Esztergom és Vidéke, 2002

2002-05-16 / 19-20. szám

8 Esztergom és Vidéke 2002. március 152. Egyszerűbb az előfizetés Olvasóink panaszát továb­bítottuk a hírlapforgalmazó­hoz, melynek eredménye­ként előbb szállítják lapszá­mainkat a pavilonokba, így hétvégeken megvásárolható. Továbbra is a biztosabb megoldást aján­lunk. Fizesse elő lapunkat és címére kézbesítjük. Szolgál­tatásunk garantálja, hogy a csütörtöki megjelenésünket követően még aznap olvas­hatják friss számunkat. Eves előfizetési díjunk kézbesítés­sel együtt 4680 forint, mely negyedéves, vagy féléves részletekben is befizethető. A Gran Tours Kft. (Esztergom, Széchenyi tér 25.), lapunk ki­adó-megbízottja munkaidő­ben, hétköznap 8 órától 16 óráig várja előfizetőinket. Telefonon is elérhetők, hívják a 417-052, vagy az 502-001 számot. Levél Tegzes Lászlóné Bánomy Brenner Mária ny. tanárnőhöz Kedves Tanárnő! Örömmel olvastam a „Belvárosi Kávéház története" című megemlékezést az Esztergom és Vidéke május 21-ei számá­ban. Néhány adat azonban tévesen került közlésre. A szentgyörgymezői temetőben végzek kutatómunkát, így nagyon jól ismerem a Lindtner-kriptát és az obeliszken a fel­iratokat. Ezért szeretném a téves adatokat helyesbíteni: 1. Lindtner Henrich nem 1896-ban, hanem 1869-ben halt meg. 2. Lindtner János nem 1913-ban, hanem 1909-ben hunyt el. 3. Felesége nem Kubicza Irma, hanem Kubicza Mária volt. 4. Ugyancsak téves a cukrászda neve, mert nem Szaklauer, hanem Szatzlaeur János volt a tulajdonos. Elnézését kérem soraimért, de az a szándék vezérelt, hogy a szép megemlékezésben ne legyenek téves adatok. Tisztelettel: Bélay Iván Pécsi László, az^utolsó jiajómolnár A múlt évben szívelégtelen­ség következtében elhunyt Pé­csi László, az utolsó hajómolnár. Néhány hónappal halála előtt még beszélgettünk, felidéztük a Hutt-parti emlékeinket és a ma­lomban eltöltött vidám napokat. Megemlítette, hogy 1985-ben, egy újságban közölt riportban tévesen írták róla, hogy vízimol­nár. Sokan nem tudják, hogy a vízimalom a folyó, vagy csator­na partjára épült malomházból és a házból kinyúló tengelyen forgó lapátos malomkerékből áll. Ezzel szemben a hajómalom a vízen (Dunán) lerögzített két hajóból áll, mégpedig a házhajó­ból és a völgyhajóból. A kettő kö­zötti tengelyen forog a víz sodra hajtotta lapátos malomkerék. Ö tehát az utolsó hajómolnár. 1912-ben született a Duna melletti Hutt-parton lévő csalá­di házban. Édesapja az egyik ha­jómalom társtulajdonosa volt. Elemi iskoláit a szentgyörgymezői fiúiskolában végezte, majd elkezdte a közép­iskoláit a városi Reál Iskolában, de - anyagiak miatt - csak négy osztályt végzett. Édesapja hajómalmában dol­gozott, megszerezte a molnárse­géd és a molnármester szakké­pesítést. A Duna Esztergomban a Várhegy alatt - volt Petz gyár - alkalmas volt hajómalmok működtetésére. Azonban a víz sodra júniusban annyira lelas­sult, hogy a malmot le kellett úsztatni az Alsó-révi Duna-sza­kaszra és ott folytatták az őr­lést. Ilyenkor a Petz gyár előtti térségen, a sámókon összegyűj­tött gabonát dereglyével úsztat­ták le a malomhoz és másnap ugyancsak dereglyében lóval, vontatták fel a lisztet. Hajnal­ban ő vezette le a lovat az Al­só-révhez, a malomhoz. A föld­műves emberek sokat adtak ar­ra, hogy saját búzájukból őrölt lisztet fogyasszanak. A malom­ban naponta 50-60 q liszt került le, ennek 12 %-a volt a molnár vámja. - Szép volt a hajómolnárok élete - mesélte. - Sok ember munkája vált náluk kenyérré. Néha finom halászlét főztek ­egyszer fogott egy 27 kg-os har­csát - de készült grízből tú­rós-tejfölös molnárcsusza is. A Pécsi-Tóth hajómalom a háború utolsó tavaszán pusztult el. 1937-ben vonult be tényleges katonai szolgálatra Esztergom­ba, az utász alakulathoz. Tény­leges katonai idejének letöltése után megmaradt a honvédség állományában, mint gh-s sza­kaszvezető. Majd áthelyezték a Honvéd Kiegészítő Parancsnok­ságra, ahol 1945 januárjában a nyugatra irányított levente ala­kulatot kísérte. Eljutottak Győrújfaluig, onnan néhány esztergomi fiúval visszatért Esztergomba - a többiek szét­széledtek. Mivel anyaalakulata ekkor Győrben volt, március 4-én oda vonult. Amikor a szovjet csapa­tok elfoglalták Esztergomot, ha­zatért családjához. 