Esztergom és Vidéke, 2001

2001-03-29 / 13. szám

Esztergom és Vidéke 2001. március 29. 55 EMBERSEGROL PELDAT... Besey László búcsúztatása A címül választott híres verssor Balassi Bálintnak, a végváriak virtusát dicsérő'énekéből - az egyik esztergomi nekrológban szó szerint is elhangzott; de mindegyiknek mottója lehetett volna. Összefoglaló jeligéje az életút egészének, amely március 23-án és 24-én Besey Lászlót immár mindörökre hazavezette. Földrajzilag visszafelé: Esztergomból Érsekújvárra. (Azon az úton, amelyet életében annyiszor megtett, viharvert Trabantján a felvidéki rokonsághoz, vagy a családi sírhoz utazva...) Esztergom, március 23., péntek 15 óra A belvárosi temető ravatalozója előtt a hamvakat őrző urnát többszáz gyászoló vette körül. Városunk díszpolgárát - a pedagógus pályatársak nevében is - Török József tanár, a képviselő-testület tagja búcsúztatta. (...) Hosszú, nagyon hosszú volt életutad, ez az embert próbáló út 1914. június 24-étől, Barsendrédtől ahol születtél - Esztergomig, mostanáig. Elgondolkodtató, hogy ki és mi adott hitet és erőt, hogy a sok-sok próbatételt, amit a Jóisten és a sors rád mért, ne csak kibírjad,-hanem meg is álljad emberül. A Jóisten segítő keze? A család következetes, egyszerre szigorú és meleg szeretete volt az a kitartó ősi erő, amely minden megpróbáltatáson átsegített? A Besey-család példaképül szolgált nekem, és mindazoknak, akik őket közelebbről ismerték. A nagyszülők és szülők egyaránt egy igazi pedagógus család tradíciójában részesítettek Téged és testvéreideit is. Ami lényegében annyit jelentett, hogy életed végéig úgy beszélj, írj, ahogy gondolkodok és úgy is cselekedjél megfelelve Arany János útravalójának: „Legnagyobb cél pedig ittaföldi léetben / Embernek lenni mindig, minden körülményben." (...) A Rákóczi Szövetséghez fűződő kapcsolataid és személyes hívó szavad mozgósított engem is, hogy a határainkon túl, a Felvidéken és Kárpátalján élő magyar gyerekeket segítsem. Egy-egy csoportjuk immár 14 éve látogat el nyári vendégként városunkba. Jó volt látni arcodon a mosolyt, amikor a tábortüzek mellett ezek a gyerekek - utódaink - anyanyelvünkön énekeltek és mondtak verseket. Kaiser Edit - a közgazdasági szakközépiskolában Besey László legelső esztergomi osztályának egykori diákja, aki maga is a magyartanári pályát választotta - többek között a következőket mondta: (...) 39 évvel ezelőtt léptél be először abba az osztályterembe, ahol 33 - kicsit megszeppent és nagyon kíváncsi - tanítványod várt a Il/b osztályban. Bársonyos hangoddal, simogató tekinteteddel, kedves szavaiddal megnyugtattál bennünket, éreztük: jó kezekbe kerültünk. Sugárzott belőled hitvallásod: „Szellő-léptűtavasz vagyok én, a rügyek szeretője; /Hajnali harmat a szám, májusi fény mosolyom. / Metszóölló, kés vagyok, oltó; sarjad a bimbó-/emberiség rügyeit, gyermekeket nevelek." Valóban oltókés voltál. Szeretted tanítványaidat, és türelemmel nyesegetted le rossz hajtásainkat, mert ahogy Te mondtad - a gyermek nem tökéletlen felnőtt, hanem tökéletes gyermek. (...) Példát mutattál nekünk, és sok szépre tanítottál, neveltél bennünket. Becsületességre, tetteink bátor vállalására, feltétlen igazmondásra, mec nem alkuvásra, kritikai látásmódra. Arra, hogy nem szabad vakon elfogadni a hallottakat, hogy a sokszor hangoztatott szólamok nem mind igazak. Tanmeséiddel gondolkodásra ösztönöztél, ugyanakkor szélesre tártad a világot előttünk, hogy hamisságai között is eligazodhassunk. Tudásod, műveltséged legjavát is átadtad nekünk: a történelem, az irodalom, a népi kultúra ismeretét, vele a haza és szűkebb szülőfölded, aFelvidék, nagymúltú városaink szeretetét. Közülük jónéhányba el is vezéreltél bennünket, így Kassára is, ahol szavaid nyomán csodálhattuk meg a híres dómot, és együtt koszorúztuk meg II. Rákóczi Ferenc sírját. (...) Felejthetetlen marad számunkra jókedélyed