Esztergom és Vidéke, 2001

2001-12-20 / 50-52. szám

Esztergom és Vidéke 2001. december 20. Egy szenvedély, ami „kézzel fogható" Újabb adalék-kötetek a dorogi helytörténetíráshoz Mint dorogi helytörténet-kutató elkészítettem az Esztergom és Vidéke Dorog városi, illetve járási repertóriumát 1879-től az első világháborúig. Hát volt mit írnom! Ugyanis a lap részletesen beszámolt az akkori megye minden fontosabb eseményéről, így a Dorogon történtekről is, köszönhetően Körösi IMSZ.IÓ főszerkesztő körültekintő figyelmének. Én a mai szerkesztőknek szeretnék segíteni Írásaimmal. A „ Dorogi emlékek "-sorozat utolsó négy kötete 2000-ben, a millennium tiszteletére indult, és még az ünnepségek végére el is készültek. Úgy érzem, a bevezetők közreadásával tudnám a könyveket legjobban bemutatni. Csakhát ez lehetetlen. Kezembe került a tatai német nemzetiségi múzeum kiadványa, és meglepve tapasztaltam, hogy betelepítési térképén Dorog és környéke egy „fehér folt." Valóban az lenne, vagy csak nem hallatunk magunkról? Sokáig vártam arra, hogy nálam illetékesebb megírja a Dorogon és környékén lakó németek történetét. Lassan meg is indult valami, elkészült a csolnoki, a táti „történet". Úgy tapasztalom, Dorogon a németség elérte létének 24. óráját, és ha nem teszünk sürgősen valamit, már késő lesz. Ez a felismerés adta a végső lökést, hogy a magam módján cselekednem kell. És most, hogy az emlékeket dossziészámra összegyújtöttem, zavarban vagyok, hogy mi maradjon ki. Ahhoz, hogy az írást elkezdjem, nagyban hozzájárulta Wcndlingen városával történt testvérkapcsolat-felvétel, a diákcserék, a bányászzenekar német nemzetiségi zenekarrá történt átminősítése, és nem utolsó sorban az, hogy a kitelepítés évfordulóján egy emlékmüvet avattunk. Emlékezve és emlékeztetve a félszáPapp Péter-esztergomi származású fiatalember. Amikor júniusban New Yorkban a világ második legmagasabb épületét, a World Trade Centert fényképezte, még nem sejthette, hogy felvételei dokumcnlum-értékűck lesznek. Jt - Ott ült a tévé előtt és látta, hogy az óriás tornyok összeomlanak. Mit érzett? - Végigfutott rajtam a hideg, arra gondoltam, nemrég még én is olt álltam a ma már nem létező ikertornyok egyikén. Ott fönn, a World Trade Center déli tornyának tetején, és azt érezte az ember, hogy bármi történne, nem sok esély maradna a menekülésre. New York horizontját uralta cz a két épület. Messziről, kimagaslott a több. mint négyszáz méter magas ikertorony. Elképesztő volt a méretarányuk. Náluk csak az általuk kiváltott crzékcsalódásunk nagyobb. zaddalez.előtl történt szomorú eseményre. Eljöttek „haza" az akkori, még élő dorogiak. A két baráti egyesület, a dorogi és a wendlingeni tagjai hitet tettek amellett, hogy amíg ők élnek, ápolni fogják a két város barátságát. Ugyanígy a két polgármester szintén megtesz mindent a hivatalos fórumokon is. hogy e barátság kamatozzon az utókor számára is. Erről szól az egyik kötet, sorszáma szerint a VI. A VII. kötetem a dorogi turistaságnak állít emléket. 