Esztergom és Vidéke, 2001

2001-12-20 / 50-52. szám

2001. június 21. Esztergom és Vidéke • Tárlat-naptár Móser Zoltán fotóművész Valahol, Európában itt és ott című tárlata június 30-áig még megtekinthető a Főszékesegyházi Kincstár időszakos kiállító helyisé­gében (bejárat a Bazilikából). * A Kortárs magyar művészek című - 1999 óta Phare-támogatással megvalósuló - vándorkiállítás Esztergomban legutóbb április 20 - május 2. között a Sugár Galériában „állomásozott". Ezután a váci Madách Imre Műveló'dési Központba „költözött", ahol június 30-áig látható. Egy másik válogatás közben Szlovákia magyarlakta vidékein utazik tovább: tegnapjúnius 13-án 17 órakor Dunaszerdahely volt az újabb megnyitó színhelye. Az Art/M A Galériában dr. Boros Miklós, a Magyar Köztársaság pozsonyi nagy­követe és Barcsai Tibor esztergomi festőművész mondott köszöntőt; művészet­történészi ajánlással pedig dr. Nagy Kornélia szolgált az érdeklődő közönségnek. Ez a tárlat - amelyen városunkból Barcsai Tibor, Ferenczi Károly, Kántor János és Turányi Sándor szerepel képeivel -június 23-áig látható. * Ferenczi Gábor festőművész kiállítását a Táti Műveló'dési Házban ma, június 14-én 18 órakor Kántor János nyitja meg. * Az ausztriai Werkschau IV. című rendezvény-sorozatban Czirok Ferenc művei is helyet kaptak. Első bécsi kiállítása június 22-én, pénteken nyílik meg a Kunst­fabrik Stadlauban (Stadlauer str. 41.). Holnap: előjáték a Várszínházban Június 15-én, pénteken 18 órától Diákszínjátszók bemutatói Fellépnek: ESZTERGOMI SZENT ISTVÁN GIMNÁZIUM Shakespeare: RÓMEÓ ÉS JÚLIA Rendező: Erősné Vörös Viktória TATAI EOTVOS GIMNÁZIUM Kocsis István: ÁRPÁDHÁZI SZENT MARGIT Rendező: Naszák István ESZTERGOMI KLUBSZINPAD Capek: A VÉGZETES SZERELEM JÁTÉKA Rendező: Bakai Ferenc A belépés díjtalan! (Eső esetén az előadások a Szabadidőközpontban láthatók) SZÍNEK ES KEPEK - Fazekasné Zászlósi Mária kiállítása HOGY JOL EREZZEK MAGUKAT - beszélgetés Müllner Vilmosné óvodavezetővel Valamikor az év elején jelent meg lapunkban egy riport, amelyet az okta­tás minőségbiztosítási rendszeréről ké­szítettem. Ebben Szekeres János kollé­gám úgy nyilatkozott, hogy tudomása szerint Esztergomban és környékén egyedül a Dobó Gimnáziumban műkö­dik ez a rendszer. A cikk megjelenése után felhívta szerkesztőségünket a Honvéd utcai Óvoda vezetője, Müllner Vilmosné, és közölte, hogy nemcsak a Dobó csatlakozott az említett korszerű oktató-nevelő rendszerhez, hanem az ő óvodájuk, sőt a Szakmunkásképző In­tézet is. Minderről készségesen nyilat­kozna lapunknak. Hogy ez a beszélge­tés a mai napig nem jött létre, annak magam vagyok az oka, illetve az a mű­tét és az utána következő hosszú lába­dozás, amely jó darabig meggátolt ri­porteri tevékenységemben. De hogy erre most, a tanév végén került sor, annak még az az előnye is megvan, hogy egy teljes tanév tapasztalatairól számolhatunk be olvasóinknak. - Mikor és milyen elgondolásból csatlakoztak Önök a minőségbiztosítási rendszerhez? - tettem fel az első kér­dést, amikor helyet foglaltunk a vezető óvónő barátságos irodájában. - Amikor tavaly megjelent a Come­nius 2000 elnevezésű minőségbiztosí­tási pályázat kiírása, munkatársaimmal úgy döntöttünk, hogy - mivel ez egy hasznos kezdeményezésnek tűnt ­megpályázzuk. Az önkormányzat is tá­mogatta