Esztergom és Vidéke, 2001

2001-12-20 / 50-52. szám

10 Esztergom és Vidéke 2001. augusztus 2. Reggeli imák Reggel, ébredés után gyermekek és felnőttek imádkoztak, „felfohászkodtak". „Mikor az ember belekezdett az imádkozásba, mindig felsóhajtott." „Én Istenem jó Istenem, Te légy velem e reggelen. Egész napon Te légy velem, Segíts engem, jó Istenem! Amen. " Az idősebbek énekeltek is reggel. A katolikusok keresztet vetettek az ajtó előtt, mielőtt kimentek rajta. „Édes Jó Istenem, segélj meg!" - mondták magukban. „Régen az öregek köszöntötték a felkelő Napot. Megemelték a kalapjukat, s úgy fohászkodtak." „Legyen hála Istennek, hogy megértük ezt a napot!" Mások így imádkoztak magukban: „Édes jó Istenem! segíts meg!" Az állatok reggeli ellátása után bementek reggelizni. Mielőtt asztalhoz ültek, megmosakodtak. Mosakodás és „kendezkedés" - törülközés - közben mindenik vallás követői, mindenik jóravaló, rendes ember imádkozott. Némelyek csak a Miatyánkot mondták, mások az Üdvözlégye.t, ismét mások az alábbi rövid imát: „Őrizz meg engem Istenem tűztől, víztől, veszedelemtől, rossz emberek szándékától." Szinte imádságszámba veendő az emberek reggeli köszöntése, amely mindenik faluban szokás volt: „ Felkeltek hál' Istennek? " „ Fel hál' Istennek. " „Magik is hál' Istennek?" „Mü és hál' Istennek!" A második világháború óta rövidebben köszöntik egymást. Könyörgések, istentiszteletek A második világháborúig reggelenként hétköznapi istentiszteleteket tartottak. A gyülekezet tagjai viselőben míves ruhában - mentek hétköznapokon a templomba. Dologidőben odatámasztották eszközeiket a templom kerítéséhez, és könyörgés után mentek tovább. Mikor a harang megkondul, a katolikusok keresztet vetnek, és elmondják ezt a rövid imát: „Imádunk Téged, Krisztus, mert a Te szent kereszteddel megváltottad a világot. " A gyermekek elmondják az Őrangyalát. Este két haranggal és megszakítva harangoznak. Az elsőre az Őrangyalát, a másodikra a Miatyánkot imádkozzák, a halottakért. A protestáns ember kalapot emel, mikor meghallja a harangszót. Sokan el is mondják magukban: „Edes jó Istenem! Segélj meg!" Az asszonyok is felfohászkodnak a harangszóra. „A harang szava figyelmeztet bennünket a hálaadásra... Valahogy úgy érezzük, hogy az imánk belekapaszkodik a harang hangjába." Etel előtti imák Étkezés előtt körülállták az asztalt, úgy imádkoztak. A katolikusok keresztet vetettek, a protestánsok fejet hajtottak. Volt olyan család, ahol a legkisebbik gyermek mondta: „Édes Jézus, légy vendégünk, áldd meg, amit adtál nékünk! Ámen. " Az öregek ülve fohászkodtak: „Az Isten úgy is szívesen veszi tőlünk, ha nincs erőnk állni." Aki kenyeret szegett, előbb keresztet vetélt rá, ésclimádkozta:,, Köszönöm jó Isten, hogy kirendelted." Némelyek meg napjainkban is csókolják, ha leesik egy darab kenyér. Atyhában a kenyeret mindig meg kellett köszönniük a gyermekeknek, és kívánták, hogy Isten adjon helyette. „Adjad Uram, hogy jól essék. Jézus neve dicsértessék! Amen. " Ebéd után így imádkoztak a gyermekek: „Áldásokért szent Isten, Mely táplál az éleiben, Neved legyen dicséretben, Most és mindörökké. Ámen. " Vacsora után a/t mondták a szülők: „Csapj parolát!" Akkor a gyermekek megfordították a szüléik kezét és megcsókolták. „Először a jó Istennek köszöntük meg. a/után a szülőknek." Etel utáni imádságok ,,/•.'