1938-ban Dorogon egy lelkes turistagárda el határozta. hogy az esztergomi MTE keretén belül megalakítja a dorogi „Jó szerencsét" asztaltársaságot és így mód nyílik arra, hogy a dorogi bányánál dolgozók, valamint a faluban élő kisiparosok, kereskedők itt, Dorogon élhessék külön turista-életüket. Ez nagy eseménynek számított abban az időben. Az emberek sokkal kevesebbet utaztak, és még kevesebbet gyalogoltak, kivéve azt, akinek munkája ezt megkövetelte. Nehéz volt az embereket a heti megfeszített munka után még gyaloglásra is birni, hosszú időnek kellett eltelnie, míg rájöttek az aktív pihenés szép és egészséges voltára. Az eltelt 63 év bizonyította, hogy mennyire igaza volt annak a kis közösség-kovácsoló csoportnak! Voltak, igaz, hullámvölgyek is, de újra meg újra sikerült megújulniuk, újra kezdeniük, mert mindig volt valaki, aki tett az ügyért, kialakult mindig a kornak, embereknek, sokszor a divatnak megfelelő szakcsoport, amely szellemében vitte tovább a turistaeszmét. Szól hát e kötetbe foglalt történet azokról, akik sokat tettek e sportért, és állít emléket azoknak, akik már nincsenek közöttünk. A VIII. kötet egy igen érdekes témát dolgoz fel... A - Az. amerikai gazdaság, a pénzügyi világ kettős szimbólumát, hetvennégyben adták át, és ez építészeti csúcsteljesítmény volt. Igaz., a Chicago-i Sears Tower még náluk is magasabbra épült... Acélszerkezetes, jellegzetes csíkozású-bordák alkották a tornyok külső tartószerkezetét, s a bordák között üveg csillogott. - A turistát a számára látogatható, déli toronyban nyüzsgő, városszerű csarnok fogadta, bevásárlóközponttal, sok-sok üzlettel, poszterral, tájékoztató plakátokkal. És persze a gyorslifttel. A felhők magasában, a 107. emeleten Volt egyszer Dorogon egy Ki-Mit Gyújt Klub. Erről sokat beszélgettünk a „Dorogifüzetek " sorozat szerkesztőjével. Valaki megírhatná történetét mondogatta—, még élnek annak tagjai. Megígértem, hogy utána nézek. Az „eredmény" lesújtó volt: Dorogon már csak én élek, Esztergomban még él Roszival Miklós bácsi, és Nagykovácsiban dr. Rákosi László. így meg él a reményem is, hogy az írás elkészültével még talán lesz „hitelesítő". Visszagondolva a korra, amikor a klub alakult, közelmúlt történelmünk legsötétebb időszakának tűnik. Az emberek menekültek a politikai szervezetektől, elegük volt a párt által szervezett szombatokból is, ások társadalmi munkáról ne is beszéljünk. 1956 után nem volt ajánlatos még két embernek sem beszélgetni. Ilyen közegben nem kis bátorság kellett ahhoz, hogy klubbot alapítsunk, dc a politikai vezetés úgy érezte, kell egy szelep, ahol a feszültséget le lehet ereszteni, irányítva, veszély nélkül... így megszülethetett az egykor oly híres Dorogi Ki-Mit-Gyííjt Klub, melynek alapító tagja voltam - a nagy létszámú esztergomi gyűjtő-kollégákkal együtt. A vezetőnk is esztergomi volt Borz László személyében. Egyre gyarapodott a klub taglétszáma, és amikor kiadtuk a „Gyűjtő" című folyóiratot - mely a világ nagy gyűjtőközpontjaiba is elkerült és ott ismertették egyszerre megnőtt az érdeklődés a „szocialista életmód" ilyentén fajtája iránt. Az újságok tele lettek a munka utáni pihenés eme válfajával, hangsúlyozták ezek tanító-kutató jellegét. Most, ennyi év távlatából is csak azt mondhatom: a gyújtemények hasznosak. Nem titkolt szándékom, hogy e kis füzet megjelentetésével szeretném az embereket újra e nemes szenvedély, a fedett, üveggel védett kilátó várta az érkezőket. Fölötte még három emelet volt. Ott aztán szabadon fújt a szél! Lélegzetelállító volt kilépni... A torony legszéléig nem mehettünk. Szögesdrótakadály, üveggel felszórt terület tartott távol a szédítő mélységtől. íta - Mivel ez a két toronycsoda Manhattan déli csücskén állt, innen a kilátás a New York-i területre