Esztergom és Vidéke, 2001
2001-12-20 / 50-52. szám
16 Esztergom es Videke 2001. december 20. SPORT * SZABADIDŐ * HETVEGE * TERMESZETJARAS Szerkeszti: Pálos Imre Megkérdeztük a sportvezetőket: MIT HOZOTT SZÁMUKRA 2001 ? Olvasóink az év során több mint félezer tudósításban értesültek az egyes sporteseményekről, mérkőzésekről, bajnokságokról. Tudósításaink között volt világversenyről, bajnoki és hazai mérkőzésekről, diáktalálkozókról szóló. Több mint két tucat sportágban versenyeznek hétről hétre fiataljaink. Ez évi utolsó rovatunkban most azokat a sportvezetőket kerestük fel kérdésünkkel, akiknek sportága évközben a legeredményesebb volt. - Egyesületünk továbbra is legfőbb célkitűzésének tekinti a bentmaradást az NB I-ben. Ennek érdekében munkálkodik az elnökségünk és az edzők is. A lányok kitartása és a kiváló szakmai háttér jelentheti a biztosítékot e célkitűzésünk elérésére. Igaz, hogy csapatunk nagyon fiatal, az átlagéletkor húsz év alatt van. Laurcncz László, az ország egyik legjobb kézilabda-szakembere jó képzésben részesíti őket. Öröm az ürömben, hogy nagyon jól sikerült az utánpótlás-toborzásunk, negyven-ötven diáksportoló jár rendszeresen az edzéseinkre. Gondjaink adódnak abból, hogy terembérleti lehetőségeink végesek. Nagy erőfeszítések árán tudunk foglalkozni az utánpótlással. Köszönetet mondunk az önkormányzatnak, hogy komoly anyagi támogatást biztosítottak munkánkhoz. Ugyancsak megköszönjük közönségünknek, szurkolóinknak a lelkes kitartást és buzdítást. Neuzer András elnök - Esztergomi Vitézek Rögbi SE - A magyar rögbi sport Európában egyre nagyobb tekintélyt szerzett meg magának. Köszönhető ez a válogatottnak és a magyar bajnok Esztergomi Vitézek sikeres nemzetközi szereplésének. Ma már elmondható, hogy az esztergomi klub európai mércével mérve is a/, élvonalba tartozik. Esztergomban elsősorban az ulánpóllásnc velő programunk a/, amire méltán lehetünk büszkék. A következetes, 1994-ben megkezdett munkánk mára meghozta gyümölcsét. Ennek köszönhető az egyes korosztályok országos sikere. A sporlcrcdménycken túl a szervezett és az aktív közösségi élet a klubunk különös erénye. A meglévő szakképzett szakmai irányítók hosszú távon biztosítják sportágunk esztergomi fejlődését. Ez utóbbiakat mondhatom szövetségi kapitányként a nemzeti válogatottra is. Schleer Gábor elnök - Esztergomi Spartacus Judo Club - Működésünket az utóbbi két-három évben a tudatos csapatépítés jellemezte. Az említeti idős/ak első felében a működésünkhöz szükséges sportfelszereléseket, szőnyegeket, ruhákat vásároltunk. A Prímás szigeten a sportcsarnokban folyó edzések mellett a Somogyi iskolában, a József Attila iskolában, a Tanítóképző főiskolán, a/ Eurokt-Akadémián. Táton. Piliss/.cntlélekcn. a párkányi sportcsarnokban indítottunk be judo oktatást. Ez/cl egyesületünk létszáma kettőszáz fő fölé emelkedett. A ke/dők mellett a gyakorlott versenyzőink továbbra isjól szerepeltek a hazai és néhány nemzetközi versenyen. Az elmúlt évben több mint harminc versenyen vettünk rés/t. Versenyzőink között van kiváló ifjúsági sportolói minősítésű. Sikeres volt szeptemberben a hagyományteremtő nemzetközi meghívásos egyéni cs csapatversenyünk, melyen több testvén árosunkból is részt vettek. Ezt a versenyt jövő é\ szeptemberében újra megrendezzük. Célkitűzéseink között szerepel a sportágunk népszerűsítése. Zrínyi Miklós szakvez ető - Esztergomi Kick-Box karate - Emlékezetes évet zártunk, hiszen Pruzsinszky Ivett nemcsak