Esztergom és Vidéke, 2002

2002-04-25 / 16. szám

12 Esztergom és Vidéke 2002. március 1

5. Zell am Seei levelek - esztergomi gyökere

kről A levelek íróját, Czirok Ferencet e hasábokon nem kell már bemutatnunk, hiszen idestova négy esztendeje, hogy képíróként, tollforgatóként - ez utóbbi mivoltában mesteri cukrász-receptekkel, útijegyzetekkel, versekkel - egyaránt lapunk külső munkatársa. Néhány éve egyben „kiküldött" is, persze saját döntése alapján. Mint munkavállaló ugyan tartósan „külföldre szakadt", de gyökereitől egy pillanatra sem... Sőt: „önkéntes" Mikes Kelemenként méginkább szükségét érzi, hogy önazonossága benső térképét megrajzolva hazánk és városunk fiának vallja magát. Ezért (és valamelyest az én ösztönzésemre is) kezdte el megnyitni emlékei forrását. Mikes példájára a levél-formát választotta, jelenleg már több mint 15-öt írt. Ezekből kínálunk most ízelítőt. Illőt az alkalomhoz, amely háromszorosan is időszerű. Legelébb azért, mert Czirok Ferenc - az alábbiakban olvasható „szelíd fenyegetést" beváltva - holnap, április 26-án 16 órától a Gyakorló iskola Sziget Galériájában ismét itthon bocsátja közszemlére képzőművészeti alkotásait. Másodjára azért, mert e levél-válogatás másik főszereplője, Kollár György festőművész tíz esztendeje - 1992. március 25-én hunyt el. Végül pedig azért, mert ők mindketten a Petőfi általános iskolába jártak, amely idén ünnepli fennállásának 75. évfordulóját, és jubileumi gálaműsorára szintén holnap délután kerül sor a Vármegyeháza dísztermében. (Sajnos - egyeztetés híján - ez ugyanabban az órában kezdődik, mint amikor volt diákja kiállításának megnyitója...) Kedves otthoni rokonok és ismerősök! Régóta kérleltetek, hogy írnám már le emlékeimet kedves, régi városomról. Bizony, az időszakos lustaságon kívül még számos oka volt, hogy eddig nem tettem. (...) Az életem lassan, de biztosan növekvő időtávlatának - a gyarapodó kilók, szaporodó ráncok és ősz hajszálak ellenére - megvan az az előnye, hogy az ember előtt elég tér nyílik ide-oda kalandozni. Most éppen az 1974-es esztendőbe, amikor már öt éve vagyok az Esztergom és Vidéke ÁFÉSZ dolgozója mint cukrász a Kenderesi úti Cukrász Termelő Üzemben. (...) A Galagonyás út nagy kertekkel körülvett házai, a kis kőhíd, ezzel szinte szemben Vörös bácsi pincéje, ahonnan már a Kenderesi út következett a boroshordók, présházak jellegzetes szagával. (...) 1974 januárjában leszerelt katonaként és frissen felvett párttagként itt kezdtem újra a munkát. Igen, jól hallottátok! Bármily furcsa, nem karrierista voltam, csak egy őszintén naiv idealista, aki hisz a mesékben! Meg is maradtam ilyennek: elveimet sem beígért előmenetelért, sem fizetésemelésért nem adtam fel - mindezzel kiváltva családom és haveri köröm részéről az állandó hülyézést és egyetnemértést. (...) Ha valaki nem igaz emberként végzi a dolgát, nekem mindegy, hogy milyen - hívei által nagyszerűnek feltüntetett eszme pártolója, az számomra „magyangolul": gyomman, vagyis szabad fordításban: gazember. (...) A május 1-jei felvonulásra általában a Hősök terén és a környező utcákban volt a gyülekező. Minden iskolának, üzemnek, vállalatnak meg volt ,a forgatókönyv szerinti porjtos helye. 