Esztergom és Vidéke, 2001

2001-09-20 / 37. szám

2 2001. szeptember 20. „Gniezno 2000": Nemzetközi művésztábor és kiállítás Ezer esztendeje, a 10-11. század fordulóján Gnieznoban és Esztergomban nemcsak a királyi-egyházi székhelyek építése kezdődött meg, hanem a véglegesen Nyugat felé nyitó középkelet-európai szövetségi rendszer kialakítása is. Mindkét ősi fővárosban királytalálkozókra került sor. Az esztergomi fejedelmi randevúról ahogy Zolnay László könyvében olvashatjuk-,^ lengyelek krónikája is megemlékezik. Elmondja, hogy Meskó lengyel fejedelem (valószínűbben ennek fia, a 992-1025 között uralkodott Vitéz Boleszló) és sógora, István magyar király az Úr 1000. esztendejében Esztergomban szövetséget kötött. A véd- és dacszövetség megkötését nyolc napos - affajta fél országra szóló - dínomdánom követte. A 'húros hangszereknek, énekeknek, doboknak, karénekeknek, hegedűknek és sípoknak muzsikájára' alkalmasint a két fejedelem is táncra perdült." (A középkori Esztergom, 1983.) Gnieznoban bizonyára erre is emlékeztek, amikor a tavalyi millennium alkalmából, április-május fordulóján szintén nyolc napos találkozót szerveztek - igaz, hogy a kevésbé hangosan, sokkal inkább látványosan alkotó művészek számára. Ezeknek a napoknak a termését mutatja be az a kiállítás, amelynek másfél év múltán - Gniezno és a svédországi Falkenberg után - most városunk ad otthont. Szeptember 14-ei megnyitóján, a kertvárosi Féja Géza Közösségi Házban Juhász Albin alpolgármester - többek között - a következőket mondotta. „A millennium évében Esztergom testvérvárosa, Gniezno művésztábort szervezett helyi és a testvérvárosaiból érkezett képzőművészek, fotósok számára Gniezno 2000 címmel. Az első lengyel főváros ugyanekkor a híres, 1000-ben történt királytalálkozót idéző' események helyszíne is volt. Ezerben az akkori Európa nagyhatalmú ura, 111. Ottó német-római császár találkozott itt Vitéz Boleszláv lengyel fejedelemmel. 2000-ben a környező országok államfői és miniszterelnökei - hazánk képviseletében Göncz Árpád és Orbán Viktor - találkoztak egymással GnieznoMi jut eszünkbe általában az iskolai galériákról? Legelőször is a háromnegyed óránként k irobbanó gyerekzsi vaja, nyüzsgése, a képek biztonsági okokból való kényelmetlen elhelyezése a falon. Ennyit érezhet, láthat belőle a városlakó, ha egyáltalán megengedheti magának a hétköznapok forgatagában, hogy valamelyik munkanap délutánján ellátogasson az ilyen kiállítóhellyel rendelkező iskolák egyikébe. Amikor a tanulók munkáit teszik közszemlére, anyuka és apuka még csak megtekinti ezeket, de a mú'vészek alkotásai - vélhetnénk - kevés érdeklődőt vonzanak. Ennek a feltételezésnek városunk más iskolai galériái között a VJRKTF Gyakorló Általános Iskolájának földszinti kiállítóhelye szintén ellentmond, amit többéves, figyelemreméltó tárlatokat felvonultató múltja is igazol. A galéria kiállításának szervezője Bangó Miklós művész-tanár, aki maga húsz esztendeje tanít az iskolában. Itt töltött évei eddig ugyancsak tevékeny munkával teltek, a rajzszakkör vezetése, a nyári rajztáborok megszervezése és lebonyolítása, a/ iskolai rajzversenyekre való felkészítés sok feladatot adott az órák megtartásán kívül. 