét bezárása). Fidelitas Konferencia A Komárom-Esztergom Megyei Fidelitas Választmánya és a Fide­litas Esztergomi Csoportja január 25-én, pénteken 17 órakor a Vár­megyeháza dísztermében konfe­renciát rendez, melyet dr. Beer Miklós, az Esztergom-budapesti Főegyházmegye segédpüspöke nyit meg. A konferencián előadást tart dr. Latorcai János országgyűlési kép­viselő, az Országgyűlés Gazdasági Bizottságának elnöke (A polgári kormány gazdaságpolitikája a Fi­delitas értékrendje alapján), dr. Bárányi Károly, a Miniszterelnöki Hivatal szakértője (A szülői álla­pot érdemén), Meggyes Tamás, Esztergom polgármestere (Esz­tergom az új évezred küszöbén), valamint dr. Kiss-Rigó László, EKIF főigazgató, teológiai tanár, plébános (A katolikus oktatás helyzete a rendszerváltástól nap­jainkig). Felkért hozzászólók: dr. Szend­rei Róbert miniszteri tanácsadó, a Fidelitas Esztergomi Csoportjá­nak elnöke, Schmidt Csaba, a Fi­delitas Tatabányai Csoportjának elnöke, valamint Oláh Kálmán, a Fidelitas Komáromi Csoportjá­nak elnöke. Liberális Klub Az Esztergomi Liberális Klub 12. évének Lengyel László polito­lógus, közíró lesz az első vendége. A találkozóra január 28-án, hét­fon 18 órakor kerül sor a városi könyvtárban, ahová minden ér­deklődőt szeretettel várnak a ren­dezők és dr. Varga Győző, az est házigazdája. Az '56-os Szövetség évfordulójá n Hét évvel ezelőtt alakult meg az '56-os Szövetség Esztergom térsé­gi szervezete. Ebből az alkalomból január 19-én kis ünnepséget ren­deztek a Belvárosi Plébánián, ahol dr. Beer Miklós püspök mél­tató szavakkal emlékezett meg 1956 hőseiről és mártíijairól. Eng­lohner Ferenc dandártábornok, a szervezet elnöke bejelentette, hogy az idén május 26-án ismét megrendezik a szokásos Hősök Napi ünnepséget. Áz est résztvevőit ízletes hideg­tálakkal és üdítő italokkal vendé­gelték meg a rendezők.

Next

/
Thumbnails
Contents