ezt a lépésünket. Nem rég volt egy éve, hogy elnyertük ezt a pályáza­tot. amikor is megkeresett minket az IMSYS, egy budapesti minőségbiztosí­tási és vezetési tanácsadó cég, amely az Oktatási Minisztériumtól azt a megbí­zást kapta, hogy segítse cs ellenőrizze azoknak a feladatoknak a végrehajtását, amelyek a rendszerhez való csatlako­zással ránk hárultak. E csatlakozás el­sődleges oka tulajdonképpen nem is az volt, hogy valamiféle előnyöket élvez­zünk ezáltal - bár természetese valahol minden pályázat hátterében cz is fellel­hető-, hanem egyfajta megmérettetési szándék. Ugyanis a Comcnius 2000 I fokozatának alapvető célja a partner­központú működés kialakítása, amelyre mi már régóta törekszünk. Ez lényegé­ben azt jelenti, hogy az a szolgáltatás, amit az óvoda nyújt megfelejen a gyer­mekek és a szülóTí elvárásainak, igé­nyeinek. Ennek pedig alapvető feltétele a megfelelő partnerkapcsolat. - Hozott-e valami újat az Önök mun­kájában a Comenius 2000? - Mint mondottam, mi már évek óta arra törekszünk, hogy az itt folyó mun­kával a gyermekek is, a szülők is maxi­málisan elégedettek legyenek. Minden­napos tevékenységeinket úgy szerveztük, hogy a gyerekek jól élrez­zék itt magukat, és a szülők is messze­menően támogassák elképzeléseinket. Lényegében a Comenius 2000 is ezt várja tőlünk. Persze hozott némi újat is ez a csatlakozás, de legfőbb haszna az volt, hogy megerősített bennünket ab­ban, hogy jó úton járunk, hogy amit eddig csináltunk, az helyes volt. Tuda­tosította bennünk azt is, hogy kimagas­ló eredményt csak széleskörű összefo­gással lehet elérni. - Ennek az összefogásnak, ha a szü­lőkre is vonatkoztatjuk, az óvodában talán még sokkal nagyobb szerepe van, mint a különböző iskoláknál. Hiszen Önök szinte naponta találkoznak a szü­lőkkel. Más eltérések is adódnak az is­kolai és az óvodai rendszer között? - Természetesen. De ez nemcsak az eltérő oktatási és nevelési eljárásokból fakad, hanem abból a tényből is, hogy míg az iskolák márjól kidolgozott rend­szerekeet kaptak, az óvodák esetében még csak próbálkozások voltak, s tulaj­donképpen miránk afféle úttörő szerep is várt. - Mérhető-e az eredmény? - Igen. De éppen ez jelenti az egyik lényeges eltérést az iskoláktól. Ott ugyanis az eredmények mérésének jól kidolgozott módjai - tesztlapok, dolgo­zatok, feleletek - vannak, míg az óvo­dáknál ilyen nincs. Itt lényegében csak a megfigyelés az egyetlen mód, amivel Bánomyné Kovács Ildikó nyitotta meg az évadzáró kiállítást a Dobó Ga­lériában. Egyszer arra kérte tanítványa­it, soroljanak fel tíz festőművészt. „Nem okozott senkinek problémát a fel­adat, pillanatok alatt számtalan név bukkant elő. A gondot az okozta, hogy kizárólag férfi neveket hallottam, pedig a művészettörténet őriz számos hölgyet is, aki nemcsak modell volt, hanem al­kotott is. Nagyot változott a világ, ami­kor 1546-ban VIII. Henrik Angliába hívta az első ismert festőnőt, Livién Be­ninget, aki saját korában híresebb volt, mint Holbein. Őt követte Elisabeth Leb­run, aki közel 650 arcképet és 200 táj­képet alkotott. Híres volt Tintoretto lá­nya, Marietta is, aki szintén portréfestő, s nem szabad kifelejteni a sorból Rosal­da Carrierát sem, mert az ő művészi tevékenysége révén vált a pesztellfesté­szet divatos technikává. A siker és a híresség