Esztergom és Vidéke, 2001

2001-10-31 / 43. szám

2001. december 20. Esztergom és Vidéke 5 Tamási Péter „üzenetei" Nagyváradon Ahogy lapunk előzetes híradásából, majd a Duna és az M1 tévék tudósításaiból is értesülhettek: a Nagyváradi Szigligeti Színház szép régi épületének emeleti társalgójában október 7-e óta Üzenetek címmel Tamási Péteresztergomi festőművész alkotásai fogadják az érdeklődőket. A kiállítást a Képzelt riport egy popfesztiválról bemutatójának délutánjára időzítették, és Melegh Vilmos, az színház magyar társulata igazgatójának köszöntő szavai után Implon Irén művészeti kritikus nyitotta meg. A Horányi László rendezte musicallel a tervek szerint a Várszínház jövő évi programjában városunk közönsége is találkozni fog. Ennek az immár nagy hagyományú kulturális kapcsolatnak köszönhetően a kiállító művészt hivatalos önkormányzati küldöttség - Baranya István, a KISB elnöke, Ivanov Mihály képviselő és Radics Ákos aljegyző- is elkísérte a megnyitóra. Ami az „üzenetek" tartalmát illeti: ez a 14 egyedi grafikai lap mind erre az alkalomra készült, és - ahogy Tamási Péter tárlatai általában - egy központi gondolat körül művészi egységet alkot. Mégpedig többszörösen is: mindegyik ún. „vegyes technika" (festőhengerrel készített színes alapnyomat és tusrajz) hozta létre; a figurális rajzelemek - emberalakok, épületrészletek, madarak - között és mögött Ady és Pilinszky versekből vett idézetek betűsorai sejlenek. Együtt teremtenek meg egy-egy kalligrafikus hatású kompozíciót, amelyet-alkotójuk meghatározása szerint - szemünk mintegy „novellaként" fogadhat be. Mintha Tamási Péter „képzelt riportját" olvasnánk arról a benső „útépítésről", amelyet a művész Esztergom, Nagyvárad és Déri Tibor kisregényének világa között magában elvégzett. N.T. EGY KÖNYV MARGÓJÁRA Gondolatok a „Megkésett emlékezések" című kötetről Az Esztergom és Vidéke ezév október 11-én már közölt egy rövid tudósítást arról, hogy a Dorogi Galériájában megnyílt két esztergomi születésű képzőművész: Egerváry-PotemkinÁgost (1858-1930) és Faragó József (1866-1906)emlékkiállítása. Fájdalom, hogy a szép tárlatot nem a szülőváros rendezte meg, és még nagyobb szomorúság az, hogy a nagy munkával összegyűjtött anyag fogadására sem képes, és be kell érnie az egyik támogató szerény szerepével. A kettős emlékkiállítás létrehozása Bodri Ferenc és Zsembery Dezsó'éxáeme, mert ők érték el, hogy a Magyar Nemzeti Galéria és a Budapesti Történeti Múzeum gyűjteményeiből kiadták a műveket; ők rendezték a tárlatot és az ő közös munkájuk a Dorogi Füzetek 25. számaként megjelent kettó's emlékkönyv, mely katalógus helyett gazdag dokumentációs- és képanyaggal kísért áttekintést nyújt a két alkotó életéről és művészi pályájáról. Egerváry-Potemkin Ágostot Zsembery Dezső, Faragó Józsefet Bodri Ferenc mutatja be. Mindkettőjük tanulmányát áthatja a bemutatott művész emberi és művészi teljesítménye iránt érzett őszinte tisztelet es szimpátia, mégis képesek voltak megőrizni tárgyilagosságukat, így elfogulatlan, objektív képet alkottak róluk és életművükről. írásaikból kitűnik, hogy - bár más-más okokból kifolyólag - mindkét művész kényszerpályára futott, s bár eljutottak a nemzetközi ismertségig, sőt elismertségig, a magukban táplált művészi ambíciókat nem voltak képesek realizálni. Lényegében tragikus figurák ők, akik jórészt sorsuknak köszönhetően - keserű magányban fejeztek be életüket. Bár kétségtelen, hogy a fiatalon öngyilkosságba menekülő Faragó elete igazi dráma, bőven van okunk részvétet erezni Egerváry iránt is. Amikor szívből gratulálunk Dorog városának cs a kél szerzőnek a nagyszerű vállalkozáshoz, egyszersmint annak a reménynek is hangot adunk, hogy Esztergom városa - legalább c szép kiadvány által - végre megismeri cs keblére öleli majd elhíresülten is boldogtalan gyermekeit. Kaposi Endre VARIETAS DELECTAT Céhlegények (és céhleányok) tárlata Október 19-én délután nyílt meg a Vármúzeum Rondellájában az Esztergomi