1974-ben az ÁFÉSZ felvonulói éppen az Árpád utcában gyülekeztek. Szinte a lakásunk ablaka alatt. Kollár Gyurka is ott volt, hiszen alapszervezetünkben ő töltötte be a szervező titkári posztot. Behívtam, hogy megmutassam neki a még 1966 és 1971 között készült próbálkozásaimat, vízfestékre és zsírkrétára. Izgatottam vártam, mit szól hozzá mint olyan aktívan festő és kiállító kortársam, aki évek óta, már 1965-től minden nyáron lejárt Mártélyba, a Csongrád megyei KISZ Bizottság által működtetett képzőművészeti táborba. Gyuri az ÁFÉSZ dekoratőrjeként dolgozott az akkor Kun Béláról elnevezett utcában lévő műhelyben. Kollár Gyurka képeim, rajzaim, vázlataim láttán annyit mondott, hogy: „Még sokat kell rajzolnod, gyakorolnod." Ez számomra nagyon lehangoló volt, hiszen annyira semmit-mondónak tűnt. Úgy éreztem, nem érdemes tovább „művészkedni", meg ilyesmikkel Czirok Ferencről lapunk következő számában olvashatnak: EVID, 1998. szeptember 3., 2001. január 25., április 26., augusztus 2., december 20.) N.T. Czirok Ferenc grafikája: A dolgok összefüggnek foglalkozni. Nem erőszakoltam, hogy mondjon többet, fejtse ki bővebben: mi tetszik neki, mi nem. Megmagyaráztam magamnak: a család, a napi munka és a KISZ-titkárkodás mellett úgysem maradna elég időm rajzolni, festeni. Gyurinak 1975-ös pártfelvételijén én voltam az egyik ajánlója mint KISZ-titkár. Egy év múlva, amikor eljöttem az ÁFÉSZ-től, egy időre ő lett az utódom. A város képzőművészeti életében egyre jelentősebb szerepet töltött be - és méltán. A rendszerváltozást már a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének megyei titkáraként élte meg. A mártélyi táborban akkor már évek óta ő volt az egyik csoport vezetője mint művésztanár. Még nem volt egészen 42 éves, amikor 1992-ban tragikus hirtelenséggel elhunyt. Az én képzőművészi újrakezdésem 1994 októberéig váratott magára. Mártélyra további két év múltán jutottam el, Benkőné Pető Mária javaslata alapján. Tőle tudtam meg Gyuri tragikus halálát és ikertestvéréét, Istiét, aki alig másfél év elteltével követte őt. 1997-ben egy hatrészes akvarell-sorozatomért a tábor záró tárlatán - a hódmezővásárhelyi Tornyai Múzeumban - „Kollár György-emlékdíjat" kaptam. Másnap hajnalban kimentem a Tisza-partra, a „festők dombjához", ahová a következő évben Gyurka is felkerült, olyan nevek mellé, mint Tornyai János, Endre Béla. Felnéztem az égre: Látod - gondoltam köszönöm, hogy akkor nem dicsértél, nem segítettél. Most jött el az ideje, hogy a fa saját erejéből virágozzék és egyszer termést is hozzon!... (...) Kedves Mindnyájan! Képeimmel, rajzaimmal azért találkozhattatok odahaza kiállításokon, folyóiratokban. Nem fenyegetésnek szánom, de fogtok még tőlem képeket látni! (...) Itt ülök húgom zell am see-i házában a szobámban, amelynek ablakából még látom a maria-alm-i hegyek taréjáról rózsaszínben lecsúszó napfényt. A gyöngyház színű ég alatt már minden a kék szín valamelyik árnyalatában játszik. Ez a település egy magas hegyek ölelte tóparti városka. Itt élek és dolgozom, közben Esztergomra gondolok - Régi Városomra. (Ez volt az esztergomi királyi Vár budai tornyában rendezett 1998-as kiállításom címe.) Az életben bármivel kapcsolatba kerülök, legyen az munka, tanulás, család, gyerekek: a kezdetek számomra mindig ide vezetnek. Nem is lehet ez másképp, hiszen bár Budapesten születtem - itt gyökeresedtem emberré és magyarrá. (...) Czirok Ferenc Béla-napi köszöntő: Ki is volt III. Béla király? 1148-ban született II. Géza magyar király másodszülött fiaként. Az országon belüli hatalmi villongások és a bizánci határviszályok miatt zavaros időben nevelkedett. Apja, II. Géza miután leszerelte a trónkövetelő IV István kísérleteit, és kitűnő diplomáciával békét kötött a bizánci császárral, Mánuellel, létrejött egy békeszerződés, melynek megerősítéseképpen az ifjú Bélát Bizáncba hivatták. Itt jegyességre lépett Mánuel leányával, Máriával. A fiatal herceg Esztergomból Konstantinápolyba érkezve felvette az Alexiosz (Elek) nevet, s mellé a deszpotész méltóságot, mely a császár utáni első helyet