a mai kortárs művésznőknek is kijár." Biológia-rajz szakos művésztanár kollégánk alkotói életútjában több sza­kaszt is megkülönböztetünk. Az első kiállítás címe „akár kék világ is leheti volna. A mai kiállításon szintén jelen van a kék, de a barna, sárga, a vörös és a narancsszín is dominál. A színek szimbolikája és vizsgálata már az idő­számítás előtt, Kínában is foglalkoztat­ta az embereket. A mexikói ősi kultúrák­ban is maradtak fenn olyan színképek, amelyeknek színeire feljegyzéseket ír­tak. A kék szín - a vörös mellett - végig­vonult az emberiség kultúrtörténetén. Mágikus hatalmat tulajdonítottak a képnek, amely megtisztítja a lelket. Az egyiptomi skarabeus-amulettek a lélek halhatatlanságát jelképezték. De kék voltAmon isten is, kozmikus, égi termé­szete miatt. Görögországban a levegő istennőjeként Hérát tisztelték, színe ne­ki is a kék volt. Kronosznak, az időnek papja azúrkék tunikát viseltek. Az ausztrál lakosok kékrefestették az isme­retlen célú utakat. A hajósok a vég nél­küli tengerjárást nevezték kéknek. Szűz Máriát is mindig kék-fehér színű ruhá­képet kaphatunk az eredményről. Ha a gyerek kiegyensúlyozott, ha vidám, ha örömmel játszik, ha tevékeny, ha jól érzi magát, ha reggel örömmel jön az óvodába, és délután szívesen maradna még, azt azt jelzi, hogy jól dolgoztunk, hogy eredményes volt a nevelésünk. Ilyen szempontból sikeresnek könyvel­hetjük el ezt a tanévet. Ezt igazolják azok az igen részletes, mindenre kiter­jedővizsgálatok is, amelyeket a minisz­térium és az OKEV szakértői végeztek nálunk. Igen elégedettek voltak a mun­kánkkal, és valószínűleg ennek köszön­hetjük, hogy felkértek, adjuk át tapasz­talatainkat a Comenius Klubhoz tartozó többi óvodának is. - Hallhatnánk röviden valamit eset­leg egy olyan módszerről, amit Önök kísérleteztek ki? - Kipróbáltuk, hogyan minősítik a gyermekek az egyes tevékenységeket. Képeket mutattunk nekik, s ők aszerint tették a nevető vagy a legörbült szájú figurát ábrázoló dobozba, hogy tetszett e nekik a képen látható tevékenység. Értékes információkat szereztünk ezzel a módszerrel. Nevetve tapasztaltuk pél­dául, hogy az alvás a legkevésbé ked­velt foglalatossága gyermekeinknek. - Gondolom, ez azért nem jelenti azt, hogy most már törlik a programból az ebéd utáni csendes pihenőt. - Bizony a felnőtteknek is szükségük lenne legalább napi félórás lazításra eb­ben a felpörgetett világban. A gyerekek esetében ez fokozottan szükséges, el kell hát fogadtatni velük ennek a fon­tosságát. -A tapasztalatcsere a hallottak alap­ján tehát kétirányú, nemcsak Önök gaz­dagodtak a minőségbiztosítási rend­szerrel, de egyben a gyakorlati módszerek átadásával egyben gazdagí­tották is ezt a rendszert. Persze tudom, hogy az oktatásban dolgozók tapasz­talatcseréjének nem ez az egyetlen szín­tere. Ennek más szervezett kereteiről is ban látjuk. Az elvont eszméknek is kék a színe, s a vágy és a boldogság mada­rát is kéknek nevezzük. A vörös szín és a szenvedély kapcso­lata fiziológiai alapon nyugszik. A sze­retet jelképe is. Szeretetből született Adám, melynek héber jelentése: vörös. A sárga a Nap színe, amely világossá­got és meleget áraszt, s a hagyomány szerint - csupán arannyal kombinálva - az irigyeké. A vörös és a sárga kever­ve feloldódik, megnemesiil. Rómában hajdan