Művészek Céhének szokásos évi - ezúttal tizedik - tárlata, hogy számot adjon arról a fejló'désról, amit a királyváros képzőművészei a millennium évében képesek voltak felmutatni. Az érdeklődők szűk, családi köre ezúttal sem tapasztalhatott nagy változást az elmúlt évihez képest. Szekeres János természetfotói most is gyönyörűek, Balla András kompozíciója szellemes, Kovács Melinda sem szakadt el megszokott színeitől és témáitól, bár ezek a képei is művészi élményt nyújtanak, akárcsak Mudrák Attila városfotói. Kaposi Endrét az idén is a különböző kiselejtezett fémtárgyak művészi kompozícióvá formálásának lehetőségei foglalkoztatták, Tamási Péter is a tőle megszokott stílusú, harmonikus színvilágú olajfestményekkel rukkolt elő. Kántor János ikonja és oltártöredéke elvontabb, gondolkodásra késztet, Bangó Miklós ezúttal ecset helyett fűrésszel kísérletezett - meglehetősen elnagyoltan -, Szunyogh László egy szellemes, tojást formáló „önarckép-szoborral" lepte meg a tárlatlátogatókat, Barcsai Tibor Zámbó Jimmy emléke előtt ironikusan „tisztelgő" neoprimitívje viszont ezúttal egy általános iskolai rajzkiállítás hangulatát idézte fel bennünk. A legnagyobb fejlődést talán Nagy László festményei mutatják. Összességében színes, változatos, hol nosztalgiát, hol derűt kiváltó, hol pedig gondolatokat, érzelmeket ébresztő e jubileumi tárlat anyaga. A Rondella vendégeit Kaposi Endre üdvözölte a Céh nevében, majd Horváth Béla, a Vármúzeum igazgatója nyitotta meg a jubileumi kiállítást. „Bizony göröngyökkel teli út volt ez az elmúlt tíz év - mondta többek között az igazgató, a helyi művészeti élet jeles pártolója. - A céh története csaknem egyidős a magyar rendszerváltás történetével. Szent meggyőződésem, hogy mindazok a buktatók nyomon követhetők a céh működésében is, amelyek megtalálhatók a magyar társadalom utóbbi évtizedében. Azért hangsúlyozom ezt, mert minden város életében hallatlanul fontos a művészet jelenléte, joggal feltehetjük hát a kérdést, hogy egy ilyen városban, amely a művészetek pártolásáról mindig is híres volt, miért kell ennyire nehéz körülmények között alkotni a művészeknek... Örömmel vállaltuk ennek a kiállításnak a megrendezését, mert úgy érezzük, a magyar nemzet múzeumának kötelessége a művészetek támogatása. Ezek a művészek, akiket a Céh magába tömörít, valamilyen módon Esztergomhoz kötődnek, és tenni is akarnak valamit ennek a városnak a fejlődéséért. Úgy gondolom, rohanó világunkban felértékelődik a művészet. Fölértékelődnek azok az emberek, akik minden nehézség ellenére fel merik vállalni, hogy gondolataikat különböző képzőművészati alkotásokba öntve a közösséget szolgálják, felhívva a figyelmet e rohanó világ sok-sok megoldatlan problémájára... Esztergomban az utóbbi időbenjói látható fejlődés indult el - ami a város külső képét illeti. Az Esztergomban alkotó művészek támogatása azonban mintha nem lenne olyan mérvű, mint amelyet ők is és a város is megérdemelnének. Örvendetes, hogy a híd felépültével ez a város az érdeklődés homlokterébe került, de el kellene gondolkodnunk azon, hogy ezeket a sikereket talán még fényesebbé, még gazdagabbá tudtuk volna tenni, ha az itt alkotó művészek nagyobb támogatást kaptak volna, és tehetségüket több helyen, többféle módon is meg tudták volna mutatni... Én csak reménykedni tudok abban, hogy az Esztergomi Művészek Céhe az elkövetkező tíz évben is legalább ilyen sikeresen fog működni, és ugyanakkor reménykedni merek abban is, hogy Esztergom városa az eddiginél nagyobb támogatásban fogja részesíteni az itt élő alkotókat, hiszen egy város megmutatása képzőművészeti alkotásokon keresztül is rendkívül fontos ebben a világban, amikor Európa felé törekszünk, amikor a város hímevét - a történelmi hírnéven túl - a mai emberek alkotásaival is lehet öregbíteni..." Ajánljuk a tárlat megtekintését mindazoknak, akik szeretik a szépet, akik kíváncsiak városunk művészeinek legújabb alkotásaira. Sz.B. * A tizedik életévébe