saját sportágában. hanem a sportágak közé újonnan felvett női ökölvívásban is világbajnoki címet szerzeit. A versenyzőink közül a többiek is helyt álltak a nemzetközi és a hazai versenyeken egyaránt. Mindezekről tudósított a városi és a megyei sajtó. Külön köszönjük szponzoraink támogatását, nélkülük nem működhetnénk. Folytatjuk edzéseinket, készülünk a jövő évi kihívásokra. - NB III Duna csoportban szereplő csapatunk kezd magára találni. Elődünktől, az. EFC-lől anyagilag és erkölcsileg megtépázott egyesületet örököltünk. Mára minden adósságunkat felszámoltuk, csapatunk esztergomi és környékbeli játékosokból áll. Büszkék vagyunk arra, hogy a Ferences sporttelepen olyan körülményeket teremtettünk, amivel a megyei szövetség NB lll-ra hitelesítette pályánkat. Javul csapatunk játéka is, javultak a körülményeink, egyedül a közönségünk hiányzik. Holdampf Sándor edző kellő szigorral fogja a csapatot, tavasszal meg jobbak leszünk. Az EFC utánpótlásncvclésből elégtelenre vizsgázott, ennek isszuk most a levét. A 17-18 évesek közül mindössze 4 játékosunk van, érthető, hogy Winkler János edző állandó létszámhiánnyal találja magát szemben. Jobb az arány a 15-16 évesek körében, Ilosvai Antal edző már egy teljes csapatot tud kiállítani. Újság házunk táján, hogy visszatért hozzánk Zöld István, aki akölyökkoros/.tállyal foglalkozik. Számítva az önkormányzat jövőbeni támogatására is. az esztergomi labdarúgás újjáéledésében reménykedünk sportvezető társaimmal együtt. Fonyódi György alelnök - Esztergomi Úszó Klub - A templom egerénél is szegényebbek vagyunk, dc működünk. A klub éleiét az elnökség irányítja, elnökünk dr. Leitner József főiskolai tanszékvezető tanár. A felkészítést három edző végzi hetven úszóval. Megyénkben az élvonalban, az országos diákolimpián és versenyeken a középmezőnyben vannak úszóink. Sikert hozott a Szent István Kupa, mert Tatabányát, Párkányt, Ceglédet megelőzve megnyertük a pontversenyt. A medence felett a sátortető óriási előrelépést jelent, hálásak is vagyunk érte, mert segíti a felkészülést és velünk együtt sok diáknak, sportolónak, fürdővendégnek szolgál örömére. Mi, senior úszók is működünk. Mottónk: "Öreg úszó nem vén úszó". Kellemes emlékeket és sikereket hozott nekünk ez az év. Öröm volt találkozni a régi cimborákkal és az újakkal is, nosztalgiázni, felidézni a hőskort, a versenyeket, a jó poénokat, a nagy ökörködéseket, csinos lányokat. Mert erről szól a senior úszás. Ezen kívül, ami még említésre méltó lehet, a tatabányai Országos Senior Találkozó, ahol hárman indultunk Esztergomból és hat érmet hoztunk el, ebből három arany. Jól sikerült a bemutatkozás Budapesten a Nyéki Imre nemzetközi senior úszóversenyen, ahol két ezüst, egy bronz és két negyedik helyezés volt az eredmény. Jó érzés volt hallani Moszkva, Szabadka, Kassa senior úszói mellett az esztergomiakat is az uszoda hangszóróiból. Mármarosi Győző üv. elnök (E. Evezősök Hajós Egylete) - ügyletünk a 2001. evet szigorú, takarékos gazdálkodás mellet, a működés stabilitását megtartva sikeres evet tud maga mögött. Önkormányzati támogatásunk csökkent, melyet tagdíjbevételből pótoltunk. Büszkck vagyunk arra, hogy tagdíjat fizető létszámunk 1 16 fő volt. Versenyzőink az. országos bajnokságokon öl arany-, továbbá ket ezüstérmet szereztek. Rajtuk kívül meg heten kerültek az egyes döntőkbe. Nemzetközi versenyeken ncgy arannyal cs három bronzéremmel gazdagítottuk vitrinünket, továbbá kél negyedik helyezést is