a jegyesek narancsszínű fátyol alatt esküdtek. A barna a vörös és a zöld keveréke, mely két ellentétes színből születik. A barna szín lángba borítja az érzelmeket." E részletes és igen tanulságos művé­szettötténeti eszmefuttatás és megnyitó nyomán a tárlatlátogató valóban másfé­le érzelmekkel értékeli és szemléli a kiállított olajfestményeket. Fazekasné Zászlósi Mária szereti az évszakok na­gyon is különböző, az előbbiekben már elemzett, jellegzetes színeit, cs tájképe­ire ezeket vetíti ki igen-igen gazdag színskálán. A tájképek közt jelentős hely illeti meg a Tátrát. A hegyvonulatok, csú­csok, tavak sokasága a táj változatos szépségét, fenségességét jeleníti meg, főként kék és lilás variációkban. A pilisi képek az ősz meleg és égő színeiben pompáznak: vöröslő galagonyabokro­kat, remek fényhatású erdei ösvénye­ket, erdó'széleket, jegenyesorokat lá­tunk. Virágcsendéletei: a Napraforgók, Búzavirágok, Mezei csokor, Kardvirá­gok valósággal ragyognak - és az egyik tárlatnéző szerint - szinte illatoznak! Kiállító művészünk alföldi lány. Élet­képei a Tiszán-túlra tekintenek vissza: Téli Hortobágy, A puszta télen, Téli táj gémeskúttal és a sokatmondó című Ott­honi táj mezején otthagyott kukorica­szár-kúpok az elmaradhatatlan fekete varjakkal: feketeségükkel szinte kilép­nek a téli képek fehérségéből. Szépek a képek, ezért ajánlom: te­kintsék meg e kiállítást! Horváth Gáborné dr. hallottam már, különösen itt, Eszter­gomban. - Éppen most hétfőn lesz - illeteve e cikk várható megjelenését tekintve azt mondhatjuk: volt - a Szabadidőköz­pontban az immár hagyományos Óvo­dapedagógiai Nap, amely egyik fóruma a tapasztalatátadásnak. A mostani összejövetel fő témája az óvodapedagó­gusok személyiségének néhány kérdé­se, amelyről kiváló szakemberek tarta­nak előadásokat. Ez napjaink legjelentősebb óvodai témája, hiszen az óvodapedagógus leg­fontosabb „munkaeszköze" a személyi­sége. A Comenius Klub keretein belül azonban országos találkozókra is sor kerül, legközelebb éppen Székesfehér­váron lesz ilyen, ami módot ad széle­sebb körűkitekintésre, összehasonlítás­ra is. Az ősz folyamán mi magunk is vendéglátói leszünk egy ilyen jellegű tapasztalatcserének. - A szakmai segítségen kívül jár-e valami anyagi előnnyel a minőségbiz­tosítási rendszerhez való csatlakozá­suk? - Egyrészt kaptunk egy nagyon ko­moly számítógépet, amire már régóta fájt a fogunk, de nem tudtuk rá az anya­giakat előteremteni, másrészt biztosí­tották két munkatársunk ingyenes to­vábbképzését, ami szintén nagy segítséget jelent nekünk. A szakmai előnyök azonban ezeknél sokkal lénye­gesebbek. - Ha már szóba került ez az intéz­mény, a Honvéd utcai Óvoda, nem ke­rülhetem meg a kérdést: mi a helyzet azzal az önkormányzati szándékkal, amely konyhájuk bővítésére, egy másik óvodáknak való ételszállításra kötelez­te volna Önöket? - Mindenkit meglepett, amikor erről az előterjesztésről értesültünk. Szeren­csére az önkormányzat mérlegelte a le­hetőségeket, levette a vállunkról ezt a terhet, és jelenleg egy gyermek­Festmények és hagyományőrző muzsika (lm) Június első napján nyílt meg a Zöldház aulájában Ódor Tünde és Új­vári Tibor közös kiállítása. A kilenc nagyméretű olajkép témái a csillagké­pekhez kötődnek, a színek harsányak, vidámak. Manysi