lépett Céh 25 tagot számlál; közülük e jubileumi tárlaton 23 művész mutatkozott be alkotásaival: Andráskó István, Bangó Miklós, Barcsai Tibor, Brassai Gabriella, Ferenczy Gábor, Kaposi Endre, Kántor János, Nagy László, Szentessy László, Tamási Péter, Wieszt József [festők, grafikusok), Szunyogh László (szobrász), Franta Dezső (szobrász, keramikus), Kókay Krisztina (textilművész), Balla András, Kovács Melinda, Major Ákos, Mudrák Attila, Szekeres János, Szilágyi László (fotósok), Szabó Judit, Turányi Sándor (restaurátorok) és Sinka Teréz (belsőépítész). * A tárlatról CD-ROM is megjelent, amelynek ismertetésére visszatérünk. NYITOTT KAPUKKAL HÍVOGAT A MÚZEUM - Interjú Kaján Imre igazgatóval (Pálos) A Kölcsey utca elején lévő patinás épülettömb földszinti kiállítási termeiben időszakos képzőművészeti tárlatokat ugyan láthattunk, de a múzeumban átépítés folyt már hosszabb ideje. A gondos munkát Kaján Imre múzeumigazgató irányította, akitől megtudtuk, hogy a novemberi vasár-és ünnepnapokon mindenki számára díjtalan lesz a belépés. Rendkívül látványos múzeumi.körsétánk után az igazgató szavaival hívjuk Esztergom közönségét az új állandó kiállításra. -A Duna Múzeum újranyitását hároméves kényszerű átépítés előzte meg. Ennek eredményeként az esztergomi műemléképület tetőterét beépítettük és új kiszolgáló épületet is kaptunk. A múzeum természetesen felkészült a mozgássérültek fogadására is és gyermekpelenkázót is kialakítottunk. Az új kiállítás inkább hangulatokat kíván adni, mint ismereteket. Célunk az volt, hogy felkeltsük az érdeklődést a vízügyi szakma iránt, megmutassuk érdekességeit és szépségeit. Ennek jegyében a lépcsőházban egy, a korabeli malmok szerkezeteit megidéző Aquamobil fogadja a látogatókat. A "kicsiknek" készült a Játszószoba, ahol a gyerekek játék közben ismerkedhetnek meg a víz mozgásával, a vizet hasznosító gépek működésével és közben (reményeink szerint) megszokják, hogy múzeumba járni jó. A Helikopterben egyelőre két filmet tudunk vetíteni: Árvíz, 2001 és Magyarország vizei felett. Készülünk víz alatti felvételek bemutatására is. A Térképterem nagy újdonsága a falon látható történeti térképek gyűrűjében az üvegpadló alatt elhelyezett űrfelvétel. Ezen a látogatók a nagyobb épületeket épp úgy megtalálhatják, mint a kisebb falvakat. A Vízellátás és csatornázás termében egy 19. század végi városi ház fürdőszobájába és mosókonyhájába pillanthatunk be. Itt látható a mai mosógép és centrifuga még kézzel hajtott őse. A Vetítőteremben a magyar vizek legszebb tájairól készült rövidfilmeket nézhetnek meg. Aki elfáradt a látnivalókban, a Pihenőpadon vizeinkről szóló verseket, zenét hallgathat. Múzeumunk megnyitását az Esztergomban oly régen várt eseménnyel, a Mária Valéria híd avatásával kötöttük össze. Ennek jegyében földszinti kamaratermeinkben elsőként Kovács Melinda fotóművész kiállítását mutatjuk be, aki végigkísérte a híd újjáépítését (fotónkon). Azoknak, akik jobban el kívánnak mélyedni a történeti eseményekben és adatokban, az elektronikus információs rendszerek nyújtanak segítséget, de a múzeum honlapja is bőséges eligazítást adhat. A múzeum üzemeltetésébe került a Mária Valéria híd volt hídvámháza, amelyet Esztergom és Párkány kulturális intézményeinek és civil szervezeteinek tájékoztató irodájaként kívánunk működtetni. Ez a kis épület amolyan előkiállításként szolgál majd. Itt egy, a múzeum munkatársai által kifejlesztett városi kulturális információs rendszer is fogadja majd a látogatókat, amelynek segítségével virtuális sétát tehetnek és eldönthetik, merre induljanak, mit nézzenek meg. Könyvtárat neveztek el városunk szülöttéről Meghívót tartok a kezemben, a lábatlani könyvtár ünnepségére invitál: a község lakói október 26-án 16 órakor ünnepélyes keretek között nevezik el vitéz Sághy Antal Közművelődési Könyvtárnak népszerű intézményüket. Kamaszkoromban gyakran találkoztam Tóni bácsival népes családja körében, akiknek egy része még ma