1996-tól a korábban alkalomszerűen igénybe vett földszinti aula ad helyet az egymást követő időszaki kiállítások számára, dc „Miklós bácsi" az ezzel járó többletmunkát is örömmel vállalta, vállalja. Már akkor is tudta, hogy a tárlatok új lehetőséget kínálnak a diákoknak az órán tanult ismeretek szemléltetésére és elmélyítésére, s nem utolsó sorban az ízlés formálására is. A Gyakorló iskola kiállításai (más intézmények rendezvényeihez hasonlóan) több szerepkört töltenek be egyszerre. Az eredeti műalkotások réven a diákok közvetlen élményekei szerezhetnek az elméletben tanult technikákról, kompozíciós megoldásokról, dc a művek jelenléte önmagában is újdonság a reprodukciókhoz, internetes másolatokhoz szokott s/cm s/ámára. A megny itókon az alkotókkal való találkozás további lehetőséget kínál a kérdések feltevésére, amelyekel e/útlal közvetlenül lehet a kiállítókhoz imé/ni. A tanár úr közvetítésével ezek az alkalmak. ban. A miniszterelnökök közös faültetése a barátság, az együttmunkálkodás tartós jövőjét is ígéri az utókornak. Az egyházi és kulturális ünnepségek, színielőadások, koncertek maradandó élményt szereztek a résztvevőknek. A 90-es évek során megszépült, megifjult történelmi város díszbe öltözött, minta vőlegényére váró menyasszony. A képzőművész tábor résztvevői, közöttük Esztergomból három kitűnő fotós, nemcsak a színvonalas programokat és a hangulatos várost fotózhatták, de találkozhattak a Gniezno testvérvárosaiból - a holland Veendamból, a német Speyérből, a dán Roskildeből és a svéd Falkenbergből - érkezett művészekkel is. Kitűnő ötletnek tartom, hogy idén vándoroltatják a tábor résztvevőinek munkáiból rendezett kiállítást, így ezt minden testvérvárosban megtekinthetik az érdeklődők. A festmények, a fotók, kisplasztikák előtt állva felidéződik ennek a csodálatos városnak a hangulata, a programok varázsa, és a vendéglátó barátság emlékének melegsége tölti el a szíveket. (...) 1993 októberében Esztergomban, 1994 áprilisában Gnieznoban írtuk alá a két település testvérvárosi szerződését. Ma már rendszeresek a képzőművészek, illetve a hivatalos delegációk látogatásai. A két város egy ezredéve vált jelképpé a két ország történetében; mai kapcsolatai a történelmi hagyományok folytatása mellett a két nép közmondásos barátságát is jelképezik." Juhász Albin szavai után a gnieznoi fotóklub vezetője, Henryk Mackowiak mondott köszöntőt a jelenlévő másik három lengyel vendég - Dorota Milanowska, Zenon Siwinski és Slawomir Siwinski - illetve testvérvárosunk nevében. Az érdeklődők október 1-éig tekinthetik meg a kiállítást: négy esztergomi fotós (Kovács Melinda, Balla András, Mudrák Attila és Szilágyi László) képein kívül még kilenc „testvérvárosi" művész alkotásait. N.T. találkozások esetenként a rajzórák keretei között folytatódnak, ismétlődnek meg. A galéria ugyanakkor a művészek számára is kiállítóhelyül szolgál, s ezzel egyidőben Esztergom művészeti életéhez kapcsolódik, gazdagítja a város kulturális összképét. Bangó tanár úr a helyi, a megyei és az országban élő művészeknek - ez utóbbiak főként a mártélyi művésztelep általa ismert alkotói - ad lehetőséget önálló tárlatok rendezésére. Itt érdemes megemlékezni az eddigi kiállítók tekintélyes névsoráról: Krajcsirovits Henrik, Tamási Péter, Tóth Pál, Kreivich Gyula, Drobinoha Csilla, Vincze László, Kemény né Pongó Anna, Tamás Mária, rongybaba-kiállításával Barcsayné Németh Hedvig, dr. Gulyás Antalné Nagy Ágnes népi iparművész, Varsányiné Juhász Katalin, Nagy László. A mártélyi szabadiskola képzőművészei Czakó János művészbarátjuk emlékére mutatkoztak be közösen, részt veti továbbá képeivel az itteni tárlatokon Barcsa Pál, Czirok Ferenc és Kántor János is. Rajtuk kívül a szervező és alkotó rajztanár, Bangó Miklós ugyancsak bemulatja új munkáit, amint ez most is, a szeptember közepén zárt kiállítás keretében megtörtént. A névsor nemcsak hosszú, de egyben jelentős művészek színvonalas munkáit jelzi. A minőség mércéjét a tárlatok élctrehívója helyezte, helyezi magasra, szem előtt tartva azt, hogy az iskola közegében korántsem mindegy, hogy milyen műveket láthatnak a tanulók