/; jól lakiam, hála Isten, annak is adj. kinek nincsen! Amen. " Vagy: „Aki ételt, itali adott, annak neve legyen áldott! Amen. " „Mü es csak úgy tudunk tovább létezni, ha egymáson emberi jósággal segítünk' SÓVIDÉKI SZÉKELYEK MEGTARTÓ FOHÁSZAI A Sóvidék a Görgényi-havasok és a Hargita-hegység nyugati oldalához simulva, a Kis-Küküllő felső folyása körül, a Korond-patak, a Juhod-, a Sebes-patak és a Szováta-patak völgyében terül el. Szűkebb értelemben e tájegység helységei: Korond, Alsósófalva, Felsősófalva, Atyha, Parajd, Szováta, Szakadat. A vidék történetét eleve meghatározza az itt található legfontosabb ásványkincs, a só. A geológiai harmadkorban az Erdélyi-medencét borító tengerből keletkezett a kősó, amely a rárakódott rétegek nyomása alatt képlékennyé vált, és úgynevezett diapir redőket, meggyűrt rétegeket alkotva helyenként a felszínre bukkan. Európában ilyen magasan kiemelkedő sószikla csak itt - Parajdon, Szovátán - és Spanyolországban található. Bár Erdélyben a só több helyen előfordul, mégis ez az egyetlen olyan tájegység, amely nevét találóan értékes ásványkincséről kapta. Ezen a vidéken évente többszáz esztergomi is megfordul, de sejtjük: csak kevesen tudják, hogy az itteni katolikus, református, unitárius és görögkatolikus székely ember milyen hitvilágot élt, illetve él meg, milyen lelki erőkből táplálkozik az a közösség, amely minden viszontagság ellenére megmaradt annak ami: székely-magyarnak. Madar Ilona néprajzkutató sok évi munkával összegyűjtötte hagyományaikat, amelyekből most csupán egy szerény csokorra valót nyújtunk át olvasóinknak azzal a nem titkolt szándékkal: legyen ez ösztönző arra, hogy minél többen keressék fel, ismerjék meg Székelyföld e szögletének lakóit, s ha úgy adódik, hogy szerzőnk Marosvásárhelyen kiadott kötetét kezükbe vehetik, feltétlenül szánjanak rá egy kis időt. A székely lélek és tudat hihetetlenül gazdag és tiszta forrásvidékére lelnek benne rá! Este Este a fonóban nemcsak vidám énekeket énekeltek, hanem zsoltárokat és Mária-énekeket is. „Az én édesanyám nem fonni járt, hanem varrt. Esténként mindig kitámasztotta maga előtt a zsoltárt, úgy énekelt." A protestáns családokban gyakori volt téli estéken a bibliaolvasás. „Istenem! Jó Atyám! Add, hogy most több gondot fordíthassak lelkem épülésére könyörgött az Igét olvasni szándékozó családfő -, láss meg és segíts meg engemet, midőn házitűzhelyemen kinyitom az életnek könyvét, s olvasgatom azt szent Igédet vágyó családomnak... " Este, lefekvés előtt mindenki imádkozott. „Én elgondolom magamban, hogy mit csináltam azon a napon, azután imádkozom." A katolikusok mindig keresztet vetnek a párnára, mielőtt fejüket lehajtanák. A sóvidékiek szerint az állatok is keresztet rajzolnak a földbe, mielőtt lefeküdnének. Legjobban a juhokon figyelhető' meg, ahogy a jobb lábukkal előbb hosszába, utána keresztbe húzzák meg a vonalat. Utána ráteszik a fejüket a keresztre. Mind a katolikusok, mind a reformátusok imádkoztak, állva, ülve, „térdepelve", fekve - gyermekkortól a felnőttkoron át, az öregségig. A kicsinyeket ölbe ültetve is imádkoztatták. Ha az öregszülőkkel is együtt lakott a család, a nagymama tanította unokáit imádságra. Másutt az anya, vagy az apa, esetleg a nagyobb testvér imádkozott kistestvéreivel. „Ha édesapámmal imádkoztam, utána kezet kellett neki csókolni." Rövid esti imádságok, amelyeket mindenik vallás követői mondtak: „Oh! Édes Istenem, hálát rebeg lelkem, Hogy egész napon át