esett. - Tiszta levegőben messzire elláttunk. Túl a védett öblön, az Atlanti-óceán halványkék horizontja. Olyan volt a felhők magasából New York, mintha térképet néztünk volna. Lenyűgözött a magasból az élő organizmus. g\iijics Iclc nan\:tani. Szomorú, bog) az aukciókon igen kevés a gyűjtő, és ami még szomorúbb, a fiatal érdeklődő. Az. aukció a pénzét befektetni akaró újgazdag réteg eseményévé vált. Az. iskolák emberformáló szerepét nem lebecsülve tenni ott is lehet. A diák az árgus szemekkel figyeli és követi tanár-példaképét. Igen jó példa a Dobó gimnázium egyik tanára, Bánhidy László, kit generációk követtek az iskola befejezése után is a híres Bánhidy táborokba. Sok-sok évig együtt töltve a nyarat és generációknak átadva azt a bizonyos viselkedési formát, amelyet nem lehet tanítani, csak megélni és beleszokni -nos ez igaz a gyűjtésre is. A IX. könyv a fotósokról szól. Mivel magam is 1947-óta egyik fő dokumentátora vagyok Dorog város eseményeinek, történéseinek, és összegyűjtője a már elhunyt fotóskollégák képeinek, emlékeinek, valamint nyilvántartója a jelenleg is működők alkotásainak, elhatároztam, hogy mindazoknak, - Akkor még nem sejthette, hogy ez az. élmény később keserű fájdalommal keveredik... -A szeptember 11-ei szörnyű terrortámadás New York szimbolikus iketornyai s egyben a Világkereskedelmi Központ ellen a borzalom napjaként írta be magát emlékezetembe. Száz és százmilliók látták, miként csapódnak be a többtonnás óriásgépek a tornyokba, miként omlik össze a világ leglátogatottabb épülete. Bevallom, szeptember 11-én a sorson kezdtem tűnődni. Azon, hogy mi mindenen múlhat az életünk. kik kutnciáikkal u \aros múltjai maradandóvá lelték, egy kis kötetben emléket állítok. Az. utókornak ludnia kell, hogy kik voltak egy-egy kiállításon, vagy tudósításokban látotl képek alkotói. Kiknek köszönhetik ezt az élményt. Ha ezek az emberek nem lettek volna, a város szegényebb maradt volna. Egy település múltját csak így lehet az utókor számára maradandóvá tenni és megérthetővé azt a fejlődést, mely ebből az egykori kis 120 házból álló német faluból a dorogi-medence bányaközpontját hozta létre. Természetesen mi nem vetélkedhetünk megyénk nagymúltú városaival és az ott működő képzett fotográfusokkal, de a magunk módján mi igyekeztünk szépet alkotni. Aki megnézi e kötetet láthatja: a '20-as évektől már minőségi fotók is készültek Dorogon. Boldog lennék, ha az elmúlt idők fotósaira tisztelettel gondolnának, amikor e kis füzetet forgatják. Pick József (Dorog) E sorok írójának pedig az is eszébe jut Karácsony előtt, hogy a mindenhatóságunkból vissza kellene fognunk... Két nagy felkiáltójel volt a két ikertorony New York egén. Es hol vannak már?! * Papp Péter 31 éves, érett, bölcs ember. Amikor vele beszélgettem, természetesen arra is gondoltam, hogy karácsony közeleg, a szeretet, a békesség ünnepe. így hát érthetően azt kívántuk: kapjunk annyi jóságot, hogy végre megbékéljen a világ! Nézzük sokáig ezeket a múltat idéző, pótolhatatlan képeket, és fohászkodjunk: adassékmeg nekünk, hogy a rövid életű, szörnyű sorsú ikertornyok, és a bennük-velük tragikusan meghalt embertársaink áldozata-emléke, soha el nem múló mementóként vésődjön mindannyiunkba! Mészáros István így (is) kezdődött a III. évezred Az ikertorony emlék-képe... 2001. szeptember 1 l-e előtt Ahogy csak a madár láthatta... Papp Péter a torony tetején