is városunkban él. A még idősen is délceg. tiszta tekintetű, mélyen zengő hangú, barátságos úr számomra példaértékűen viselte korát. Napi megszokott sétáját el nem hagyta volna a zord idő dacára sem. jólápolt, minden iránt érdeklődő volt még kilencvenes éveihez közeledve is. Négy gyermeke közül az Esztergomban élő, ma már dédanyakorú lányától, Éva nénitől érdeklődtem a 21 éve halott Sághy Antal életútjáról. - 1891. november 26-án született Esztergomban. Sopronban végezte el a Katonai Főreált, majd - mivel az egyetemi felvételhez az ottani maturandumot nem fogadták el - Szegeden letette az érettségi vizsgát. Családi indíttatásból a Budapesti Műszaki Egyetemen tanult, gépészmérnöki diplomáját 1919-től a Dorogi Szénbányák gépészeti részlegének főmérnökeként hasznosította - húsz éven át. Közben persze lezajlott az első világháború, amelyben aktívan résztvett, és tetteiért vitézi címet is kapott. Négy gyermeke született, egy fia és három lánya. 1939-ben került Dorogról a Lábatlani Cementgyár igazgatói posztjára. A második világháború nehéz napjaiban is „teremtett", a hadiüzemmé nyilvánított gyárban is megmaradt igaz embernek. Gondja volt munkásainak életkörülményeire, munkásotthont, óvodát létesített, apácákat telepített le a kisgyermekek nevelésére, munkásainak pedig 40 lakást építtetett. Katonai parancsra 1944-ben kiürítést kellett volna végrehajtania a gyárban, ezt ő - életét kockáztatva - megtagadta, így a gyár épségben vészelte át a háborút, és annak befejezése után az országban elsőként kezdhette meg a termelést. 1945-ben rövid időre indokolatlanul bebörtönözték - mint a régi rend annyi más vezetőjét -, de munkásainak közbenjárására, akik tisztelték és szerették őt, szabadon bocsátották. Később Budapestre került a Nehézipari Minisztériumba, ahol elsősorban a bányák víztelenítésének irányításával foglalkozott. Szakmai tekintélyét bizonyítja, hogy a Miskolci Nehézipari Egyetemen előadásokat tartott, szakkönyveket írt, sőt a Petőfi bánya beruházásait is hathatósan segítette. 1956 után kérte nyugdíjazását, de nyugdíjasként sem pihenhetett: Tatabányán még évekig kamatoztatták szaktudását. Gyermekeinek - elsősorban másfél éve elhunyt jogász fiának - nagyon fájt, hogy az elmúlt 50 év alatt a lábatlaniak meg sem említették édesapjuk jelentős ottani munkásságát. Ez a váratlanul érkezett megtisztelő névadás mintegy rehabilitáció is a családnak. Jó tudni, hogy a hála érzése még él az emberek többségében, s néha tettekben is megnyilvánul - mint ahogy ez most is tapasztalható. Fodor József idézetét olvastam a meghívón, álljon itt a szép gondolat befejezésül - mintegy köszönetül a lábatlani kezdeményezőknek és üdvözletként a könyvtár olvasóinak: ,, Bimbók körül dúlt dongók zenélnek,/ zárt könyv körül így dong, leng a lélek,/szívja, mely a burkon illan át,/ a betli illatát." Kis-Szölgyémy Emília Kiállítás a forradalom emlékére Az 1956-os forradalom és szabadságharc 45. évfordulója alkalmából dokumentumkiállítás nyílt a Zöldházban. A rendkívül érdekes és értékes tárlat a Nemzetközi Újságíró Szövetség által rendelkezésre bocsátott dokumentumok, fotók, újságcikkek segítségével mutatja be a forradalom valóságos történetét. Megdöbbentő látni a korabeli képeken, ahogy a forradalmárok szinte puszta kézzel, esetleg molotov-koktélokkal tartóztatják fel az orosz tankokat. Láthatjuk Nagy Imrét, amint utolsó rádiószózatát tartja, a rengeteg sebesültet, halottat Budapest rommá lőtt utcáin. A kiállítást az '56-os Szövetség Esztergom térségi szervezete rendezte. Elnökük, Englohner Ferenc, nemzetőr, dandártábornok így összegezte tapasztalatait: - 1956 évtizedeken keresztül tabu téma volt Magyarországon, ellenforradalomnak nevezték. Most már tudjuk, hogy a magyar történelem talán legnemesebb, legtisztább forradalma volt. Sajnos, a rendszerváltás óta is véleményem szerint-csak idén először tudtuk Esztergomban méltó módon megünnepelni szent és dicső szabadságharcunk évfordulóját. D.L.