úgy szerettél engem..." „Már a szép Nap lenyugodott, egészen bealkonyodott És sötétbe vonta magát, adjon Isten jó éjszakát." Olyan esti imák, amelyeket csak az öregek mondtak ezelőtt: „Én lefekszem ágyamba, mint egy testi koporsóba. Ajánlom lelkemet, testemet a jó Isten oltalmába." Imájuk végén a rokonokat, szomszédokat, sokszor még a háziállatokat is felsorolták. Siklódon voltak olyan időskorú asszonyok, akik régen elhalt szüleikért is mindig imádkoztak. „Minálunk az idesanxám vigyázta az estveli imádságunkat. O utoljára imádkozott, mert hisz őfeküdt le utoljára. " Ilatárbeli munka idején A sóvidéki vallásos szántó-vető emberek Istenben bízva, segítséget kérvevárva élik életüket. A naponkénti, valamint a nagy jelentőségű tevékenységek előtti imák. fohászok könnyítik a terheket. A katolikusoknak munkát segítő szentjeik is vannak. így hozzájuk is fohászkodnak. Mikor tavaszodni kezdett. így imádkoztak az esti bibliaolvasás után: „ Lelkeddel megújítod a földnek színét, a madaraknak zengő hangot adtál, hogy jelentsék nékem: kelj fel, menj ki a mezőre, műveld meg a földet. De ha le nem támogatsz, Uram, megbotolnak lábaim a barázdán. Vetéskor elébb esem el, mint a lehulló mag, adj erői nekem, áldd meg munkámat!" Tavasszal az első munka a szántás. „Az erősen református ember, amilyen az én nagyapám is volt, amikor szántani mentek, elkészítette az ekét, utána letérdepelt és úgy mondta az imádságot." Határba való induláskor, Isten oltalmába ajánlották az otthon maradókat, azok őket viszont. A katolikusok indulás előtt keresztet rajzoltak az ostoruk nyelével az állatok elé. Ha az úton találkoztak a munkába menők, áldást kívántak egymás munkájára. „Isten segélje, jó munkát kívánok!" - szólt a fiatalabb az idősebbnek. „Jó, hogy Isten megengedte, hogy dolgozhatunk. Áldjon meg mindenikünköt!" - felelték rá. Kiérve a határba összeszerelték az ekét, befogták az állatokat, de mielőtt még beakasztották volna a földbe, előre mentek az állatok fejéhez. Kalapot emellek, elmondták a Miatyánkot - a katolikusok keresztet vetettek, úgy kérték Isten áldását munkájukra. Ha valaki úgy ment el a föld végén, hogy elérte szavával a szántó embert, odaszólt: „Isten áldjon meg! Adjon áldást a munkádra!" „Isten hallgassa meg!"-felelték. „Áldjon meg bennünköt, mindenikünköt!" Mikor a szántást befejezték, hálát adtak Istennek. „Hála legyen a jó Istennek, hogy megsegített bennünköt! Adjon áldást továbbra is! Adjon békességet hazánkba!" A szemben álló ráfelelte: "Adja Isten, hogy meg legyen munkánk áldva! Legyen békesség köztünk örökké!" A vető ember Isten nevében végzi munkáját. Megemeli a kalapját és úgy mondja - vagy csak gondolja: „A jó Isten segéljen meg, adjon bő áldást, hogy ne szűkölködjön a család, tudjunk áldozatot adni másoknak és zsengét is vihessünk a Te szent templomodba. " A katolikusok keresztet vetettek, és az első marék búzát kereszt alakban vetették el. A korondi unitáriusok „kukkra" magasra - szórták az utolsó marékkal, a madarak javára, mert ők Isten jószágai. Mikor a magot elvetették, boronával betakarták, azzal a gondolattal indultak hazafelé: „Most már Isten kezében van." Aki gyalogmunkára ment, az úton végig imádkozott. „Én az ujjamon számoltam az imákat, a hüvelykujjamra Miatyánkot, a többire Üdvözletet... (így!) Öregapámtól hallottam, hogy aki a kezén számolja az imádságot, kivirágzik az ujja." A katolikusok Szent Márk-napkor