jelentette a 15 éves iljú Bélának. Megtanult görögül és jártas lett a bizánci hadviselésben is. Az élet viszont másként rendelkezett. Az idősödő császár második házasságából kisfiú született. Ezt követően Bélát elválasztották jegyesétől és összeházasították egy francia fejedelemlánnyal, Chatillon Annával, így a bizánci udvarban „leértékelődött" Béla figyelme Magyarország felé fordult, hiszen testvérbátyja, III. István 1172. március 4-én meghalt, és így szabaddá vált az út a magyar trón felé. Az országon belül viszont az uralkodó réteg Béla öccsében látta a megoldást, hiszen Géza herceg végig magyar földön élt, közelebb állt a néphez, mint Béla, aki közel tíz évig idegen birodalomban nevelkedett. Lukács, esztergomi érsek is így látta a helyzetet, mert Bélában a keleti szakadár és eretnek kereszténységet és annak térhódítását látta. Ennek megfelelően megtagadta a hazatérő Béla királlyá koronázását. Végül III. Sándor pápa találta meg a megoldást, aki felkérte kivételesen a kalocsai érseket, hogy tegye ő Béla fejére a koronát, mely mégis történt 1173. január 13-án. Ilyen előzmények és zavaros történések után lett Magyarország királya III. Béla. Határozott és kemény lépéseivel megerősítette az ország belső békéjét, így a 24 évig tartó uralkodását belső viszályok nem zavarták. Az 1180-as években megkezdődhetett az esztergomi királyi palota teljes átalakítása és modernizálása, melynek eredményeképpen az esztergomi királyi Vár pompája Európa-hírűvé vált. Esztergom III. Béla király alatt Európa kiemelkedő szellemi, kulturális és egyházi központja volt. Itt vendégeskedett a Szentföldre induló Barbarossa Frigyes német császár is, akiről a német krónikások is a legnagyobb elismerés hangján szólnak. III. Béla második házassága után (Capet Margit francia királykisasszony) a betelepült szerzetesek magukkal hozták a nyiladozó gótika építészeti stílusát. Ok voltak a ciszterciták, akik a Pilisben, Pásztón és Zircen telepedtek le. III. Béla jó minőségű pénzt veretett, ahol először jelenik meg a bizánci kettős kereszt. Az ő idejében lett ismert a mai strand helyén lévő melegvizes tó, melyet a Johanita rend kezelt, akik ispotályt (kórházat) is működtettek mellette. A Fürdő Szálló helyén pedig a legkorábbi vendégfogadó üzemelt, melynek tulajdonosa Pétör mester volt. III. Béla kancellária hivatalában dolgozott Anonimus, a névtelen jegyző, aki megírta a magyarok cselekedeteit a honfoglalástól regényes elbeszélés formájában. III. Béla külpolitikájában ügyesen használta ki a német császárság, a pápa és a bizánci birodalom ellenségeskedéseit. Hódításai hosszú évtizedekre meghatározták az ország területi egységét és függetlenségét. Közvetlen utódai, Imre király és II. András király ideje alatt a hatalom gyakorlásában és a társadalmi fejlődésben is nagy változások következtek be. III. Béla a legjelentősebb Árpád-házi uralkodóink közé tartozik. Utolsó képviselője annak a nagy hatalommal rendelkező királytípusnak, mely Szent Istvántól öröklődött, és Szent Lászlónál erősödött meg. Ily módon kormányozta bölcs élettapasztalattal hazáját, a dicső Magyarországot. 806 évvel ezelőtt, 1196. április 23-án (névnapján) hunyt el 48 éves korában. Rajongásig szerette Esztergomot, minden intézkedése a város pompájának és fényének emelkedésére irányult. Őrizzük és ápoljuk dicső királyunk emlékezetét! Tóth Béla Érdekességek még április 23-a kapcsán: - 118 évvel ezelőtt - 1884. április 23-án - született Serédi Jusztinián, Magyarország hercegprímása, esztergomi érsek. Főpásztori kinevezésére 1928. január 29-én került sor. - 180 évvel ezelőtt - 1822. április 23-án - helyezték le a Bazilika alapkövét.