is, amely előbb-utóbb a legnagyobb tragédiákon - a sajátodén is - segített úrrá lenni. A rendszeres, legutoljára a múlt nyáron tartott osztálytalálkozókról örök emlékként kísér el minket hegedűjátékod, közös énekléseink és anekdotázó kedved kiapadhatatlan folyama. Érsekújvár, március 24., szombat 14 óra Zuhogott az eső, így a ravatalozóban került sor a szertartásra, amelyet mintegy 150 gyászoló - esztergomi, barsendrédi, bényi rokonok, barátok és tisztelők - előtt Bény plébánosa celebrált. Mire azonban Koditek Pál, majd a bényi polgármester búcsúbeszéde elhangzott (az előbbit itt közöljük), kiderült az ég. Besey László utolsó útja ragyogó napsütésben vezetett a sírhoz, ahol hamvait - felesége, az érsekújvári születésű Tatárik Erzsébet és Zsuzsa leányuk mellé hazai földbe helyezték. (...) A hitvallók sorsa ezer éve nem más, mint küzdelem. Egy magyar hitvalló földi porhüvelye köré gyűltünk egybe - felvidékiek, anyaországiak hogy tisztelettel búcsút vegyünk egy, a 20-ik század sorsfordító magyar tragédiáit megélni kényszerült Igaz Embertől. Tisztelt Tanár Úr! Drága Laci Bácsi! Eleted nyitott könyv volt előttünk. Ezért a végső búcsú perceiben most elsősorban szellemedet idézzük, hiszen a test porrá lesz, de a lélek, a szellem örök! Mi ez utóbbiból szeretnénk erőt meríteni további közösségi, egyéni küzdelmeinkhez. Én vagyok talán a legfiatalabb azok közül, akiket az a megtiszteltetés ért, hogy barátoddá fogadtál. Több mint két és fél évtizedes szoros barátságunk időszaka alatt minden Veled való együttlét maradandó szellemi élménnyé nemesült - ezt így élték meg barátaid, tanítványaid is. Szerettünk és tiszteltünk, még ellenségeid is kénytelenek voltak meghajolni emberi tartásod előtt. Baráti körben vagy hosszú közös lengyelországi útjainkon gyakran idézted fel ifjúkorod Felvidékét, pozsonyi diákéveidet, kiváló tanáraidat. Bényt, ezt a kedves, Alsó-Garammenti falut, pedagógus pályád első színterét. A második világégés, a hadifogság poklát... De várt még Rád a szülőföldről való száműzetés! Új otthonra leltél azonban az Árpádok ősi székvárosában: elfogadtad és a város befogadott! Kiváló pedagógusként, a nemzet napszámosaként felnövekvő generációk sorát tanítottad - nemcsak a tudományokra, hanem embertársaink szeretetére, megbecsülésére. Munkás életed minden percében a magyar ifA Viharos évtized című, 1999-ben megjelent emlékirat-kötet dokumentumaiból A Magyar Királyi Hadsereg zászlósa Szovjet hadifogságban • /Jxmum^C . •> i * , M /<>£//? jtu yeré&u. tts ABesey László zászlósnak - mint egy budapesti munkaszolgálatos század parancsnok-helyettesének - írott levél, 1944. október 29. júság, az összmagyarság javának szolgálatára vezérelte minden gondolatodat, ugyanúgy tetteidet. Maradandó emléke ennek az 1993 máciusában Erzsi nénivel közösen létrehozott Besey-Tatárik Alapítvány, mellyel a Szlovákiában élő magyarság leendő pedagógusainak képzéséhez, általuk az egységes magyar kultúra ápolásához kívántatok anyagilag is hozzájárulni. Az iskolán kívüli nevelés, a kultúraközvetítés területén idegenvezetőként is kimagaslót teljesítettél. Szinte polisztori műveltséged birtokában százak, ezrek között szórtad szét szerényen, minden feltűnés nélkül szellemi kincseidet, hazaszeretetre nevelve a magyar fiatalokat, pótolva hiányos ismereteiket. Négy szláv nyelv ismeretében nemcsak tolmácsi munkát végeztél, hanem a történelmi megértést, a más nemzetek, kultúrák iránti türelmet is közvetítetted a különböző anyanyelven beszélők között. Es mindezt úgy, hogy jogos nemzeti büszkeséged mert kiváló empatikus készséggel társult - a másokét sem sértette, hanem jelentősen segített oldani a magyarságról rögzült negatív sztereotípiákat. A megbékélésért a szavak erejével többet tettél, mint a korszak úgynevezett diplomatái... Granasztói Pál, író, aki szintén a Felvidék szülötte, írta: „ Tanú és tanulság voltam ". - Hát bizony