a búza védelmére tartják ünnepi körmenetüket. A gabona idején aggodalommal figyelik az időjárást. Külön imák hangzanak el az „élet", az „áldás" védelméért esedezve. „Megálltam a gabonatábla előtt, s azt mondtam: Édes jó Istenem! Szép ez a gabona, megáldottad. " Az élet itt többféle fogalmat jelöl. Az udvar, néhol a ház, a búza ugyanúgy élet, mint az emberé. „Láttam az áldást!" - mondja lakostársának, aki búzanézőből igyekszik hazafelé. Aratás előtt mindig megállottak a föld végénél, és mielőtt a sarlót a kezükbe vették, megáldották, kérték az Istent és imádkoztak: „Istenem, áldott legyen szent neved, hogy az. áldást a kezükbe adtad. A Te nevedben fogunk az aratáshoz. Adj erőt a munkához, és egészséget annak elfogyasztásához!" Aratás végeztével újra imára kulcsolódtak a kezek: „Köszönöm Atyám, hogy megsegítenél. Immár adjál erőt és egészséget munkánk után... ne hagyd felednem, hogy vannak, akik nem vetnek és nem aratnak... Ruházz fel a szeretet könyörületességével, hogy kész legyek segíteni másokon." Sütés előtt a megkevert kovászra, utána a megdagasztott kenyérre, kifeszített tenyerük külső élével keresztet nyomtak mind a katolikusok, mind a protestáns asszonyok. „Mikor az első kenyeret bevetették, abba az ujjukat benyomták és keresztet rajzoltak rá... Azt félre is tették, csak utoljára lehetett megszegni, mert ha valahol tűz volt, az a kenyér elállta a láng útját... az a kenyér, amire a keresztet tették." Megszegés előtt a hátára fordított kenyérre keresztet vetettek a kés hegyével. A leesett kenyeret, ha csak egy falat volt is - mindenki megcsókolta, Krisztus testét látván benne. Mindenféle mezei munka előtt erőt, áldást kértek. Ha valaki egyedül ment, magában is imádkozott. „Ela nem volt velem az Olvasó, az ujjamon számoltam ki az imát. A hüvelykujjamra a Miatyánkot mondtam, a többire az Üdvözletet." Némelyek a föld végére kiérve így könyörögtek: „Atyánk! Áldd meg munkáinkat. Vezéreljed dolgainkat. Add, hogy egész életünkben Téged dicsőítsünk! Amen." Estefelé, mikor befejezték a munkát, egy rövid fohásszal köszönték meg: „Jaj, de jó Istenem, hogy megsegítettél engem." Viharban A vihartól nagyon féltek, akár otthon voltak, akár a mezőn. „Mikor nagyot csattant, még a legerősebb férfi is megrettent." A katolikusok szentelt gyertyát gyújtanak, és kiteszik az ablakba. „Sírval imádtuk olyankor. Az Isten megszánt münköt a sírásért, imádságért." „Ha jég esett, kértük Istent, hogy szüntesse meg, mert vége az életünknek. Hogy őrizzen meg minden embert, minden teremtményt tűztől, víztől, hirtelen haláltól, gonosz ember szándékától." Siklódon viharűző imádságot mondtak, ha nagy idő közelgett: „Teljes Szentháromság, egy igaz Isten! Oszlasd el felettünk nehéz felhőidet. Vidd a havasokba, ahol kenyér nem süttetik, gyermeksírás nem hallatik. Dicsőség az Atyának, Fiúnak és Szentléleknek. " Ezt többször elismétlik, amíg a nagyidő tart, ha mezőn, ha otthon, akárhol. Ima az erdőben a fák között A sóvidéki földművesek ősztől tavaszig hordják a fát, „havasolnak". Amikor a növénytermesztés munkálatai befejeződnek, megáll a fában a „mezgéje" - nedvének keringése -, akkor kivágható. „A fák hatalmasak, az ember - noha jóval kisebb, törékenyebb - nekimegy, kivágja, feldarabolj a és elszállítja, hogy a magahasznára fordíthassa... Emiatt az erdő bosszút fogadott, s mikor a kifolyó embervér is megfertőzte az erdő földjét, kétszeres