a mindennapjaikban. Az alkotásokkal való első tudatos találkozásnak ugyanis meghatározó lehet a hatása. A tapasztalat gazdagítása, az ízlésformálás lassan, kevéssé kimutathatóan zajló folyamatok, de a vendégkönyv diákkezcktől s/árma/ó bejegyzései egyes esetekben meglepő hitelességgel tesznek tanúságot az alkotások megközelítésének komollyá válásáról, a sokszempontú, kritikus vélemény kialakulásáról, a biztos megítélés alapjainak kifejlődéséről. Bár egyes középiskolák hal osztályossá válása nem kedvez az alapfokú raj/képzés kellő, nyolc éves időtartama teljesítésének, az cg\ idejű szakköri munka, a pályázatokon való gyakran sikeres részvétel, a táborok és az utóbbi időben a kiállítások együttesen olyan összetett nevelő és ízlésformáló erővel hatnak a Gyakorló iskolában, amelyek egy életre megalapozzák, kiterjesztik a művészettörténeti és vizuális ismereteket. Rajztanár, grafikus művész, művészettörténész, divattervező tanult itt egykoron, ezekben a padokban, s itt elegendő, ha csak a Svédországban élő Bende Éva díszlettervező, a fővárosba költözött Kund Eszter textilművész, a dorogi gimnázium rajztanáraként munkálkodó Mayer Eszter, továbbá Varga Zsolt grafikus, Fonyódi Györgyi vagy a természetfotóiról országosan ismert Galyasi Géza nevét említjük. A tárlatok szervezése, megrendezése során az iskola igazgatója minden segítséget megad a galéria működését életben tartó rajztanár számára. Esztergom város önkormányzatza pedig ebben az évben anyagiakkal is támogatta a kiállításokat. Hiányzik ugyanakkor a kiemelkedően jó teljesítményt elért, nemzetközi sikereket is szerzett növendékek városi elismerése, méltatása. Szeptember 21-én újabb kiállítás nyílik, ezúttal a rajztáborban járt gyakorlós diákok alkotásaiból. Szóiké Krisztián, Szendrei Vivien, Szekeres Nándor a többi közül kiemelkedő, érettebb munkái érzékletesen mutatják, milyen lehetőséget jelent egy tehetséges gyermek számára az, ha már korán kibontakoztathatja tudását, kibonthatja szárnyait. Ősztől pedig mindhárman a Budapesti Művészeti Szakközépiskolában folytatják tanulmányaikat. A Gyakorló iskola tárlatai és összetett műhelymunkája megadják ehhez a kellő hátteret. Minderről az olvasók is meggyőződhetnek a növendékek kiállításán, s további tárlatok megtekintésével pedig szemmel tarthatják, ellenőrizhetik a minőségi szint fenntartását. Ha tehetik, látogassanak cl a Sziget Galériába, mert így kapcsolhatók be szorosan az itteni kiállítások a város kulturális életébe. Mint látható, cz a kiállítóhely a színfalak mögött is jelentős hatást gyakorol, de közreműködésünkkel léphet csak ki (más iskoíai galériák kö/ös sorsából) az elszigeteltségből, elnyerve az őt megillető városi rangot cs figyelmet. Islvánffv Miklós „IDEJE VAN A SÍRÁSNAK" Csikász István halálára Itthagytál bennünket, Pista, 68 évesen, a barátokat, ismerősöket és szeretett városodat, Esztergomot. Már gyermekkorodban megcsodáltad a Bazilikát, jártad múzeumainkat. Felnőtt korodban itt szerettél volna „mediterránpannon humanista" lenni, hiszen egy évig tanítóképzős tanár is voltál minálunk. A 70-es évek végén a „családi ünnepek" ürügyén Esztergomban és Balassagyarmaton felváltva rendeztünk Veled országos versmondó-találkozókat. A győzelem „esztergomi útravalót" is adott Neked, előadóművészeted kiteljesedéséhez. Aztán... pár évig elfelejtkeztünk egymásról. Majd „Bálint Úr, saját én-elődöd" hozott újból össze bennünket második versesköteted megjelenése után. Köszönjük, hogy annyi szép levél-költeményt alkottál, s így szóltál Neki városunkról: „Mert Esztergomért írtam én is leveleimet, Bálint Úr. S ezen Esztergom - az akkori Tiéd - mostan az én egész Magyarországom. " 