1946-ban ­mivel a malom elpusztult - álla­milag megbízott gabonafelvásár­lóként működött. Nekifogott a családi ház udvarán egy malom­épület létesítéséhez, de az álla­mosítás miatt már nem tudta be­fejezni. Kinevezték az államosí­tott pilismaróti malomba üzem­vezetőnek. 1949-ben a nyergesújfalui Viscosa gyárba ment dolgozni, ahol a szivacsüzemben kapott be­osztást. 1956-ban helyezkedett el Esztergomban az ÉDÁSZ-nál. Vonaltervező volt Nógrád, és Fe­jér megye, valamint Esztergom környékének villamosításánál. Motorkerékpárral közlekedett és egy alkalommal Dorog környé­kén szerencsés kimenetelű bale­setet szenvedett. Pipázás volt a szenvedélye, azt tartotta: „Olyan büdös, hogy lehullnak a legyek a falról, de minden betegség ellen véd." Ha ideje engedte, megszó­laltatta kedves tárogatóját. A Viscosában és az ÉDÁSZ-nál több alkalommal kapott pénzjutalmat és „Kiváló dolgozó" kitüntetést. 1941. október 21-én nősült, Zsuzsanna és Gabriella lányuk született. 1976-ban vonult nyug­díjba, de míg egészsége engedte, a Fémszerelvény gyárban (régi Knorr gyár) éjjeliőrként dolgo­zott. Temetésén - a szentgyörgy­mezői temetőben - sokan kísér­ték utolsó útjára a nagy népsze­rűségnek örvendő „pipást", az utolsó hajómolnárt. (Bélay) Krotky József Hatalmas nyárfa alatt vas­ráccsal körülvett sír. A vörösmárvány keresztes sírtáb­lán ez olvasható: Krotky József Főszékesegyházi apát Kanonok és plébános Született 1821. nov. 19. Meghalt 1893. ápr. 4. Alatta „Isten szerette, a szenvedő emberiséget szolgálta, semmit sem keresett s épp ezért áldott nevet szerzett és örök békét talált." Emlékül gyászoló testvéreidtől Esztergomban született, ahol iskoláit is végezte. Felvették az esztergomi papnövendékek kö­zé. 1836-ban az Emericánumba küldték. A bölcsészetet Nagy­szombatban, a teológiát a Pázmáneumban hallgatta. A szünidők alatt a báró Huszár család gyermekeit tanítgatta. 1945. június 30-án áldozárrá szentelték. Hét hónapon keresz­tül volt káplán, 1846-ban hasonló minőségben Budára, a Várba he­lyezték, 1847-ben pedig Terézvá­rosba, de még ugyanebben az év­ben visszatérhetett a Várba. 1850-ben a pozsonyi gimnázi­um tanára lett, majd 1854-ben a pesti Központi Intézet lelki igaz­gatójává nevezték ki. 1860. má­jus l-jén Mária Nostra-i admi­nisztrátor lett. Nővére, Mária, Packh János - a Bazilika terve­zője és építésze - felesége volt. Férje tragikus halála után egy ideig nála talált menedéket. 1869. augusztus 16-án Érsekúj­vár plébánosa lett, majd 1876. június 5-én tiszteletbeli, 1880. A Királyi Vár yendége lesz Göncz Árpád Május 21-én látogatásra érke­zik a Vármúzeumba Göncz Árpád korábbi köztársasági elnök. Kora délután Horváth Béla vezetésével megtekinti a felújítási munkálato­kat. A múzeumi programját köve­tően esztergomiakkal találkozik. A rendezők 17 órára a Vármúze­um dísztermébe találkozóra vár­ják a lakosságot is. március 22-én pedig valóságos esztergomi kanonokká és főszé­kesegyházi plébánossá, 1822. de­cember 23-án a Szent Margitról elnevezett bélai apáttá nevezték ki. Esztergomban, a Szent Já­nos-kúti kápolnához vezető út elején álló fakeresztet egy szá­nandó gonosztevő keresztül lőt­te. A helyébe felállított kőke­resztet nagy létszámú ájtatos hí­vő jelenlétében szentelték fel és a kereszt alapítványára 10 Ft-ot adott. Belkovics Ferenc szent­györgymezői szőlősgazda saját szőlőjében Szent Orbánnak, a szőlőművelők védszentjének tiszteletére állíttatta fel a szent szobrát, amit várbéli kano­nokként szentelt fel. Úgy rendelkezett, hogy halála után a szentgyörgymezői teme­tőbe temessék, ugyanis a kano­nokokat a Bazilika kriptájában helyezték el. Életrajzi méltatá­sában olvashatjuk: „Egész életén át lelkipásztor volt a szó legigazibb értelmében. Isten dicsősége és híveinek üdve volt indító oka minden cseleke­detének. Ez volt egyetlen célja összes tevékenységének, ezért kész volt mindent megtenni, mindent eltűrni, mindent felál­dozni. Fáradhatatlan hirdetője volt az Üdvözítő szent tanításá­nak, lankadást nem ismerő orvo­sa a testi és lelki nyomor sokféle sebeinek. Amerre csak megfor­dult, emléke mindenütt élni fog sokáig. Hazaszeretetének, buzgó­ságának, jóságának híre hagyo­mányként fog a Főmegyében nemzedékről-nemzedékre száll­ni. A Káptalanban lemondott az előléptetés jogáról, csakhogy to­vábbra is gyógyíthasson, prédi­kálhasson, temethessen." B. I.

Next

/
Thumbnails
Contents