szereztünk. Ercmmcrlcgünk: 46 arany, 15 ezüst, 17 bronz az. cv során. Egyletünk elnöke Gyöngyös Antal, vezető edzőnk Mármarosi János testnevelő, segédedző Fiala József. Hagyományos evet énekelő közgyűlésünk december 29cn lesz. a Prímás szigeten az EEHE evezőstclcpcn. Ide várjuk versenyzőinket, szüleiket és támogatóinkat egyaránt. Danóczy Richárd elnök (E. Kosárlabda Egylet) - Sportágunk évekkel ezelőtt ünnepelte ötvenéves jubileumát, mégis mostohának érezzük magunkat. Ez évi eredményeink talán hozzásegítenek minket a jobb megítéléshez. Az NB II középmagyarországi regiójában az őszi fordulók után a középmezőnyben állunk. Ifjúsági csapatunk mind az öt őszi mérkőzését megnyerte. Mérkőzéseinket a Dobó tornacsarnokában játsszuk vasárnaponkent este, legközelebb január 13-án a nagyhírű BEAC lesz vendégünk. Major Gyula szakvezető (Esztergomi Birkózó SE) - A kötöttfogású versenyágban értük el eddig a legjobb eredményeinket. Langer Tamás és ifjú Major Gyula az országos bajnokságon lett negyedik, illetve ötödik. A női birkózásban a Bakács testvérek nyertek arany- és ezüstérmet. Újabban a sumo birkózás terjedésével mi is bekapcsolódtunk a versenyekbe. Az egyéni sikerek mellett az EBSE az országos csapatbajnokságon ezüstérmes lett a szolnokiak mögött. A jövőben is az olimpiai versenyágak, a kötött- és szabadfogás áll edzésmunkánk középpontjában, de a sumoversenyeken is kiállunk. Heer Lajos elnök (Esztergomi Triatlon Klub) - Turcsányi János, Baksza Attila és Rendes Csaba bekerült a válogatott keretbe. Több ígéretes tehetségünk is van: Pozsonyi Ágnes, Nagy Angéla, Cserveni Áron, Lőcsei Máté, Dobson Bence. Harminc fős a versenyzői keretünk, összes létszámunk eléri a százat. Edzőink László Zoltán, Szerencsés Tamás, Sölétormos Éva, Zámbó Tibor. Kovács Géza elnök (Esztergomi Sakk Club) - Csapatunk az NB II Breyer csoportban az ősz folyamán négy mérkőzést játszott. Sajnos az utóbbi kettőt elvesztettük 5,5:6,5 illetve 2,5:9,5 arányban. Ez utóbbi miatt lecsúsztunk a 9. helyre. Összesen 22,5 ponttal jövőre nem lehet több a célunk, mint a bentmaradás. A működésünkhöz 400 ezer forint szükséges, az önkormányzati támogatás mellé még a hiányzót elő kell teremteni. Pál György elnök (Esztergomi Vízilabda Klub) - Teljesítettük a megalakulásunk első évére tervezett céljainkat. Felnőttcsapatunk az NB II-ben egyszer győzött, két döntetlent ért el, hétszer kikaptunk. Gyerekcsapatunk a legjobb fővárosiakkal mérkőzik egyenlő eséllyel. Köszönjük az önkormányzat támogatását. Edzőnk Hauszler Károly lelkesedése és szaktudása sokat segített. LAPUNK ESZTERGOM VAROS ÖNKORMANYZATANAK TÁMOGATÁSÁVAL JELENIK MEG Főszerkesztő': BENCZE CS. ATTILA Telefon: 06 (30) 953-65-38 Szerkesztői Műhely: Bánhidy László, Koditek Pál, Nagyfalusi Tibor, Pálos Imre, Sebő József (Veszprém), Szállási Árpád dr. Munkatárs: Szánthó Barna Szerkesztőség: 2500 Esztergom, Bajcsy-Zs. u. 4. Telefon/fax: 06 (33) 401-601. E-mail: egomesvideke@nic.holop.hu Felelős kiadó: MEGGYES TAMÁS polgármester Kiadómegbízott: Gran Tours Kft., Esztergom, Széchenyi tér 25., Pf. 148. Tel.: 06(33)502-001 Nyomda: D-PRINT HU-ISSN 0864-7054 HATÁRAINKON TÚLI TESTVÉRLAPJAINK: HARGITA NÉPE Megyei napilap, Csíkszereda - Főszerkesztő: Borbély László PÁRKÁNY ÉS VIDÉKE Havilap, Párkány - Főszerkesztő: Himmler György SZATMÁRI FRISS ÚJSÁG JVTe cjyei napilap, Szatmárnémeti - Főszerkesztő: Veres István, Henger István ügyvezető - Esztergomi Kézilabda SE Erős Gyula elnök - Esztergomi Sport Club