Te is az voltál, illetve vagy, és maradsz! Az életben nem az számít, hogy mi történik az emberrel, hanem az, hogy hogyan emlékeznek rá. Az, hogy ennyien álljuk körül végső nyughelyedet, jelzi, hogy megtartunk emlékezetünkben. Igen, a test meghal, de a szellem tovább él! Dísze voltál Bénynek és Esztergomnak. Igazi díszpolgár! Az életedben kapott számos rangos elismerés közül - most már elárulhatjuk e kis titkot - ezekre voltál a legbüszkébb. Mindkét elismerés sugárzó szellemednek szólt, mely mesze túlmutat életed e két meghatározó színterén. Példaadó életed számunkra - szellemi hazánkban bárhol is éljünk követésre méltó. Magyarságunkban megerősítő. Bizony, magasra állítottad a mércét nekünk, akiknek a 21. század ugyan más irányú, de hasonlóképpen sorsfordító kihívásaival kell szembenéznünk. Életed alkonyán megjelent, Viharos évtizedek című önéletírásod - ha nemcsak érteni, hanem értelmezni is akarjuk - akár folytatásos nekrológod lehetne, amelyből hiányzik az utolsó fejezet. Ezt mi, hátramaradottak itt, hamvaid felett kezdjük el megírni. Azért tudjuk belenyugvással tudomásul venni földi léted hiányát, mert isten kegyelméből hosszú életedben szellemi javaiddal gazdaggá tettél minket. Ezért hálásak vagyunk és köszönjük Neked! Drága Laci Bácsi! Esztergomból szimbolikus búcsúajándékot hoztam: egy marékkal Esztergom megszentelt földjéből, az Árpádok Várhegyének oldalából, Balassi Bálint szobrának tövéből, kinek nótajelzéses verseit szebb napokon oly szívesen énekeltük. Keveredjék össze sírodon Érsekújvár és Esztergom földje. Ugye, megint egyre gondolunk...? Te, aki hitünk szerint is méltó vagy az örök életre, légy közbenjárója Isten színe előtt a magyarság szellemi egyesülésének. Nyugodj békében, Isten Veled! Szimfonikusaink vízivárosi koncertje (Pálos) Március 24-én a vízivárosi Plébánia templomban a Városi Szimfonikusok VII. bérleti hangversenyén Haydn Stabat Mater (Fájdalmas anya) című, zenekarra, énekkarra és szólistákra írott remekműve hangzott el. A középkori vallásos költészet egyik legnagyszerűbb és legmaradandóbb alkotása az a latin nyelvű Stabat Mater, amelynek költője Jacopone daTodi ferences szerzetes volt. Témáját az evangéliumi szenvdéstörténetből merítette, középpontjában a kereszt tövében álló, fájdalomtól megtört anya képével. A költemény évszázadokon keresztül újra meg újra alkotásra késztette a nagy zeneszerzőket: így Palestrinat, Lassust, Scarlattit, Pergolesit, Rossinit, Verdit, Pendereckit, Dohnányit, Kodályt. Joseph Haydn műve 1767-ben készült, amikor az Esterházy udvarban zenészkedett. Hatalmas sikert hozott számára, kinyomtatták, sok helyen bemutatták, jó fogadtatása volt az akkori zenei élet központjaiban: Londonban és Párizsban is. A 13 tételes zeneműben váltakoznak a szólók és a kórusszámok. A csúcspontot a Virgo virginum (Szüzek szüze) szövegrész megzenésítése jelenti, ahol a négy szólista és a kórus egyszerre és egymásnak felelgetve közvetíti a költő szavait. A templomot zsúfolásig megtöltő a közönség a koncert végén hosszan ünnepelte az előadókat, akik viszonzásul megismételték a nagy hatású zárótételt: „S hogyha testem porba tér meg, / Lelkem akkor a nagy égnek / Dicsőségét lelje meg. / Örökkön, örökké! Amen." Az est főszereplői: Dunai Éva (szoprán), Bakos Kornélia (alt), Csiky Gábor (tenor), Laborfalvy Soós Béla (basszus), a Pestszentlőrinci Szent Margit Plébánia Templom Kórusa, a Balassa Bálint Vegyeskar, a Városi Szimfonikus Zenekar (koncertmester Pásztóiné Nádudvary Erika). Ezúttal is közreműködött jónéhány olyan muzsikus, aki rendszeres „hazajáró": a Laczó-házaspár, Németh Judit, Homor Margit (hegedű), Kolozsvári László (brácsa). Vezényelt: Reményi Károly (fotónkon Dunai Évával). A koncert után Cséfalvay Pál kanonok, plébános - mint házigazda - megköszönte a nagysikerű művészi előadást, és hangsúlyozta fogadókészségét hasonló művek bemutatására.