Napistennő, Rege, Napéjegyenlőség, Makrokozmosz, Egi tánc, Vihar és erdő, Napforduló, Bole­ro, Mandula festmények a mozgás, a körforgás, a sötétség és világosság, az egység hordozói. A kiállított képekről a benyomását Mireisz László filozófus mondta el, aki kiemelte a közös munka értékét. Az itt látható festményeket együtt, egy időben közösen alkotta Odor Tünde és Újvári Tibor. Nem gya­kori ez a módszer, de előfordul. A meg­nyitó színfoltja volt a Javasok Hagyo­mányőrző Körének koncertje. Laár András és Kovács Gábor akusztikus gitáron, Mireisz László citerán szólal­tatta meg az ősi magyar zenét, hárman nagyszerű varázs-zenét szolgáltattak. A nagyszámú érdeklődő a hangula­tos estét forró tapssal köszönte meg a kiállítóknak és a vendégmuzsikusok­nak, miként a szervezőknek, név szerint Csernus Ferencnek és Kollár Hildának. • Kiállítások A Dobogókői úton lévő Pszichiátriai Betegek Otthona május 22-étől június 20-áig az ország több hasonló otthoná­ban élők alkotásaiból összeállított ván­dorkiállításnak ad helyet. A kiállítás megtekintésére munkanapokon 10 és 14 óra között van lehetőség. * A Szabadidőközpontban június 8-án nyílt meg a Duna Művészkör 10 éves jubileumi kiállítása. A tárlat anyagát Gáspár Ibolya művészettörténész aján­lotta az érdeklődők figyelmébe. Megte­kinthető június 25-éig az intézmény nyitvatartása alatt. * Ugyancsak június 8-án nyílt meg a Balassa Bálint Múzeumban Kókay I Krisztina textilművész kiállítása. étkeztetési vállalat szállítja az ételt az Angyalkert Óvodának. Egyébként az a véleményem, hogy mindenképpen elő­nyös, haegy óvoda saját maga biztosítja gyermekei részére a kosztot, hiszen a helyes, korszerű táplálkozás része az óvodák programjának, és különösen fontos szerepet kap a mi minőségbizto­sítási rendszerünkben, amelynek alapja az egészséges életmódra nevelés. Mi nagyon fontosnak tartjuk, hogy sok gyümölcsöt, zöldséget és más egész­séges ételeket kapjanak óvodásaink, s ezt nem biztos, hogy tömegétkeztetés formájában is biztosítani lehetne. - A nagycsoportosok hamarosan el­búcsúznak az óvodától. Beiskolázásuk, úgy tudom, már néhány hónapja meg­történt. Mik a tapasztalatok? Iskolaé­retlenség miatt sok gyereket kellett-e visszatartani az óvodákban? - Érdekes módon az utóbbi években a szülők már nem tekintik tragédiának, ha gyermeküknek még nem javasolják az iskolát. Sőt nem egyszer éppen a szülőkéri, hadd maradjon még egy évig az óvodában az iskoláskort elért gyer­meke. Az a véleményem, hogy az isko­lakezdést nem szabad erőltetni, akár a szakemberek javasolják, akár a szülő kéri, lehetőséget kell adni arra, hogy a gyermek még egy évet az óvodában tölthessen. Ez általában a javára válik, kivéve a nagyon értelmes és érdeklődő gyermekeket, akiknek viszont az óvoda már nem nyújt semmi újat, és ezeket akkor sem érdemes visszatartani, ha egyébként az életkoruk ezt indokolná. Nagycsoportosaink zöme termé­szetesen felvételt nyert valamelyik álta­lános iskolába, és nagyon készülnek is az új közösségbe. - Gondolom, ugyanolyan izgalom­mal, mint az óvodába felvételt nyert gyermekek, akiket ősztől Önök fognak felkészíteni - immár a korszerű minő­ségbiztosítási elvek és módszerek alap­ján - az iskolára. Kívánunk ehhez a felelőségteljes és nehéz munkához mindannyiuknak sok sikert! Szába

Next

/
Thumbnails
Contents