lett a bosszú." így azután, mikor „megszökik" - a lábon állók tetejére felcsúszik - a kivágott fa, s ledönti az útjába állókat, akárha emberek is, senki nem goldolja, hogy rosszul nézték meg a fa „húzását" - törzsének csavart növését-, hanem úgy hiszik, hogy az erdő bosszúja teljesült be. Az erdőben a szerencsétlenség színhelyét jelölő keresztek nem a köszönet és hála jelképei, mint a mezőben álló társaik, hanem az erdő bosszújának megjelenítését szolgálják. A fákat együtt és külön-külön is tisztelet övezte. Emlegetnek egy sófalvi asszonyt az ki az urával együtt ment bé Moduvába, a többiekvel... Egyszer az éhségtől összerogyott és meggyónt a fáknak, mielőtt meghalt." Néhol egyegy fának szentséget tulajdonítanak. „Atyhában a 'zádokfát' - hársfát szentnek tartották. A községházánál mindig volt zádokfa, az egy szent fa, ha kivénült, mást ültettek helyébe... A gyűlést mindig a zádokfa alá hívták... A temetőben is mindig volt zádokfa." Sóbányászok imája A Sóvidék egyetlen bányája, a Parajdon fekvő sóbánya. Mielőtt a sóbányába leszálltak, egy ember kiállt és előmondta az imát mondatonként, a többiek utána. A legtöbb bányász református volt, de mindegyik vallás követői egyformát mondtak. Az ima szövege: „Az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében. Amen. Mindeneknek alkotó Ura Istene, aki teremtettél mindeneket, akik a földön, az égen és a föld alatt vannak. Köszönjük létünket. Tőled veszik minden alkotmányok eredeteket és élelmöket. Tehozzád kiáltunk, kik itt egybegyülekeztünk, hálát adván Tenéked azon jókért, melyeket adtál nékünk, melyekkel elhalmoztál minket. Segíts Uram, hogy bejövetelünkben és kimenetelünkben sérelem nélkül maradhassunk, súlyos munkánk által Tenéked szolgáltassunk. Könyörgünk, hogy akiket ép erőben, egészségben a föld színén megtartottál, atyai karjaiddal, a mélységben is kormányozni méltóztassál. Segélj Uram! mert nem a mi erőnkben bizakodunk, hanem a Te nevedben mozdulunk meg innen. Amen." Utána elénekelték a „ Tebenned bíztunk eleitől fogva " kezdetű éneket. Áldáskérés a közös munka végén A közös köszöntések után a kaláka közös munka - végén szokásos, imádságszámba veendő köszöntő: „Kedves Jóemberek! Örülök, hogy voltak olyan szívesek, hogy segítettek állatostól. Istennek legyen hála, aki kegyelmesen megengedte, hogy összegyűlhessünk ide, azért, hogy békességben elfogyaszthassuk az ő áldását. Illetem hálával kegyelmeteket, hogy eljöttek hívásomra állatostól. ígérem, hogy akik itt vannak és szükségük leend segítségemre, vagy másoknak is szükségük leend, én is ott leszek. Isten adja, hogy ezután megmaradhassunk egészségben." Azután a gazda sorra adta az üveget... Vacsora után a szószóló emelkedett válaszra: „Tisztelt atyámfiai, tisztelt Házigazda! Felszólalónk ezen elétálalt Isten áldását fogyasztásra és ezzel elétet! üveget ivásra adta. Nem kívántunk, hogy műnket Isten áldásában részeltessenek, de ha már így kívánták és úgy készültek, elfogadtuk. Legyen hála Istennek, hogy megtartott egészségben, hogy eljöhettünk állatainkkal együtt. Mü szívesen tettük, amit tehettünk. Csak úgy tudtak a mü Apáink es meglenni ezen a földön, hogy egymáson, ha szükség volt, segítettek. Mü es csak úgy tudunk tovább létezni, ha egymáson emberi jósággal segítünk. Isten adjon egészséget, minden jót. Tartson meg mindenikünköt állatostól, adja, hogy máskor is találkozhassunk és egymásnak segíthessünk."