1999-ben együtl idézlük fel Veled a hajdani „útravalódat" a Városi Könyvtárban. A tavaszi Balassa-emlékheteken örömmel és segítőkészen vállaltad a versmondó verseny zsűrizését. Gyönyörűséges verseket adtál elő az emlékesten. Azt terveztük, hogy elődeinkhez méltóan - megújítjuk az esztergomi Balassa és a balassagyarmati Madách Társaság régebbi, a 20as években nagyon is élő kapcsolatait. Közös színpadi produkciókat is terveztünk. És egy kicsit a „külsősünk" is voltál: szívesen közöltük olvasóinknak a verseidet, legutóbb felejthetetlen színésztársad, Sinkovits Imre szép emlékére. Akkorra már Te is tisztában voltál a betegségeddel. Tudtad, hogy harc, kemény küzdelem vár Rád. Némi vigaszt adott, hogy Balassagyarmat díszpolgára s az írószövetség tagja lettél. Búcsúzunk Tőled, és ígérjük: megőrizzük szívünkben LÉNYEGED! EVID MŰHELY Hat éves a Sziget Galéria A ferences templom újonnan felfedezett kincsei Kapisztrán Szent János oltárképe Az esztergomi ferences templom és kolostor rongált barokk festményeinek restaurálását immár 20 éve végzi a Magyar Képzőművészeti Egyetem Restaurátori Intézete Görbe Katalin docens vezetésével. Ezt a nagy értékmentő munkát Varga Kapisztrán atya kezdte el, majd Hidász Ferenc atya folytatta a rendházban lévő képekkel, és most Radics Dávid templomigazgató atya elindította a templom barokk oltárainak hely reál 1 íttatását. Ezek közül az első, a Kapisztrán Szt. Jánost ábrázoló négy karéjos kép, a déli oldal első oltárának oromzatán. A rossz állapotú, megsötétedett vászonképen eddig is felismerhető volt a jeles ferences prédikátor szakállas alakja és a háttérben az 1456. augusztus 6-i világra szóló nándorfehérvári magyar győzelem színhelye a harcosokkal. A szent imáinak és lelkesítő szavainak elöntő része volt a diadal kivívásában. A kép szakszerű, tudományos vizsgálata, a modern technika adta átvilágítások, amelyről a restaurátor-művész Heitler András az esztergomi ferences gimnázium 2001. évi évkönyvében számol be, felfedezték, hogy a kép alatt egy magasabb művészi színvonalú, ugyancsak Kapisztrán Szt. Jánost ábrázoló kép rejtőzik. A szent beállítása a kép tengelyében azonos: kissé baira fordul, előre lép, jobbjával magyarázón előre mutat, és baljában a fehér keresztes vörös lobogót tartja. A háttérben a nándorfehérvári erődítmény körül a csata utolsó felvonása a letisztított képen drámaibb: az égből lecsapó tüzes villámok verik szét a pogány hadat. A két kép között a nagy különbség az ábrázolás mikéntjében van, vagyis a művészi színvonalban. A most előtűnt képen a művész nemcsak ábrázolja, hanem megjeleníti, megeleveníti szentünk szuggesztív egyéniségét. Ennek egyik eszköze, hogy fiatalnak mutatja be. Arcán a lelkesedés tüze ég, amelynek fényét fokozza a zászló lobogása és fénylő pirosa. A zászló megfestése is milyen más! Itt a harci szellőtől fújt, lebegő zászló festői vibrálása a szent dinamikus egyéniségének is pompás jellemzője, amely a kompozíció egészével, magával ragadja a nézőt. A mai nézőt is! S ez az igazi művészet feladata! A háttérben a füstölgő csatamező felett, fénylő fehér felhők dicsfényként övezik a szent alakját. E pompás kép keretének remekművű márványozást utánzó szürkés festése is napfényre került, amelyet eddig ugyancsak durva átfestés takart. Az átfestés 1883-ban készült, amikor a templomot teljesen felújították. Ki volté jeles művészi alkotás mestere? S ki volt a megrendelője? A rendház protocollumai, jegyzcíkönyvei, erre nem adnak választ. Lehetségesnek tartjuk azonban, hogy a templom nagy jótevője, Terstyánszky János (1690-1754) alnádor, akinek pompás palotája a ferences templommal szemben, ma is a város büszkesége, ő tekintette példaképének az ugyancsak jogász Kapisztrán Szt. Jánost, aki őhozzá hasonlóan meredeken felfelé ívelő jogászi pályát futott be, a nápolyi királyság országbírója, Perugia város kormányzója volt, mielőtt a rendbe lépett. Szent Flórián képe Az esztergomi ferences templom északi kápolnasorában, a bejárat felőli első barokk oltár oromzaü képe eddig Szt. Vendelt (+617) a pásztorok védőszentjét ábrázolta, a mezőn, a nyája előtt állva. Ajámbor, alázatos ír királyfi zarándokútján pásztorként kereste a kenyerét. Csodáinak hírére Tholey-ben a szerzetes elöljárójukká választották. A művészettörténész eddig is látta, hogy ez a festmény a XIX. század végén készült, de nem tudta, hogy alatta remekművű barokk kép rejtőzik. Ezt fedezték fel a 2000/200l-es tanévben Gyarmati András és Győri Lajos restaurátorok, akik diplomamunkájukként állították helyre eredeti állapotába a képet a Képzőművészeti Egyetem Restaurátori Intézetében Görbe Katalin docens irányításával. A tudományos beszámoló az esztergomi ferences gimnázium 2001. Évkönyvében jelent meg. A Szt. Vendel kép átvilágítása magas művészi színvonalú Szt. Flórián képet mutatott, így megszületett a döntés, az értékesebbet kell bemutatni! Nagy izgalom kísérte a feltárás aprólékos munkáját, és láthatóvá vált Szt. Flórián (240-304) római százados zseniális hadvezéri alakja, harci fegyverzetében, arany díszes fénylő kék sisakban, csillogó mellvértben és ragyogó csizmában. A vért alatt bő redőzetű arany sárga rövid ruhát visel, amelynek bal vállán medúza-fej félemlíti az ellenséget. A vitéz lendületesen előre lép, jobbjában nagyméretű piros harci zászlót tart, amelynek fénylő lobogása dicsfényt képez a szent feje köré. Baljával, erős mozdulattal dézsából vizet önt a heves lángokban égő, füstfelhőkben gomolygó városra. A kép hátterébe, baloldalt, a félelmetesen terjedő futótűz lobogása látszik. A kép szerkezeti felépítése, a jelenet elhelyezése a négy karéjos keretben, a megjelenítés sodró dinamikája, a drámai erőt sugárzó jellemábrázolás és a bravúros festői előadásmód, kivételes tehetségű művészre utalnak. Nevét nem örökítette meg. A kép hátoldalán a Szt. Vendelt festő mester monogramja látható az 1883. évszám mellett. Ez is most lett látható. így pontosan tudjuk, hogy az átfestés 1883-ban történt, amikor a lourdes-i jelenés 25. évfordulójára a templomot teljesen felújították. Ekkor tűnt el a szép Szt. Flórián kép, és ekkor készült a mai Szt. Antal-oltár oromzatára állított neo-barokk Szt. Flórián szobor. Szt. Flórián, a tűzvész és árvíz elleni segítő szent tisztelete a XVIIIXIX. században különösen élénk volt. Ki lehetett a jeles Szt. Flórián-kép festője? Erre a most kezdődő kutatásnak kell válasz adnia. S ki volt a megrendelője? Ezt sem tudjuk biztosan, de feltételezzük, hogy az esztergomi ferenceseket nagy tiszteletben tartó, európai hírű magyar hadvezér, Hadik András készíttette, aki 1758-ban a ferences templomba temettette 6 éves kislányát, Mária Teréziát. Hadik András, aki Mária Terézia királynő zseniális tábornagya volt, és 1747-től a bécsi Haditanács elnöke, amelynek korábban még tanácsosa sem lehetett magyar, ő példaképének, védőszentjének tekinthette Flóriánt. Talán éppen a legnagyobb hadi győzelme, Berlin 1757. évi bevétele után festtethette, hálából. Hadik András esztergomi háza a Kossuth Lajos u. 38. Szám alatt volt. 1752-ben írta önéletrajzában, hogy „ezt az évet Esztergomban töltöttem, és az én kicsiny gazdaságomban és a legjobb barátomnak, Terstyánszky János alnádornak társaságában, tökéletesen megelégedett voltam". A kép festőjét az európai barokk festészet jelentős egyéniségei között kell keresnünk. Prokopp Mária